VII. Csupán eszköz vagyok a boldogságra?

VII.

Csupán eszköz vagyok a boldogságra?

„Hiszek a pokolban hisz minden napomat ott töltöm.”

Imádom a titkokat. Felelősség terhelődik rám azáltal ,hogy gondjaimra bízzák őket s kezeskednem kell afelől ,hogy titkok is maradjanak örökké… imádom megjátszani ,hogy felelősségteljes vagyok.

Bár ha engem kérdeztek Letti és Márk románca már nem sokáig lesz titok –tőlem függetlenül- mivel még a hülye is felfogja ,hogy miért izzik kettőjük közt ilyen szinten a levegő. Részletes beszámolót követeltem és kaptam is némi nyálfolyatás, olvadozás és fangirl sikoly társaságában. Miután visszanyertem a hallásomat Gina lelkes sikító show-ja után rávetettem gondolataimat a témára. Az érzelmeim –már ha nevezhetjük őket annak- keserédesek voltak. Nem tisztáztam még magamban a Márkkal való kapcsolatom. Nem arról volt szó ,hogy féltékeny voltam mert nagyon is jó érzés volt tudni ,hogy Gina boldog és ,hogy Márk ugyan úgy óvja őt mint ahogy én tenném… viszont a lelkem legsötétebb mélyén még mindig vonzott kicsit. Ezt annak tudtam be ,hogy a körzetben ő volt az egyetlen elfogadható hím. Már megszoktam a közelségét és furcsálltam mikor nem volt velünk.

Gina látta ,hogy nagyon mélyre merültem már képzeletem világában így elkapta a kezem és visszarántott a valóságba. Az én bűnös, fehér valóságomba.

-Drámai hatásszünet. Ennyi ideig még nem voltál egyhelyben –igazította meg napszemüvegét.

-Vedd már le. Semmi eget rengető nem fog történni! –csíptem bele a vállába.

-Au! Nem! A szobádba csak így bírok megmaradni.

-Denevér…

-A denevér nem lát. Esküszöm, egy szép napon a föld alá itatlak és mikor már nagyon mélyen alszol belopódzok egy vödör fekete festékkel. Nyihihihiii.- gonosz tenyér dörzsölés-

-Nem!

Sikítozva csapkodni kezdtem mire vigyorogva hátranyomott az ágyamba .

-Csitulj már tündérke! Csak vicceltem.

Mélyet szippantottam a levegőből. Abból az édes, cseresznye illatú levegőből majd csigalassan kifújtam.

-Lenyugodtam. Amúgy… mit fogsz felvenni halottak napjára?

-Maria Antoinette leszek…csak fejjel.

-Úú! Ő a példaképem –Ugrottam fel üllő helyzetbe nagy, csillogó cicaszemeim kíséretében. Elregéltem ,hogy  én meg gonosz ápolónő leszek meg ,hogy milyen jól fogunk már kinézni. Már az ajándéka is megvan de ez egyenlőre legyen titok. Ja igen. Tudni illik Gigi kedves halottak napján, Október 31.-én született. Ilyenkor a suli nagy jelmezbált csap ahol fellépnek a sulizenekarok, táncolnak a pompom lányok meg ilyenek. Persze ,hogy mi is ott leszünk és bulizunk egy jót a Behind my Mind- ra. Na meg teletömjük magunkat cukorkával. Talán még a temetőbe is ellátogatunk. Sok embert juttattunk már oda. Mindig viszünk nekik egy ,, örülünk ,hogy még mindig halott vagy” emléklapot. A bálban még az a jó ,hogy külsősök is jöhetnek szóval tökéletes vadászterület a szingli Lizák számára.

*

Szállj közénk angyal, hisz neked is jár egy vétkes éjjel! –Csaptam össze a könyv két felét majd tapssal kísért léptekkel libbentem vissza jól megszokott helyemre.

-Mi az ,hogy csak egy?- gyújtott rá Gina majd feldobta bakancsos lábait a padra. Láthatóan cseppet sem zavarta ,hogy az óra éppen zajlik. Hát igen. Ő vagy nagyon kifinomult volt vagy nagyon nem.

Láttam rajta ,hogy ideges. Márk nem jött be. Nyílván azon gondolkodott ,hogy talán kerüli ,hogy valami a fülébe juthatott. Mindkettőnknek sötét múltja volt amiről úgy gondoltuk ,hogy jobb elfelejteni ám néha feltűnt egy-egy ismerős arc és akkor elöntik az embert a keserű emlékek.

Töltöttem egy csészébe teát majd elegánsan a számhoz emeltem s belekortyoltam.

-Kivel találkoztál?- hörpintettem még egy kortyot.

-Dáviddal- suttogta rezzenéstelen arccal mire én félrenyeltem s hangos köhögő rohamban törtem ki. Az nem lehet. Ilyen nem létezik. Különösek vagyunk de a halottakat mi sem látjuk.

Sikerült megnyugodnom majd az elővigyázatosság nevében eltoltam a közelemből a csészét.

-És mit mondott?

-Hogy legyek boldog…-Fújta ki a füstöt. Igyekezett nem mutatni de nagyon elszomorodott. Sminktől feketedett könnyek csorogtak végig hófehér arcán. Én, mint hűséges őrangyal előkaptam egy csipke kendőt majd felitattam őket.

-A halottak sok ostobaságot mondanak. Kit láttál még?

-Nikit.

-Ez nem meglepő. Eléggé felkavart és…

-…Márk is halott volt.

Tágra nyílt szemekkel leengedtem a zsebkendőt szorongató kezemet. Még a számat is elfelejtettem becsukni, Gigi tolta fel az állam ,hogy ne nézzek ki hülyén. Erre nem lehetett mit mondani. Tudta ,hogy mit mondanék. Valami olyasmit ,hogy csak képzelgés. Pedig én nem ezt akartam mondani…nem tudom mit de nem ezt. Nem volt szüksége a vigasztaló sablonszövegre és nem is álltatnám ilyenekkel. Semmi garancia nincs arra ,hogy Márkkal boldog lesz amíg kísérti a múltja.

-Fájdalmas a távozás ha nincs lehetőséged a búcsúra.

-Inkább kínozzanak meg akár egy vágóhídi állatot mint sem ,hogy újra el kelljen viselnem.- nyomta el a sötétítőn a cigarettát majd felállt és kisétált az óráról. Követtem a szememmel útját majd miután eltűnt a látóteremből Daniellára néztem …illetve néztem volna de a kisasszonynak ma is fontos kutatnivalói akadtak.

Hogy tudnál vigasztalni egy lelketlen porcelánbabát aki un s untalan emlékei fájdalmas leplébe burkolódzik?

Nincs rá mód. Ezt a harcot sajnos egyedül kell megvívnia. Ha nehéz is: tovább kell lépni!

Mindkettőnknek korán kellet felnőnie. Korán, túl korán köszöntött ránk a halál, az igazságtalanság, a kín majd végül a bosszú. Még ma is koporsókkal vannak kikövezve lélekútjaink ám már más. A halál a szolgánk s mi vagyunk akik rendelkeznek vele. Csak eszköz a boldogságra.

Lettinek végig kellett néznie apja halálát amint ridegen, hidegvérrel meggyilkolják. Nekem minden reggel bedagadt arccal kellett kelnem és tudni ,hogy ma is meg fognak verni az osztály menő lányai. Már tudtam is ,hogy mit fogok hazudni anyunak, miért vagyok tiszta zúzódás. Aki más attól undorodni kell. Azt utálni kell mert ami más azt mi nem ismerjük és félünk attól amit nem ismerünk így hát még magzatként kell kitépni édesanyja hasából a problémát.

Végül egy nap úgy adódott ,hogy új osztálytársunk lesz. Megmutatták neki ,hogy hogyan is kell hatástalanítani engem ám végre valaki hosszú évek után lefogta az ütni készülő kezet. Lefogta és eltörte. Azóta vagyunk elválaszthatatlanok. Aki egyetlen rossz szót is mert szólni hozzánk azt megöltük. Az első késszúrást hat évesen intéztem. Az első áldozatomat hét évesen öltem meg. Egy idő után megszokottá váltak a halálos „balesetek”. Nem volt lelkünk és még most sincs. A sátán mozgatja zsinórra kötött testünket. Mi maga vagyunk a halál. Csupán eszközök a boldogságra.

Otthon ülve, készülődve, sminkben várva, így kezdődött három lány fergeteges bálozása.

A jelmez már hajnali négy óra óta előttem feküdt teljes pompájában, és én aludni sem tudtam az izgatottságtól. Hat óra magasságában már tényleg nem bírtam, és készülődni kezdtem, de csak szép lassan, komótosan. Lassan zuhanyoztam le, lassan mostam meg a hajam, egy betépett lajhár is gyorsabb volt nálam. Indítottam egy kis inspiráló zenét, majd a bútorokon ugrálva, és táncolva spannoltam fel magam az estére. Hiperaktivitásomnak köszönhetően soha nem fáradtam el, még a házat is körbefuthattam volna, akkor sem lett volna semmi gáz. Tényleg! Körbefutom a házat! Három kört tettem meg, mire észrevettem, hogy Mira eltűnt. Kétségbeesve kezdtem el keresni, mire észrevettem, hogy anyu vett neki egy nagy, kényelmes, puha cicaágyikót, abban szundikált éppen. Nem, nem és nem! Mira az enyém, velem alszik, és basszameg a rendőrség. Kerestem egy hordót, teleraktam újságpapírral, és locsoltam rá benzint, majd beledobtam a cicaágyat is. Ilyen buliból nem hagyhatom ki Lettit, rögtön hívom is…

*Letti*

Vadul csókolóztunk, mikor egy hangos reccsenéssel vetettem véget az inge épségének. Ő ezt megelégelve leszakította rólam a pólót, és a farmert. Kínzó lassúsággal puszilgatta végig a nyakam, szinte már fájdalmasan. A nyakába kapaszkodtam, és hagytam, hogy azt csináljon velem, amit akar. Egymáséi vagyunk…
Az idilli pillanatot a telefonom csörgése szakította meg, Liza külön beállított csengőhangja hangosan üvöltözve kért, hogy válaszoljak hívó szavára. Próbáltam szabadulni Szerelmem karjai közül de nem engedett.
- Majd visszahívod… - mormolta a nyakamba, majd egy határozott mozdulattal lefejtettem a kezeit a derekamról, és futottam a telefonomért.
- Mondjad! – kaptam fel a kis készüléket, és hörögtem bele.
- Öööö… Márk? Letti hol van? – hallottam barátnőm kétségbeesett hangját a vonal túlsó oldaláról.
- Gigi vagyok te balfül… - tért vissza az eredeti hangom.
- Ja… jaaaaaa, cicamica, figyelj csak. Újonnan előtört piromániám segítségével rájöttem hogy túl sok emlék, meg felesleges tárgy vesz körül, most mindent elégetek. Velem tartasz?
- Most komolyan ezért hívtál? – csalódott voltam, azt hittem valami korszakalkotó, századmegújító ötlettel áll elő.
- Igen. De ha nem akarsz nem kell, csak egy ötlet volt. – hallottam ahogy a lelkes hang egy pillanat alatt eltűnt, és egy unott másik veszi át a helyét.
- De, megyek, nem arról van szó, csak…
- Megzavartam valamit? – hallottam a hangján hogy vadul vigyorog.
- Fogalmazhatunk így is. – húztam el a szám, majd egy akkorát sikítottam, hogy kitört a konyhaablak. Márk egy jégkockát rakott a hátamhoz, és nem esett túl jól.
- MI A… - ordított fel Lizi is.
- Semmi csak ááá… gyilkolok egy kicsit, majd olyan egy óra fele átmegyek, jó? Várj meg, puszi! – lecsaptam a telefont, majd szerelmemet kezdtem fel-alá kergetni a házban.
- Megöllek, megfolytalak, levadászlak, megetetem veled a heréidet, meg Amadeusét is!!! – üvöltöztem magamból kikelve, miközben üldöztem. Szerelmem hirtelen lefékezett, és megfordult, és én a nagy lendülettől már nem tudtam megállni. Nekicsapódtam, majd a földön landoltunk.

Úgy adódott, hogy én pont a hasára estem. Ő fájdalmasan felnyüszített mire én dühösen morogtam egyet. Még a fogaimat is kivillantottam akár egy vicsorgó anyafarkas. Márk megadóan feltartotta karjait mire én a két combom közé szorítottam felső testét majd két kézzel megragadtam a nyakát. Halkan sóhajtott egyet miközben engedelmesen hátrafeszítette az állát. Én kicsit erősen kezdtem szorítani miközben két hüvelykujjamat enyhe nyomással végighúztam a torkán. Ő mély levegőt vett miközben önkénytelenül az oldalamba fúrta ujjait. Felszisszentem majd felsőtestemmel hozzásimultam miután rácsókoltam remegő állkapcsára. Löktem rajta egyet a csípőmmel majd gonosz vigyorom kíséretében elengedtem. Nagyot szusszant. Megkönnyebbülést láttam a szemében. Megkönnyebbülést és izzó vágyat.

Keservesen sóhajtott egyet.

-Mi a baj?

-Akarlak…mocskosul akarlak!

-Hát… szerezz meg- suttogtam a fülébe majd forró levegőt leheltem ajkára. Viszonzás kép vadul a számba harapott, megszívta majd rácsókolt. Ezután a hajamba túrt. Én a tenyerének döntöttem tarkóm és lihegni kezdem miközben ő a nyakamat vette gondjaiba. Durván harapdálta, szívta mint ha én nem éreznék fájdalmat. Olyan vad volt ,hogy kicsordult a vérem. Végigfolyt a kulcscsontomon, a dekoltázsomon majd a melleim közt torkollott vértócsába. Csillogó szemmel nyalta végig kebleimet majd az általa okozott sebre csókolt. Már én is akartam. Piszkosul akartam. Fenekembe markolt, feljebb rántott magán és hevesen megcsókolt. Már döntött volna a hátamra de én akaratosan megcsóváltam a fejemet.

-Na-na! Most én parancsolok! –vigyorodtam el majd ő is követte példám. Fogával tépte le a melltartómat majd büszkeségeim közé csókolt. Én lesimítottam derekamon majd kezem megakadt a combomra erősített szíjban. Ebbe egy vadászkés volt beleakasztva. -Teljesen spontán ötlettől vezérelve kaptam ma  magamra. Nem mint ha bárkit is ki akarnék nyírni. Én? Ugyaaan! – Kiakasztottam a pengét majd fenyegetően megcsillogtattam az ablakon beszűrődő fényben. Nagyot dobbant a kicsi szíve. Nem is tudom mi jutott eszébe. Hírtelen mozdulattal vágtam el a dereka köré tekert övét majd messzire hajítottam fegyveremet na meg a nadrágját is. Semmi perc alatt megfosztottam alsónadrágjától is de magamon sem hagytam már több ruhaneműt.

Láttam ,hogy kíváncsi. Vajon mit tudok? Úgy döntöttem megmutatom neki lelkem legvadabb oldalát. Üllő helyzetbe rántottam majd durva mozdulattal a falnak löktem hátát. Végignyaltam felsőtestén mire ő a derekamba markolt. Megkapaszkodtam a vállában majd teljes testsúlyommal ránehezedtem, hozzászorítottam magamat a combjaimmal miközben belém hatolt. Hátracsaptam államat és a plafon felé nyögtem. Lüktetni kezdtem fenekemmel majd két alkarommal a falnak támaszkodtam szerelmem vállai fölött. Lassan mozogni kezdtem majd egyre hevesebb tempót diktálni. Hangosan nyögdécselt. Fájdalmasan jó voltam. Hihi. Melleimet csókolgatta. Néha magához szorított egy rövidke másodpercre majd hagyta ,hogy végezzem a dolgomat. A combjaimat markolászta közben a nyakamat harapdálta mire én löktem rajta egy nagyot. Jó néhány percnyi heves mozgás után hírtelen magához rántott. Teljes erejéből ágyékához szorított miközben mindketten hangosan elmentünk ott a padlón. Az én félhomályban úszó, keserű, hamis valóságom padlóján.

*

Pontban egy órakor léptem be Lizáék kapuján, és megéreztem a füstszagot. Nem várt meg! Futottam a hátsókert felé, feltéptem a kertkaput, majd láttam, ahogyan egy nagy régi plüsst dob rá a fel-felcsapó lángokra.
- Te dög! – kiáltottam felé, miközben a földre dobtam a zsákot, amiben az én elégetni való emlékeim voltak. Mind rászolgált arra, hogy a tűz martaléka legyen. Ahogyan földet érted nagy csörömpölés hallatszott, és minden kiborult belőle. Gyorsan pakoltam össze őket, aztán hazavittem Márkot, hogy ő is készüljön, kicsit hosszúra nyúlt a búcsúzkodás, szerencsére senki sem volt náluk otthon… khm.
- Ne haragudj, de nem bírtam kivárni. – ölelt magához szorosan. – Mentségemre szóljon, hogy eddig csak két régi plüsst égettem el. – nézett rám ellenállhatatlan pillantással, mire megfogtam, és ráhajítottam egy ballagási meghívót a mi kis máglyánkra.
- Az mi volt? – kérdezte nagy szemekkel.
- Jessica ballagási meghívója még hatodikból.
- Uuuuuuuuuu – adtunk ki egyszerre nevetős, és öklendezős hangot, majd rászórtam pár szerelmeslevelet, rajzot, és két régi naplómat. Figyeltem, ahogyan lassan lángra kap a múltam, és hamuvá ég. A hamut felkapja a szél, és soha többé nem látom már. Kellemesen derűs érzések kavarogtak bennem.

- Mindent elégettünk? – kérdezte húsz perc után.
- Azt hiszem… - szóltam félve, és a farzsebemben figyelő kék zsebkendőre gondoltam. – Várj, mégsem. – a hordó mellé sétáltam, elővettem a kék zsebkendőt. Az örökké feliratot figyeltem, miközben remegő kézzel a tűzbe dobtam. A lángokba bámulva néztem ahogy elég, majd éreztem, hogy egy könnycsepp gördül végig az arcomon. Az utolsó…

*

Annyi sok kiegészítőm volt. Nem tudtam dönteni ,hogy mivel is kéne kiékesítenem a kosztümömet, mi illik a törtfehérhez legjobban? Fekete vagy inkább tengerkék? A sminkkel szintén gondban voltam. Elvégre Marié Antoinette leszek. Hulla változat, vagy még élő? Pirospozsgás gyönyörű arc, vagy sápadtság, és hullafoltok? Végül is ez a parti az emberek sokkolásáról szól szóval fakó bőrömet egy fokkal (ha lehet) még fehérebbé varázsoltam selyempor púderemmel karöltve. Egy szürreálisan élethű vágást sminkeltem a nyakamra utalva ezzel karakterem halálára majd magamra aggattam mélykék kiegészítőimet melyek úgy borítottak be akár egy díszes karácsonyfát. Éjfélszín szalagot tekertem derekam köré mi úgy olvadt rám mint ha csak egy porcelánbaba lennék. A cipő már nehezebb választás volt, de végül megtaláltam egy régebbi, ámbár stílusommal még egyező darabot. A tükörbe pillantva egy teljesen más ember nézett vissza rám. Valami furcsa volt. Valami még hiányzik... ó, hát persze. A hajamat villámgyorsan fogtam össze, úgy néztem ki, mint akinek körülbelül egy centis haja van. A parókát szorosan a fejemhez rögzítettem, majd felbaktattam a lépcsőn, és komótosan, Antoinette-hez méltóan halványan fintorogva pózoltam Liza előtt.

Ő már ott állt a nővérke szettjében bevetésre készen. Éppen a haját tupírozta de amint meglátott elejtette a fésűt. Nagy lendülettel vetődött a nyakamba tipikus, sokkos sikítása kíséretében.

- Jaj Gigi! Annyira gyönyörű vagy!

Olvadozott majd hátrébb lépett, toporzékolt párat a platformjában végül nagy levegőt vett és kihúzta magát.

-Indulhatunk? -vigyorodott el sejtelmesen.

- Csak utánad Nővérke. - kacsintottam rá, majd hipp-hopp felkaptam a táskám, és kisuhantunk a kertbe. Lőttünk pár képet hátul, aztán a suli felé indultunk. Itt kezdődött a baj, nem fértem be a volán mögé.

- Majd én vezetek! - ajánlotta Liz, mire hevesen rázni kezdtem a fejem.

- Nem, nem, nem, dehogy vezetsz te. Inkább félpucéran vezetek, de nem!

- Akkor vezess félmeztelenül. - lombozódott le, mire lekaptam az alsószoknyát, majd úgy ahogy voltam, bugyiban beültem a kocsiba, és hátradobtam a vezetni nem engedő ruhafeleslegemet. Liza búskomoran ült be mellém, mire az ölébe dobtam egy nagy tubus művért. Azonnal visszatért a kedve, és hálás szemekkel nézett rám. A kis majom össze-vissza locsolta magát a cuccal mire én visítozni kezdtem ,hogy vigyázzon a Spanyol bőrülésekre! Ő csak elvigyorodott, felkötötte latex nővérke maszkját majd kiropogtatta a nyakát.

-Indulhat a buli! -dobta fel a kezeit az égbe. Maxra kapcsoltam a mélynyomókat mire felbömbölt a Behind my mind egy kis alaphangulat gyanánt. Nagy hévvel fékeztem be a parkolóban. Kiszállás előtt még magamra dobtam jelmezem hiányzó elemeit majd egy végső simítás után megindultunk a suli felé ahonnan már kiszűrődött a bálozók rikácsolása na meg a szárazjég okozta, horrorisztikus ködfelhő. A díszlet valami eszméletlen félelmetes volt, azt hittem, hogy menten összepisilem magam. Lizába kapaszkodva róttuk az ismerős folyósokat, amit most szekrények, és aljanép helyett vér, csontvázak, és élő denevérek borítottak. A horror élmény fokozódott, mikor egy hideg kéz fogta meg a vállam. Egy ablak kitört mellettem, akkorát sikítottam, mire a valaki befogta a számat, és maga felé fordított... Márk riadt ábrázata csillant meg a művillámlás fényében. Vámpírnak volt öltözve, egy nagyon, nagyon helyes vámpírnak. Mindkettőnket alaposan végigmért majd megpörgetett és így szólt:

-Hű! Tudtam ,hogy jól fogtok kinézni de erre nem számítottam.- húzott oda magához majd az ajkaimra csókolt ám vigyázott rúzsom épségére.

- Mit csináltál a nyakaddal? - kérdezte a csók után, miközben jobbra-balra forgatta a fejem, a nyakamat szemlélve.

- Élethű Marie-nek kell lennem. - vontam meg a vállam, majd végigsimítottam az arcán. - Na és te mit csináltál a nyakaddal? - döntöttem oldalra egy durva mozdulattal a fejét, mire két pici piros pöttyöt véltem felfedezni. - Harapás? Eredeti. - mosolyogtam rá, majd eszembe jutott, hogy azt a harapást én csináltam.

- Nincs biztosításom vadmacska támadás esetére...-húzta el a száját majd Liza szemforgatva toppant közénk.

-mindjárt fellépésetek van! Úgy tudom ti nyitjátok a bulit. Vagy nem?

- Ja hát persze.- simított végig a felkaromon, biccentett nekünk majd elviharzott a folyosón. Barátnőm húzott be a tornaterembe ahol némi bokarugdosás után elértünk a színpad előtti első sorba. Nagy visongásba fogtunk ahogyan felsorakozott a színpadra kedvenc zenekarunk.

-Rémisztő éjszakát kíván a BEHIND MY MIND!- csaptak bele a basszusba. Hatalmas showt csaptak. A tömeg csak úgy robajgott. Liza pogózásba adta a fejét még én hűen figyeltem szerelmem előadását. Egy táncoslányt rántott magához majd elimitálta amint kiszívja a vérét. Bevallom kicsit -nagyon- elöntött a féltékenység. Szóval kivájtam volna a csajszi nyelvét, de úgy igazán. Megvártam, amíg Miss. KiszívtaavéremaBMMesMárkazafélisten levánszorog a színpadról, Lizára kacsintottam, amíg elcsentem egy pengét tőle, majd követtem. A mosdóba tartott, gondolom sminket igazítani, vagy átöltözni.

A mosdó tükrében igazította a sminkjét, mikor beléptem.

- Jó volt a tánc. - mosolyogtam. - Na és az a srác... húúú kisanyám, nem vagy semmi. - kívülről meggyőzőnek tűnhettem, de belül ordítottam. Úgy szorítottam a pengét, hogy az ujjaimból kiserkent a vér, és hallottam, ahogy csöpög a padlóra.

- Ugye ugye? Márk isteni pasi, és ráadásul most szingli. - fülig ért a szája.

- Tévedsz. - a hangom ridegre váltott, majd közelebb léptem hozzá, és a nyakához szorítottam a pengét. - Ő az enyém! - szóltam, majd gonosz vigyorral az arcomon elvágtam a torkát. Megvártam amíg elmúlik az idegrángása, majd a ruhámba törölve a pengét sietősen távoztam a helyszínről. Észre sem vettem, de véres volt a karom, a mellkasom, és a ruhámat is bemocskolta az a ribanc. Hamar észrevettem Lizát, épp Márkkal csevegett önfeledten. Tudtam, hogy ő is odavan érte, és vártam, hogy megemlíti, de legbelül tudtam, hogy nem fogja lecsapni a kezemről.

Lassan közeledtem hozzájuk, majd mikor odaértem Márk kétkedő pillantással nézett végig rajtam, mire Lizi csak mosolygott.

- Hát te meg hol voltál? - kerekedett el a szeme vérmocskos öltözékem láttán.

- Csak a kocsiban, rájöttem, hogy Marié is biztos véres volt a halálakor, ezért megkerestem a másik tubus művért.

- Nagyon eredeti, jó minőség. - Liz megszagolgatott. - Még a szag is hasonlít! - csillogott a szeme, majd kacsintott.

- A legjobb. - vigyorogtam sejtelmesen.

- Áh. Ki kell mennem a mosdóba. - csapta rá combjára kezeit Liz miközben kiindult az említett helyiségbe. Kíváncsiság vezette oda na meg ,hogy eltakarítsa a tetemet amíg én Márkkal tölthettem egy kis időt. Még meg se tudtam szólalni mikor Daniella hágott be közénk. Angyalnak öltözött. Bűbájosan nézett ki ám most nem vele akartam bájcsevegni így Liza után küldtem.

Ezután sokat táncoltam szerelmemmel és volt időnk elbeszélgetni a közelmúltban történtekről. Megdicsértem a fellépés miatt ám mikor a csajok közel 30 perce bénáztak kezdtem kicsit aggódni. Udvariasan elnézést kértem majd követtem őket. Nem kevesen néztek hülyének mikor látták ,hogy Marié Antoinette berúgja a budi ajtaját. Ám a látvány ami bent fogadott feledtette velem a kinti birkákat.

Liza éppen próbálta lehúzni a klozeten a csaj feldarabolt maradványait miközben Daniella egy whiskys üveget szopogatva hempergett a padlón.

Gyorsan becsaptam magam mögött az ajtót majd a sarokba parancsoltam mindkettőt.

-Drogosok!- csapkodtam össze vissza majd a béltől eldugult wc-hez fordultam. Mindent vér borított, sokkal több mint amit én hagytam magam után. Úgy döntöttem végül ,hogy ez pont elég ijesztő halloweeni dekorációnak. A két iszákossal karöltve kiakasztgattuk barátosnőnk maradványait az iskola épületének számos pontjára "dekorálunk" címszóval.

- Imádom a halloweent! - sikított fel Liz majd átesett a saját lábában rá Daniellára aki meglökött engem én meg véletlenül beborítottam egy srácot iménti áldozatunk széttrancsírozott agyvelőjével.

-Bocsi! Ez csak zselatin, kijön a ruhádból.- szabadkoztam majd felhúztam a két ittas állapotban lévő libát a padlóról. Nem így képzeltem a szülinapomat: a barátnőim öntudatlanok, távol a szerelmemtől, béldarabkákkal díszítve ráadásul óvó néninek álltam. Már ott tartottam ,hogy sikítórohamot kapok ám hírtelen valaki végigfuttatta hideg kezeit fűzővel borított gerincemen. Még a selyemszalagon keresztül is éreztem ,hogy mennyire fagyos a tapintása. Hátrafordultam de nem az állt mögöttem akire számítottam.

-D...-rezzentek meg ajkaim mialatt elejtettem a kezemben tartott lavórt melybe a nőci szerveit tettük. Hangos csörömpölés zavarta meg a báli nyüzsgést ám szerencsére a zene elnyomta így csak kevés ember figyelt fel rám. Én rémült arccal meredtem előre a semmibe. Csak én láthattam, csak nekem engedte meg ,hogy lássam.

- Dávid-eredtek meg könnycsepp-patakjaim arcomon miközben végigsimítottam hideg felkarján. Elegáns volt. Szép öltönyt húzott.

- Drága Gigi. Sosem szerettem ilyen feszesen öltözködni de ma szülinapod van. Boldog 17.-et.-mosolyodott el majd megindult a kijárat felé.

- Ne! Dávid várj!- kaptam utána ám hírtelen Márk maga felé rántott.

- Letti! Letti mi van veled? - rázott meg kissé ám én rá se néztem. Végig Dávidot figyeltem ahogyan kisétál az ajtón majd végleg eltűnik.

Csak ezután volt erőm kedvesemre nézni, de mégsem tettem, inkább a nyakába borultam, és sírva fakadtam.

- Baj van? - kérdezte.

- Láttam őt...

- Kit? - kérdezte fura hanglejtéssel, mire eszembe jutott, hogy Márk nem tud Dávidról, és a mi kis tragédiánkról.

- Senkit. - erőltettem mosolyt az arcomra, majd letöröltem a könnyeket, és a táncparkettre húztam szerelmemet.

Egy lassú számra váltott a DJ, mire közelebb léptünk egymáshoz. Ő átkarolt, és úgy lassúztunk.

- Mégis mit nem akarsz elmondani nekem? - suttogta a fülembe.

- Nem fontos. - egy picit eltoltam magamtól, és rámosolyogtam. A könnyek már felszáradtak az arcomról.

- Tudom hogy fontos. De... inkább nem erőltetem. Nem kell elmondanod, ha nem szeretnéd. Majd idővel.

- Szeretlek! - szóltam, majd hosszú, szenvedélyes csókot váltottunk.