egy nap majd... ~ Letti

Egy nap majd hirtelen eltűnök, de fanyar emlékeztetőül ott marad utánam a mosolyom mesterkélt melege, a szám sarkának hazug kunkora, amit a reménytelenül szomorú embereken meg a Disney-filmek szereplőin lehet látni. Én vagyok az a lány a bulikról meg piknikekről készült fotókon, aki, amúgy szemre, csupa vibrálás és csupa élet, s aki valójában hamarosan elmegy. Biztosíthatlak, amikor újra rápillantasz arra a képre, én már nem leszek rajta. Ki leszek törölve a történelemből, akárcsak az árulók a Szovjetunióban. Mert minden elmúló nappal egyre láthatatlanabbnak érzem magam, egyre jobban beborít a sötétség, egyik rétege a másik után, s csak úgy fuldoklom a nyári hőségben, a napsütésben, amelynek már csak az égető hevét érzem, de a fényét nem látom..

:') 

MUA VS. JASCHIK ~ Letti

... és ez most nem egy boxmeccs, vagy egy per. ez csak az elmúlt kb. egy hetem.
mint tudjátok, akármennyire is szerettünk volna nem kerültünk egy iskolába Lizivel. csak azt az egy évet jártunk egy osztályba amíg Liz úgy nem döntött hogy nem cumizik, és lelépett. úgy volt hogy követem, de elsodort az előrehozott angol érettségi, az ECDL, és a nyelvvizsga, szóval külön érettségiztünk. most újra lett volna lehetőségünk egy suliba járni, de ahova Liz jelentkezett oda portfóliót is kértek az eddigi rajzokból, festményekből, stb, ami nekem nem volt, szóval hanyagoltam a témát, és találtam egy másik iskolát.
ahogy én azt elképzeltem, ahogy velem szokott történni, tudjátok...
június 30-án beiratkoztam, befizettem a regisztrációs díjat (12.000 forint), havi 15 a tandíj, beletörődtem, és boldog voltam, hogy nem néznek hülyének amiért nulla képzettséggel és nulla rajztudással jelentkeztem. a nyár folyamán elintéztem a diákot, az orvosi alkalmasságit (2500 ft) szemészetre is elmentem, mert az alkalmassági után odaküldtek, valamint ortopédiára és vér-vizelet vizsgálatra, de ezekre később kaptam időpontot. boldog voltam, egészen múlt szerdáig. azon a szerdán hajnali 4kor keltem, és fél hatkor már dolgoztam. délután bevásárlás közepén érkezett egy telefon egy ismeretlen számról, hogy XY vagyok a Magyar Üzletemberképző Szakiskolától, és veled akarok beszélni, mert nincsenek elegen a kiadványszerkesztőhöz, átrakhatunk grafikusra? és részemről jöttek a tipikus kérdések, hogy nem gáz-e hogy nem tudok rajzolni, tandíj, tanórák, stb. rábólintottam, hiszen megnyugtattak hogy nem lesz semmi ciki, kihozzák belőlem a maximumot. elhittem.
aztán tegnap délután érkezett egy hívás. újra ismeretlen szám. újra az iskola, és velem akartak beszélni. hát beszéltek is, de nem tetszett amit hallottam. a tandíjam hirtelen a duplájára nőtt, mert ők sulikezdés előtt kicsivel kevesebb mint 19 órával tudták meg, hogy nem kapnak állami támogatást.
gyanús, minden esetre. egy hét alatt két akkora pofont kaptam a kibaszott élettől hogy még most sem álltam fel teljesen a padlóról. sírtam mint egy kisgyerek, hogy mi a faszt fogok kezdeni magammal, mikor jött az isteni szikra... a Jaschik, ahova Liza is jelentkezett.
szóval ma reggel fogtam magamat, útnak indultam, és 8kor, mikor a suli előtt állva elnyomtam a cigimet még mindig azt hajtogattam hogy "sikerülni fog, mert sikerülnie kell. fel fognak venni, mert mélyen legbelül tudják hogy kellek nekik. sikerülni fog" és lássatok csodát, felvettek. nincs tandíj, nincs regisztrációs díj, egy óra alatt sikerült mindent elintézni.
volt még egy csomó időm, szóval olyan levelet kanyarítottam a MUÁnak hogy majd' megszólalt. délre vissza kellett szaladnom egy eligazításra, megkaptuk az órarendet, és láss csodát, ki lett az osztálytársam?

a kis szőke, aki most kék, a lelkem másik fele, és most túlontúl boldog vagyok.
együtt megyünk reggel, együtt szopunk egész nap, és együtt megyünk haza. :)

és most boldog vagyok.