valahogy azt akartam, hogy a párizsi eseményekkel foglalkozó bejegyzésemnek ott legyen vége, ahol véget ért.
hát nem ott lesz!
éreztetek már halálfélelmet? vicces dolog amúgy, kedd reggel tört rám. alapjáraton nem volt hideg, pedig elég korán indultam, tök sötétben, pislákoló utcai lámpák alatt (vidék, miért lennének jók azok a kibaszott lámpák?) és hirtelen fázni kezdtem. de nem az a tipikus fázás, hanem a testem belsejéből sugárzott kifelé a hideg. mintha a csontjaim váltak volna jéggé, és ez a hideg megbénította az izmaimat, de annyira hogy nem tudtam remegni sem. sétáltam, de nem éreztem a lábaimat, semmit, és csak Nostradamus jóslata villogott a fejemben...
"Béke közeleg egy oldalról és háború
Soha nem volt szorongatás ilyen nagy,
Sírnak férfiak és asszonyok, ártatlan vér a földön,
És ez lesz Franciaország egész széltében."
... és Nostradamusnak sikerült megjósolnia Hitlert, valamint a II. János Pál elleni merényletet is, sőt, még Petőfit is előre látta (nézzetek utána, hátborzongató) és hihetetlen hogy ez csak nagyon keveseknek tűnt fel...
visszatérve az eredeti témánkhoz, bár a testem nem remegett, de éreztem hogy a lelkem belül rázkódik. nem sírtam, mert fel sem fogtam hogy mi történik, nem tudtam gondolkodni, enyhén sokkos állapotba kerültem.
a pánikroham kismiska ehhez képest, pedig az sem egy kellemes dolog. nálam általában gyomorfájással kezdődik, aztán jön a kezek minden előzmény nélküli remegése, aztán nehezen kapok levegőt, izzadni kezdek, és általában a fürdőszoba kövén végzem miután hánytam egyet, vagy durva hasmenés jött rám a semmiből. a hideg megnyugtat, és általában egy fél óra alatt jobban leszek. de, a vicc az, hogy pánikroham előtt sosem stresszelek semmin. nem történik semmi ami igazán kiválthatná, de az ezt megelőző napokban sem.
szörnyű volt. 6-7 perc séta, és 12 perc buszozás után tértem magamhoz nagyjából, addigra elértem a hévhez, kivilágosodott, emberek között voltam és elmúlt a halálfélelem. már ha ez az volt.
úgy éreztem hogy meg fogok halni, hogy összeroppanok valaminek a súlya alatt. nagyon-nagyon féltem.
rettegek. tök őszintén. vajon Magyarország mikor kerül fel a listára? oké, hogy a franciák nagyon kihúzták a gyufát, de mi lesz ha mi is kihúzzuk? és vajon mivel húzzuk majd ki?
vasárnap Ghost koncertre megyünk, és Ricsi olyan aranyos volt, azt mondta hogy ha nem akarok menni akkor megérti, csak szóljak és akkor eladja a jegyét. attól nem félek, a Barba Negra (hála a jó égnek) szigorított a biztonsági intézkedéseken, és a beléptetés is alaposabb lesz (tehát mindent kipakoltatnak, ha szúró-vágó stb eszközt találnak nálad be sem engednek, és társai) biztos hogy nem lesz semmi baj, de amilyen pánikhangulatban vagyok már mindenben azt látom. biztosan nem fogok egy korty alkoholt sem inni, és előre megnézem hol van a vészkijárat, ha esetleg ciki lenne. nem lesz, de ha lesz is hárman megvédjük egymást.
a napokban elgondolkodtam azon, hogy igazából nem is félek a haláltól. persze nem akarok meghalni, félreértés ne essék, de inkább attól félek, hogy mi lesz akkor, ha az emberek, akiknek fontos vagyok nélkülem maradnak.
felrémlik előttem az arcuk, és hatalmába kerít, hogy bármibe is kerül nem hagyom őket egyedül.
jesszus, ez a cikk kezd egyre bizarrabb lenni, és én nem ezt akartam...
lehet hogy hülye vagyok, és tök feleslegesen félek, de nem akar elmúlni ez a nyomás, valahol belül a mellkasomban, akárhogy is próbálom...
na mindegy, drágáim, ez van. remélem vasárnapra már derűlátóbb leszek,de addig még van kb. 4 teljes nap.
Letti voltam, sziasztok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése