egy éve ilyenkor. ~ Letti

olyan hamar elmúlt. csak elrepült ez az egy év, és annyi minden történt hogy fel sem fogtam a legtöbbet.
egy éve ilyenkor lesújtva ültem itthon, és valószínűleg sírtam... de csak valahol legbelül ahogy az az előtti egy hónapban minden nap minden percében. egy éve, és három napja temettem el egy szeretett unokatestvéremet, és kedden még csak eszembe sem jutott az a bizonyos Német Richárd, aki egy kicsit is, de  hozzájárult ahhoz, hogy most ilyen legyek amilyen.
most neked írok, Ricsi, és remélem valamilyen úton módon eljut hozzád ez az üzenet.
tudod... nem tudom melyik az első emlékem rólad. nincs túl sok, de én mégsem emlékszem, és ezt nagyon bánom. ami viszont fontosabb, az az utolsó emlék. névnapot ünnepeltünk, boroztunk, beszélgettünk, és nagyon rosszul néztél ki, emlékszem. nagyok voltak rád a ruháid, és olyan póló volt rajtad, amin mintha édesapád arcképe lett volna. kérdeztél a suliról, a barátaimról, én pedig arról kérdeztelek, hogy miért teszed tönkre magad. remélem emlékszel rá! meggyőztelek, hogy haza kéne költöznöd egy pár hónapra, összeszedni magad, elmenni dolgozni, és megnyílni egy kicsit az emberek előtt. te csak mosolyogtál, gondolom azt gondoltad hogy ez a kis hülye mit tudhat, de nem szóltál semmit, csak magadhoz öleltél, és eltűntél. többet soha nem láttalak. jött a hír, hogy otthon vagy, Rákoskeresztúron, abban a pici háromszobás "galambdúcban" a szüleiddel, hogy rendesen eszel, dolgozol, aztán jött a hír hogy bezárkóztál, és senki sem tud rólad semmit. aztán jött a hír hogy meghaltál, és én napokig fel sem fogtam, hogy hogy történhetett, miért, hogyan, de nem kaptam választ a kérdéseimre. egyik kérdésemre sem.
a temetéseden nem sírtam, mert nem tudtam, és erősnek kellett maradnom, mert vigyáznom kellett Anyára, hogy ne törjön össze. Anya a vállamra borulva hangosan zokogott, mikor az a zenész forma elkezdte trombitán játszani a takarodót, sosem láttam még ilyennek, de én csak nyeltem, és nyeltem a könnyeimet, amik soha nem törtek felszínre. sajnálom hogy nem tudtam elbúcsúzni tőled rendesen, de vigasztal az a tudat hogy a temetésedre írt búcsúztató szöveget (amit nem olvastam fel) mindig magamnál tartom akárhova megyek. remélem békében nyugszol, és remélem már semmi sem fáj. hiányzol! elmondhatatlanul.

az utóbbi egy évben...

egy kis darabka nyár
a valóság szürke padlóján

- megtanultam, hogy kiben bízzak
- megtanultam, hogy ki az igaz barát
- megtanultam, hogy nem szabad ledegradálnom magam senki miatt
- rengeteg időt elvesztegettem azzal, hogy veszekedtem a későbbi exemmel
- rengeteg időt elvesztegettem azzal, hogy a kapcsolatunkat javítgassam a későbbi exemmel
- Bécsben jártam, már harmadszorra, és ahogyan az előzők ez is csodálatos volt, egy örök emlék marad
- újfent meghúztak matekból, ami ráébresztett hogy ez nekem egyedül nem megy
- megcsaltam a későbbi exemet
- kidobtam az életemből pár embert, akikre soha nem volt szükségem, és nem is lesz
- rájöttem, hogy van lelki társam, beleszerettem, ahogyan évekkel ezelőtt is
- a fent említett szerelem, és lelki társ elég erőt adott ahhoz, hogy töredelmesen bevalljak mindent, és egy hónap késéssel, de szakítottam az exemmel, ami azt hiszem életem eddigi legjobb döntései közé tartozik
- rám talált a szerelem, Somkuti Richárd néven kopogtatott az ajtómon, és még nem távozott (azon vagyok hogy soha ne is tegye, abba belehalnék)
- matektanárhoz kezdtem járni, javultak a jegyeim, minden tantárgyból
- sikeres középfokú szóbeli angol nyelvvizsgát tettem, 84%-os végeredménnyel
- sikeres belső vizsgákat tudhatok magam mögött, mégpedig földrajz : 4, kémia : 3, történelem : 4, és német : 4, végeredményekkel
- 3,5-ös átlagú bizonyítványt kaptam kézhez
- egy csodálatos nyarat töltöttem el a Szerelmemmel, megismertem a szüleit, és a testvérét, akik ma már a második családom
- eldöntöttem mi leszek, ha nagy leszek : fogtechnikus!
- újra elkezdődött a suli, és nem bánom

és most itt ülök, holnap egy gyászmisére megyek, és utólag visszagondolva... napról napra azt láttam hogy semmi sem változik, ugyanabba a mókuskerékbe szállok vissza nap mint nap, de itt ebben a pillanatban úgy látom hogy minden más. én magam is. emberek jönnek mennek az életünkben, telnek az órák, a napok, a hetek, mindig történik valami, mindennap elmúlik valami amiért az ember szomorkodik, de minden nap születik is valami, amiért érdemes élni és küzdeni.
jó éjszakát nektek :)

jksdbfhdb

Találtam két képet a kedvenc művészemtől, akik pont olyanok mint Letti és Liz a Káoszból:) amúgy nagyon sok rajzot kaptunk, köszönjük. Majd ráérősebb perceinkben kitesszük.

És a tumblr-ös olvasóknak mondanám, hogy nekem is van (Liz) 

http://smashdashplash.tumblr.com

draw us

Helllooo srácok:3 arra gondoltam, hogy milyen király lenne,ha lerajzolnátok ami eszetekbe jut a káosz szóról, szóval ceruzát/filcet ragadni ér, a rajzokat pedig küldjétek el nekünk e-mailbe vagy facebookon!:)

lisbethh@citromail.hu/ letti.vattacukor@gmail.com

Eliza Sipos/ Letti Cottoncandy

a sors nem hagy el~ Liz

,,Semmit sem hiányolok, 

Mindent hiányolok." 

                                     The pretty reckless 

 

Azért írom ezt a számotokra értelmetlen szart, mert mostanában egyre többet kísért a múlt. Pofátlan lidércként illannak ellő a magányos pillanatokban. A hibáimat és a rossz döntéseimet plakátolják elém, a hiányokat, soha el nem ért vágyakat és szép élményeket. Muszáj kiírnom magamból különben bekattanok.

Életünk során annyi emberrel alakul ki kapcsolatunk, van akivel jó és van, akire nem is akarunk emlékezni. Sok fájdalmas emlék, nem értem, hogy miért nem tudok elszakadni tőlük. Mit tegyek, hogy felszívódjanak? Ez már örökre így lesz?
Ma már tudom, hogy mindennek pontosan úgy kellet történnie, mint ahogyan akkor. A fájdalmas időknek is volt oka, ez tesz érző lénnyé, még akkor is, mikor mindenkivel szemben érzéketlenné váltam, még ez is pozitívan hatott rám. Meg kellett tanulnom szenvedni, meg kellett tapasztalnom a rosszat, hibákat kellett elkövetnem, hogy tudjam: ez nem helyes.

Kezdeném a nővel aki a legjobbkor volt a jó helyen. Nőként tekintek rád, habár az emlékeimben egy fiatal lány szerepel és tudom, hogy ez ma sincsen másképp, tekintve, hogy egy idősek vagyunk de te mindig is a magasztos idol vágyképét töltötted be az életemben. Annyira határozottan és céltudatosan élsz, annyi mindent irigylek benned. Számomra megmaradtál a mintaképnek, a nőnek, aki megteremti a saját szabályait, kiáll a sorból és új utakat törve vonzza maga után az embereket. Tökéletesnek látlak. Csak kevés embert kedvelsz de engem akkor nagyon szerettél, a legjobb barátnőm voltál és sok mindent tanítottál. Még sosem köszöntem meg pedig az életem legmeghatározóbb szakaszában, mikor kiforrottam te segítettél nekem abban, hogy kiváljak a szabvány gondolkodásúak közül. Megtanítottad, hogy legyek más, hogy egyenruhában toporogva nem lehetek egyéniség. Fogtad a kezem mindenen át, követtelek bárhova. A legfurcsább, hogy soha nem vezettél bele semmilyen rosszba. Rengeteg csodálatos élményt köszönhetek neked és sajnálom, hogy el kellett válnunk. Annyira hiányzol!
Egyszer megjegyeztem neked, hogy mennyire szépnek tartom a vörös hajú lányokat, erre fogtad és befestetted vörösre a hajam és imádtam! Órákig göndörítgetted, frufrut vágtál nekem és közben azt suttogtad a fülembe, hogy gyönyörű vagyok, akár egy porcelán baba. Annyira szerettelek, mint embert, nem tudom kifejezni mennyire hatással voltál rám. Minden mozdulatodban ott volt az az apró kis tökély morzsa, amit csak benned láttam. Kivételes ember vagy, soha többé nem fogok még egy ilyen emberrel találkozni. Biztos vagyok benne, hogy most én is olyan kivételes lehetnék mint te, ha nem engeded el a kezem. Nélküled nem megy. És tudom, hogy nem lennél büszke arra az emberre akivé lettem, ez mocskosul fáj. Ha most végig néznél rajtam, ha látnád a tetteimet és nem az akkori szeretett kislányként tekintenél rám, akkor lenéznél és elfordulnál.

Utánad közvetlenül barátkoztam össze azzal az emberrel aki ma már nő, viszont veled ellentétben csak egy kislányt látok benne. Egy kiforratlan, mások által irányított kirakat babát, akiben lenne egyediség de lenyeli, mert lenyeletik vele.
Te, akiről most írok, egy olyan időszakban kerültél mellém amikor a fiatal határaimat feszegettem, együtt kalandoztunk a kicsapongó életünkön át de én húztam magamnak egy határt. Amíg velem voltál te is tudtad meddig mehetsz el, aztán a Sátán kurvája rád tette a karmát és átrángatott a józan veszettség határán. Eleinte követtelek, mert én még mindig azt a kedves, vicces lányt láttam benned, pedig már rég nem voltál az. Ellenem fordultál, én lettem a röhej tárgya, engem lehetett fikázni a többi agyatlan kurvával, mert én nem tettem meg ami számotokra bevett volt. Mikor ott utálkoztatok felettem, én még akkor is szerettelek, nem fordultam el, harcoltam érted, mert még mindig a múltba tekintettem. Próbáltalak vissza cibálni a helyes útra de esélyem sem volt. Végül hagytam, hogy elszakadj. Már nem is fájt az elvesztésed, mert annyira megváltoztál, hogy csak a rossz oldaladat láttam, akitől nem volt nehéz megválni…

A szörnyű élmény után kerültem közel a fiatal nőhöz, aki máig hatással van rám. A legőrültebb élményeket köszönhetem neked, annyi hülyeséget csináltunk de nem bántam meg egyet sem, minden amit együtt tettünk, azt helyesen tettük.
Te vagy számomra a szabadélet megtestesítője, még annak ellenére is, hogy sok minden láncol le és nem egy ember korlátoz . Te mégis kimutatod a valódi éned. Ezt mindig csodálni fogom. Téged nem érdekel mások véleménye, úgy élsz, viselkedsz és öltözködsz ahogyan az neked jó, aki pedig el tud fogadni így, csak azzal vagy hajlandó kapcsolatba kerülni.
Ez az erőd van rám leginkább hatással. Ha veled vagyok akkor az tényleg én vagyok és ezt nagyon kevés ember mellett tehetem meg. Ezért vagyok a leghálásabb neked. Ha veled vagyok felszabadulok, mint, ha egy pillanatra színessé válnék a szürkeségben.
Mindig arra bíztattalak, hogy mutasd ki a fogad fehérjét és ints be azoknak akiknek ez nem tetszik, ne érdekeljen senki más, legyél hű a felfogásodhoz és tarts ki az elveid mellet. Tudom, hogy néha belevittelek a rosszba, pedig hidd el, hogy neked csak jót kívánok az életben. Annyi meg nem érdemelt fejfájást és szenvedést kapsz az élettől és olyan sok zokszót kell lenyelned, tudom, hogy néha már nem bírod de tudnod kell, hogy vannak melletted igaz emberek, akiket felhívhatsz hajnalban azzal, hogy nem tudsz aludni. Ez még egy másik nagy előnyöd: nem tűröd meg magad körül a kétes embereket.
Egy igazi lázadó vagy és örülök neki, hogy ez a jellemed az én jelenlétemben forrt ki és, hogy tanúja lehettem ennek a változásnak. Jegyezd meg, hogy egy kreatív és kitartó nő vagy, vinni fogod valamire.
Mostanában kezdjük elengedni egymást, talán mert nincs közös társaságunk vagy bármilyen más találkozási pont, lassan elhűl ez a csodás barátság, csak a ritka találkozások tartják egyben és a tudat, hogy a másik felünk valahol ép éli az életét. Nincs időnk, ez szomorú. Annyira szomorú, hogy manapság már két fiatal lánynak annyi minden tennivalója van, hogy egyszerűen nem tudnak időt szakítani egymásra. Pedig én mindig élvezem, ha veled vagyok. Régen elválaszthatatlanok voltunk, nagyon fájna, ha téged is el kellene, hogy veszítselek.

És most következzen a sorban az az egykori barátnőm, aki talán az egyik legnagyobb csalódást jelentette nekem az életemben. Remélem, hogy soha többé nem kerülök össze ilyen emberrel, mint te. Tudod, az már nagyon durva lehordás, ha én azt mondom valakire, hogy a sok pofáraejtés, elhagyás és alázás után is ő az az ember, aki mind ezen a sok szaron túl tesz. Talán, ha két ember van még előtted a legnagyobbat tévedett kapcsolataim listáján. Az egyikről még írok majd, de ő egy külön történet. Te viszont… egy barátnő! Akkor nagyon fájt, olyan ideges még sosem voltam. Ha Isti és Letti nincs mellettem, talán összeroppantam volna a hírtelen ért sokktól.
Azok után, amit érted tettem. Tudom, hogy ez közhely és soha nem dobálózok azzal, hogy valamivel háláért tartozik nekem valaki, de basszus! Mindenki elfordult tőled és nem volt senkid, te voltál a céltábla, a családod is kivetett, egyedül voltál és én karoltam beléd. Az egyetlen ember voltam, a pajzsod, megvédtelek! Menedéket jelentettem számodra, amikor a saját anyádhoz nem tudtál fordulni. Segítettem mindenben: tanulásban, kiönthetted a lelked… Én rángattalak ki abból a sötétségből amibe süllyedtél. Szilveszterkor három helyre hívtak, de én még is veled voltam, mert nem engedtek el sehova és nem akartalak magadra hagyni. Korrepetáltalak, hogy ne bukj meg és még két évet lehess a padtársam. A szemedbe mondtam, mikor egy srác csak ki akart használni, mert te nem láttál át rajta.
És mindeközben pont egy nagyon rossz időszakomat éltem, arra sem volt erőm, hogy gondolkodjak és én még is kihúztam magam, hogy legyen kibe karolnod, törődtem a problémáiddal és amit tudtam megoldottam, pedig nekem is volt elég. Te pedig nem, hogy kirángattál a fertőből, amibe önnön tévelyedésemben kerültem bele, inkább egyre lejjebb taszítottál benne! Elismerem, hogy neked is rossz időszakod volt és, hogy tulajdon képen magammal rántottalak a rosszba de te tudtad, hogy helytelen dolgot teszek és nem szóltál, nézted, sőt dicsértél! Egyáltalán nem vagyok büszke azokra az időkre, sőt, undorodom az akkori magamtól de tudod én megbántam, megváltoztam és lettem valaki, de te…
Akkor azt hittem, hogy együtt túltehetjük magunkat minden szarságon de már akkor is tudnom kellett volna, hogy akire szükségem van, az nem te vagy és azóta is áldom a sorsot, hogy végül mellém került az, aki megmentett.
Mikor végre megtaláltam a boldogságom és kezdtem hátra hagyni a múltam te mit tettél? Irigyelted tőlem!!!
Ennél nyomorultabb, visszataszítóbb dolgot nem minden nap tapasztal az ember. Egy barátnőm, aki pontosan tudta, hogy mit élek, mert a vállán sírtam el neki ellenem fordul, mert én valamilyen csoda folytán megkaptam az elérhetetlent. Te pedig féltékeny voltál.
Rohadt nevetséges volt az egész! Mindenféle apró hülyeségekre szabadkozva hagytál el, hatalmas balhét kavarva, pedig sosem tettem ellened rosszat. Azt mondtad, hogy miattam jutottál oda, ahol vagy. Hátat fordítottál az egyetlen embernek, akire számíthattál.
Mivel kibasztál velem, úgy éreztem, hogy ezt már nem fogom lenyelni és elismerem, hogy rohadt görény módon a leggyengébb pontodon támadtalak, kisemmiztelek, megaláztalak, összetörtelek de nem bánom! Sosem bántam meg, mert ezt érdemelted!
Próbáltalak megmenteni magadtól, kiszedni a szarból de nem sikerült, nem sikerülhetett, mert te pontosan oda való vagy, ahová lesüllyedtél!!!

És a sok barátnő után jöjjenek a fiúk, férfiak.
Kezdeném  sort a második exemmel. Előbb említettem a szánalmas barátnőmnél, hogy talán egy-két ember van, akit nála is jobban megrühelltem. Gratulálok, kedves… tiéd az első hely!
A leggusztustalanabb, önteltebb, önzőbb, megnyomorodottabb, aljasabb, állszentebb és kétszínűbb féreg vagy, akit a Föld valaha is a hátán hordott. Vallásosnak tetteted magad és papolsz istenről, miközben mindenkit arcon köpsz. Ostorozom magamat, amiért ekkorát tévedtem és ennyire az orromnál fogva tudtál vezetni, Hogy hagyhattam ezt neked?
Rossz ember vagy,semmi kétség. Tudnod kell, hogy ezt nem azért mondom, mert elhagytál (!!!), hanem azért, mert egyszerűen így van. Nyalathatod a segged a haverjaiddal, hogy ,,nem, nem így van, te jó ember vagy” de tudod bárki elhazudja ezt neked egy grammért cserébe.
Te mit mondanál arra az emberre, aki megkap egy lányt, akiről tudja, hogy nem érdemli meg, kihasználja és ok nélkül félrehajítja? Azt hiszed játék vagyok?!
Én akkor nagyon szerettelek, bármit megtettem volna neked és ma már tudom, hogy milyen hatalmas hibát követtem el. Te pedig, te nyomorult senki, te csak a szarba vittél. Előtted egy teljesen normális életet élő lány voltam, aztán megismertelek téged és minden felfordult, leginkább a gyomrom. De most komolyan, te nem gondolkozol? Hülye voltam, és vakon követtelek mindenbe. Olyan dolgokat adtál a kezembe, amiről tudtad, hogy rossz, hogy nem egy fiatal nő kezébe valók és mégis… felfoghatatlan.
Kimondom nyíltan, hogy bele vezettél a drogok világába (!!!)…te, aki állítólag szerettél. Nem kenhetem rád az egészet, hiszen a döntésem miatt nem vonhatok felelősségre mást de nélküled elkerülhettem volna. És itt nem heti egyszeri fű szívásról volt szó. Minden nap tekertétek a cigiket. Nem egyet, nem kettőt és én ostoba komolyan elhittem neked, hogy ez normális. Minden körben melletted álltam, mert ezt láttam tőled. Ezt a példát mutattad.

És kedves olvasók, ha azt hiszitek, hogy ez durva, akkor kérlek itt hagyjátok abba az olvasást, mert lehet, hogy az elkövetkezőkben rosszul lesztek az olvasottaktól!

Nem álltatok meg a napi többszöri füvezésnél és mivel körülöttem mindenki ebben élt én normálisnak tekintetem. Ennyire meg tudja határozni egy ember életét a társasága. Hihetetlen.
Kezdtük a sóval, más néven speeddel. Egyszerű party drog, kinek is árthatna? Zacskó számra vettétek, retkes padokon csíkoztátok fel és megtanítottátok nekem is, hogy, hogyan is kell kihúzni. Éljeneztetek, mikor felszívtam és azt mondtátok, hogy ez milyen menő… menőnek tartottátok magatokat és engem is és sikerült megvezetnetek. Sok átmulatott éjszakát sok álmatlan követett, elkerekedett pupillák, egyhelyben ugráló fiatalok.

De ez még csak a kezdet volt!
A speed é a fű voltak az alapok. Utána következett a bogyó (= felni=lufi=extasy). Te voltál az első aki a kezembe adta, emlékszem, tisztán. Azt mondtad csak nyeljem le, gyorsan, mert keserű. Ültünk a sok drogossal és mind engem néztetek. Én pedig bekaptam, lenyeltem. Fájt tőle a fogam, keserű volt és igaz, hogy fél óráig önfeledt boldogság ölelt körbe de mikor kezd múlni minden elszürkül, minden lehangolttá válik és utálom az egészet és te újra és újra hoztad. Azt mondtad próbáljuk ki milyen így…
De ez még mindig nem a vége.
Jött a keményítés, ugyan is rájöttetek, hogy hogyan lehet LSD-t (bélyeget, papírt, lapot, epret) szerezni. Azt mondtátok ezt csak akkor próbálhatom ki, ha igazán vagány vagyok. Persze, hogy vagánynak akartam tűnni. Egy garázsban ültünk. Sikítoztam egy fehér fal előtt állva, örvényeket, gonosz árnyakat és elmosott, hamis barátokat láttam. És ti normálisnak tartottátok. Az alkoholt és a napi több doboz cigit már meg sem említem, pedig kb. minden hétvégén taccs részegre ittuk magunkat. Ez volt az élet.
És még van durvább.
Egy tóparton fetrengtünk egy rongyos paplanon az éjszakában. Megjelent a diler egy furcsa üvegcsével, benne fehér porral és szó nélkül mindenkinek körbe kínált egy késhegynyit, mindenki felszívta, csak én nem kaptam. Nem is akartam. Erre te szóltál neki, hogy nekem is adjon, azt mondtam nem kérek, mert azt se tudtam mi az. Erre ti félrehívtatok és azt mondtátok, hogy ne mondjak nemet, mert ez az ember azt nem tűri és, ha kínál valamit, akkor azt jobb, ha elfogadom különben mérges lesz. Felszívtam egy adag Icát (lónyugtató). Két napig hánytam és aludtam, és te még ezek után sem álltál meg. Furcsa pirulák, fehér csíkok, ocb-s cigik hadai következtek.
Egyszer azt mondtam neked, hogy én soha nem próbálnám ki a kokaint, erre te oda fordultál és azt mondtad: én igen.
Itt vágott mellbe a valóság, hírtelen elöntött a felismerés. Megláttam, hogy mi zajlik körülöttem, mit tettem. Elkezdtem leállni, ami kurvára nem volt könnyű úgy, hogy toltátok az orrom alá a cuccot és grammokkal meg zacskókkal felpakolva jöttél át hozzám. Lassan már nem voltam olyan menő csaj a szemetekbe.
Azt hitted azzal, hogy egy hétre elvittél a Balcsira kurvára sokat tettél értem. Közben a szüleid és a bátyád otthon sírtak miattad. A bukásaid miatt, a lebukott drog ügyeid miatt.
A barátaiddal folyton mondogatjátok egymásnak, hogy mennyire kurvára számíthattok a másikra. Akkor is számíthattál rájuk, mikor ép visszakönyörögted magad hozzám ők pedig a hátad mögött rám hajtottak, igaz? A hű barátok. És te még csak nem is tudod az igazat. Nem csak az az egy srác aki bevallotta neked, de nem ám. Ennyire vagytok igazak, számíthattok egymásra amíg valakitől pénzt kell kérni vagy drogot, vagy bármit. Érdek barátok. Ha van fű akkor nagyon tudjátok szeretni a másikat. Jópofiztok a dilereknek.

És akkor a szakításunkról még nem is beszéltem. Átjöttél, megfektettél aztán mikor végeztél oda fordultál és azt mondtad: Te nem vetted észre, hogy valami megváltozott köztünk?
-nem, miről beszélsz?
-hát, már nem érzem azt amit régen.
-mi….?! Most szakítani akarsz?

És te nem mondtad ki, a szemembe se néztél miközben én melletted sírtam, majd megfulladtam, sokkoltál.
Már este volt mikor elindultunk ketten a buszmegállóba. Én nyomorék végig sírtam, fogtam a kezed és adtam egy utolsó csókot, pedig egyszerűen fel kellett volna, hogy pofozzalak, sőt! Össze sem kellett volna jönnöm veled, egy hatalmas, kicseszett hiba vagy. Nem tudtad megmondani az okát, azt mondtad szabadságot akarsz. 10 hónapot pazaroltam rád miközben te ígéreteket tettél és áltattál a közös jövőnkkel. Utána rájöttem mindenre. Elküldtelek a picsába, elégettem a szarjaid pedig te egy hét múlva már könyörögtél, sajnálkoztál, de addigra már felszedtek a padlóról a barátnőim és sikerült megutálnom. A mai napig hálás vagyok nekik és büszke vagyok arra az erőre amivel sikerült hátat fordítanom neked.
Az utolsó szavam hozzád az volt, hogy fulladj bele a saját véredbe, az ma sincsen másként.

És ez után a sok csalódás után ( a 3. ember akiről írtam egyáltalán nem csalódás) had ejtsek pár szót az első igaz szerelmemről.
Sokan tudjátok ki ő, de én még is neki szeretném címezni ezt a levelet.

Drága Szerelmem,
  Mindig olyan szépeket mondasz nekem. Azt mondod gyönyörű vagyok, hogy én vagyok a legjobb dolog, ami veled történt és, hogy nem érted, hogy hogyan kaphattál meg. A legszebb, hogy te vagy az első ember, aki ezt nem csak úgy mondja. Mikor bele nézek a szemedbe, látom azt a halvány kis csillogást. Szinte meg tudom fogni a pólusaidból szivárgó szerelmet. Soha, senki mellett nem voltam még ilyen boldog. Megmentettél saját magamtól és még sosem köszöntem ezt meg neked.
Mindig is te voltál a legjobb fiú barátom és mint utólag kiderült te végig szerelmes voltál belém. Ár előbb tudhattam volna.
A legsötétebb időszakomban karoltál belém, kezdtem egyre mélyebbre süllyedni a tévedésekben. Sok mindent megbántam, te is tudod, próbálom elfelejteni a tetteimet. A rossz társaság, a csalódás és az elvakultság vezetett bele. Aztán mikor már kezdtem beletörődni, hogy már soha nem lesz esélyem boldognak lenni, sőt, nem is boldognak, egyszerűen csak normális akartam lenni. Te szóltál rám, hogy álljak le. Ez volt az a pillanat amikor mindenre rádöbbentem. Mellbe vágott a valóság, vissza játszódtak az emlékeim és igazad volt. Egy lánynak sem lenne szabad idáig jutnia és, ha te nem vagy, talán senki nem állít meg. Ki tudja hogyan végződhetett volna. Köszönöm.

Pedig akkor még csak barátok voltunk és te ég is őszintén a szemembe mondtad, nem haragudtam, hálás voltam.
Aztán szép lassan felhúztál a padlóról. Áthívtál magadhoz, egy csokor virággal vártál… soha az előtt nem kaptam még virágot egyik barátomtól sem. Mikor hazaértem egy egész órán át sírtam felette, vízbe tettem, pedig addigra már elfagytak és én még is napokig őrizgettem. Tudtad, hogy mennyire szeretem Hello Kittyt, ezért vettél nekem egy plüsst és befújtad. Aznap éjszaka az illatoddal, a te gondolatoddal aludtam el. Szerelmet vallottál és kaptam tőled egy csókot. Együtt fagyoskodtál velem a hévmegállóban és én szép lassan már nem rád, hanem ránk gondoltam.

Életem legjobb estéje volt. Soha senkitől nem kaptam még olyan őszinte szeretetet mint tőled. Nem csak egy lány vagyok, hanem a lány és ezt nagyon kevesen mondhatják el magukról. Miközben barátnőd volt, akkor is engem szerettél.
Végül úgy döntöttem próbáljuk meg. Életem legjobb döntése. Köszönöm, hogy rám találtál. Segítettél elhagyni a rossz dolgokat, minden nap ösztönzöl. Ez a második alkalom, hogy valaki a közös jövőnkről tesz ígéreteket nekem de ez más, mert neked elhiszem, mert tudom, hogy őszintén mondod. Tudom, hogy te tényleg velem tervezel, hogy látod ahogyan hosszú, fehér ruhában sétálok az oldaladon. Akkor is szeretsz, amikor nem érdemlem meg. Minden nap boldogan kelek fel abban a tudatban, hogy valaki őszintén, feltétel nélkül szeret. Van valaki mellettem, aki csak a jót látja bennem, aki meg vén, őszinte velem és minden tettét értem teszi. Nem az a kérdés, hogy te mivel érdemeltél ki, hanem az, hogy én hogyan kaphattam egy ilyen remek embert, főleg akkor amikor egyáltalán nem érdemelte meg. Tudd, hogy mindent megadsz nekem amire szükségem van, sőt sokkal többet. Annyi mindent kaptam tőled, é sitt most nem a tárgyakra gondolok. Ma már tudom, hogy a múltamban minden okkal történt, még a csalódások is, mert ezek mind kellettek ahhoz, hogy mi egymásra találjuk. Még csak öt hónapja vagyunk együtt, de ez alatt az öt hónap alatt több szeretetet kaptam tőled mint a saját apámtól egész életem alatt.
Tudom, hogy néha nem könnyű velem de azt akarom, hogy tudd, én minden percben szeretlek, még akkor is, ha nem mutatom ki. Tudom, hogy voltak vitáik, lesznek is de ugyan akkor tudom azt is, hogy mindig mindent meg fogunk oldani. A legcsodásabb dolog vagy ami valaha történt velem. Minden apró mozdulatomban ott van az az irántad érzett, mérhetetlen szerelem. Soha, senki nem vehet el tőlem, végre megnyugodhatok, végre megtaláltam, rám talált az önzetlen boldogság.

És ti, akik ezt olvassátok!
Minden nap emberek százai mennek el mellettetek de ti nem látjátok a történetüket. Nem érzitek a fájdalmukat és a rossz döntéseik súlyát, nem tudhatjátok mennyi csodás és szörnyű ember kísérte el őket az útjukon. Ha titeket kísér egy csodás ember, legyetek őszintén hálásak érte, ha pedig csalódtatok valakiben, akkor tekintsetek rá okként. Minden apró pillanatnak az életünkben az a célja, hogy elvezessen minket a megnyugváshoz, egy őszinte ember karjaiba. Hibáznunk kell, éreznünk, tapasztalnunk, csalódnunk, sírnunk de ezt mind abban a reményben tegyétek, hogy egyszer minden megtérül!

second round

Bocsi a csúszásért, mindannyiunkat lestrapál ez a köcsög suli:) Lettit annyira, hogy nem is tudta véleményezni a műveket, viszont elolvasta őket és mindegyiket jónak tartja. Én direkt kicsit részletesebb kritikáka írrtam, hogy ezt kiegyensúlyozzuk. Sajnos Ági nem tartotta magát elég kreatívnak ehhez a témához, feladta, így ő a harmadik kieső. A többieknek gratulálunk.

A következő forduló témája: humor
lisbethh@citromail.hu
letti.vattacukor@gmail.com

És most a művek:

Adelaine

A beteg világ

Egy nagyobb sóhaj kíséretében letettem az ecsetet a kezemből, a festőkészletemet a vászonnal együtt pedig elpakoltam. Lassan odasétáltam az ablakhoz, melyen az esőcseppek és kinyitottam azt. Beszívtam a hideg, friss levegőt, majd egy széket húztam az ablakhoz. Megfordítottam, ráültem, és kezemet a háttámlája tetejére helyeztem.
Kinéztem az ablakon, és csak néztem, ahogy a hideg őszi időben, szakadó esőben mik is történnek körülöttem.
Szemem a Central Park felé vándorolt. Mindig is szerettem az esőben sétálgatni. Úgy döntöttem, hogy meglátogatom a parkot, úgyis elég régen voltam már arra.
Megfogtam a széket, és visszatettem a helyére. Felkaptam a barna bőrkabátomat, ami az íróasztalon hevert.
Ahogy felvettem azt, a vázlataim leestek a padlóra.
- Nem hiszem el, hogy lehetek ilyen ügyetlen? – szitkozódtam eléggé hangosan.
- America, minden rendben van?  - felemeltem a fejem, majd megláttam lakótársaim, Shima és Burce aggódó tekintetét.
- Persze, csak… Na mindegy, lemegyek a Central Parkba – sóhajtottam – Shima, felhívnád Scarletet, hogy ne várjon? Ma inkább nem mennék át hozzá.
- Természetesen. De biztos, hogy jól vagy? – kérdezte.
- Igen, de most már tényleg megyek. Sziasztok! – még mielőtt bármit is mondhattak volna, becsuktam magam mögött az ajtót, és kulcsra is zártam azt.
Magassarkúm hangosan kopogott a fagyos aszfalton. Mivel kissé fáztam, összehúztam magamon a kabátot.
Mikor odaértem a parkba, kerestem magamnak egy padot, és leültem rá. Elő vettem a telefonomat, mert SMS-t kaptam.

Feladó: Scarlet  
Hát köszönöm.. legközelebb legalább szólj,mielőtt lemondod.
Mert rohadtul nem mindegy, hogy mikor szólsz! Rendeltem   
öt kibaszott pizzát, és mindent leszerveztem!                             

Egy nagy sóhajtás kíséretében elkezdtem pötyögni.
Feladó: America
Sajnálom.. De nem tehetek róla, hogy rosszul lettem..
Áh, hagyjuk, nincs erőm, bocsánat.
Elküldtem. A készüléket a zsebembe csúsztattam, majd hátradőltem a padon. Furcsa hangokat hallottam a közelemből, ezért elindultam a hang irányába.
A hang egyre erősödött, én pedig olyat láttam, amit nem kellett volna.
Két férfi, körülbelül harmincöt-negyven év körüliek voltak, egy halott öregasszony belső szerveit fogyasztották.
Elkezdtem köhögni, majd ebből öklendezés, végül hányás lett. Ezt a férfiak meghallották, majd elkezdtek felém közeledni.
Futásnak eredtem, de túl gyorsak voltak. Elkaptak. A magasabb férfi kezében egy szerv lapult, amit az alacsonyabb férfi által kifeszített számba akart betenni.
Rugdostam, haraptam vertem, de mind hiába. Megetették velem, majd elsötétült az egész világ..

_________________________________________________________________________________

Dave

Holtodiglan

Az emberi elme rejtelmeit soha senki nem ismerheti meg igazán. Önmagunknak is tudunk váratlan meglepetéseket okozni, olyanokat amiknek a szüleink mindig próbáltak ellen nevelni minket. Elég egy apró kattanás önnön tudatunkban és szokványosból abszurd psichopatákká válunk. Különös, leírhatatlan, megmagyarázhatatlan dolog. Hiába kutatja annyi ember ennek az ösztönnek a mechanizmusát, nincs hozzá szabvány kulcs. Mindegyik más, ez tesz minket személyiségekké. Van akit jóvá, van akit kevésbé. és van, aki jobb, ha meg sem születik.

Az én szüleim biztos megbántak. Mindent éreznek irántam a sajnálattól a megvetésig, mindent csak szeretetet nem. Egy hiba vagyok. Egy hiba nem bánja meg, hogy létrejött, egy hiba nem érez, nem érezhet semmit. Nevezhetjük kivételnek is, egy furcsa torzulat a társadalomban. De ki dönti el, hogy mi kivételes?

Tudom, hogy anyámnak örök életét megkeseredve kell majd leélnie, apám pedig megvet, nem érez már irántam semmit. Nem érdekelnek, már rég nem. Kicsiként még igen, mikor még nem voltam "kivétel".

De miben is nyilvánul meg az én kivételességem?

Hmm, nehéz megmondani. Talán az a gond, hogy nem mosok minden reggel fogat, vagy, hogy az egyik szemem kék, míg a másik barna, netán, hogy emberek húsát eszem.
Hoppá, igen!

És herointól kábultan guggolva a himbálózó lámpa hamiskás fénye alatt, a nyálamat folyatva rájövök. A tű még ott lóg az elkötött karomból, a hátamra zuhanok. Miért változtam meg? Erősen koncentrálva próbálok visszaemlékezni a gyerekkoromra.

 Nagyjából nyolc éves lehettem. A szomszéd kislány, Abby volt a legjobb barátom, habár tudtam, hogy ő mást is érez irántam de akkoriban még nem foglalkoztam ilyesmivel. Mint oly sok más gyerek, mi is építettünk magunknak egy bunkert. A közeli erdőbe, egy fa tetejére. Minden nap odajártunk játszani. Csak egy szabály volt: sötétedés előtt érjetek haza!
Kora tél volt, és mi ismét játszani mentünk. Nevetve indultunk a bunkerhoz, ez volt a mi titkos helyünk, amiről senki sem tudott.
Roskadozva vártak minket az ágakra szögezett, korhadt, nyirkos, mohás deszkák. Látszott rajta, hogy gyerekek munkája. Egy enyhén bomlott kötélen lehetett feljutni a ,,bázisba".
A kedvenc elfoglaltságunknak hódoltunk: medvéket lestünk.
A lehető legcsöndesebben, egymáshoz kuporodva figyeltük ahogyan esznek. Elkezdett szürkülni az ég, hideg szél kúszott fel a lábszárunkon és tudtuk, hogy haza kell mennünk de a medvék nem mozdultak.
Már második napja éheztünk odafent, tudtam, hogy keresnek minket de annyira félreestünk a környéktől, hogy kezdtem elveszíteni a reményt. Áztunk az esőben, fagyoskodtunk a hideg szélben de legfőképp éheztünk, miközben alattunk egyre csak váltották egymást a vadállatok.

Abby folyamatosan sírt, be is lázasodott. A kabátom alá vonva öleltem magamhoz, megpróbáltam mindent. Egy kővel tereltem el a medvék figyelmét de mire lemásztam a kötél feléig, már indultak is vissza felém.

Teliholdas éjszaka volt. Abby hamvas bőre gyöngyként verte vissza a fényt. Szőke haja fehéren izzott, figyeltem, ahogyan a mellkasa fel-le emelkedik a lélegzetére. Rádöntöttem a fejem. Puha, hideg márvány. Az illata fogott meg leginkább, mélyen magamba szívtam, még ma is emlékszem rá. Eleven, pezsgő vér vasas illata gőzölgött a pórusaiból. Megannyi apró izom rezdült benne egyszerre szíve kitartó lüktetésére. Lehunytam a szemem és láttam magam előtt azt a meleg vért pumpáló, húsos szervet. Elképzeltem ahogyan két tenyerem közé szorítom, láttam ahogyan a hold fényében megvillan a felszálló pára. Közelebb emeltem az arcomhoz, hozzá ért az ajkamhoz és leolvasztotta róla a ráfagyott nyálat.
Vágyakozásomból egy apró, álom béli rezdülése ébresztett fel.
Lassan a kabátja alá csúsztattam elfagyott ujjaimat, össze rezdültem. Puha, meleg bőrfelület. Ez még nem fagyott át, nem úgy mint a nyakán. Lassan cirógatni kezdtem, teljesen felpörgetett a gondolat, hogy a gyomrába dugjam a kézfejem kiélvezve a teste melegét.
A vállához préseltem a mellkasom, lenéztem az arcára. Békés volt, szempillái néha megrezdültek mély álmában. Ajkai kéken csillogtak, a hasa néha felkordult. Gyönyörű teremtés volt, rossz volt szenvedni látni.
A szájához hajoltam, kihúztam a kezemet a kabátja alól és az arcára simítottam. Behunytam a szemeimet. Lágyan rácsókoltam azokra az elgyötört ajkakra, majd a csípőjére ültem, szorosan combjaim közé fogtam. Erre felriadt de nem láttam a tekintetét. Úgy szorítottam össze a szemeimet, mint, ha egy mindent elvakító csóva szegeződne rám.
Két kezembe fogtam a fejét, elemeltem a deszkáról majd teljes erőmből visszacsaptam hozzá. Felsikított, a harmadik ismétlésre ár elhalt a hangja én pedig zokogva még egyszer nekivágtam a lécnek.
Meleg, gőzölgő vér lepte el a tenyeremet. Csak ekkor nyitottam ki a szemem. Feketén verte vissza a felhőkön átszivárgó, meggyalázott holdfényt. Ilyen kegyetlen gyilkosságnak kellett, hogy szemtanúja legyen.
Lassan elszállt belőlem a sajnálat, elfolyt akár a vér drága Abbym testéből. Letéptem róla a ruhákat, magamra vettem őket, majd végig néztem az élettelen kis testen. Csodás porcelánként állta a kínokat, alig vártam,  hogy beleharapjak. Nem csalódtam, melegen várt. Bele vájtam a szemfogaimat és tépni kezdtem a húsát, akár egy állat. Egész a bordákig lerágtam, szinte belefulladtam, olyan mohón nyeltem a falatokat. Mindenemet átitatta a vér. Forró páraként csapódott az arcomra, elégedetten fürdőztem benne.
Egészen addig magamnál tartottam, míg ki nem hűlt. Ekkor ledobtam az állatoknak, s még ők a tetemmel foglalkoztak én hazaszaladtam. Út közben levetettem az idegen ruhákat.
Elmeséltem a történetet, azt hazudtam, hogy Abbyt széttépték a medvék, a rajtam száradó vér pedig egy mókusé amit a bunkerben fogtunk.

Még két embert kellett megennem, hogy rájöjjenek mekkora szörnyeteg is vagyok valójában. Az egyik állítólagos szerelmemet tizennégy évesen, és egy osztálytársamat két évvel később. A harmadik incidenst már nem tudtam megmagyarázni. A bíróság elítélt és most már egész életemet ezek között a rácsok között fogom leélni, herointól kábultan a himbálózó lámpa hamiskás fénye alatt, a nyálamat folyatva.

_________________________________________________________________________________

Demetria

Vággyal és kéjjel uralni az akaratot,ez a dominák művészete.

Nem érdekel a történetük,nem érdekelnek a problémáik,ahogyan az igényeik sem.Amint belépnek azon az ajtón minden joguk és szavuk elporlad.Csak az én akaratom létezik,amit keményen a húsukba égetek,mint egy hatalomdemonstrálásként.Rég nem hallok könyörgést.Miért teszem ezt?Mert élvezem,mert beindít.

December 12,Jade; Remegő kézzel szorongattam a gyűrött kis cetlit egy teljesen szokványos ajtó előtt toporogva.Kétszer is meggondoltam,hogy tényleg be akarok-e menni,végül begyűrtem a jegyzetpapírt a zsebembe,erőt vettem,és átléptem a küszöböt.Egy előszoba.A falnak támaszkodva egy férfi füttyentett,majd a balján lévő ajtó felé csapott fejével. Újabb kilincs. Sötét volt,alig láttam.Füst gomolygott az egész szobában.Ahogy körülnéztem tudtam,hogy jó helyen járok.Az egyik sarokban egy ágy, fölötte a plafonra egy nagy X alakú gerenda volt csavarozva.A falból gyűrűk és láncok lógtak.Átható bőr illat csapta meg az orrom.Hallottam ahogyan kicsapódik egy szék majd nekem háttal feláll benne egy nő. Lassan felém fordult, kifújta a tüdejében lévő füstöt,majd tett egy határozott lépést irányomba.Platform tűsarkúja visszhangozva verődött vissza a parkettáról.Magas volt,gyönyörű alkattal.Formás csípőjét és karcsú derekát egy fekete fűzőbe rejtette,telt mellei szinte kibuggyantak belőle.Hosszú,kecses lábaira latex nadrágot húzott,ami lábszára hátsó részén egészen a fenekéig fel volt vágva,s szalagokkal fonta magára.Hosszú,fekete haja a derekáig lógott,ajkait feketére rúzsozta,gyönyörű arcára pedig színben megegyező festéket kent.Gyönyörű látványt nyújtott,akaratlanul előtört belőlem egy sóhaj.Jó kezekben vagyok. -Cherry Bones?–kérdeztem elhalványuló hangon. - Ha nem lenne elég nyilvánvaló,Kedves,akkor elárulom,hogy jó helyen jársz.-mire végzett a mondattal már előttem állt,kezével kisimított egy hajtincset az arcomból majd eleven tekintetét az enyémbe döfte.Valami fellobbant bennem,az ajkam megrezzent,alig vártam,hogy beleharapjon,alig vártam,hogy uraljon. - Én még sose csináltam ilyet. - Látszik, annyira elveszett vagy.Ne aggódj,bízz mindent rám,nem lesz semmi feladatod,csak az,hogy tűrd. Leakasztott a combjáról egy bőrszíjat,majd a nyakam köré tekerte.Egy pillanatra kikapcsolt az agyam,minden megszűnt létezni,csak azt a gyönyörű nőt láttam magam előtt aki leszaggatta ruháimat,majd térdre kényszerített.Szó nélkül emelt le egy feltekert kötelet a falról,visszasétált hozzám és annak egyik végével a fenekemre csapott.Ott térdeltem,négykézláb és éheztem a parancsaira.Egyik lábával a gerincemre lépett,csuklója köré tekerte a hajamat,majd hírtelen hátra rántotta a nyakamat,feszíteni kezdte,a lélegzetem pedig megakadt. - Mocskos kis szuka!-ordította, majd ismét megcsapott a kötéllel,átemelte hátamon a lábát és terpeszállásban fölém magasodott.-Sikíts!– tépett egyet a hajamon,mire torkom szakadtából felsikítottam.Letérdelt,csípőmmel a lábai közt rásimult a gerincemre,melleit a lapockámhoz préselve majd a fülembe susogott:sss. Szabad kezével lesimított a bordáimon,a mozdulatot a mellemre irányította majd megmarkolta azt és dögönyözni kezdte.Közben vadul a nyakamba és a vállamba harapott én pedig csak sóhajtoztam és sziszegtem.Elengedte a hajamat,húsos ajkai közé vette az egyik úját majd a lábaim közé csúsztatta azt és cirógatni kezdett vele.Alig halhatóan felnyögtem,mire a fülembe hajolva viszonozta a gesztust.Hírtelen felállt és otthagyott.Egy lánccal a kezében tért vissza,a nyakörvemre erősítette,majd négykézláb az ágyhoz vezetett és a falhoz kötött.Ráült a hasamra majd hírtelen az ágyra nyomta a csuklóimat,rájuk térdelt és egy bilincsel kikötötte azokat.Lejjebb csúszott a csípőmön és a kötéllel-amivel már volt szerencsém megismerkedni-megkötözte a lábaimat, felrántotta őket majd a plafonon lévő csigához erősítette. Megint otthagyott.Ezúttal egy ostorral tért vissza,mellém sétált majd annak szárát végighúzta az ajkamon,a melleimen majd hírtelen felrántotta és teljes erőből a fenekemre csapott vele.Sikítottam ő pedig még háromszor nekem támadt.Mint egy béklyóit tépett vadállat,szaggatta a húsomat közben pedig földön túli élvezet csillogott a szemében.Egy késsel elvágta a kötelet ami a plafonhoz rögzítette lábaimat.Ledobta fegyverét,s ismét a medencémre ült.Felpofozott, aztán a mellbimbómba harapott,közben pedig bordáim közé fúrta körmeit.Combjaival úgy szorította az enyémet,hogy éreztem ahogyan a csontunk a másikéhoz préselődik.Ekkor a nyakamra tenyerelt,átfogta ujjaival és szorítani kezdte,nem tudtam a szemébe nézni.A tekintete annyira élő,annyira veszélyes volt,hogy féltem ráemelni az enyémet,éreztem ahogyan égeti a bőröm.Beteges szenvedéllyel kínzott és közben mosolygott. A koponyámat belenyomtam a matracba,a szemeim fent akadtak,lélegzetem a torkomba szorult és elárasztott a boldogság.Minden érzés kihalt belőlem,kivéve a fájdalom. Megelevenedtem, megvadultam én is. Elengedett én pedig hevesen kapkodva szívtam magamba a levegőt.Eloldozott. Felöltöztem,megköszöntem majd megkínozva,meggyötörve és megalázva kisétáltam. Tudtam,hogy még vissza fogok térni.

____________________________________________________________________________________________________

• 

  20:43
  

  Eliza Sipos
  

  
  

  Dave: 9,5 Mindig lenyűgözöl a kreativitásoddal és a tehetségeddel. Miköözbe olvaslak teljesen bele tudom képzelni magamat, látom a színeket, érzem az illatokat mert annyira át tudod adni ezt a megfestett érzést. Annyi érdekes gondolatod van, kicsit mint, ha nem is tudnád mindet kiadni magadból. Egy ki nem használt zseni vagy. Azért nincs meg az az öt tízed, mert az előző írásod művészibb volt, tehát ez az értékelés a korábbi teljesítményedhez viszonyul. Ha azt nem vennémm figyelembe akkor 10 lenne, a mostani kicist nyersebb, több indent is belevihettél volna, igaz akkor már egy magasabb szinten kellene értelmezni, amolyan író az íróhoz stílusban. Nagyon tetszik a végén az ismétlés. Gratulálok.
• 

  20:54
  

  Eliza Sipos
  

  
  

  Adelaine:9 Ez sokkal joban tetszik mint az előző. Először is szeretném megjegyezni, hogy tetszik a főszereplő neve, elég különös választás de bejön. A kibontakozás szokatlan, nem várt, nekem nem ember evő kanibálok jutnának eszembe a beteg ilágról, ez elég érdekes és kreatív választás. Aztán ott az a kis rejtélyes beszélgetés a lemondott programról, ez azért tetszik mert csak úgy random bele dobtad. Ez néha bevállik, de gyakrabban nem. Itt most adott egy kis pluszt bele, kár az öt pizzáért:) Látszik rajtad a fejlődés, hogy tudsz alkalmazkodni a témákhoz és ilyen szélsősége dolgokba is tudsz mozogni. Azért nem tíz, mert a befejezés számomra olyan lezáratlan, tudom, hogy direkt ilyen de pont a lényegnél szakad abba. Mondjuk így talán érdekesebb is de lógva hagytad a levegőbe, most csak elképzelni tudjuk, hogy mi történt Amerikával. vagy ez volt a cél?

  Demetria: 10 Drága Demetria, az egyik kedenc témámat tálaltad most fel. Domináns szado-mazo? Remek választás egy beteg, aberrált világban. Te inkább a cselekményekre fekteted a hangsúlyt, leírás nálad a külső megjelenésre és a környezetr jellemző. Ha tennél még bele a főszereplő mélyebb érzéseiből és kicsit részletesebben írnád a többit akkor egy szavam nem lenne rád- itt gondolok pl.: illatokra, szín hatásokra etc. A történet alapja viszont stabil, külön tetszik a lezbikus mivolta, ez is egy kis betegességet ad még hozzá.

az első forduló eredményei

Nagy örömünkre szolgál hogy bejelenthetjük, mindenki, ismétlem, MINDENKI továbbjutott, persze természetesen csak azok, akik elküldték a történetüket szerény személyeinknek. Gyönyörű, megrázó, megható történeteket olvastunk négy kiváló ifjú író tollából, amiket ti is elolvashattok ebben a bejegyzésben.
Most pedig jöjjenek a versenyzők, és az általunk írt értékelések!

Kezdjük az egyetlen hímmel, Dave!

"Megtört kenyér

Két könyökkel nyögve gondolataimat az íróasztalba, papír kupac fölé magasodva vetem baljós, kimért árnyékomat alám. Gyötrelem permete alantas, vérgőzös gondolatokkal fertőzve, int egy felhő öleli körbe aurámat. Zavaros ködként lengi körül a sötét dolgozó szobát s csak a lámpa fénycsíkjában elhaladva lehet meglátni benne a forgószélként felkapott könnymorzsákat, melyeket újra és újra felkavar, majd az arcomba söpör, hogy ismét ajkamra folyhassanak.

Valami meghalt bennem.
Egy gondolat, egy emlék, vagy talán mindez egyszerre? Lucy, eltűntél belőlem.

Meddig ölnek még belülről utolsó földi órádnak emlék képei, meddig látom még a vérgömböket szállni az ég felé, még hányszor ragadsz meg, mikor múlik el a sikolyod, mikor csendesedik már el? Miért te?
Hol vagy, Lucy?

Te magasztos, szent krizantén, te tiszta elmúlása földi kínjaimnak. Hol talállak meg ismét?

Felemeltél és most lenyomsz minden szenvedés tengere alá. Ezért csábítottál magadhoz, hogy bűnhődjek?

Torkomban még mindig ott az a megrekedt levegő ami magasztos vérednek ontásakor nyeltem vissza neveddel együtt. Megkeseredett bánatként nyomja mellkasomat a léghullám, ahogyan távozni készülő tested felém hullik. Miért te, ártatlan védangyal?

Meddig igyam még a mérget amibe felidézett arcod folyt bele?

Minden tettem büntetése te vagy, az elvesztésed az ára a sok éves tékozlásomnak. Áldásnak véltelek, kiútnak a gödörből, egy karnak ami maga felé fordít, hogy ne láthassam mi zajlik körülöttem. Édes szavakkal, csigolyámat cirógatva takartad el előlem az igazságot, oh égi áldás, poklok kínja. Azért tetted, hogy bűnhődjek, tudtad, hogy el fogsz hagyni, tudtad mit teszel velem, megkínoztál, elevenen tépted ki belőlem a józanságom, hogy bosszúdtól kábultan nézhessem végig halálodat szűnni nem akaró ismétlődésben.

Nem!

Te büszke gyönyör, te nem ezért jöttél. Őszinte szeretettel emeltél fel az üvegek közül. Segíteni akartál rajtam és puszta látványod is elég erőt adott nekem, hogy többé ne tekintsek le rájuk. Alkohol áztatott emlékeimet vitted magaddal sírodba, rózsa ágyra fektetted őket, ez az ára az életemnek, a tiéd. Így nem kell.

Nem okolhatlak téged, csak az én hibám ami történt. Én mentem a bárba, hogy igyak és te csak jó útra akartál téríteni. Sebezhető, meglőtt vadként vonszoltál abban a késő esti sikátorban, gyenge célpontként. Haza akartál vinni, biztonságba akartál tudni. Soha olyan gyorsan még nem józanodtam ki. Egy lövés, egy vércsepp, majd ezernyi. Fel sem fogtam, ahogyan a támadód ütését sem. Csak a sötétbe fulladó téglafalakat láttam, és éreztem, hogy a földre zuhanok. Nem tudtam kinyitni a szemem, először csak halk nyögést hallottam, majd egyre hangosabb lett, aztán megláttalak. Itt tértem magamhoz, kiláncolva, tehetetlenül. Az a féreg ép élettelen testedet erőszakolta, alattad vér, nyál és testnedvek. Ő hangosan ordítva élvezett beléd újra és újra, kitudja már mennyi ideje, te pedig, megtört rózsaszál, szó nélkül tűrted az erőszakot. Szemed nagyra meresztve, még a golyók becsapódásának érzését őrizve meredtek felém, résre nyílt ajkadból vér és ondó szivárgott és csak úgy rázkódtál alatta.

Nincs olyan erős lánc amely visszatarthatott volna. Megöltem őt.

Miattam haltál meg, tavaszi napsugár, miattam lettél meggyalázva. Nincs az a sír amely visszaadhatná életed szépségét, nincs olyan kegy amely elég méltó, elég magasztos lenne hozzád. Az életemet adnám, hogy visszahozhassalak, bármilyen kínt elviselnék, ha te élhetnél cserébe. Búcsú nélkül hagytál itt, így most én sem búcsúzom. -Nyomtam bele pisztolyom csövét a számba, az ég felé néztem, és még egyszer utoljára megláttalak téged."

Liza: Dave nekem 10, olyan szép hangulatfestéseket használt,olyan kifejező és különös szavakat amik nem mindennapiak,a halott szerelmét tényleg ilyen földön túli,tiszta szépségnek festette le és tökre átjött a kép.Meg persze a tragédia is megrázó volt,kissé beteg,de bejött.

Letti: Ha most véresen komoly lett volna akkor nálam totálisan első hely, ilyet nem minden nap olvas az ember, egyetérteni tudok csak veled. Gyönyörű volt, megrázó, és olyan érzéseket váltott ki belőlem amiket rég halottnak hittem, megihletett, és megríkatott. Ilyen egy jó író! Tökéletes volt.

Demetria!

"A víz nem válik vérré.

Érdekes,hogy a napokban elgondolkodtam a legfájóbb emlékemen.Minden gondolatmenetem egy csomóban végződött: az embert csak egy másik embertársa tudja megsebezni igazán.

Eliot mindig is egy különc volt,már egészen kiskorunkban is.Ezt a tulajdonságát direkt szerette kihangsúlyozni azzal,hogy mindig az ellenkezőjét tette annak,amit kértek tőle.Sok zűr lengte őt körül és ezt mocskosul imádta.Kislány koromban fedeztem fel először,hogy ahányszor rossz fát tett a tűzre egy diadal hamvas mosoly ült a szája sarkáan.Miközben szidták a rosszaságért,vagy megverték büntetésből az a halvány kis elégedettség nem szűnt,és az évek során sem fakult.

Ami engem illet,a születésem pillanata óta árva vagyok.A történet könnyen emészthető,melyben egy faképnél hagyott terhes nő életét adja születendő gyermekéért.Azóta őrangyalként tekintek édesanyámra,egy nőre akit mindennél jobban szeretek és tisztelek,noha még az arcát sem láttam soha és,és a tudat,hogy én miattam kellett meghalni sosem fog lekopni véres kezeimről.Talán furcsán hangzik,de emiatt gyilkosként tekintek magamra,és életem végéig ostorozni fogom magamat ezek miatt a gondolatok miatt.

De vissza Eliothoz!

Alig hat hónapos csecsemő voltam,mikor örökbe fogadott egy kissé koros házaspár.Sosem lehet gyerekük.Nem én voltam az első mostoh,már korábban befogadtak egy fiút aki már három éves volt,mikor én a házba kerültem.Vele nőttem fel,ám valahogy sosem tudtam elfogadni testvérként.Mindent megpróbáltam,hogy máskép nézzek rá de sajnos ő más helyre került a szívemben.Egy plátói szerelem kiforratlan hősévé váltam.

Másnak rettentő furcsa lehet már a puszta gondolat is,hogy valaki iránt gyengéd érzelmeket tápláljon,akivel testvérként nevelkedett.Tudtam,hogy rossz amit teszek és azt is tudtam,hogy bátyámként szeretném,ha a mostoha szüleim nem árulták volna el nekem az örökbefogadást.Édes tudatlanságban élhettem volna,de ehelyett szűnni nem akaró szerelembe estem egy tiltott személy iránt.

Minden akkor kezdődött amikor én nyolc éves voltam,ő pedig tizenegy.tudtam,hogy ő nem a valódi testvérem.Egy igazi csírkefogó volt.Hideg szellős,tavaszi nap volt.Elhatároztam,hogy megmutatom Eliotnak:én is tudok valami csínt csinálni,nem csak ő.Persze nem hitt nekem.

Egy fé kilós kenyérrel rohantam sikítva a feldühödött pék elől aki egy sodrófával kalimpált a nyomoban.

-Állj meg te kis tolvaj,úgy megverlek,hogy csontod törjön!- ordította én pedig hanyatt-homlok menekültem a céltalanba.Hírtelen a sarkamba ért,meglendítette a sodrófát és teljes erőből arcon csapta vele a közénk ugró Eliotot.Lassítva láttam ahogy zuhan,kifröccsent a nyála majd a kőjárdának csapódva vér lövellt a szájából.Tettétől rémülten rohant el a pék,én pedig lerogytam mellé és kétségbeesetten kezdtem rázni.

-Eliot!Annyira sajnálom, bocsáss meg!Kellj fel,mondj valamit!-kiáltoztam,majd végre nyöszörgött egyet,majd felült.

-Ne sírj,Ana,jól vagyok.-törölte le mosolyogva vérét az álláról.Magához ölelt,vígasztaló szavakat suttogott a hajamba,csitított,a hátamat simogatta.

Mint egy büszke,magasztos hős,azonnal elgyengültem.Bátor megmentőm,és megmozdult bennem valami.

Felnéztem rá és csak az ajkát láttam magam előtt.Sokáig játszottam a gondolattal,fájdalmasan sokáig,minden porcikám mozdulni akart,végül nem tettem meg.

Oly sok éven keresztül folytottam magamba az érzelmeimet,olyan erővel próbáltam megmásítani őket,mellyel hegyeket mozdíthattam volna.Mind hasztalan.Láttam ahogyan férfi lesz belőle,a szemem láttára forrt ki a teste,láttam mennyi lány vágyik rá de ő ügyet sem vetett egyikükre sem.Éjszakánként azzal az édes képzettel dédelgettem magam álomban,hogy titokban nekem szánja magát.Persze tudtam,hogy ez csak leányálom.

Mindig vigyázott rám akár egy drágakőre és úgy szeretett,mint senki mást.Én voltam a mindene,ahogyan ő nekem.Minden ölelését,érintését,szavát bezártam magamba,a lelkembe olvasztottam és mindent felülmúló kincsként őriztem.Annyi éven át szomjaztam egyetlen kósza csókjára,mint néma a szóra.Tudtam,hogy magamba kell fojtanom,ám nem váltam rideggé.

Közben én is nővé érettem.A fél falu nekem udvarolt,szemre való leánynak tartottak,és kicsit tudtam is magamról.Elég volt dús kebleimre,és fűzőm alá érő,sötét tincseimre néznem ahhoz,hogy meggyőzzem magamat az igazukról.

Sosem szabadott volna ilyen vágyakat édesgetnem.

Eliottal kettesben éltünk,ő vadászott,én a házat ápoltam.Téli este volt,szürke égbolttal.

Zihálva rontott be az ajtón Ő,majd a küszöbre rogyott.Kétségbe esetten dobtam félre mindent,hogy hozzá siethessek.Meglőtték az oldalát,csupa véres lett a kezem ahogy az ágyhoz vonszoltam.

-Mi történt?

-Vadász baleset,véletlen meglőt egy másik csapat-préselte ki fogai közül két fájdalmas szisszenés között.

Minden tőlem tellhetőt megtettem érte,kiszedtem a golyót,kimostam a sebét és be is kötöztem.Elaludt.

Arca felét vörösre színezte az éjjeliszekrényen álló gyertya fénye.Ívelt ajkai,és szempillái néha meg-megrezzentek álmában.Tökéletesnek láttam,Ő volt minden vágyam.

Végigsimítottam izmos felkarján,hosszú ideig időzött tekintetem akulcscsontján,ahogyan vette a levegőt meg-megemelkedett.Aztán lejebb vándorolt kíváncsiságom a mell,és hasizmára,a csípőjére,majd hírtelen felkaptam a fejemet ahogyan megmozdult.

Kedves szemeivel végigsöpört rajtam, megfogta a kézfejemet és az arcához ölelte,majd csókot nyomott a hüvelyk ujjamra.Teljesen kirázott a hideg,az ajkamba kellett harapnom,hogy ne az övével tegyem ezt.Ekkor másik kezével a hajamba túrt,és tarkón ragadott.Szokatlanul intim pillanat volt testvérekhez képest.Töprengésemet félbeszakítva húzott le magához,lecsukta szemeit majd puha ajkát az enyémekre olvasztotta.Elősör fel sem fogtam,majd rádöbbentem mi történik.Éreztem őt,azt a csodás,barack szinű száját mellyel az enyémeket cirógatta.Minden feltorlódott érzelmem darabokra hullt,és kitört belőlem.Elvesztett remények és álmok öleltek magukhoz miközben husos ajkaimmal az övét ittam.Be-beszívtam,ráharaptam,majd nyelvével rést ékelt a számba,és én utat engedtem neki.

Eltitkolt vágyaink önfeledten keltek piruettre.Éreztem ahogyan a lelkem átmelegszik,éreztem az érintését,a szerelmét,hogy oly sok éve kíván már.

Heves csókjai átvándoroltak a mellemre,kioldotta fűzőmet és meztelenre vetkőztetett.Nyelvével kőrözött mellbimbóimon miközben a fenekemet markolta.Teljesen elvesztem a történésekben,átjárt a boldogság,és szinte azonnal elélveztem ahogyan tenyerét a combjaim közé csúsztatta.Szilánkokra tört a józanságom,és önkívületlenül nyögtem nevét az égbe.

Minden összedőlt.

Ismét kivágódott az ajtó,a vadászok akik meglőtték szerelmemet idáig követték a vérnyomokat,hogy helyre hozzák tévedésüket,ám sokkolt tekintet fagyott az arcukra,ahogyan meglátták a falu testvérpárját egymást mocskolva.

-Isten gyalázók!-kiáltotta egyikük.

Meztelenül,egy oszlopra kötözve toporogtunk a máglyarakáson.Nem vettük le szemünket a másikról,miközben az emberek kövekkel dobáltak minket.csontunk tört,húsunk szakadt,majd a pap lépett oda hozzánk egy fáklyával.

Tudtuk mi fog következni.

-Szeretlek Ana!-kiáltotta nekem könnyeitől fulladozva.

-örökké szeretni foglak, Eliot-suttogtam magam elé, lehunytam a szemeimet,könnyek áradtak belőlem.Ismét ránéztem, láttam ahogy meggyújtják alatta a gallyakat,hallottam az ordítását.A nevét sikoltottam de már nem hallotta.Éreztem ahogy a lángok a lábamat nyaldossák,majd átadtam magamat a halálnak. "

Liza: Nekem az alap történet...teljesen lenyűgözött! Annyira eredeti, fogadott testvérek esnek szerelembe és persze ez egy plátó érzelem,alapból el van ítélve a szerelmük. Aztán mikor végül Eliot kezdeményez, leesett az állam. Váratlan,meglepő,szívmelengető fordulat. Viszon a helyesírás kicsit rontotta néha a varázsát és voltak kifejezetten egyszerű szóhasználatok amiket kicsit lehetett volna még cifrázni de ez csupán elvétve.Megértem,ha egyszerűbb jelleggel írta Demetria de a középkori világához szerintem illene a cifrás,díszes szóhasználat.

Letti: Ez volt az első történet amit megkaptam, szintén csodálatos, és szintén megrázó történet, volt benne fantázia, és kiváló lett a megvalósítás, középkori, esetleg 17-18. századi hangulatot idézett, és én imádom ezeket a fajta novellákat, kenyérre lehet kenni velük. Tetszett a megfogalmazás, a leírások, a gyors hangulatváltások, és a vége... lesokkolt. Brava!

Adelaine Marceau!

"Vártam

Visszatekintés a múltba, 1996. április 23.

Emlékszem, ahogy egyik kezemmel anyukám kezét szorongattam, a másikkal Bubut, az imádott plüssmacimat tartottam. 
Anya leültetett az egyik padra, és levette rólam a rózsaszín, virágokkal díszített cipőmet, és helyette egy kis szandált adott rám. 
Mikor beléptünk az ajtón, minden szempár ránk szegeződött. Eh, emlékszem, hogy szaladtál felém. Boldog voltál, talán soha nem is voltál boldogabb. Örültünk egymásnak, borzasztó két hét volt, amíg kórházban voltam.  Emlékszem, hogy nagyon aggódtál értem, rajzokat készítettél nekem, és mikor nem engedtek be a kórtermembe, te sírva fakadtál, és azt üvöltötted: „ De én látni akarom őt! Látni akarom a legjobb barátomat! „ 
Akkor még nem tudtuk mi az a szerelem. Mi azt hittük, hogy azt jelenti, hogy fogjuk egymás kezét, és adunk a másiknak a fagyinkból. De nem ilyen a szerelem. És fogalmunk sem volt róla, hogy milyen következményekkel jár.   
Mikor egy lassú, hosszadalmas nyár után beléptem az iskola kapuin kis elsősként, elsírtam magam. Hiányoztál, és bántott, hogy nem vagy itt velem.  De mikor beléptem az osztályterembe, és megláttalak az utolsó padban sírdogálva, tudtam, hogy mi együtt leszünk örökké, és semmi sem választhat el minket.

Visszatekintés a múltba, 2005. október 30.

Miután befejeztem a vacsorát, elcsomagoltam a maradékot, és a szobám felé vettem az irányt. Kezemet az ajtóm kilincsére csúsztattam, és benyitottam. Rögtön megláttam az ágyamon heverő borítékot.
Idegesen tépkedtem szét minden egyes darabját, mert tudtam, hogy tőled jött. 
Elkezdtem olvasni.

Drága Sophie!

Most biztos ezermillió kérdés kavarog benned, hogy mi lehet ez a levél, és miért pont tőlem kapod. Elmondom neked, de először kérlek ülj le.
Először is tudnod kell, hogy nagyon szeretlek, és amit teszek, érted teszem. Kérlek ne hibáztasd magad, mert nem a te hibád. Próbáltalak megvédeni, de nem sikerült. Sajnálom, Sophie.
Meg fogok halni.
Kérlek ne sírj, és ne hibáztasd magad! Hallod, Sophie? Tudom, hogy sírsz, ismerlek, de ne tedd! Kérlek.. 
Egy vonat elé vetem magam. Tudod miért? Mert eltiltottak tőled. A szüleim azzal fenyegetőztek, hogy ha nem szakítok veled, megölnek téged. De én ezt nem hagyhatom, ezért teszem, amit teszek.
Kérlek ne haragudj rám, és tudd, hogy örökké szeretni foglak!...
Várlak, Sophie, várni fogok rád odafönt. De ne gyere még, csak jó soká!

Szeretlek, szerelmem.

David, 2005. október 29.

Azonnal tudtam, hogy hová kell mennem. Mikor még kicsik voltunk, mindig egy vasútállomáson játszottunk. Tudtam, hogy oda kell mennem.
Mikor odaértem, láttam egy vonatot. Hatalmas, fekete gőzmozdony. Iszonyatos sebességgel száguldott egy alak felé. És az az alak te voltál. 
Elkezdtem futni feléd, de mire odaértem, késő volt. A vonat nem tudott fékezni, és áthajtott rajtad.
A sós könnyeim mardosták az arcom. Térdre rogytam, és egyre csak azt kiáltoztam: miért ő? Miért nem én? Istenem, ne vedd el tőlem!
Halkan motyogtam, majd felálltam.
A sírástól reszketve sétáltam hozzád. Óvatosan megérintettem a még meleg kezedet. 
Könnyeim akkorra már arcodat simogatták, a kezemmel együtt. 
Lassan fejemet a mellkasodra hajtottam, s hagytam, hogy az álomtól nehéz szemeim lecsukódjanak.

Vártam a halált. Az idő nem számított. Csak vártam.."

Liza: Könnyű,olvasható és egyszerű értelmezésű mű lett,kifejezetten fiataloknak való,a szomorú jelleg nagyon átjött ahogy a szét kaszabolt barátja élettelen kezét fogja a lány,a levél is megragadó volt.Viszont talán kicsit túl egyszerű,de nekem átjött.

Letti: Megrázó volt, főleg azért mert vonattal járok a barátomhoz, aki nem egy gázolást látott már életében, és amiket mesélt róla, meg a kép amit láttam... szörnyű lehet, és talán ezért érintett meg ennyire a történeted. Egyszerű, elegáns, szívhez szóló.

Ági!

"AMIRA

Az az idióta Damján már megint elvette Karolina babáját. Ami egyet jelent azzal, hogy körülbelül öt másodperc múlva visítás és kiabálás fogja betölteni a termet. Amira megint jól következtetett, a csoport hamarosan felbolydult méhkasként kezdett zümmögni. A fiúk mind Karolinán nevettek, míg a lányok sikítozva követelték a babát. Amira nem vett részt az értelmetlen játékban, egyszerűen nem látta, hogy mi célja van ennek az ostobaságnak.

Délután szépen kezdtek eltünedezni a gyerekek. Mindenkiért jött a mama, a papa vagy a nagyszülő, hogy hazavigye. De Amira egyedül ücsörgött a padon és lábát lóbálva próbálta megszámolni az apró repedéseket az aszfalton. Pontosan negyvenhatig jutott, amikor az utolsó kislány is elhagyta az udvart. Ekkor odaült mellé Marika néni, az óvónő.

- Nem akarsz mászókázni, Amira?

- Nem - félszegen beszélt, de valamilyen rejtett határozottság bujkált a csilingelő hangban.

- És csúszdázni? Most csak a tied lehetne. Nincs senki, akire várni kell.

Ezúttal kicsit hangosabban utasította el az ajánlatot, valamiért idegesítette az óvónő. Maga se tudta miért, egyszerűen csak zavarta.

- Nézd, megjött a nagypapád! - Amira követte a csontos mutatóujjat, ahogyan az a sötétzöldre mázolt kapura irányult. Nagyot nyelve szaladt be a cuccáért, miközben zakatolt a szíve. Pontosan tudta, hogy nagypapa felbukkanása mit jelent. És - bár magának se akarta bevallani - félt tőle. Mindig rettegéssel várta, hogy ki jön érte. Tudta, hogyha papa az, akkor csak az arca fog megsérülni. Ha mama érkezett, akkor legfeljebb az üvöltözést és dobálózást kellett kibírnia. De ha nagypapa vállalta a hazafurikázást, akkor nagyon-nagyon fog fájni. Alacsony, pocakos ember volt ő, kopasz feje csillogott a fényben. Sunyi, barna szemei és ijesztő mosolya volt. Persze lehet, hogy csak Amira gondolataiban nézett ki így, de nem tudhatjuk. Elvette a kislány tornazsákját és hangosan köszönve vezette ki az autóhoz. Karját körbefonta unokája vékony dereka körül, aki megpróbált a lehető legmozdulatlanabbul elsétálni a járműhöz. Ütött-kopott fekete kisautó volt. Be akart szállni a hátsó ülésre, de nagypapa fejcsóválással ütögette meg maga mellett az anyósülést. Amira hangosan dobogó szívvel és gombóccal a torkában foglalt helyet. A férfi kezét a puha combra helyezte. A lány megremegett, de nem húzódott el. Tudta, hogy hiábavaló lenne, ha menekülni próbálna, csak még jobban fájna.

- Nyugalom, kicsikém. Minden rendben - Simogatni kezdte az aszott kéz a lábat. Fel-le jártak az ujjak, egyre közeledve a legfájdalmasabb ponthoz. Így ment ez végig a tízperces úton haza, ahol - remélhetőleg - a szülők várták őket. De nem várt rájuk senki, egyedül voltak a házban. Csak a nagypapa és az unoka. A férfi fürgén oldotta ki a csatját. Amira nagy levegőt vett, és igyekezett megőrizni lélekjelenlétét, amikor kezeit megragadták az öreg ujjak.

Nagypapa egy félhomályos szobában feküdt, Mama és Papa mellette álltak. Amira ekkor tízéves volt.

- Amira! - éles hang csattant a máskülönben síri csendben, ahogy az apa palástolatlan utálattal kiejtette a nevet. A lány lassú léptekkel indult meg az ágy felé, ahol beteg nagyapja feküdt. Érezte, hogy nem helyénvaló a halála iránti reménykedés, de nem tudott máshogy érezni. Oly' sok évnyi kínzás és bántás után végre-valahára ő láthatja szenvedni a férfit, aki mindig bántotta. Megszaporázta lépéseit, nehogy elszalasszon akár egyetlen pillanatot is. Amikor mellé ért, ránézett az összeaszott, beesett arcra. Olyan öregnek, olyan sebezhetőnek látszott.

- Kedveseim, kettesben ... hagynátok Amirával? - szaggatottan, halkan beszélt. A szülők egy szó nélkül léptek ki a szobából, egyedül hagyva őket. Szinte azonnal kinyúlt a kar, hogy mintegy rutinszerűen leszoríthassa a még mindig apró kezeket. De Amira számított rá, és elrántotta őket. Rámosolygott a férfira, mert tudta, hogy most ő van fölényben. Könnyedén eltörhetné néhány hajszálvékony, gyenge csontját, ahogyan ő tette vele, amikor nem volt hajlandó hozzáérni nagypapa csupasz testéhez. De uralkodott magán és nem engedett a kísértésnek. Inkább elvette a kis komódon sorakozó tablettákat tartalmazó dobozkákat és nézegetni kezdte. Egy a csontritkulásra, egy azért, hogy könnyebben menjen a légzés, a többit nem értette meg. Furcsa, latin szavakkal magyarázták a működését, ő pedig fiatal volt még ahhoz, hogy megértse.

- Nagypapi. - ahogy kimondta a szót, muszáj volt elmosolyodnia. Annyira szenvtelenül és érzéketlenül hallatszott az ő szájából, aki soha nem tekintette magát egy vérből származónak ezzel a visszataszító emberrel. - Nagypapi, tudtad, hogy meg fogsz halni? - Hangjában szokatlan érzések tűntek fel, a hanghordozása más lett.

- Ó, kicsikém. Ugye nem haragszol rám? Én csak annyira szeretlek! - Amirának nagyon kellett hegyeznie a fülét, ha meg akarta érteni az erőtlen szavakat.

- Én is szeretlek, nagypapi. Csak tudod olyan nehéz elhinnem... - sóhajtozva csóválta a fejét. Még mindig kiegyensúlyozottan beszélt, de érezte, hogy ha továbbra is el kell viselnie a férfit, akkor teljesen el fogja önteni a düh, és kezelhetetlenné válik.

- Tudod mit, nagypapi? Én nem foglak megkínozni - Már megint mosolyogva beszélt, közel hajolt a férfi arcához, amelyből a rothadás bűze keveredett az alvadt vér ocsmány ízével. Miközben kimondta az utolsó szót, erősen megszorította a ráncos csuklót. A nagypapa felnyögött.

- Én nem olyan vagyok, mint te. Nem fogom eltörni a csuklódat. Nem foglak nekilökni a falnak. Bár vágyok rá. Nagyon-nagyon szeretnélek bántani. De nem foglak, ezt megígérem. És, hogy az ígéretemet megtartsam, ezért szükségem van arra, hogy soha többé ne lássalak. Tudod? De amíg itt fekszel élet és halál között vergődve, addig nekem minden nap el kell jönnöm, hogy lássalak és sajnálkozó arccal álljak fölötted. - Itt elhallgatott, hogy felmérje az öreg reakcióját. Az kikerekedett szemmel bámult rá. Csodálkozott, hogy ilyen erős nő lett az elnyomott csöppségből, akin annyiszor élhette ki magát, ahányszor csak kedve tartotta. - Szóval kíváncsi vagy rá, mit találtam ki? Szerintem neked is kedvedre lesz. - Egy pillanatra hatalmába kerítette egy eszelős érzés, amit leginkább a vágyhoz, tenni akaráshoz tudott hasonlítani. De mégis valahogy olyan sötét volt. - Meg foglak ölni, nagypapa. Megöllek, hogy ne lássalak többé, hogy ne bánthass többé, és ami a legfontosabb: én se akarjak fájdalmat okozni neked! Hát nem remek ötlet? A gyógyszereket sem kell majd nekünk kifizetni, hiszen halott leszel! - Csillogó szemekkel tekintett le az arcra, ami a megértést követve azonnal félelemtől eltorzult maszkká változott. A pengevékony ajkak hebegő, artikulálatlan könyörgésbe kezdtek. Az egyetlen kivehető szó a "ne" volt.

- Ssss! Semmi baj, semmi baj! Szerintem nem is fog fájni. - A véraláfutásos kezek megállíthatatlanul indultak el a ráncos, aszott nyak felé.

Nyugalom, nagypapi. - azzal megszorította. Élvezettel vegyes csodálkozással figyelte a fakó fehérbe váltó arcot, ahogyan a rebegések elhalnak az ajkakon, a vér kifut az arcból, a szemek fennakadnak és szép lassan elhagyja az élet a testet.

Hirtelen sikoltott fel, fel se fogta, hogy ő maga adja ki a hangot. Szétnyílt tenyerét bámulta, ami enyhe pirosságot vett fel az erőfeszítéstől. A kezét szabdaló vágásokat és vonalakat nézte meredten, és megállás nélkül sikított.

Valahol az agya egy eldugott zugában érzékelte, hogy kivágódik az ajtó és szembekerül szüleivel, akik elhűlve nézik hol őt, hol a halott férfit a faragott fakeretes ágyban. Amikor felfogták az eléjük táruló kép jelentését mindketten a lányukra emelték tekintetüket. A lányra, aki sikítva meredt az arcukba.

Kemény kövön ücsörgött, hideg falhoz támasztotta hátát. Körmeivel egyenletes ritmusban dobolt a földön, ezzel szolgáltatva az egyetlen zajt. Szemei előtt újra és újra leperegtek a képek, ahogyan megindul a férfi felé. Vissza-visszajátssza, mintha csak egy remek jelentet nézne a kedvenc filmjéből.

Kulcszörgés verte fel a cella csendjét. A zörgéshez tartozó test is hamarosan felbukkant. Morogva közölte, hogy látogatói érkeztek. Amira szó nélkül követte az egyenruhás férfit. Egy asztalhoz ültette, ahol már egy ember ücsörgött. Nyirkos, zsíros haját lófarokba fogta, fekete kosztümje koszosan lógott csontsovány testén. Szörnyen nézett ki és ez örömmel töltötte el Amirát.

- Szia, Mami! - hangosan köszönve indult el a nő felé, aki félelemmel vegyes ámulattal követte szemével csemetéje peckes lépteit. Amikor egymással szemben leültek, Amira beszélni kezdett.

- Tudtad, hogy itt rengetegen vagyunk, akikkel ugyanazt csinálták a nagyszüleik, mint velem? Nagyon sokan! Például Ádám. Na az ő nagyanyja is gonosz volt! De ő nem ölte meg, csak felgyújtotta a házát. De sajnálta, hogy a nagyanyja éppen nem volt otthon... - Folytatta volna, de elhallgatott.

- Na de miért is jöttél? - közelebb hajolt az anyjához, aki körbenézett. Villámgyorsan nyúlt be az asztal alá és csúsztatott Amira ölébe valamit. Amira megtapintotta, és felszisszent, amikor végighúzta az ujját az éles késen.

- Használd arra, amire akarod - anyja ajkai szinte csak formálták a szavakat, hangot ki se adott magából. Felállt és faképnél hagyta az összezavart lányt. Az kezeslábasa ujjába dugta az éles tárgyat és visszaindult az őrrel a cellájához. ű

De hirtelen megtorpant és ráébredt, hogy mit akar.

Elege volt a szenvedésből.

Mert hiába töltötte el örömmel, hogy kioltotta nagyapja életét, utálta magát érte. Hiszen gonosszá vált, akárcsak gyalázója.

Nem volt jobb nála.

És ez olyan elviselhetetlen gondolat volt, hogy anélkül, hogy akárcsak egy percre is elmerengett volna rajta, kirántotta ruhájából a tőrt, hogy maga ellen fordítsa."

Liza: Wow,hát igen ez egy nem mindennapi téma,ilyeneket várunk a kövi fordulóba is.Mondjuk nekem már kicsit ismert,mert olvastam egy ilyen témájú könyvet de le a kalappal.Elejétől a végéig imádtam.Gyönyörű kifejezések és jelenet festések,imádom az ilyeneket.

Letti: Ez a novella, akárcsak a többi méltó a Káoszhoz! Gyönyörűen írsz, nagyon tetszett az alapötlet, nagyon sok ilyen van manapság, de persze mindenki hallgat róla... de itt nem ez a lényeg! Nagyon tetszett, gratulálok!

Vivitől és Anditól mint versenyzőktől sajnos el kell búcsúznunk, nem kaptunk tőlük novellát, ez a négy jómadár felettem pedig továbbjutott a második fordulóba, aminek a témája... *DOBPERGÉS*

A beteg világ! Az első forduló kritériumai itt is érvényesek, minimum egy, maximum tíz oldal, a legbetegebb éneteket vegyétek elő az alsó fiókból, és egy hetetek van a novellák elküldéséig. Ebben a fordulóban nem leszünk vajszívűek, egy valaki ki fog esni, szóval mindent bele fiúk lányok, áhitattal várjuk a történeteket, még mindig a következő két e-mail címre: letti.vattacukor@gmail.com lisbethh@citromai.hu

Avagy, aki vállalja az arcát, és a nevét, az Facebookon is elküldheti a történetet, Letti Cottoncandy, és Eliza Sipos néven találtok meg bennünket. Győzzön a jobbik! A második forduló jövő csütörtökön zárul, pénteken lesz eredményhirdetés egy ilyen bejegyzés formájában! Ready, Story, Write! x.o. Liz x.o. Letti