Nyár(novella) és Álmok(Lettivers)

• Megint itt fekszek, itt a hideg csempén. Kemény és egyáltalán nem kényelmes de valahogy mindig itt kötök ki. Mereven bámulom a fehér plafont miközben a szemem sarkából látom ahogy a testemből gőz szivárog. Minden olyan rideg. Igen, a világ hűvös és rideg és egyáltalán nem szeretem a Telet.
  Hol vannak most azok a nyári napok? Hol van a nyirkos törölköző és a víz a hajunkból? Hol van a borostyánnal benőtt kút ahol gyerekként játszottunk? Hol vannak a homokból a talpnyomaink? Hol van a kis sziget ahol kettesben fekve vizsgáltuk a csillagokat? Hol van a Balaton illata mos az orromból? Hol van a füstös kis erkélyünk? Hol van az elmosódott sminkem, a fagyi folt a ruhámról? Hol vannak most a napba szálló madarak? A virágok a kertből? Hol van a dinnyemag a számból? Hol van az aszfalt út ami megégeti a talpamat? Hol van a pillangó ami az orromra száll? Hol van a pokróc a fűről? Hol van a tábortűz? Hol vannak a hullámok? Hová tűntek az esték, amikor csak ültünk a sátorban, és nagyokat nevettünk az életen? Hová tűnt a reggeli madárcsicsergés, ami a mindennapi ébresztőóránk volt? Hova lett a jó idő? Mért nem szívja most az összes pórusunk a D vitamint? Hova lett a csöppnyi kis szállodaszobánk, amely -bár számunkra hatalmas- még is káoszt teremtettünk benne? Hová lett a tűzijáték az égről? Hol vannak a reggeli álmos pillantások, elaludt szőke és sötét hajzuhatagok, és a megannyi félelmetes szörny a kertből? A kis tavunk befagyott, a kertet hó lepi el, sátor helyett most üresség köszönt. A kis szigetet jégtáblák választják el tőlünk, mint álomvilágot a realitás érzése. Talpnyomok helyett most bakancsunk nyoma árulkodik a hollétünkről, a csillagok sem ragyognak, hajunkról a törülközőt sapkára, a bikinit kabátra cseréltük. Most üres a kert, az álmos pillantások helyett csak karikák figyelnek a szemünk alatt. Tél van. A hőfelhőkön nem süt át a nap, sötétben élünk nap nap után. Nincs jó idő, nincs D vitamin, sem tűzijáték, nincs már az orromban az a jellegzetes Balaton illat. Most havas-jeges a táj, és a madarak sorsunkra hagytak, elszálltak dél felé, és magukkal vitték a nyár gondolatát is, megannyi emlékkel együtt. A csempén fekszem, és mosolygok. Az emlékek erőt adnak, és vigaszt nyújtanak a hosszú, hideg téli estéken. A nyár gondolata éltet, reményt hoz a reménytelenségbe.
• A nyár gondolata... egy újabb nyár a soha meg nem született ikremmel.

  
  

  

  Álmok
  
  

  Életek. Megannyi összetört tükör
  megakad a jelenet, bezárul a kör.
  életek. Engem is fojtogat a valóság

  Filmekből ismert halhatatlan vágy

  A Kedves iránt, de Tőle a halál elszakít

  Az elmúlás fájdalmasan a mélybe taszít

  Mennék én, szaladnék… ott jobb lét vár?

  Az előszobában az óra rég nem kattog már

  Döbbent csönd ad hangot mindennek mi volt, mi lesz

  Hiányod már nem jelzi más, csak szívemen egy retesz

  Mond, hol vagy, merre jársz? Minden rendben veled?

  Nevedet kimondva ajkam meg-megremeg

  Összeszorul a szívem, ha arra gondolok

  Hogy talán egy ribanc szíve hevesen érted dobog

  Kitépném, megtaposnám, hadd érezze, csak fájjon!

  Koppanjon nagyot, mikor rájött, hogy csak álom

  Álom volt az egész, hiszen közben lágyan

  Szorítom a kezed, és beleeresztem a tárat

  Szerencsés vagyok, hisz megtaláltalak téged

  Arcomon mosoly figyel, de belül én félek

  Hogy csak így eltűnsz. De neked nem szabhatok határt

  Remélem, este te dobálod kicsiny szobám ablakát

  De ha mégsem, legyen hát, találtál jobbat nálam

  Erről gondolkodom majd egyedül a kádban

  Könnyek az arcomon, penge a jobb kezemben

  Fájdalom mar belém, azt hiszem elvesztem

  A közös emlékek elmúltak… hogy rohan az idő!

  Baljós gondolatok erdeje a fejem felé nő

  Elképedt kérdésed : nekem hogy hihettél

  Kitépett szívemre a válasz : tévedtél

  Öngyilkos? Nem leszek, hogy gondolhattál rá?

  Elhomályosult tekintettel ölelget a szukád

  Nézz rám, jegyezz meg, suttogd a sötétbe halkan

  „Ő az a lány, amit mindig is akartam”

  az álomnak vége, karjaid körülöttem

  újabb happy end, újabb örömökkel

  kezemben a revolver tele van a tár

  éjszaka egy angyal a párnámra száll

  s szól : ölelj szeress, akár jó is lehetnél

  de rossz vagy. Szóval tegyél amit szeretnél

  ujjam a ravaszon, meghúznám, de látom

  ha szétlövöm az agyvelőd azt nagyon megbánom

  arcod az álmodban békésebb mint máskor

  téged ébreszt a hajnal, míg én a sírom ásom

  fáj, de kimondom : többet nem lehetünk együtt

  jobb ha a régi szerelem hevét elfeledjük

  pont. Vége van, ha nem is tetszik fogadd el

  boldog már nem leszek, kérdezheted, hova lett?

  Hol jár, merre vagy?
  mért nem szeret? Számunkra már nincs vigasz :”)