Hiperművelt barátom-Liz

játszol?

Mert?:DD

nem tudom csak gondoltam vagy azt csinálod vagy tv-zel

Olvasok..

olvasol?!

játék magazint?:o

Konyvet:D

KÖNYVET!

Anyad:D

Szoktam:D

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ezt nem hiszem el

Az a cime hogy: liza bekaphatja a faszomat:D<33

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

wtf?-Liz

Épp most kaptam egy levelet a városom Római Katolikus Egyházközösségétől. Már készültem volna kidobni amikor a szemem megakadt egy kis sárga csücskön a leragasztatlan borítékban. Egy csekk :O
Arra kérnek benne, hogy, ha még nem fizettem az egyháznak, vagy ELMARADÁSOM VAN azt rendezzem. Saját szívem joga, hogy fizessek de, HA SZERETEM JÉZUST PERKÁLNI FOGOK!
Konkrétan ezt írják benne: ,,A hozzájárulás keresztény kötelesség"
EBből kell fizetni a templom számláit pl.: villany ami kurva sokba kerülhet mikor hetente kétszer-háromszor felkapcsolják egy órára. Fűtés nem igen van, de nyáron nem is szükséges. Van még hivatkozás a felújítási munkálatokra... ezt a redvás templomot minden hónapban újítják és minden hónapban kérnek érte pénzt de a falak még ugyan úgy mállanak mint három éve.
És nem elég, hogy az öreg nénikékbe azt ántálják, hogy, ha nem dobnak be valamennyit a szűkös kis nyugdíjukból a tálkába akkor rossz emberek de már minden kívülálló házába küldenek egy retkes csekket, hogy légyszi fizessél már, hogy legyen víz a templomban- mert nyilván oda viszik itatni a falu szegényeit és árváit és oly nagyon fontos az a víz. Nem elég a kinti kútból merni keresztelőhöz stb.
És nem azt mondják, hogy fizess mert kötelező, hanem keltik a bűntudatot, hogy nem muszáj de, ha érző szívű ember vagy akkor ugyan fizessél már be 12-ezret...- gondolom kenyeret meg bort vennének belőle az úrvacsihoz. Pofám leszakad, inkább egy menhelynek fizetek. Oda tényleg kell a pénz, hisz nekik nincsenek megszállott nyugdíjasaik akik fizessenek.

figyelmetekbe ajánlanám- Liz

Mostanában nagyon ráérősen élek szóval van időm egész nap filmekkel, játékokkal meg könyvekkel foglalkozni. Már amikor nem a barátommal cicázok:3. Na de az most lényegtelen. Szóval szeretnék előhozakodni a két filmmel amik feltörtek a ,,Második kedven" helyére- mert az első ugye az álomháború.

Kezdjük a sort az oly fantaztikus Boszorkányvadászokkal:
A Jancsi és Juliska modern kori átdolgozása. Ilyen már gyakran előfordult pl.: A lány és a farkas, Hófehérke és még nemtudom mi egy más. Ez a film nagyon meglepett. Elkezdtük nézni és azt hittem, hogy ilyen varázslatos gyerekfilm lesz aztán a nagy SZART! Öldöklős, véres kis történetecske amiben Hansel und Gretel rájönnek, hogy a boszorkányok számára sebezhetetlenek így elkezdik mészárolni azokat. Imádom! Tök jól van megcsinálva, a főhősök jelleme is tök jó. Juliska a keményvagányultramenő kiscsaj Jancsi pedig a sokat megélt nőcsábász. Kicsit akció jellege van de én imádom benne a mozdulatokat, a boszorkákat és a boszorkányok dumáját.
-,, Olyan fakó ez a szoba, kéne bele egy kis szín... mondjuk vérvörös!"

 

Végefőcímdal:

És itt a másik második kedvenc:
Z World War
Már a címéből is ki lehet találni, hogy a Z zombit takar és akkor gondolhatnánk, hogy ez egy tipikus, húszezredik zombi inváziós film. Az is de ez valahogy még is más. Először is nekem külön tetszenek benne a zombik, mivel modern film így evidens, hogy királyul kell kinézniük de a jellemük is tök jól meg lett csinálva. Nem a lomha, agyatlan zombik. Agyatlanok persze de olyanok mint egy rendes veszett akit hajt a zsákmány. Rohannak, vetődnek és mindennek nekicsapódnak: akár a fejét vesztett vadállatok.
Brad Pitt a főszereplő, itt megjegyezném, hogy mennyire jól alakít az összes színész. Szóval Brad egy visszavonult katona aki a meghitt családi környezetbe tengeti napjait. Nincs hosszú bevezetés, épp egy dugó közepén ülnek mikor elszabadul a pokol. Fusson ki merre lát de ez nem könnyű két kisgyerekkel, főleg, ha az egyik asztmás rohamot kap közben.
Aztán külön jó, hogy nem az a kiszámítható film. A katonaság visszahívja főhösünket, adnak mellé néhány embert meg egy szuper fasza biológus csáveszt és gó vissza a zombik közé azzal a céllal, hogy kiderítsék milyen ellenszer lehetne hatásos ellenük.
És akkor szétrúgják a zombik seggét, a végén csak a biológus meg a katona maradnak de hatalmas kínok árán megtalálják az ellenszert- gondolnánk...  a nagy SZART!
Kiszállnak a zombi ővezetben, a bológus már az első öt percben fejbe lövi magát véletlen- amin az egész mozi besírt. Én nagyon ledöbbentem, hogy na most akkor mi lesz.
Sosem az történik benne amire számítanál. Ja és a zombikat legjobban a hang vonzza. A katonákat és a legfontosabb embereket- köztük Brad családját- egy hajón szállásolják, a világ összes városa és országa oda kivéve Jeruzsálemet akik paranoiából hatalmas falakat építettek. EZeket teljesen zombi biztosnak gondolták ám mikor a nép hatalmas zsibajjal elkezd énekelni, az oda vonzza a zombikat és elszabadul a káosz. Imádom azt a részt. Lezuhan egy repcsi is és akkor még ott a vége ami FANTASZTIKUS! De nem lövöm le a poént: )

 

 

Mi 3D-be néztük meg és úgy nagyon zsír volt, ajánlom nektek is. Uh és akkor még nem is beszéltem a betétdalokról, van benne egy ismétlődő dallam amit nagyon megimádtam. Ja és a végére még egy jó kis dubsteppet is betettek, külön a mi kedvünkért:DD imádom!

Dubstep:

Fősoundtrack:

Nem ide tartozik de korábban írtam az Evil Dead-ről. NEM FOGJÁK ADNI A MOZIBAN!

Faszomat bele, két hónapja várom de moziba nem lesz... ennek az az oka, hogy nincs akkora befolyása a magyar horror közösségnek, hogy miattuk moziba adjanak egy ilyen filmet. Pedig sokan érdeklőttek volna utána és szerintem ebből is lett volna egy teltházas premier mint a Z World War-ból.

Film NEM ajánló:

NENENENENE!!!!4!!NÉGY!!4!

SOHA A BÜDÖS ÉLETBE NE NÉZZÉTEK  MEG A KOLÓNIÁT!

Mi elkövettük ezt a hibát. Elmentünk moziba, hogy átvegyük a Z World War-ra foglalt jegyeket még egy héttel korábban, hogy tutira legyen hely- még a legelső sorban is űltek, az egész Westend arra a filmre tolakodott.

Na szóval történt egy kis baleset amit most nem részletezek, a lényeg az, hogy még mielőtt elindultunk moziba, otthon néztünk egy előzetest a Kolóniáról és arra jutottunk, hogy annyira nem rossz, lehet meg kéne nézni. Na most az az előzetes egy kurva nagy átbaszás volt. Azt hittük az alapján, hogy ez egy zombis film lesz. A faszt zombik, kannibálok geci!!! A sztorija jónak tűnt, elromlik a föld időjárása, minden befagy és az emberek a föld alá menekülnek több-egymástól független- kolóniába. Az egyik -név szerint a hetes- vészjelzést kűld főhőseinkek, hogy ott valami gáz van. Átmennek hárman, hogy mi a fasz baj van erre összetalálkoznak egy csapat kannibállal akik az éhségtől megőrültek és ezért mindenkit levadásznak. DE KÖNYÖRGÖM! Megölnek egy embert és nem az, hogy megeszik mert éhseke, nem geci... otthagyják mert nekik kifejezetten a főhős kell. Ritka nagy faszság, NE NÉZZÉTEK MEG!

Bűn ilyen szart moziba játszani, bezzeg az Evil Dead-et nem adják...

Könyv nemajánló ~Liz

la la
na na na

ne ne ne ne

NEKROFIL

http://data.hu/get/6000134/gabrielle_wittkop_a_nekrofil.pdf

 A fenti linkről letölthetitek pdf-ben Gabrielel Wittkop művét, a Nekrofilt. Nem valami burkolt mondanivalóju   anekdotát takar a cím. Ez tényleg arról lett elnevezve amiről szól.

Brutális, sokkoló, groteszk, háborodott, beteg és kíméletlen módon szemlélteti egy szexuálisan aberrált férfi életét. Tipikusan az a kendőzetlen fajta, ami direktben arra játszik, hogy a kiolvasása után úgy érezd a sav mindjárt felkapaszkodik a torkodon. Van benne minden társadalmi abnormáció, a legsúlyosabb fajtákból: nekropedohomoszatír.

Mindennel lehet illetni a könyvet, csak azzal nem, hogy nyers. Olyan gyönyörű irodalmi nyelven íródott ami már-már kompenzálja a főhős betegsége felé irányuló ellenszenvünket. Mocskos, visszataszító de megválogatott, kiformált és magával ragadó. Kíváncsi vagy rá, hogy  mi lesz a következő húzás, nem tudod letenni, annyira sokkol, hogy már vágysz rá. Lehet, hogy én magam is beteg vagyok amiért ámulattal olvasom  de engem nem maga a történet, hanem a gyönyör fogalmazás és képfestés ragadott meg. Egyszer meg kellett állnom, hogy tartsak egy cigi szünetet, mert ez még a veteránokat is le tuja harcolni és utána két napig élni nem lesz kedved de muszáj elolvasnod, ha valami különöset szeretnél látni. Ilyen tényleg van, tudatosuljon benned!

,,Az utolsó este megmosdattam Suzanne-t, föladtam habos fehérneműjét, polgárasszony

kosztümjét, amit önkívületi örömmel húztam le róla két héttel azelőtt. Plédbe göngyöltem,  és

kivittem a kocsihoz.  A megzöldült Suzanne-t, a megkékült Suzanne-t; laktak is már benne, azt

hiszem. Amikor beleengedtem a Szajnába, az ordítás, ami kiszakadt belőlem, mintha egy más

bolygóról jött volna. Mintha a szívemet szakították, mintha az ágyékomat tépték volna ki.

A Szajna befogadta a testét, ami két teljes héten át itta verejtékemet, nyelte magomat, életemet,

halálomat. Suzanne-ban pokolra szálltam, óceán iszapjába hömpölyögtem alá, algákban

szívódtam fel, mészhéjakban csapódtam ki, korallok ereiben keringtem tovább."

,,A mellei valóban figyelemreméltók. Egymáshoz nyomva szűk, húsos, kimondhatatlanul

édes csapáshoz jut az ember.

Gyöngéden simogatom ritkás, ősz, hátrafésült haját, nyakát és vállát, melyen ezüstös nyálcsík

szárad éppen; csigák hagynak ilyet maguk után…"

http://data.hu/get/6000134/gabrielle_wittkop_a_nekrofil.pdf

Letti - Dávid novellák

íme a kis ajándékunk :)

"A sors olykor tervének eszközéül jelöl ki, saját kegyetlensége cinkosává tesz bennünket anélkül, hogy észrevennénk."

- Nagyon jó Miss Peterson, nagyon jó! – vigyorgott rám Mr. Odonell, a gitártanárom, majd folytatta. – Tudod Drágám… te vagy az egyetlen akinek ez ilyen rövid időn belül sikerült. Tudod… olyan gyönyörű vagy… - fel alá sétálgatott, majd az ajtóhoz ment, és kulcsra zárta. – Friss hús… hm… - a levegőbe szimatolt.
- Nézze, ha ez valami elcseszett kandi kamera akkor nagyon jó vicc volt, de nekem most mennem kell. – felemelkedtem a székből, és pakolni kezdtem a kottáimat. Egy kezet éreztem a fenekemen.
- Jaj, ne siess úgy, csak most érkeztél. – gonoszan vigyorgott, majd maga felé fordított és széttépte az ingemet. – Friss hús… - nyalta meg az ajkait. – Te innen nem mész sehova tündérke! – emelte fel a hangját, és próbálta lefogni a kezeimet. Pofán vágtam, mire eszeveszett tekintettel nézett rám.
- Csak ennyit tudsz? – ordított, és elkapta a torkomat, és hátradöntött egy asztalra. – Az lesz itt amit én akarok – súgta a fülembe. – Amit én nagyon nagyon akarok.
A testsúlya az asztalba préselt, alig bírtam megmozdulni. Éreztem, ahogy az erekciója a csípőmnek feszül, majd a meglepetés erejét kihasználva herén térdeltem, és kiküzdöttem magam alóla. Térdre rogyva markolászta az említett testrészt, én pedig jobb híján a kezembe kaptam a gitáromat, és darabokra törtem a fején. Ahogyan ott feküdt vérbe fagyva semmi szánalom nem volt bennem, inkább undor. Leköptem, majd kirúgtam az ajtót és a folyosón foglaltam helyet. Leültem a fal tövébe, és sírni kezdtem.
Cipőkopogásra lettem figyelmes, azt hittem megint az a féreg jár a nyomomban. Mire felnéztem az illető már előttem guggolt.
- Basszus, veled meg mit történt?- Kedves, csodálkozó arc. A szemében az arcom tükörképe remegett. Nagyon lassan felém nyújtotta a kezét majd szolidan megfogta a vállamat. - Bántottak?

- Én...- sokkot kaptam és csak lihegni volt erőm. Végül erőt vettem magamon, ez nem rám jellemző. Nagy levegő, nyugodj meg Letti!- Minden olyan gyorsan történt. Zeneórám volt Odonellel erre az a tetű nekem esett, letépte a felsőm és megpróbált... Nincs rajtam ing?
- Khm, nincs- jegyezte meg vörösre pirult arccal. Megrázta a fejét, hogy visszatérjen a durvábbik részhez és illedelmességből még csak a melltartóm pántjára sem pillantott rá.
- És utána?
- Rá ment egy gitárom, nem tudom, hogy él-e még.
- Figyelj, kislány! Próbálj megnyugodni- kigombolta az ingét majd a vállamra terítette. Ettől már én vörösödtem el. Felállt majd határozott léptekkel a terembe sétált. Hangos csörömpölést hallottam majd kis idő múlva visszajött Ő. Felhúzott a padlóról és magához ölelt.
- Semmi baj, kislány. Már nem fog bántani- éreztem a homlokomon, hogy mosolyog.
- Letti vagyok.
- Letti? Milyen elegáns. Én Dávid vagyok. - a mosolya nem szakadt meg.

"A dolgok változnak. A barátok eltűnnek. Az élet pedig senkire sem vár."

Dávid és Letticia. A nevünk is ellentmond a másiknak. Az egyikből sugárzik az elegancia, a kifinomultság, kimértség és kíméletlenség míg a másik durva, egyszerű, megszokott. 
Egy úri hölgy és egy senki. A történelem során annyiszor ismétlődik ez az ellentét. Sok ember szemét zavarja, hogy vannak olyanok akiket egyszerűen nem érdekelnek a társadalmi normák és besorolások. Hisz kik ők, hogy határt szabjanak az érzelmeinknek? Ha megteszik akkor bizonyára halottak.
Boldog gyerekkort tölthettem a szigeten. Hatalmas, örökölt kastély és megannyi vele járó gond. Anya és apa még a kifogyhatatlannak vélt, dúsgazdag örökség mellett is egyfolytában dolgozott. Mindent értem tettek, azért, hogy semmiben se keljen szűkölködnöm. Ez kompenzált dolgokat de nem helyettesíthette a szüleimet egy nevelő nő, a meghitt családi emlékeket pedig a milliós játékszerek.
Mikor nagyobb lettem elhatároztam, hogy elég a magán oktatásból. Embereket akarok látni, normálisokat akik máshogyan élnek mint én. Veszélyt akartam. Lassan megfojtott a komfort zónám. 

Elegem lett az összejövetelekből, a partikból amin összezártak a sok segglyukszájú hülyegyerekkel akik élvezték azt amiben éltek. Hogyan? Kérdeztem én, hogy lehet hogy amíg én belül ordítok, és csak jó pofát vágok a dolgokhoz ők vígan élnek a mesevilágukban, és elfogadják, sőt mi több tényleg élvezik hogy semmiért nem kell küzdeniük? Egyik nap besokalltam, és elmentem otthonról, még én sem tudtam hogy hová. Bementem a városba, és egy kocsmában talaj részegre ittam magam, majd beállítottam egy buli közepére és egy „KIBASZOTT UNDORÍTÓ MOCSKOS ÚJGAZDAG FASZFEJEK VAGYTOK MIND” felkiáltással a puncsos tálba ürítettem a gyomrom tartalmát.
Állami iskolába mentem, gitározni tanultam, megismertem a lelkem másik felét… aztán mikor a gitártanár rám mászott, és meg akart erőszakolni a fején vertem szét az új, méregdrága gitáromat, amit maga Slash dedikált. A tanár túlélte, én pedig önvédelemre hivatkoztam. Mikor kirohantam a teremből a folyosón csak egy embert találtam, ott ült egy srác. Egy srác, aki gyönyörű volt… a legszebb éveimet töltöttem vele…

Ha kötődsz egy emberhez olyan emlékeket nyújtotok egymás számára amik örökké elkísérnek majd az élet kalandtúráján. 
Emlékszem, meséltem Dávidnak, hogy mennyire rühellem azt a képmutató, sznob társaságot amibe belekényszerítettek. Ahol mindenki Mylady, Mylord, Kisasszony és Mr. 
Ő nagyon szörnyűnek vélte a dolgot az elmondásaim alapján így elhatározta, hogy el kéne látogatnunk egy ilyen összejövetelre.
Hatalmas kastély, hosszú limuzinok türemkednek egymás hegyén-hátán a felhajtón. 
Magas sarkúm a sóderba mélyed, Hosszú, fekete ruhámat magam mögött húzva ölelem szerelmem öltönybe bújtatott felkarját.
Az ajtóba érve meg sem kérdezik, hogy szerepel-e a nevem a vendéglistán. Az ajtón álló engedelmesen fejet hajtva vonul félre utunkból.
- Peterson Kisasszony- biccentett.

A parkett közepére sétáltunk, kéz a kézben. Figyelmen kívül hagytunk mindenkit és elhatározzuk, hogy ezt a bált mind a ketten élvezni fogjuk. Komoly zenét játszottak. Lassú, romantikus, tökéletes pillanat ahogy felém fordítja az arcát, kezét végigfuttatja a gerincemen és megteszi az első lépést.
- Nem tudtam, hogy tudsz táncolni- mosolyogva a vállába kapaszkodtam. Úgy vezetett, mint, ha egy vakot kísérne keresztül az aknamezőn. Olyan odaadással, féltéssel és fegyelemmel amit korábban még nem tapasztaltam. Nem tudtuk merre fogunk haladni, ki melyik lábát mozdítja majd. Lépéseinket a pillanat diktálta és én átadtam magamat ennek a könnyű felszabadulásnak. Nincsenek szabályok, sem formák. Csak követem a lelke vibrálását. Behunytam a szememet, arcomat a mellkasába fúrtam. Éreztem, hogy az elmúlás virágának szirmai soha nem fognak körénk hullani. De tévedtem, ott lebegtek körülöttünk, túl boldog voltam ahhoz, hogy meglássam őket.
A hátsókertbe mentünk, ahol végre nem kellett szerepet játszanunk. Egymást mellett ültünk a nedves fűben, vígan szívtuk a cigarettát, és egy elcsórt pezsgőt ittunk. Az életünkről beszélgettünk, a gondjainkról, az álmainkról. Akkor még a legjobb barátom volt, de azon az estén a kedvesemmé avanzsált. Elszöktünk a partiról, egyenesen a tengerpartra vezettem. Átöltöztünk, az elegáns estélyi ruhát felváltotta a fürdőruha. Kéz a kézben gázoltunk bele a tengerbe, ami bár hideg volt, de a közelében sosem fáztam. Derékig álltunk a vízben, és a holdat figyeltük. Gyönyörű és hatalmas telihold volt, és a mi szemszögünkből épp a víz alá bukott le, hogy átadja helyét a napnak. Ő közelebb húzott magához, a fejemet a mellkasára szorítottam, és hallgattam a szívverését. Azt a gyönyörű, de fájdalmas melódiát ami az életéről mesélt. Akkor még nem tudhattam hogy a karjaimban fog megszűnni ez az erőteljes lüktetés ami abban a pillanatban a világ minden gondját elfeledtette velem. Felnéztem rá. Hűvös nyugalommal figyelte a körülöttünk fodrozódó habokat, mélyeket szippantott a hűvös esti levegőből. Enyhe szél fújt, megremegtem, ő pedig szorosabban ölelt magához. Végre rám nézett. Általában egy pillantásból ráismerek az emberekben lakó gonoszra, mesélnek nekem a szemek, de nála minden más volt. Szeretetet láttam bennük, egészen másfajta szeretetet mint eddig. Mindig is volt benne valami ami vonzott, de azt hittem ez csak egy fellángolás… nem. Ő megadta nekem a választ. Ez nem csak egy fellángolás volt. Aztán megsimogatta az arcom, és ajkait lágyan az enyémekre tapasztotta. A nyaka köré fontam a karjaimat, és visszacsókoltam, pedig nem tudtam hogy kell… ez volt az első csókom… az ösztöneim vezéreltek, ahogyan mindig is. Majd megszakította a csókot, és mélyen a szemembe nézett.
- Szeretlek… - suttogta, és a szívem kihagyott egy ütemet.
- Én is szeretlek… - elpirultam, és lehajtottam a fejem, halvány mosoly ült ki az ajkaimra.
Felemelte az állam, kényszerített hogy a szemébe nézzek.
- Gyönyörű vagy… - suttogta, és újra megcsókolt, ezúttal vadabbul, követelőzően.
Furcsa, hogy milyen gyorsan eltelik egy pillanat. Furcsa, hogy milyen gyorsan elmúlik egy élet. Olyanok vagyunk, mi emberek, mint egy falevél. Gyengék vagyunk, de még fiatalok, zöldek, zsengék. Aztán öregedni kezdünk, elsárgulunk, bebarnulunk, és lassacskán leesünk a fáról hogy az avarba vesszünk mint oly sokan előttünk.
Minden pillanat amit együtt töltöttünk maga volt a csoda. Akkor is, amikor csak naphosszat a TV előtt tespedtünk és Baywatch-ot néztünk, és akkor is amikor a parkban ültünk.
Ezek a pillanatok tartottak életben. Ezekért érdemes volt küzdeni.

"Kevesen akadnak közülünk, kik néhanapján föl nem riadunk virradat előtt, akár ama álmatlan éjszakák után, melyeken majdnem beleszeretünk a halálba."

Pontos embernek ismernek most viszont rohadtul késésben voltam. Minden lépésemmel úgy rugaszkodtam el a járdától, mint ha meg akarnám dönteni a magasugrási világrekordot. Minden nap erre jövök de most másként vibrál a levegő. Különös szag keveredett bele, kellemetlen, fojtogató. Rossz előérzetem támad tőle de figyelmen kívül kell most hagynom. A fülemhez emelve a telefont, lihegve kezdek bele: Letti? Figyelj, tudom, hogy már megbeszéltük de kérlek még se gyere ma át! - diktáltam a rögzítőjére. Már fordultam is be a kapunkon mikor megpillantottam.
Ott állt abban a természet feletti pompában amiben már megszokhattuk Őt. Fekete tincseit lágyan fújta arcába a baljós, nyári szellő. Gond nélkül söpörte ki azokat szeméből, majd gondterhelt mosolyt intézett felém. Azonnal megérezte a körém pofátlankodott aggodalmat, esélyem sem volt leplezni.
- Dávid?- rezzent meg az ajka, közelebb jött hozzám én pedig azonnal megragadtam a vállát. Szemeimet az övére erőltettem, nehezemre esett. Kerülni akartam minden pillantását, a lelkemig hatol velük. Szélvészként söpör végig rajtam tekintete, kivág minden rejtett ajtót, meglát minden titkot és érzelmet.
- Figyelj, most azonnal el kell tűnnöd innen, ha bemész oda én... én...- elakadt a szavam és a kapu felé taszítottam. Én feltéptem a bejárati ajtót és csak onnan néztem vissza rá. Ugyan ott állt, tele aggodalommal, merevre bénulva. Tudtam, hogy utánam fog jönni ezért becsaptam az ajtót és kulcsra zártam.
Beljebb intéztem egy lépést majd végignéztem a nappalin. 
Sötét volt, vak sötét. Csak a konyhából kiszivárgó, pislákoló neoncső nyújtott némi fényt. Füstöt láttam gomolyogni. Apró halálfejek rajzottak ki belőle azt üvöltve, hogy fussak ahogy bírok ám én még is beljebb mentem.
Megnyikordult a padló a lábam pedig beleütközött valamibe. Erősen hunyorítva próbáltam kivenni a homályban a tárgyat. Egy test.
- Anya, anya kelj fel! Ráztam meg de a nyaka élettelenül rogyott hátra ahogyan elemeltem a deszkákról.
Egy megveszett fenevad vadászott rám, a saját házamban. Rettegtem. A sötétség nem takart. Próbáltam visszafojtani a könnyeimet, nehogy meghalljon de édesanyám meghalt, ezt nem tudtam visszanyelni. 
Már nem féltem, tombolt bennem a tenni akarás. Széttépett, kínzott, égetett a vágy, hogy elpusztítsam ezt a szörnyet.
-HOL VAGY TE FÉREG?- ordítottam a plafonnak, majd meghallottam a lépcső ismerős zaját. Minden apró reccsenése kínozta a fülemet. Mint, ha valaki csikkeket nyomna el az elmémen.
- Oh, helló fiam. Hazajöttél?- Pillantottam meg sziluettjét ahogy a konyha ajtóba állt. Vigyorgott, eszeveszettül. A szájából cigi lógott a kezében lévő pisztollyal pedig a halántékát vakarta. - Hány óra is van? Nem kéne már rég itthon lenned? Na és a csinos kis szukát hol hagytad?_ nyalt végig a fogsorán, a cigi kiesett a szájából, sisteregve landolt a parkettán.
- Te beteg vagy...- Húztam ki magam majd határozott lépésekkel felé indultam, rám célzott de lőni már nem volt ideje. Teljes erőmből öklöztem az állába ő pedig vért köpve dől félre az utamból.
- Dávid?- Éles fény vágott be a szobába a hátsó ajtó felől. Letti állt ott dermedt arccal. - Mi történt?
- Fuss, Le...- Hatalmas dörrenés szelte ketté a levegőt. Ő sikított és térdre rogyott. A bal karját szorította amiből dőlt a vér. Hátra fordultam. Apám rám szegezte a fegyvert. Lőtt de én hírtelen hasra vágtam magam így a golyó elkerült. Letti rántott fel a földről és amíg anyám gyilkosa újra töltött mi felmenekültünk az emeletre. A szobámba rohantunk, becsaptam az ajtót és kulcsra zártam majd a szoba másik sarkába futottam Kedvesemmel. A falnak szorítottam és lágy tekintetemet az arcára emeltem.
- Bármi történjék is, te ne félj- Mosolyodtam el, az éjjeli szekrényembe nyúltam és elő vettem egy másik pisztolyt. A kezébe nyomtam .- Semmi baj nem lesz.
Ahogy ezt kimondtam az ajtó hatalmas robajjal repült a szobámba.
Az idő lelassult. Éles fájdalom nyilallt a koponyámba. Láttam ahogy vércseppek tapadnak a falra és Szerelmem arcára. Megbénult a félelemtől és pedig éreztem, ahogyan a testem lassan össze rogy. Tompán még hallottam ahogyan a nevemet ordítja, de minden más érzékszervem feladta a szolgálatot. Kellemes meleg járt át, megnyugodtam.

A magas sarkúm türelmetlenül kopogott a járdán. Vajon merre jár? Elnyomtam a cigarettámat, majd az utca közepére pöcköltem. Vajon merre jár? Sosem késik. Ugyanolyan pontos mint én. Itt valami baj van, hatalmas baj. A kocsim motorháztetejére ültem, türelmetlenül doboltam a körmeimmel vigyázva arra, hogy ne essen baja a fényezésnek. Aztán meghallottam. Gyors léptek, ziháló lélegzetvételek, és hadaró beszéd, amit nem értettem. Ez Ő! Lepattantam, majd a kapujuk elé álltam. Feltámadt a szél, a hajamat az arcomba fújta. Gyors mozdulattal félresöpörtem, majd ránéztem, és halványan elmosolyodtam. Feldúlt volt, nem nézett a szemembe, tagjai görcsösek voltak, merevek. Valami baj van.
- Dávid? – közelebb léptem hozzá, Ő a vállaimra tette a kezét, majd rám erőltette a pillantását, bizonyára nehezére esett. A szeméből aggodalom sugárzott rám, és egyfajta földöntúli félelem amit nem tudtam hova sorolni. Lebénított.
- Figyelj, most azonnal el kell tűnnöd innen, ha bemész oda én... én... – a tüdejében rekedt a levegő, eltaszított magától, és befelé iramodott. Feltépte az ajtót, és visszanézett rám. Félelemtől lebénult elmém fel sem fogta hogy mi történik, csak az ajtó dobhárnyarepesztő csattanása és a kulcs fordulása ébresztett fel valamennyire. Nem akarja hogy utánamenjek. Már nem szeret…? Bentről halk cipőkopogást hallottam, majd motyogást, és zokogás hangjait véltem felfedezni. Itt valami baj történt, kurva kibaszott mocsok nagy baj! Ahogyan a levegőbe szimatoltam enyhe cigarettaszag csapta meg az orromat, és valami más… vér! A kurva életbe! Nem késlekedtem, átugrottam a kerítést, majd a magas sarkút lerúgva a lábamról futni kezdtem a hátsó ajtó felé. Bent Ő felordított, majd a vadállat apja hangját hallottam, és feltéptem az ajtót.
- Dávid? – láttam meg Őt, ahogyan a férget üti, majd ledermedt az éles fénytől ami a nyitott ajtón át szűrődött be. Láttam a padlón az édesanyja holttestét, körülötte pedig egy vértócsát. – Mi történt? – kérdeztem döbbenten, és a félelem újult erővel söpört végig rajtam.
- Fuss. Le… - kezdte, de befejezni nem volt ideje. Felsikoltottam, fájdalmat éreztem, és az ütés erejétől térdre rogytam, majd rémültem a karomhoz kaptam, iszonyatos mennyiségű vér folyt belőle. Rám lőttek! A féregre néztem, aki épp Rá szegezte a pisztolyt, de Ő elugrott előle. Futottam felé, felrántottam a földről, és felfelé húztam, fel az emeletre, a szobájába. Mögöttünk kattant a tár. Becsapta az ajtót, kulcsra zárta, majd az abba a sarokba menekültünk amelyik a legtávolabb van az ajtótól. A falnak szorított, és azzal a jól ismert lágy pillantással nézett végig rajtam, mintha csak egy kellemes délutánon a Mignon Mániában sütiznénk. De erről szó sem volt. Csapdába ejtett a második otthonom, és a férfi akit eddig apámként tiszteltem akármit is csinált.
- Bármi történjék is, te ne félj! – suttogta, majd az éjjeli szekrényébe nyúlt, ahonnan egy fegyvert emelt elő, egy töltött lőfegyvert amit a kezembe nyomott. Értetlennek látszottam, de tudtam hogy hogyan kell használni, profi voltam. – Semmi baj nem lesz.
Alig mondta ki a szavakat már ki is csapódott az ajtó, kiszakadt a keretéből, és a szőnyegre esett. A behemót alakját véltem felfedezni a félhomályban. Vészjósló és fülsiketítő durranás hallatszott, hangosat sikoltva Dávidra néztem. A homloka közepén egy tökéletes kör alakú lyuk látszódott, amiből szivárgott a vér. Nem! Nem! NEM!
- Dávid! – sikítottam, majd Ő lecsukta a szemét. Mindörökre.
- Megöllek te szemét! – iramodtam a behemót felé, de ő gyorsabb volt. Az oldalamat találta el a következő golyó, de nem állíthatott meg. Adrenalin löket száguldott végig a testemen, majd céloztam, és lőttem. Az első golyóm a vállát érte, a második a nyakát, a harmadik a tüdejébe fúródott, és összerogyott. Zihálva ültem le mellé a földre, és figyeltem ahogy a haláltusáját vívja.
- Te… te kurva! – alig volt hangja, sípolva vette a levegőt, de én elégedettem figyeltem a művemet.
- Odaát találkozunk te mocsok! – nyögtem fel diadalittasan, majd a megmaradt golyókat a koponyájába eresztettem. Visszamásztam Dávid mellé, magamhoz öleltem, és ordítva zokogni kezdtem. A 911-et tárcsáztam, és utolsó erőmmel a telefonba nyögtem a címet, és hogy segítsenek.
Aztán vége lett. Megnyugtató feketeség ölelt magához. Bukott angyalok lábainál könyörögtem a halálomért, és vártam hogy lesújtanak rám. De a vég elkerült.

Egy tengerparton találtam magamat, egy tengerparton ahová annyira vágytunk azelőtt… a Hawaii szigeteken voltam, a homokban ültem, és Ő mellettem volt, a derekamat karolta.
- Mi történt? – kérdeztem álomittas hangon. Ő nem nézett rám, csak a hullámokat bámulta, az arcomon lecsordult egy könnycsepp amikor az elmémbe ötlöttek az elmúlt percek képei. Lehet hogy órák voltak. Az idő jelentősége eltűnt.
- Mi történt?! – ráztam meg a vállát, és hátradöntöttem a homokba. Rám emelte a pillantását ami fájdalmas volt, szinte végigsöpört rajtam a kín.
- Meghaltunk. Meghaltam. Te még küzdesz, a műtőben vagy, épp újra akarják indítani a szívedet a defibrillálóval. – zokogott fel, és magához ölelt.
- Mi? Nem! NEM! –ordítottam fel. A fákról elrepült néhány madár, de nem érdekelt. Vele akartam lenni, örökre vele! – Nem akarok küzdeni! Nem akarom hogy küzdjenek értem! Nem, nem, nem… - zokogtam a vállába, és erősen szorítottam magamhoz.
- Kicsim, figyelj most rám! – kicsit eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen. A szemében könnyek csillogtak, fájdalmas, sós, élet ízű cseppek.  – Nincs sok időnk, mindjárt sikerül nekik visszahozni. – mikor ellenkezni akartam a számra tette a mutatóujját. – Figyelj most rám! Az én időm lejárt, a testem megtört, a lelkem megpihenni vágyik. Akármennyire is szeretjük egymást most el kell hogy engedj. Így volt megírva a sorsunk. Kérlek ne felejts el… kérlek… - a szemében könnyek születtek, hogy végigfolyva az arcán az ajkán leljék halálukat. Megcsókoltam, lágyan, érzékien, de még is mohón, tudtam hogy ez az utolsó csókunk. Egy lökést éreztem a mellkasomon, tudtam hogy nemsokára elszakítanak tőle.
- Szeretlek! – mondta lágyan, és megsimogatta az arcom.
- Én is szeretlek, mindennél jobban. Soha nem felejtelek el! – újra megcsókoltam, görcsös ujjaim a hajába túrtak, majd egy újabb lökés a mellkasomon elszakított tőle.

Ahogy kinyitottam a szemem éles, hideg, fehér fény vakított el. Köhögni kezdtem, és oldalra fordítottam a fejem. Életben voltam. Egy monitort láttam, pityegő hangot, és maszkos, zöld köpenyes embereket magam körül.
- Kisasszony! Kisasszony hall engem? Ébren van? Kisasszony!

- Kushadj el te paraszt és hagyj meghalni. – nyögtem fel.
- Életben van! – jelentette be örömittasan.
- Ne örülj ennyire te farhátzabáló vén geci, ha kikerülök innen te leszel az első akit kinyírok, te utolsó alattomos féreg, NEM VOLT EHHEZ JOGOD! – ordítottam fel, majd kitéptem a karomból minden csövet, a torkának ugrottam, és fojtogatni kezdtem, a falhoz nyomtam. Két fejjel magasabb volt nálam, de a testemben tomboló adrenalin miatt felemeltem, a lábai nem érték a földet. – ÉN MEG AKARTAM DÖGLENI, DE TE ELBASZTÁL MINDENT, ÉRTED? MINDENT! HOGY ÉLJEK NÉLKÜLE TE FASZPARASZT? HOGYAN? MÉRT NEM HAGYTATOK MEGDÖGLENI, MIÉRT? MIÉRT?
A végére a hangom elhalkult, eleresztettem a csávót, és a sarokba húzódtam, ahol zokogni kezdtem. Kicsapódott a műtőajtó, és Liza rohant be rajta.
- MI A FASZT CSINÁLTÁL VELE TE SUTTYÓ? MIT? – ugyanúgy torkon ragadta a dokit, és a műtő másik végéig rugdosta, majd mellém kuporodott, és átölelt.
- Dávid… Dávid meg…
- Tudom, Kincs, tudom. Menjünk haza, gyere. – felhúzott a földről, majd az ajtó felé támogatott.
- De ilyen esetekben még saját felelősségre sem hagyhatja el a kórházunkat, kérem, kisasszonyok! - kezdett bele egy túlbuzgó nővér.
- Nyazsgem te picsa! – kiáltott vissza Liza, majd a kocsimhoz vitt, és beült a vezető ülésre, és hozzánk fuvarozott. Éppen hogy csak beléptünk az ajtón elájultam, csak remélni tudtam hogy örökre…

Alice Madness Returns-Liz

Tudom, hogy már írtam erről a játékról kb két bejegyzéssel ezelőtt de ezt egyszerűen annyira imádom, hogy nem tudom kifejezeni. Mint, ha egy káosz részből lépett volna elő a kiscsaj. Mint, ha megterveztem volna magamnak a tökéletes játékot. Van benne vér, gyílkosság, sátánizmus, hátborzongató szörnyek, egy kemény, lázadó gót kiscsaj aki szemrebbenés nélkül vágja le őket, aranyos elemek, varázslat, egy kurva creepy macska és a történet alapja számomra elragadó.
Lizzie (uh, még a névrokonom is) háza leégett mikor még kislány volt. A szülei meghaltak a tűzben és ő is csúnyán megégett. Szülei nemléte lévén egy árvaházba került ám a tragédia mély sebeket okozott az elméjében. Az árvaház pszichológusa próbálja feledtetni vele a történteket. Próbálja a lányba diktálni, hogy a múlt halott és eressze el a rossz emlékeket azzal, hogy Csodaországba képzeli magát mikor a depresszió rátör. Ám a régi biztonságos Csodaország megváltozott. Kiterjedt rá Lizzie múltjától való félelme és eluralkodtak rajta a gonoszok. Annyira súlyós a dolog, hpgy már a valóságban is képzelódik pl.: légy fejű, gonosz embereket. Elkezd követni az utcán egy fehér macskát aki később az ő rémisztő segédje, Vigyor Kandúr lesz. Egy öreg hölgy elvarázsolja Csodaországba és, ha már ott van, elhatározza, hogy rendet basz a kis világában és elseggeli a csúnya szörnyeket akik rondítják azt. (Ja és az intrója zenéjét is imádom, már a menüétől is el vagyok olvadva főleg attól amikor egy szem keresztmetszete a háttér*o*...mindenhol szemgolyók, mondom nekem találták ki:D). Amúgy érdekes megfigyelni, hogy mennyi sátánista színbólum van benne, pl.: a legelején a kulcsok markolata.

Ja, és van egy véres ápoló nő rucija. Mondom, hogy benne van minden amiért odavagyok:D
Ruhácskák:

American McGee's Alice~Liz

WONDERLAND

ÚJRATÖLTVE

Liza vagyok, 17 éves és a barátommal együtt egy rohadt kocka. Leginkább pc games és azon belül is a kedvenc stílus a fantasy*-*. Én alapból nagyonoda vagyok Alice-ért, meg azt tudjátok, hogy Csodaországért is habzik a szánk rendesen és akkor a debil,elvont,beteg dolgokról már ne is beszéljünk. És ezek mellett is imádom a varázslatos, aranyos dolgokat. ÉS MOST EZT MINT VEGYÍTETTÉK EGYETLEN JÁTÉKBAN!
Alice egy kicsi gót csajszi aki Csodaországban, egy látszólag elbűvölő világban gyílkolászik egy levágott unikornis fejjel. Nekem találták ki...imádoom!*q*

dreams again?! ~ Letti

szeretem az álmokat. hiszen ki ne szeretné őket? álmunkban olyan világban járunk ami csak a miénk. lehetünk óriások benne, vagy törpék, édes kicsi hercegnők, vagy vérengző sorozatgyilkosok, netán áldozatok, állatok, vagy akármi... csak a saját képzelőerőnk szab határt, sőt, néha még az sem.
szinte már rajongva vártam az estéket kisgyerekként is, hogy az estimese után egy olyan öntudatlan állapotba süllyedjek ami színes, kedves, valóságos de mégis megfoghatatlan.
sokat álmodom, a többi emberhez képest sokat, és az álmok 70%-a még így is élénken él bennem, akár évek után is. emlékszem, mielőtt beiratkoztam a Bocskaiba (a mostani sulim) azt álmodtam hogy a kertben sétálok, a suli hátsókertjében (ami amúgy bazinagy, de azt akkor még nem tudhattam) és egy baszomnagy dínó legeli le a szőlőtőkéket, meg a fákat :'D nagyon meglepődtem, hogy mikor a valóságban először jártam ott ugyanolyan volt mint az álmomban. megijedtem, és onnantól figyelni kezdtem az álmaimat.
a Kedvesen halála után volt egy folyamatos visszatérő álmom, ami mai napig kísért, időszakosan jön elő, és csak akkor múlik el ha a környezetemben meghal valaki. van amikor csak pár napig kísért ez az álom, van amikor hónapokig. egy sötétszürkére mázolt üres szoba közepén állok, és a sarokban valaki sír és ordít, de földöntúli, ijesztő hangon. megrémülök, de közelebb megyek az illetőhöz, megpróbálom megérinteni a vállát, de amikor a kezem közel kerül hozzá elkapja, és a csuklómba harap, aztán rámtámad és a nyakamat cincálja szét...  nem látom az arcát, és ez ezerszer ijesztőbbé teszi ezt a szituációt.
aztán vannak azok a kedves, visszatérő álmok amiben az én drága halott Kedvesem az éppen aktuális páromat kínozza és öli meg, de azokhoz hozzászoktam, Dávid már csak ilyen, ártalmatlan :)
de a ma esti az durva volt. nagyon durva. pár évvel ezelőtt majdnem megerőszakolt egy csávó mikor sátorozni voltunk, drága apám persze atomrészegre itta magát, és azt mondta "biztos képzelődsz" mikor szóltam neki hogy valami nem oké a csávóval... na mindegy, ez itt nem a reklám helye. azt álmodtam, hogy egy bazinagy ház előtt állok, babrálom a telefonomat, felnézek, és azt veszem észre hogy az a csávó jön felém. körbetapogatom a zsebeimet hogy mi van nálam, és az övemre felszerelve ott figyel egy jó 35-40 centis pengéjű konyhakés. ráordítottam hogy "gyere te farhátzabáló vén geci, szétbaszom a szád" nekemjött, nyomtam visszafelé, de nem néztem az arcára, aztán úgy gondoltam faszom térdelem vagy kétszer, ami nem jött be, mert meg sem érezte, viszont nagyon durván állt neki. felnéztem, és a faterom állt ott a csávó helyett :| úgyhogy előkaptam a kést és oldalról a nyakába szúrtam ^^ *örömtánc*
sosem álmodtam még semmi ilyesmit azelőtt, pedig nagy lelki traumát okozott nekem ez az egész még anno...
ennyit az álmaimról :) írjatok ti is róluk! :)
♥

így teltek a napjaim ~ Letti

az utóbbi napok eseménydúsan teltek. múlthéten évzáróm volt, elég jó lett a bizim, 3db kettes, 2db hármas, 8db négyes, és 1db ötös :) és bent voltunk könyvtárat pakolni két haverkával, itt voltak bátyámék, az unokaöcsém, Beni egy tündér, már szaladgál, és fogat is mos, azt az egy szem pici fogát *-* gagyog, nevet, stb... imádjuk :)

kaptunk Pálmácskától gumicukorszemet, de nem ettem ám meg :3

hatalmas munka :'D mögöttem Bencus, előttem Pálma :D

♥

szombat este jött, és ma délelőtt ment... és hiányzik. mocskosmód hiányzik. nála van egy darab belőlem, ott vagyunk egymásban...szeretem a közös pillanatainkat. szeretem a hosszas ölelkezéseket, amikor megékezik, és a forró, lassú csókcsatákat. mikor megfogja a kezem. mikor puszit nyom az arcomra. mikor rámmosolyog. mikor hátulról öleli a derekam. mikor a nyakamba szuszog. mikor csak néz rám, hosszú percekig, és a pillantása nem ereszti az enyémet. szeretem mikor megérint. szeretem átölelni, hozzábújni, megcsókolni, megharapni, mindent. nincs olyan porcikája amit ne szeretnék.

tippeljetek milyen testrész ez :D
szépen írok? *-*

szeretem mikor komolyan beszélgetünk, mikor gyagyáskodunk, és mikor némán öleljük egymást, vagy ülünk az erkélyen és cigizünk. szeretem összefirkálni, összenyálazni (IGENBAZDMEG, JÓL OLVASTAD XDD) mikor össze vissza mászkálunk. mikor kibaszom a csöcsöm billiárdozásnál, hogy ne tudjon koncentrálni, és mikor ülünk a Tropicariumban, és meghatottan nézzük a cápákat.
valamelyik nap billiárdozni voltunk egy isminkkel, akinek tökéletes lett a fizika szóbelije, és istentelenül leitattak :'D másfél feles és két sör után már jól voltam, bemásztam az asztal alá röhögni, a terítőt amivel le volt takarva az asztal a fejemre húztam, és mászkáltam, többször találtam el a posztót mint a golyókat, mikor kimentünk a kocsmából kifeküdtem az aszfaltra, nem bírtam egy ép mondatot összehozni, fejbekúrtam magam a dákóval és stb mici dolgok :D az este szlogene a "nem látok egyenesen" volt amit öt percenként elmondtam, szarrácsíptek a szúnyogok, megbámult egy rendőr, és többre hirtelen nem emlékszem
én csak egy kis hal szeretnék lenni, egy akváriumban szeretnék élni, ahol Ricsivel együtt úszkálhatnék.
el lennék varázsolva benne, hogy milyen tökéletesen kerek az én kis világom, és soha többé nem akarnám eldobni ezt az életet...
... az életet, amit Ő mentett meg.

mai kép...

ma voltam a múzeumok éjszakáján, igaz, 4 lehetséges múzeumból csak egyben voltunk bent, a természettudományit, és a mesemúzeumot inkább kihúztam, a sziklakórház előtt kilométeres sor állt, szóval maradt a hadtörténeti, azt hittem kinyírok egy hatvan és a halál közt lebegő nénit, de inkább gyorsan elsprinteltem a helyszínről még mielőtt kárt tettem volna a pacemakerében. Ricsi megkért hogyha lehet pózolni német rohamsisakban (amin az a két "villám" van, tudjátok) akkor pózoljak benne. pózolni nem lehetett, viszont lefényképeztem egy bábut, amin az volt, félhomály volt a teremben, úgyhogy vakuval csináltam képet. leugatott a nő, idézem "hölgyem, legyen szíves vaku nélkül fényképezni, ha járt már múzeumban akkor tudhatná..."

emiatt ugattak le :D

mindezt olyan hangnemben mintha egy szardarabhoz beszélt volna. elsősorban, akárhány múzeumban vagy kiállításon jártam már ott vagy lehetett vakuval fotózni, vagy sehogysem lehetett, és sehol sem volt kiírva hogy vaku nélkül fényképezz te tőgyarcú.

"vízbe vizelni tilos" ÁÁÁÁ

én elhiszem hogy ez a néni megette már a kenyere javát, hogy többet tud a világról mint én, és elhiszem hogy jó nyugdíjkiegészítés neki az hogy napi x órát ül egy légkondis teremben és ugat, mert nincs kivel beszélgetnie, de akárhogy nézem ügyfélkapcsolati munkát végez, és abban nem megengedett az ilyen hozzáállás. magamban elküldtem a faszba jónéhányszor, és inkább rászóltam faterra hogy húzzunk a búsba mert megütöm :'D az volt a szép az egészben hogy abban a kibaszott teremben, és máshol is mindenki (!!!) vakuval fotózott, és én voltam az egyetlen akinek be kell ugatni :'D pedig semmi kirívó nem volt rajtam, fekete balerinacipő, egy csipkemintás ruha, fekete boleró, vörös ajkak, szépségpötty, és egyszerű fekete smink, kiengedett haj... (Y)

gratulálok, ráadásul fizettem azért hogy ott lehessek, méginkább nem értem.
amúgy élveztem, mert nagyon fain volt, ajánlom mindenkinek, és ha fényképeztek akkor VAKU NÉLKÜL FÉNYKÉPEZZETEK DRÁGÁIM! :D

szóval ez van most... nagyon fáradt vagyok
jóéjt! :)

a mocskosul menő dress up games:DD

Rúzsnyom a csészén- Liz

Mi az ok? Mi a cél? Mi az eszköz?

Merre induljak, ha nincs otthonom és kire gondoljak, ha nincs senkim?

Sokáig gondolkoztam azon, hogy mi lenne a helyes döntés. Megpróbáljak elindúlni az úton amit a kudarc árnyékol, vagy adjam fel és egyszerűen maradjak egyhelyben? Szinte biztos, hogy mindkettővel megszívom de melyik a kisebbik rossz?

-Mit tudsz eddig kínlódni? Kijössz, hogy megmosd az arcod és fél óra múlva megint úgy kell utánad jönnöm, hogy élsz-e még. Akárhányszor rádnyitok mereven állsz és csak nézed a tükörképed. Mi a franc bajod van?- Lépett mögém Ő. Megfogta a vállam és maga felé fordított. Teljesen kizökkentett a gondolataimból.-Nem vagyok jól mostanában- éreztem, hogy remeg a szám ezért gyorsan beleharaptam. Ő a vizes arcomba nyomott egy törölközőt aztán visszafordult az ajtóban. 
Ő lenn az egyetlen ember a világon aki tud a létezésemről, aki szóba áll velem és Ő is annyiszor fordított már nekem hátat, okozott fájdalmat, hogy meg sem tudnám számolni. Senkim sincs rajta kívűl és Ő is csak azért nem dobott még ki az utcára mert nem találna másik játékszert. De nem csak eszköz vagyok...rosszabb. 
Ismét a tükörbe néztem. Olyan fiatal és annyira értéktelen. Vékony, vékonyabb mint kellene. A szememben csak a halál iránti vágy.  Üres vonások, megtört, kiölt érzések. Semmi. Se vágyak, se álmok csak beletörődés a lassan közeledő végbe. A remény messzire elkerül. Rab vagyok mint a kátyúk alján megbújó por a szabadság elfelejtett gondolatával. Az életet négy kopár fal határolja akár egy rohadt börtönben. Őr is van aki gondoskodik róla, hogy egy percig se felejtsem el mennyire jelentéktelen a létezésem.
Ezt senki sem érdemli. Tudom, hogy nem fog eljönni értem a hős, engem senki sem ment majd meg. Egyetlen ember van aki változtathat a sorsomon mégpedig én magam.
Kieresztem göndör tincseimet majd kihúzok egy fiókot. Csodálatos holmikkal van tele amikhez én sosem érhettem hozzá. Hajdanán az anyjáé volt mind de ő már rég meghalt. Mikor kislány voltam egyszer kinyitotta, kivettem egy rúzst és hosszasan csodáltam. Arany színű volt a kupakja, benne olyan vörös festékkel amire az összes rózsa féltékeny lenne. Rásütött a nap és úgy csilllogott akár egy kristály. Teljesen megbabonázott. Majdnem eltört a karom. Soha többet nem értem hozzá.
Most viszont ismét felnyitottam, az ajkamhoz emeltem és végig húztam azon. Gyönyörű voltam, akár a nők a tévében. Megfésülködtem, beesett szemeimre sminket kentem majd gyémánt ékszereket akasztottam a nyakamba és a fülembe. Csoda szép, nem tudtam betelni a látvánnyal. Ha így meglátna biztosan eltörné az összes csontom.
A fürdőből nyílt egy apró szoba ahol az anyja régi ruháit tárolta. Gyakran beült oda és csak nézte őke. Hosszú órákig sírt a sötétben, utána pedig mindig megvert.
Hangtalanul nyitottam be. Magamra vettem a rúzsóm színével megegyező estéji ruhát. Szűk volt, mélyen dekoltált és hosszú, olyan hosszú, hogy a földön húztam magam után.  Meseszép. Ez volt a legdrágább mind közül. Gyorsan vetettem magamra egy pillantást az egész alakos tükörben majd önfeledt mosollyal az arcomon a konyhába sétáltam a legélesebb késért.
Mikor a szobába értemm Ő nekem hátat fordítva feküdt az ágyon. Félálomban lehetett. Sokáig nem hallotta, hogy özeledem felé. Végül a lábam alatt megnyikorgott egy padlódeszka mire rámemelte álmos tekintetét. Először nem hitt a szemének, alaposan végig mért.
-Anya?- kérdezte.
-Nem, A RÉMÁLMOD- ordítottam majd mellkason szúrtam. A hasűra ültem és fojtani kezdtem. Hörgött, csapkodott, ordított de sehogy sem tudod kiszabadulni a combjaim közül. Végül megadta magát, végtagjai engedelmesen zuhantak a takaróra én pedig elégedetten álltam fel. Kisimítottam ruhámon a ráncokat majd véres talpnyomokat hagyva magam után kisétáltam. Nem néztem hátra.

kövi dizi?-Liz

Mostanában túl sok design ötletem van és nem tudok döntenii. Gondoltam kicsit újítok a dolgokon és feldobtam egy ilyen cukibb, színesebb stílusút. Tudunk ilyenek is lenni:3 de a kövi mi legyen? Csetbe írjátok az előtte lévő betűt, köszii:$

a, habos-babos-lolítás (világos)
b, habos-babos-lolítás (setít)
c, mi ketten
d, dark-goth-creepy

Ja és tudtam hogy a nyár kezdetével majd a blog is fellendül. Köszönöm, hogy olvastok, írtok és támogattok minket:3

Letti maradjon mozgalom -Liz

Srácok figyeljetek:3
Író társnőm most kicsit maga alatt van.
Azon filózik, hogy inkább ő hagyja itt a Káoszt, mert, hogy őt nem is szeretitek (butaság nem?)
Szóval csetbe írjatok véleményt róla, hogy meglássa mit is gondolnak róla az olvasók mert félek, hogy az én szavam kevés ahhoz, hogy marasztaljam. Csak őszintén és ne ilyen kamu nyalikat. Hadd tudja meg a valódi véleményeteket, hogy eldönthesse: érdemes-e folytatni, érdemes-e maradni.
Köszönöm, ha segítetek:)

ui.:A blog múlik rajta.
L.M.M.

Búcsú levél-Liz

Ez most nem egy kitalált történet, ez most a valóság. Teljesen komolyan mondom, hogy én innen végleg elmegyek. Persze nem önszántamból. Bár ne így lett volna de az ember nem tudja visszafordítani a tetteit, főleg akkor nem, ha azt el sem követte.
Hogy értsétek. Összevesztünk Lettivel. Máskor is volt már ilyen és mindig kibékültünk de ez most más. Kölcsönösen elvesztettük egymás iránt a bizalmunkat.
Hatalmasat csalódtam.
Nem tudom ,hogy ki és nem tudom, hogy mit de szavakat adott a számba. Olyan szavakat amik aláássák Letti és Richi kapcsolatát és én ilyeneket biztos, hogy ki nem ejtettem a számon, még sak véletlenül se. Miért akarnálak szétszedni titeket? Csak mert a nővérem exe, erről én tehetek? Annyi éven át bármiben számíthattál rám és most hallasz valamit és vakon hiszel az illetőnek?
De legalább árulnád el, hogy állítólag mit mondtam mert ez a legrosszabb, hogy nem értem az okát.
Amit megosztottál velem és a magánéleteddel volt kapcsolatos azt SENKINEK nem adtam tovább és ami pedig ezen kívül esett azt miért ne tudhatná más, hisz velem kapcsolatos. Annyira nemértem.
Hatalmasat csalódtam.
Inkább hiszel másnak mint nekem, a barátnődnek aki szándékosan semmi rosszat nem tett ellened. Ha meg is bántottalak valaha azt véletlenül és meggondolatlanságból tettem. Gondoltam rá, hogy bocsánatot kérek de végül arra jutottam, hogy nem fogok mert nem tettem semmit. És úgy szakad meg, hogy azt se tudom miért.
Hatalmasat csalódtam.

Káoszosok. Köszönöm, hogy olvastatok és támogattatok. Minden jót:)
A blog immáron CSAK Lettié.

Maradok:)
Habár a vita lényege nem változott és a barátságunk bizalma megsemmisűlt de Lettiben volt annyi emberség, hogy rámírt. Megkért, hogy ne hagyjalak itt titeket és, hogy ne váljunk el haraggal. Ezt teljesen el tudom fogadni szóval neki köszönjétek:)

érintések~Liz

Kétkeréken: Imádok motorozni. Nem, én sajnos nem tudok vezetni ellenben a barátom nagyon is (125, KTM duke). Fantasztikus. Ülsz a szerelmed mögött a motoron és mintha megszűnne a külvilág. Suhan a táj, a percek, a méterek. Te öleled a derekát, porfelhőt hagyva hátra vágtattok előre. Ja és kaptam egy rózsaszín bukót*-*

Nyáár:3, király évszak. Engem nem bosszant a meleg. A forró vérem mellett még hidegnek is érződik. Nemamúgy, persze, hogy engem is kicsinál de én a Nyáré vagyok ő pedig az enyém.
Kedvenc elfoglaltságom a szerelmemmel való mozi-maratonozás. Mostanában filmet film után nézünk, ha pedig nem akkor kockulunk. Na azt is imádom. Meg, hát persze sok mást is:3 blablabla.

***********************

Te mit tennél, ha egy reggel arra ébrednél, hogy nem önmagad vagy? Egy olyan személlyé váltál mint amilyen mindig is lenni akartál. A külsőd, a jellemed és a társadalmi életed is most elevenedett meg az álmaidból. Tetszene? Nyilván minden megváltozna. Már örökre megváltoztál és többet nem kaphatod vissza azt aki voltál, akibe elzártad az élményeidet, akivel felnőttél, akinek a bőre megannyi csókot, ölelést, érintést és ütést őriz. Tele hibákkal, elevenséggel, valósággal és a szeretet bélyegeivel.
Mindannyian magunkon viseljük a múltat. Azokat a perceket amiket senki sem tud elvenni, nem tudod lemosni mert beléd égett, a lelkedig hatolt és örökké elviszed. Azt is ami régen fájt és azt is ami hiányzik. Minden okkal történik. Tanulság, múlt és erő. Nem igaz, hogy ezeket csak úgy el lehet felejteni, van amire nem jó emlékezni de ezektől lesz e bőröd igazán erős, mindent álló, lepergető, megőrző és tartós.
Az ajkak érintése a nyakadon, anyukád jó éjt puszija a homlokodon, a szorítás a karodon, az ütés az arcodon...minden rád égett. Eldobnád mindezt csupán azért, hogy tökéletesnek láthasd magad? Kicsit sem hiányozna? Még évek múltán sem?
Ne akarj megfelelni, inkább tanulj meg elfogadni. A rossz lépések is utakat nyitnak, rajtad áll, hogy mit lépsz.
Ha nem lennének bennünk kivetni valók akkor a világ unalmas, egyhangú és undorító lenne -tele klónokkal.
Minden reggel ébredj arra, hogy új érintéseket és emlékeket gyűjthetsz és, hogy ezeket senki sem veheti el.

ömlesztett esti szorongás ~ Letti

Ki az, aki boldog? Ki az, aki mérte, mennyit ér a léte? És aki mérte, mi volt a mércéje? Honnan tudjam tehát miből írjak listát? Mert mögöttem a mélység, sivár, rothadt térség. Előttem a semmi. Merre kell hát menni? Hová kell most lépnem? Megőrizzem létem? Vagy hagyjam folydogálni el az üres térben, s várni? Ki az, aki boldog? S ki az, aki mérte, mennyit ér a léte? Hogy lehetnék boldog, kit méhbe belefojtott már minden, ami várta erre a csúf világra? Mert előttem már semmi, s napról- napra ráeszmélni, hogy mindazt, amit tettem, el kell felejtenem, hogy szembe tudjak nézni önmagammal és nem félni a holnap csöndjétől- már ha van holnap- s tegnapról mára ébredve ugyanaz vagyok én- önmagam maradok. És az, aki boldog? Az talán nézte, hogy mellette él-e, kinek elsuhant lénye a csöndes hallgatásban? Belül tombolt sikoltása, önnön sírját már kiásta, és már csak azt várja,- aki mérte, hogy boldog- hogy rajta finomat toljon, s a halálra szítsa, hol addig is élt- kitaszítva. S az, aki boldog- mérje. Remélve, hogy nem lesz vége. Magamba fulladva lassan, de még önmagam maradtam a csöndben, a némaságban. Lelkem szűk cellájában összeszorított fogakkal, nyúzott tudattal és arccal talál rám a hajnal. Nem ellenkezhetek- csak megyek, hogy minden nap úgy tegyek, mintha ember lennék- aki él- bőr, hús, csont és vér.

Van, ki mérte, mennyit ér a léte. Én vagyok az, s magam mércéje. Halál torkából, bús szorongásból kaptam új életet, önnön magamtól. Talpra állva, hangosan zihálva üvöltöttem a világba: elég te gyáva! S én – a gyáva - oroszlán módjára meg tanultam élni. Hisz nincs is mitől félni! Csendet törtem éllel, némaságból támadt mézes nevetéssel. Keserédes lecke tanított a mára, új embert hozott e romlott világra. Arcok, képek, színek villództak kevélyen, emlékek suhantak éteri fényben. Nem tűnt el a múltam árnya, szörnyet zártam kalitkába. Szörnyű szörnyem sikolt néha, sikoltva fullad boldogságba. Ki az, aki boldog? Boldog, mind ki élhet, boldog a fűzfa is, ha vad vihartól félhet. Boldog, aki szenved, könnycseppeket enged, gyémántosan fénylő, élet ízű cseppek. S én? Igen, boldog vagyok én is. Boldogságom mérce - hasztalan a tézis - mindenhez felérve. Felérve cellád, hallva fuldoklásod, féltem, talán nem jutnak el hozzád a hangok. Távolba kiáltva néztem lépésed, forró börtönráccsal égetett a szíved.

jobban nem is vághatna ide ez a párbeszéd, amit két régi kedves ismerősöm intézett egymáshoz egy szorongós nyári estén. ilyen ez a mai is, legalább is számomra. nem tudom miért érzem így, de valami nem stimmel, valami sosem stimmel mikor egyedül maradok. baljós gondolatok árasztják el az elmémet, és naiv kislány révén komolyan elgondolkodom pár agyi kivetülésemet.
három emberről szeretnék írni nektek, az Édesanyámról, a legjobb haveromról, és a Szerelmemről. hálás vagyok nekik amiért az vagyok aki. hálás vagyok nekik, mert ők formáltak ilyenné, amilyen most vagyok, hálás vagyok a különböző nézőpontokért, és azért hogy ők sohasem hagytak cserben amikor baj volt, legyen ez kis, beszédes fájdalom, vagy nagy kussoló depresszió. hálás vagyok amiért mindig felkapartak a padlóról, hogy aztán a felhők fölé repítsenek, nap, nap után...

Anya!

tudom hogy ezt majd valószínűleg fel kell olvasnom neked, mert soha a büdös életben nem jártál még a Chaos-on önszántadból, de azért leírom. hol kezdjem? köszönöm az életemet. köszönöm hogy itt lehetek ezen a föld nevű szarkupacon, és köszönöm, hogy vagy nekem. örülök, hogy anno úgy gondoltad hogy faternak meg kellene ismernie az apaság örömeit, nem fater hanem önmagam miatt. köszönöm, hogy elviselted azt a sok fájdalmat ami a születésemmel járt, és köszönöm, hogy kitartottál mellettem a sok kórházban töltött hónap alatt. köszönöm a sok fáradtságot, és a sok áldozatot ami az én javamat szolgálta, köszönöm hogy soha nem hagytál el, soha nem taszítottál el magadtól, és hogy engem előbbre helyeztél mint önmagadat. sajnálom, hogy olyan sok bosszúságot okoztam már neked, hidd el, a legtöbbet nem önszántamból, sajnálom ha megbántalak, nem áll szándékomban fájdalmat okozni senkinek, de főleg neked nem, Anya! köszönöm azt a sok időt amit rám szánsz és szántál, és köszönöm hogy 17 év után is azon fáradozol hogy egy normális, intelligens fiatal hölgyet faragj belőlem. remélem olyan leszek majd mint Te, Anya, és remélem hogy még sokáig itt leszel nekem, mert még nagyon sokat kell tanulnom tőled. tisztellek, Anya, és csodállak, mert annyi mindent átéltél már, annyiszor bántottak, és Te még mindig itt vagy, épen és egészségesen (egy két apróbb gerincproblémától eltekintve). te vagy a példaképem, Anya, és ez biztos hogy nem fog változni, soha!
szeretlek Anya! ♥

Bence!

te faszfej! igen, muszáj volt így kezdenem. annyira gyűlöllek, hogy az már inkább valamiféle baráti szeretetbe csap át, valami kis halvány izébe amit nem tudok definiálni. bírom a hülye kopasz fejedet, a stílusod, és a megszólalásaidat. te egy igazi seggfej, és egy igazi barát is vagy egyben, aki bár nem mindig, de legtöbb esetben tudja hogy mikor mit kell mondani.

Bátyus vagy, akármilyen is legyél ♥

Kedvesem!

nem lehetek elég hálás a sorsnak, vagy Sátánomnak azért, hogy vagy nekem. köszönöm, hogy ott voltál mikor magamat ostoroztam, mikor halandó létem problémái a fejem felé nőttek, és nem láttam a kiutat. te voltál, és vagy szinte az egyetlen aki miatt életben vagyok, és életben is akarok maradni, csak miattad. veled akarok megöregedni, hozzád akarok menni, gyerekeket szülni, és boldogan élni. te megadhatod nekem ezt a boldogságot, tudom hogy képes vagy rá, hiszen az elmúlt három hónap és három nap életem legjobbja! minden veled eltöltött perc egy csoda, maga a feltöltődés, és a béke szigete vagy, az örök háborúban. nem számít ha veszekszünk, hiszen csak apróságok, amik miatt hajbakapunk, és nem számít milyen messze élünk egymástól, hiszen a szívünk együtt dobog. néha, amikor hiányzol kibotorkálok az erkélyre, felnézek a holdra, és az vigasztal, hogy te is ugyanarra az égitestre nézel fel, és már is nem érezlek annyira messze magamtól. mikor a mellkasodra hajtom a fejem, és a szemedbe nézek ugyanazt látom benne amit a saját lelkem mélyén. hiszen ott vagy bennem, és csokoládészín szemeiddel önmagadat kutatod bennem. ott vagyunk egymásban...

"Fáj, ha rádnéz két szemem, hogy bennem élsz, és én benned létezem
Mint két egymást kioltó, és tápláló elem, fáj ha vagy, és még jobban ha nem!"

szeretlek, és örökké szeretni foglak! ♥

mára azt hiszem ennyi, érzem hogy nincs több amit mondanom kellene.
nem buktam meg semmiből, ma íjászkodtam diáknapon csomót, és istentelen jó érzés volt, felszabadító... holnap még be kell mennem suliba, mert segítek kipakolni a könyvtárat (és agyonverni pár régi szekrényt), szombaton bizonyítványt kapok, és nyárüdvözlés-képpen a sárga földig iszom magam :) egyenlőre ezek a tervek.
jóéjt nektek!
x. o. (leendő) Somkuti Georgina