X. Örökké!

Elmentél, és magaddal vittél engem is. Aki itt maradt már nem hasonlít rám.

Az eső egyre hevesebben zuhogott, bőrig áztam, amíg elértem a kocsiig. A bőrülések hidegek voltak, mintha évek óta itt állna ez a csotrogány, üresen magányosan. A hazafele út rövid volt, útba ejtettem egy éjjelnappalit pár karton Marlboróért. Otthon lesz időm gondolkodni, minek fárasszam magam most ezzel?
Újabb csudimmudi nap, az én hiperszuper csilivili vattacukros mézesmázas világomban. Bravissimo Letti!
Haza érve csak kiscicám keserves nyávogása fogadott, bizonyára érezte, hogy baj van. Felkaptam őt, és egy nagy doboz fagyit, majd a szobámba vonulva enni kezdtem. Figaro elégedetlen hangot hallatott, mire kiengedtem, talán ma még visszajön. Előszedtem egy hamutálat, majd úgy döntöttem, hogy nikotinmérgezésben fogok megdögleni végre. Nem számoltam, de már a harmadik dobozon voltam túl, és a fagyi is elfogyott, mikor dobálni kezdték az erkélyajtót. Nem volt erőm lemászni, kinézni, és elordibálni magam, hogy az a valaki takarodjon haza, szóval tovább ültem a koporsómban Amadeus társaságában, és azért fohászkodtam valami felsőbb hatalomhoz, hogy ne aludjak el. Hát, íme, így kellett hogy végződjön, fájdalmasan, és lassan. Nem sírtam, csak szomorú voltam, mérhetetlenül szomorú.
Mire a nap első sugarai sejtelmes derengést hoztak a szobámba már nem is fájt annyira. Sőt, egész jól voltam. Magamnak próbálok hazudni? Inkább meghaltam volna, mintsemhogy fájdalmat okozzak Neki. Ő volt minden, amiért éltem, és ő lesz aki miatt majd meghalok, akár önkezem, akár mások által. Kár hogy nem Lizánál vagyok, ott találnék egy-két megbízható pengét, ami segítene jobb létre szenderülni, de miért? Mért gondolkodom ilyeneken? Nem éri meg… ez csak egy vita volt, lesz még száz, és százezer… nem. Többet látni sem akarom.
Lizára volt most szükségem. Nagyon is. Ugyanazt a szerepet töltöm be az életében, mint ő az enyémben. Ő tart féken, vele érzem jól magam, van múltunk, jelenünk, és jövőnk. Egy megmagyarázhatatlan kapocs van köztünk, ami soha nem fog elszakadni.
Érdekes volt a megismerkedésünk. Azt hittem, hogy új suliban új gyerekként mindenki utálni fog, megvetni, esetleg verni. Emlékszem az első napra, mintha tegnap lett volna. Féltem. Fura volt, hogy mindenki túl kedves hozzám. Az összes lány körém gyűlt, puszi-puszi, bemutatkozás, a szokásos nyálas, és felszínes érdeklődő szövegek. A dolog ott kezdett érdekessé válni, mikor megláttam a kis szőke tehetetlen lányt a padlón, könnyektől fuldokolva, összeverve, véresen. Aztán jött a csattanó. Amikor elkezdték magyarázni, hogy hogyan tegyem ártalmatlanná a lányt, akkor végképp besokalltam. A csaj két gorillájával felrángattatta szegénykét a padlóról, majd ütésre emelte a kezét. Nem is gondolkodtam, elkaptam, és eltörtem. Én voltam az egyetlen, aki kiállt érte, aki mellette volt. Elkísértem a dokihoz, aztán haza, és tulajdonképpen a legjobb barátnők lettünk, és ez az óta fent áll.

Köntöst kaptam magamra, összeszedtem az este folyamán szétdobált cuccaimat, és Lizáékhoz hajtottam.

Nagyon remélem, hogy egy brutális nyílt támadás áldozata lettem és nem megint valami lónyugtatót teszteltem Daniella Labor-Főtörzsmesternek. Mint ha beszorult volna egy acélbetkós a csigolyáim közé de talán még az sem fájt volna ennyire.

-Uahh- fordultam az oldalamra, valami nagyon hideg és még annál is keményebb felületen feküdtem. Csempe tán? Fordultam még egyet de addigra már a padlóra zuhantam.

-Azt a retkes!- Óbégattam kb. félméternyi esést követően. Nagy nehezen rávettem magam, hogy résnyire nyissam kába szemeimet. Mindenhol fehér csempe, csak ennyit tudtam kivenni majd hatalmas erőfeszítések árán, felültem s megvizsgáltam hollétemet. Daniella laborában természetesen. Ép a boncasztalról sikerült taknyolnom egy istenit. Valami titokzatos neszt hallottam a sarokban heverő wcpapír kupac alól. Még mocorgott is. Valami elcseszett labor patkány? Megfogtam egy üveg jódot (jó, na, kábultan nem tudja felmérni az ember a lehetőségeit), megközelítettem a veszélyzónát majd hatalmasat ordítva a kupacra ugrottam.

-Híjjá!

-Azt a faszom!- Ordított rám Daniella.- Ember, normális vagy?!

-Dancsi!- lihegtem majd leküzdöttem magam róla. Felsegítettem volna de olyan nagyon fájt a vállam, hogy inkább kihagytam a műveletet. Gyorsan sarkon fordultam de ekkor hírtelen elvisítottam magam és a rémülettől kibasztam a jódosüveget az ablakon.

-LIZA!- ordibált Daniella majd észrevéve rémületem tárgyát ő is felsikított.

-Gina- közelítettem meg a célszemélyt. Ott ült a vegyszeres pulton egy szál fekete selyemköntösben, kócos hajjal, smink nélkül egy kiszipolyozott csikken csámcsogva.

-Na végre, csaknem egy órája nézem ahogy fetrengtek.

-Te meg mit csinálsz itt?- ugrottam elé, kitéptem a szájából a cigaretta maradványt majd gyújtottam neki egy újat.- És hol a ruhád?

-Nem volt erőm felöltözni, veletek meg mi történt?

-Kipróbáltuk pár új szerzeményem- ült fel mellé Dancsi.

-Faszom Dancsi, soha többé nem veszel rá ilyenekre! Csak arra emlékszem ,hogy elloptunk egy targoncát és...nincs rajtad melltartó?- bámultam bele Letti köntösének dekoltázsába.

-Bugyi sincs, ha tudni akarod- vigyorgott halálian.

A fejemhez kaptam és megdörgöltem a homlokomat. Iszonyatosan fájt. A tegnapom teljes egészében kiszökött belőle. Csak Cindyre emlékeztem halványan meg arra ,hogy Gina és Má...MÁRK!

-Úristen? Mi történt köztetek?!- rángattam meg Letti vállát mire nyöszörögni kezdett.

-Mi...nem is tudom. Annyira elbaszott egy este volt.- Pont nektek nem kell elmesélnem azt az érzést, amikor az a szituáció áll fent valahol legbelül, mélyen benned, hogy nem tartanak többre egy féregnél. Nos valami ilyesmi érzés van bennem tegnap óta.

- Összevesztetek? – kérdezte Daniella.

- Aha… - nyögte ki bánatosan.

- Mért? Túl kicsi neki? – poénkodtam, hogy jobb kedvre derítsem, de a vicceim újfent nem találtak hallgató fülekre.

- Mindent tud. – sóhajtott.

- Mindent?

- Igen mindent. Aput, Tomit, Dávidot, hogy mi volt, és mi lesz ezután, mindent.

- Te elmesélted neki? – kerekedett ki a szemünk.

- Eleve tudta, hogy van valami, és van az a pont, amikor csak úgy akaratlanul kicsusszan az ember száján, és… - egy könnycsepp gördült végig az arcán.
- Szakítottatok baszker? - vágtam pókerarcot.

- Valami olyasmi. - húzta el a száját, mire Daniellával közrefogtuk, és szorosan átöleltük.

- Ezért este úgy bekúrunk, hogy... hogy... hát nem tudom hogy, de nagyon, annyi a lényeg. Letti kedves, csinálnál nekünk kávét? - nézett rá Daniella ellenállhatatlan pillantással.

- Aha, igen... adsz valami rendes cuccot? Mégsem mászkálhatok egy szál köntösben. - eresztett el egy halvány mosolyt.

Amíg Daniella valami Lettire illő, és stílusával egyező ruhadarab után kutatott addig én fecsegni kezdtem.

- Most hogyan tovább? Mi lesz veletek? Cindy halott, de az összes többi luvnyát nem nyírhatom ki, akinek bejön a Casanovád...

- Nem is kell kinyírni egyet sem. Legyen boldog a ribancokkal. Meg sem érdemelt igazán... hiszen ő egy középosztálybeli, állami alkalmazott család sarja, amíg nekem az összes felmenőm báró, nemes, esetleg herceg, pár király is akad nagyon régről... a pincében akad egy szőttes, 17. századi, Anyu nem rég bővíttette ki, már én is rajta vagyok. Azt meséltem hogy II. Bözsivel töltöttem az összes  általános béli nyaramat? Tőlem kapta a kutyáit, a Facebookon még közös képünk is van. - halványan elvigyorodott, de engem nem tudott megtéveszteni.

- Tényleg így gondolod, hogy nem érdemelt meg, vagy csak mondod, hogy jobban érezzem magam, hogy nem is vagy olyan rosszul?

- Azt mondom amit hallani akarsz, hogy ne tűnjek egy agyonmosott szarkupacnak. Bözsi amúgy nagyon aranyos, egy tündér. Majd bemutatom neked az összes angliai felmenőmet. - újfent vigyorgott. Eközben Daniella az ölébe dobott egy nagy lila ruhahalmot. Kicsit elhúzta kopott, fekete rúzzsal áztatott ajkait majd végül rákényszeríttette magát a felöltözés hosszú és macerás folyamatára. Csak nem 20 percbe telt mire az utolsó szalagot is megkötötte fodros ruházatán s közben részletes beszámolót adott nekünk az esti kalandjáról.

-Ah, ez a csávó el van cseszve! Én mondom neked-majd elharaptam a számat ,hogy még véletlenül se mondjam ki azt amire gondoltam, a "bezzeg Dávid" monológot. Csak az hiányzott volna még!

-Mi már józanok vagyunk-szúrt oldalba könyökével Dancsi.

-Igen! Tudom mi lesz a teeeeerv! Kora reggeli alkoholizálás!- tapsikoltam okosságom tiszteletére.

-Drága...már negyed három.- sóhajtotta Letti de láttam a szemén ,hogy az egyetlen hűséges férfi szeretője, Jack Daniel bácsi után sóvárog.

- Jajj, te száradt kóró. Látszik ,hogy már legalább két órája nem ittál! Na gyere még mielőtt kiüt rajtad az alkohol megvonás. -Ráncigáltam ki ellenkezést nem tűrve a kis garázslaborból majd utunk egyenesen az "Ezt megiszod még?" kocsmába vezetett. A szokásos körök : abszint, Jack, töménytelen vodka és tequilák teljes választéka. Hamar lezúgtunk a padlóra Daniellával és a padlót állalva bámultunk nővérünkre aki még a hatodik headshot (Letti által kitalált rövid abszintból, ír likőrből és Jägerből) után is vígan üldögélt csinos kis popóján. Próbáltuk szájüregünkben tartani nyelvünket de az már oly annyira átitatódott az alkoholtól ,hogy inkább csak húztuk magunk után.

Végül Letti vitt minket haza. Mind a hárman nála aludtunk attól függően ,hogy ki hol rogyott össze. Én "smineklés" gyanánt tust kenegettem az arcomra miközben utol ért az álom: bedöglöttem a kádba míg Daniella a konyhai bárpulton talált fekvő alkalmatosságra. Letti hajnalig üvöltette az agyzúzós zenét miközben vadul táncolt rá. Egy maga is megcsinálta a fesztivált. Más nap reggel tűnt fel, hogy egy bontatlan üveget sem hagytunk magunk után Lettiék pia készletéből ami (tekintve a több ezer üvegnyi mennyiségre) nem kis szó. Legyőztük a gonosz detox mumust miközben megküzdöttünk a "faszom! Majdnem letört a körmöm sörnyitás közben" és az "emmá' megint hova tűnt ez az akohú' ebbő' az üvegbő?!" veszélyekkel.

Este kilencig voltunk kiütve, majd az este megkoronázásaként jött a kibaszott fejfájás, és a be nem tartott ígéret, miszerint nem iszunk többet. Daniellát ott találtam meg, ahol hagytam, a bárpulton, amíg Letti édesdeden aludt a koporsójában.

Gyorsan főztem egy kávét magamnak, és elcsenve egy szálat Gigi cigijéből kivonultam a teraszára. Decemberhez képest nagyon meleg volt, amit nem bántunk. Ahogyan békésen üldögéltem kint léptekre lettem figyelmes. Ijedtemben hátranéztem, de egy szörny sem bátorkodott hátulról támadni.

- Félnek tőlem. - suttogtam a félhomályba, majd elmosolyodtam.

- Letti? - hallottam egy felettébb ismerős hangot az utca túloldaláról, majd egy pillanattal később egy kő landolt mellettem.

- MI A KURVA ISTENT CSINÁLSZ EMBER?! - üvöltöttem a korláthoz iramodva.

- Liza... tudtam... - Márk elhúzta a száját, majd bűnbánó pillantással nézett fel rám. - Hogy nézel ki? Tiszta fekete az arcod.

- Épp Rihannát parodizálom, zavar? - kérdésemre hangos nevetéssel felelt.

- Hol van Letti?

- Nem kíváncsi rád. Sem most, sem holnap, sem soha többé. - angyali mosolyt villantottam majd az ajtó felé indultam.

- Hé! Várj! Megmondanád neki hogy sajnálok mindent?

- Tudja. És most megyek.

- Ne menj még... hogy tudok kapcsolatba lépni vele?

- Ajh... nem szívesen mondom ezt, de fél tizenegy, Angelli bár, a pultnál fogunk ülni.

- Örök hálám picilány! - integetett, majd eliramodott...

A bárba rángatni könnyű lesz őket, leitatni szintén... gonoszan megdörzsöltem a tenyeremet, majd egy "JÓÓREGGELT ÁLOMSZUSZÉKOM" kiáltással a koporsóhoz léptem.

Meg se rezzent...de komolyan! Még a szemöldökét sem vonta fel életjel gyanánt vagy ilyesmi. Ide drasztikusabb eszközök kellenek. És akkor bombát ugrottam a koporsóba. Következmény: sikítás, ordítás, hadonászás, eltalálás, pukli a fejemen és még jó pár szándékos nyakleves Lettitől. Mit meg nem teszek? Valamelyest sikerült belé életet lehelnem, a többit Daniellára és gyors elkészülési technikájára bíztam. Mire kiértem a fürdőből némelyest emberi ábrázattal addigra már mind a ketten ragyogtak, felszerelve, indulásra készen. Amennyire Letti tudja Danny szülinapját megyünk megünnepelni de persze az odébb van...na meg Danny is de hát most mit tudunk kitalálni. Daniellára bíztam Márk elrejtését a bárban. Mi ketten már javában iszogattunk (Sátánnak hála  vasgyomrunkért!) mikor feltűnt a színen barátnők kar a karban Márkkal.

Természetesen Letti szemei hatalmasra kerekedtek.

-Te meg mi...-ki sem mondta, egyből felfogta -Liz! -azzal felkapta táskáját és a kijárat felé iramodott de Márk szelíden visszahúzta.

-Kérlek szerelmem! Hallgass meg...

-Már hallottam nem egyszer, nem egy embertől. Sajnálod, nem hibáztatsz, új

esélyt kérsz de a faszom! BELEFÁRADATAM! KURVÁRA UNOM! -addigra már mindenki őket nézte de miután Letti elküldte őket a halál véreres faszába valahogy szokatlanul feltűnés mentesek lettünk.

-Nem! Ne is álmodj róla ,hogy elengedlek! Nem és nem! Nekem te kellesz, nélküled nem vagyok egész és csak szenvedek. Fogalmad sincs ,hogy mennyire hiányzol. Majd megőrjít ,hogy az édes illatoddal áztatott párnáim közt kell minden este elaludnom és tudni ,hogy talán örökre elvesztettem a világ legcsodásabb lányát. Nem vagyok képes lemondani rólad, ilyet nem kérhetsz.

Ekkorra már Gigi vasszíve is megtörni látszott. Csendesen társa mellkasához bújt aki mint a gazdiját megtaláló kiskutya hevesen felmosolygott. Végül átölelte. Daniella körém font karjai zökkentettek ki az idilli műsorból és mire ránéztem már csücsörítve tolta felém ajkait.

- Héj!- csaptam le gyorsan ám ügyeltem arra ,hogy ne vonjuk el a szerelmesek figyelmét egymásról.

Az estét hosszú idő után mindnyájan külön töltöttük leszámítva persze Lettit és Márkot akik drágaság házában szándékoztak csicsikálni. De gondolom csicsikálás az nem volt. Akár hogyan is másnap hajnali tízkor csörgött a telóm. Letti volt és követelőző hangon utasított a fél órán belül elkövetendő találkozónkra. Szélsebesen kaptam össze magam kócos, nudista, kialvatlan hárpiából elbűvölő lolitává.

*a nem túl távoli múltban - Letti*

Valami készülőben volt. Nem tudtam hogy mi, hiszen nem láthattam előre a jövőt, még is éreztem, hogy valami baj közeleg, valami rossz fog történni, amit nem tudok megakadályozni. Hogyan tudnám, ha nem tudom, hogy mit is kéne megakadályoznom?

Néha úgy érzem, hogy nem vagyok elég erős ahhoz, hogy életben tudjak maradni ebben a kopár, zord, szürke, monoton világban. Hogy talán én halok meg az ellenségem kezétől, még mielőtt lesújthatnék rá. A dolgok csak mennek, menetrendszerűen, és kezdek belefáradni ebbe a tehetetlenségbe, kezdem azt érezni, hogy ráuntam az életemre, és hogy minél előbb meg kell szabadulnom a halandóként rám nehezedő terhektől, amiknek a súlya alatt menten összeroppanok. Felelősség hárul rám minden kimondott szavam után, minden titok után amit megosztanak velem, és persze minden tettemért is felelősséggel tartozom, legyen az jó vagy rossz. Különlegesnek éreztem magam azért, hogy pusztán fantáziám, vagy valami rejtélyes belső erő által visszahoztam elhunyt Kedvesemet, de túl hosszú ideig nem tarthatom magam mellett. Édes, de mégis keserű az idő, amit így töltünk együtt.

-Oh. Letti te már fent vagy?- pislogott rám nyúzott kis szemeivel.

-Két órája és tizenöt perce, de ki számolja?

-És eddig mit csináltál?

-Hát tudod...ne nézz bolondnak de csak néztelek.- széles vigyor

-Nem, ez aranyos.- lehúzta a nyakamat és az ajkaimra csókolt én meg úgy éreztem mindjárt leteperem, fel akartam falni. Mikor nekiesett az oldalam cirógatásának összerezzentem majd hangosan nevetve arrébb ugrottam.

-Neee! Csikiz.

-Valóban?- gonosz vigyorral az arcán nekem esett és csikizni kezdett ahogy csak tudott én meg fulladoztam a nevetéstől.

-Ne! Kérlek hagyd abba! Dávid fejezd be!

Hírtelen megdermedt...csönd lett. Először nem értettem de miután visszajátszottam gondolataimat.. ó basszus!

-Kicsim én… ne haragudj!

-A nevem még mindig Márk...- suttogta csalódott hangon.

-Tudom, tudom. Véletlen volt.

-Tudod néha úgy érzem ,hogy legszívesebben még mindig őt látnád itt.

Du-dumm. Hatalmasat dobbant a szívem, ez a mondat mellbe vágott. Volt benne igazság hisz hiányzott de Márkot is szeretem. Eleinte ostobának éreztem magam majd mérhetetlenül dühösnek.

-Mi a franc? Mit..., hogy mit mondasz?

-Már megint ez a téma. Úgy érzem leragadtál a múltban, minek rágódsz annyit?

-Hogy rágódok?! Basszus Márk- ültem fel az ágyban majd hevesen gesztikulálni kezdtem a kezemmel.- Halt már meg valaha is a karodban akit az életednél is jobban szerettél? Hát nekem  már kétszer és hidd el ,hogy nem olyan érzés amit egyhamar kiver  a fejéből az ember. Hogy lehetsz ekkora paraszt?! Én próbálom túltenni magamat ezen. Úgy tűnik te ezt nem érted meg.

-Hé! Hisz nekem is meghalt a szerelmem de megemésztettem a dolgot mert téged sokkal jobban szeretlek te viszont mint ha inkább Dáviddal lennél...de tudod mit? Ő nincs itt és nem is lesz soha! -dühösen a falba öklözött. Nem tudom elmondani mit éreztem, mint akinek a szerelme dög karót a szívébe, kitépi majd ráköp s félrerúgja.

-Kösz az infót...nagyon jól tudom.- Felálltam de ő a kezem után kapott, visszarántott az ágyba és maga alá tepert.

-Ne hagyj itt.

-Nem, ez túl sok volt. Amit mondtál azt őszintén így gondolod. Ne is szabadkozz, nem érdekel már- kicsúsztam alóla, dühösen bevágtam az ajtót majd elhajtottam. Nem tudtam merre mennyek csak el innen.

Nem figyeltem merre visz az utam, csak róttam az ismerős utcákat, és gondolataimba mélyedve üvöltettem a Behind My Mindot. Mért az ő CD-jét hallgatom? Egy határozott mozdulattal kivettem a lejátszóból (azt írtam, hogy kivettem? kirángattamot akartam) majd dühösen kidobtam az ablakon. Mért nem ért meg? Mért érzem úgy, hogy csak a feleslegeset, és a rosszat jelentem mindenki életében? Rossz ember lennék a mérhetetlen, és csillapíthatatlan vérszomjam, és az álcáim mögött? Zavaró ha néha hallgatásba burkolózom? Ösztönös félelmet éreznek ha meglátnak? Mondjuk van rá okuk, de kérem. Mért ítélnek el, amíg nem ismernek?

Nem tudtam hova megyek, és miért pont oda, de amíg ezeken gondolkodtam egy ismerős tájat pillantottam meg, a sziget egyik eldugott pontját, a Magányos Sziklát. Sok legenda, és szóbeszéd kering erről a helyről, de ami talán lényeges, hogy a sziget magányos, feldúlt, összezavarodott, és halni vágyó lelkei itt találták meg a békét, a jó öreg halál képében. 

Leparkoltam a kocsit, és a szikla szélére sétáltam, a cipőm kopogásának hangját elmosta az eső.

élménybeszámoló a'la Letti...

... vagyis VELENCE EGY NAGY SZAR!!!

persze szép, meg minden, de történt pár dolog, ami úgy szépen elkúrta a hosszúhétvégémet :)
első ízben egy egész napos parkolás 1000 huf. ez már magában rablás, azt gondolná az ember, hogy ennyiért lenyalogatják a kocsid kerekeiről a legapróbb szart is, nem. tűző nap a parkolóban, nuku árnyékos hely, és még csak nem is őrzik. :))))) JÓ
az árakkal nem volt semmi bajom. ugyanolyan drágaság van, mint máshol (egy 0,5-ös Heineken 470... (Y)
aztán jött az a szépség, hogy elhagytuk a kocsikulcsot, éppen abban az időben, amikor be kellett volna jelentkezni a hotelbe. ezzel semmi gond nem lett volna, csakhogy egy teljesen más településen volt a szabadstrand, és a szállásunk :'D apukám elindult a 40 fokban a hotelbe, én pedig elindultam körbekérdezni, hogy nem-e talált valaki egy slusszkulcsot. és itt jön az, hogy mennyire imádom én a magyarokat. a vécésnéni (150 forint hogy kiküldd magadból amit ki kell, vagy hugyozz ahol akarsz. SZÉP) mondjuk jó fej volt, dumáltunk egy kicsit, stb. mentem tovább. sehol semmi, aztán ráadásként az agyhugykő mellé egy szőke szoliribanc még ki is röhögött, hogy ennyire bénák nem lehetünk. viszketett a tenyerem, és lelki szemeim előtt lejátszódott az a jelenet, hogy a póthajánál fogva kirángatom az ablakon, és megrúgdosom. de ez sajnos nem valósult meg, pedig én élveztem volna :'D megkérdeztem még vagy 2008748925834 embert, de persze senki sem látott semmit. egy darab, azaz 1 rendes emberrel találkoztam, aki pedig a parkolós csaj volt, amíg apu a hotelben időzött, és hívta a kolégáját a pótkulcs miatt addig összespannoltunk, és dumáltunk.
szegénykém azt hitte, hogy apukám a párom, és hogy minimum 25 éves vagyok :'D
rohadt sokat dumáltunk, nagyon jó fej a csaj, aztán kiderült hogy mi a faszért ilyen rohadt drága minden.
megnéztem google mapsen, hogy mégis mennyire van a hoteltől a szabadstrand, ez kb. 3 utcányi távolság volt. de ahogy időközben kiderült a 2500 méteres partból 2000m le van zárva. valamelyik okos 2 évvel ezelőtt kitalálta, hogy plázát nyit, de mikor már félig kész volt az épület hirtelen eltűnt a pénz, és otthagyták lezárva, feltúrva, és maradt az a kis partszakasz amin mi voltunk... sok genya van, az biztos. szóval mindenki próbálja fenntartani a kis kajás-standját, ebből indult ki minden.
láttam sok-sok 60-70 éves nudistát, egy nagyi még sztriptízelt is a papinak, és közben azt kiabálta, hogy TUDOM HOGY ÚGYIS MEGKÍVÁNOD MÉG AZ IDOMAIMAT, A VIAGRÁT ADJÁK KÖZGYÓGYRA, GYERE TE FÉRFIÁLLAT, TE, stb., nem kicsit sírtam rajtuk. voltak izompólós gyökerek, ribancok, meg németek, de annyian mint egy hadsereg, és mindenki engem talált be a bajával, engem, aki egy szót sem tud németül. (a tanulok németet, az azt jelenti hogy tanítják, de nagy ívben szarok rá)
este elmentünk pizzázni egy no-name útszéli gyorskajáldába... erről is lesz kép, amin sírva fogtok röhögni :'D csillaghullás volt, csomót feküdtünk a teraszon, és néztük őket. aztán megpróbáltam aludni, de a vaddisznócsorda horkolása mellett nem tudtam, ezért hát kimentem csillagot bámulni. cserébe egy dugást kellett végighallgatnom, egy tenor nő, és egy szoprán pasi sikoltozásaival teletűzdelve. hogy melyik a rosszabb arról vitatkozhatnánk.
másnap este koncert volt, mégpedig Naked Lies (amit ki is raktam, nem tudom hányan jöttek el, szerintem senki, de én megpróbáltam :)) a Dürer Kert nagytermében. zsír este volt, jól éreztem magam, fasza volt abban a backstage-ben ülni, ahol anno csomó híres zenekar, példának okáért a suicide silence *-* de beszéljenek inkább a képek :

 

BARBAKJOU XDDDDD

 

felettem kicsiny szobánk teraszra. Holdfény Hotel flash :)

szemhéjtussal alkotott firka a backstage falán :D

előtört belőlem a kislány :3

az én kis rocksztárom♥

gettópopsi (Y) YO NIGGA!

belépő :3

IX. Tik-tak

A magány az, mikor belenézel a tükörbe, de onnan semmi nem néz vissza rád.

Az óramutató már jócskán túljárt öt órán de én valahogy sokkal többnek éreztem ezt. Mint ha már órák óta várnék. Ismeritek ezt az érzést? Mint mikor várod a karácsonyi ajándékot és már nem tudsz magaddal mit kezdeni. Izgatott vagy. Én kicsit másféle meglepetésben részesülők, sőt nem is én kapom. Talán az univerzumban egyedül Letti lehetett az aki még nálam is jobban várta az éjszakát. Fel-alá járkált a szobában azon filózva ,hogy mit is kéne felvennie.

-A Sátán szerelmére! Hiszen a gardróbod egy állami kincstár. Csak menny le és válassz ki végre valamit, könyörgöm!- Borultam be a koporsójába. Én már rég készen álltam. Kaszák, fűrészek, pengék a kocsiban. Rajtam rózsaszín latex ruha volt, mindkét oldalán fűzővel ellátva, combfix és pink bakancs. Cukin akarok mészárolni.

-Letti szívem, élsz még?- lopakodtam a gardróbjába vezető lépcsőhöz miután csaknem 20 perce kontárkodott odalent.

Letti egyedül ült a gardrób közepén, és a tenyerébe temette az arcát. Közel mentem hozzám, mire hirtelen felugrott, és majdnem felborított hatalmas lendületével.

- Hát veled meg mi van? - kérdeztem hatalmasakat pislogva, mire karon ragadott, és felfelé kezdett húzni.

- A pince! Hogy erre nem is gondoltam! Mekkora egy állat vagyok! Gyere! - szólt rám, mikor lemaradtam.

Nem bírtam a jobbik felem energiájával lépést tartani, amúgy is tartalékolnom kellett, szóval sétálva követtem. Mire a pincébe értem ő már felforgatott mindent, és egy ősrégi Vans pulcsit szorongatott. Dávid kedvenc pulcsiját.

- Back to the past... - szólt, majd lekapkodta magáról a díszes fűzőjét, a csipkeszoknyáját, és a platformot. Felkapta a pulcsit, egy régen hordott farmert, pólót, és egy deszkás cipőt, DC övet, mire meghaltam a döbbenettől.

Mintha csak az öt évvel ezelőtti önmagát látnám, és erre muszáj volt elmosolyodnom.

-pont mint régen, még az illatod is olyan-szippantottam mélyet a levegőbe.

-Figyelj, tudom ,hogy tőlem a pompa és a ragyogás a minimum mint királyi sarj (Hoppá ige, Gina királyi leszármazott...még nem mondtam volna?) de szerinted gáz lenne ha én ma így mennék?

-Gáz? Mi? Dehogy is! Így kell menned, szép vagy akármit is veszel magadra. Szerintem egy kukával a fejeden is elmehetnél...Igen tényleg, menj úgy! -tapsikoltam ám ő keserédes vigyorral oldalba bökött.

-Minden esetre ez az este tökéletes lesz...- lépett a falhoz majd leakasztott róla egy naaagy, fekete, X alakú akármicsodát. Hosszú ideig tanyázott a tárgy a kezében majd felém fordult és a mellkasomhoz nyomta.

-Tessék, fogd!- adta át. Mikor rájöttem ,hogy mi is ez tátva maradt a szám. Egy pár szamuráj kard.

-Váóó! Ne őrjíts meg! -húztam ki az iker pengéket egyszerre a tokjukból.- Hiszen ez eredeti Japán Katana. Ámulattal néztem végig a pengéken végigfutó arany és ezüst díszeken. A jobb kezemben lévőn egy cseresznye ág míg a másikon egy sárkány futott végig.

-Tetszik?

-Hogyne tetszene, te állat? Legalább eredeti?
- Nekem melyik cuccom nem az? – vigyorodott el. – Tavaly Anyuval ott karácsonyoztunk, és ezt kaptam, mint szobadíszt. De ha tudnád, hogy eddig miket műveltem már vele…
- Valahogy érdekel.
- 80%. Az enyémek közül 80%nál velem volt.
- Hűűűűűhaaaa. De van egy bökkenő. Ezt... ezt nem fogadhatom el. - ráztam meg a fejem.

-De igenis el fogod. Így legalább jelképesen én is ott leszek a róka vadászaton. -mosolyodott el pimaszul.

- Annyi mindent kaptam már tőled, és úgy bánt, hogy nem tudom az egészet viszonozni... - komorodott el a tekintetem, majd mikor Letti magához szorított olyan boldogság járt át, amit nem tudott semmi sem überelni.

- Semmit nem kell viszonozni. Tudod, hogy ami az enyém az a tiéd is. Olyan vagy nekem, mint egy testvér, sőt mostohatesók vagyunk - mosolygott optimistán.

- Tudom. - mosolyogtam hasonlóképpen, majd hirtelen leesett, hogy mit is mondott.

- Hogy mi? Te tudod? - kiáltottunk fel egyszerre, majd nevetni kezdtünk. - Eddig nem akartalak beavatni, és és, azt hittem nem tudod! - kiabáltunk újra egyszerre.

- Egyszer rajtakaptam őket. Azóta apukád rám sem mer nézni, anyu meg nyal. Te honnan tudod? - kérdezte.

- Eléggé nyilvánvaló, Tesókám! - nevettem fel, majd újra szorosan átöleltük egymást. Ezt az idilli pillanatot a csengő hangja szakította félbe.

- Daniella!

-Dancsi!- épp hogy fél métert lépett én már a lépcső legtetejéről vetettem rá magam. Manőverem a padlóba döngölte ám én fölényesen lengettem karjaimat a levegőbe.

-Kaptam két baszottnagy szamuráj kardot Gigitől- sipákoltam ám szegény még nem tért magához. Nagynehezen függőlegesbe küzdötte magát, megrázta a fejét majd rám nézett.

-A te kocsid az amelyik a sarkon parkol és buzinagy kaszák lógnak ki a csomagtartójából?

- Őő...nem? -lelki szemeimmel láttam ahogy fenékbe rúg kétszer. Meglepett ,hogy ma ennyire idióta vagyok. A végén még saját magamat buktatom le.- Á, ha bárki kérdezi csak aratni megyünk a femilivee' me kő a búza könyírnek -hunyorogtam egy sort. Lelki szemeim által megjövendölt jövőm beteljesedett - Ó, míj fennkölt-...hát seggberúgott kétszer...

-Áu! Te némber!- csaptam rá a combjára fenekemet dörzsölve miközben Letti egy bőrszíjjal a hátamra csatolta a kardokat.

-Nyughassatok! -Szólt ránk mire Daniellával holt komoly ábrázatot öltöttünk.

-Tehát mindenkinek világos a terv? - kérdezte Dancsi. Ginával egyszerre bólintottunk.

Mindhárman kilibbentünk a bejárat elé. Gina mindkettőnket magához ölelt, sok szerencsét kívánt és persze óvatosságra intett. Már mondtam volna ,hogy mindig vigyázunk de addigra már a fekete foltocskától egy giganagy fa ajtó választott el.

-Felkészültél?- szusszant rám Daniella.

-Késznek születtem- ezzel a lendülettel mindketten bevágódtunk Letti kocsijába. Sajnos Daniella vezetett. A sulihoz vettük az irányt s mikor odaértünk nyugodtan leparkoltunk. Több órányi tétlenség állt előttünk. Hát nem izgi? A terv az volt ,hogy megvárjuk Cindyt míg befejezi a pom-pom edzést, Dancsi valahogy marasztalja így ő lesz az utolsó a csapatból aki hazamegy ám valami elképesztő véletlen folytán a kocsija tropára megy így kénytelen lesz hazasétálni. Késő este egy kihalt utcán senkit se fog zavarni a sikítozás, ráadásul mára vihart jósolnak.

Újra és újra hálát adtam ezeknek a véletlenül összefutó szálaknak. A pom-pom edzés nem rég kezdődött el, úgyhogy még egy csomó időnk van. Daniellával a bejárathoz legközelebb elő padhoz ültünk, és gondolatainkba mélyedtünk, mikor barátnőm felszólalt. :

- Hiszel az előző életben? - kérdezte hatalmasakat pislogva.

- Nem túlságosan. De ez most miért fontos?

- Tegnap elmentem... mindegy hová, és összefutottam egy régi ismerőssel. Elbeszélgettünk, de lényeg a lényeg, két mondatból kiderítette, hogy mi voltam előző életemben, kik vettek körül, és miket csináltunk.

- Érdekes. - hümmögtem. - Mit tudtál meg? Ugye benne voltam? - csillogó szemekkel ittam a szavait.

- Azt mondta a srác, hogy aki az első életedben benne volt, az az összes többiben is részt fog venni. Aki nagy hatással volt rád... nem tépem a szám, érted, nem?

- Persze.

- Elmesélte, hogy előző életemben valami nagy kémikus nő voltam, akit nem becsültek meg, ezért megöltek, mert túl nagy veszélyt jelentett a felfedezéseik számára. Te elmegyógyintézetbe kerültél, Letti is, ő lett volna az első akin lobotómiát hajtanak végre.

Viszont előtte kinyírt valakit, kiszökött az elmegyógyintézetből, ami rossz döntés volt, és a kinyírt csávó családja megbosszulta.

Ámuldozva hallgattam... talán ilyen jövő vár ránk? Ugyan már. Soha, de soha nem bukunk le, van eszünk, mindent okosan csinálunk.

- Érdekes... - hümmögtem újfent

Mindig is éreztem ,hogy valami gyogyószökveény vagyok. Sajnos hiszek az előző életben és ez most nem lep meg- mosolyodtam el.

-Kémia zseni voltam -Töprengett hangosan Daniella. Csaknem három órája ültünk már a padon s a levegő már jócskán lehűlt. Egyedül a szurkolócsapat volt már csak az iskolában. Sem tanárok sem más diákok. Én beültem a kocsiba mivel az edzés lassan a végéhez közeledett Daniellának pedig eljött az ideje. Hát cselekedjünk.

-Ha meghalnék tetováljatok magatokra- vigyorogtam irónikusan miközben Dancsi magához szorított. Sok sikert kívántunk egymásnak majd megindult az iskola felé. Nagyjából húsz perce ültem az autóban mikor is feltűnt ,hogy a szurkolók sorra távoznak. Amennyire tudom már csak Cindy volt hátra akit remélhetőleg jól elfoglal Dancsi. Odakint már tombolt a vihar.

Kipattantam a kocsiból majd Cindyéhez osontam. A parkoló kongott az ürességtől. Felnyitottam a motorháztetőt majd szétvágtam amit csak értem. Mint egy hurrikán csak rosszabb. Ép ,hogy visszaértem Cindy már rohant is ki az esőbe. Többszöri próbálkozás után sem sikerült beüzemelnie a kocsit erre káromkodva belerúgott majd futva elindult hazafelé. Vártam három percet majd kuncogva a nyomába eredtem.

A hőn szeretett pengéim az övemre csatolva várták, hogy mikor lehetnek szolgálatomra. A katana a hátamon figyelt, míg a kasza a kezemben. Elég nehéz volt, de most elvakított a düh, az adrenalinszintem az egekben volt. Cindy után osontam, mint egy árnyék. Egy fékevesztett, gyilkológép voltam. Fél perc sem telt bele, láttam ahogyan Róka-Pajtás megunja a futást, és sétálni kezd. Remek, hamarabb beérem. A türelmem véges volt. Sikolyokat akartam hallani, halálhörgést, könyörgést, hogy ne öljem meg... nevetni akartam. A gondolataim között felrémlett Niki tehetetlen teste, ahogyan a boncasztalon feküdt... ezt jobban fogom élvezni. Pár méterre lehettem tőle, mikor lecsaptam a kaszát a vizes aszfaltra, és elégedetten vigyorogva figyeltem, ahogyan szikrákat hányva karcolja azt. Róka-koma csak egyenesen haladt előre, hátra sem pillantva rám. Eljött a pillanat. Magasra emeltem az előbb említett gyilkoló eszközt, pont jókor. Egy villám fénye világította meg áldozatom hátát, de lecsapni már nem tudtam. Pontosan másfél centivel a koponyája felett két tenyere között kapta el a kaszámat, és rideg hangon megszólalt.

- Tudtam, hogy találkozunk ma este.

Meglepett. Erre nem számítottam de nem méltattam válaszra. Az agyam teljesen elborult s csak még jobban felkorbácsolta a gyűlöletemet. Kitéptem a kezéből a kaszát majd hátrébb ugrottam jó fél métert.

-ch...-sziszegve köptem egyet. Teljesen átáztunk már és az eső jócskán tompította a látásviszonyokat de ez nem akadály. Erre születtem. Üvöltve iramodtam meg felé, bal kezemmel húztam magam után a kaszát míg a jobbot ökölbe szorítottam és felé ütöttem. Az utolsó pillanatban hátrahajolt hídban így pár centivel a homloka fölött suhant el a karom. Megtorpantam majd teljes erőből bordán könyököltem. Nyögve esett hanyatt. A kasza nyelét a hasába állítottam, erre fájdalmasan köhintett egyet.

-Hehe-hajítottam el a közelharcra nem épen alkalmas fegyveremet majd az egyik pengét szorongatva indítottam lépteimet ,hogy a hasára üljek és felvágjam a torkát ám hírtelen kirúgta a lábaimat s így ő került fölém.

-MIT AKARSZ?!- ordított rám torkaszakadtából miközben csuklóimat az aszfalthoz szegezte.

-Ne merj hozzám érni te utolsó kis tetű!- Térdeltem hátba. Leborult rólam erre én gyorsan felálltam de ekkorra már ő is talpon volt

-Ismerlek titeket. Tudom ,hogy kezdetektől fogva el akartok tenni láb alól...

-Micsoda észjárás, talán mert mondtuk? -lihegtem majd elkezdtünk körbe-körbe járni, közben egymást vizslattuk. A következő lépéseken gondolkoztam míg ő lökte a világmegváltó rizsáját.

-Kis kiváltságosok igaz? Hmm? Ti mindent büntetlenül megtehettek? Ez a szórakozás?

-Jajj könyörgöm. Fogd már be te picsa! Ne hidd ,hogy ma innen élve lelépsz. Megdöglesz, hallod?!

-És mit érsz vele te elmebeteg?!

-Boldogságot...-álltam meg. Hosszú ideig uralkodott a csend amit csupán a lehulló esőcseppek halk kopogása tört meg. Végül felnéztem rá. Láttam a riadtságot amit oly annyira próbált eltakarni. Menekülni akart de előlem nem tudott. Összeszedtem minden erőmet majd ismét nekirohantam.

-VÉGED!- Rántottam elő a szakurás Katanát, megpörgettem a levegőben és lecsaptam rá ám ő hárított a kaszám nyelével.

Szarul esett mit ne mondjak ,hogy a saját fegyveremet fordítják ellenem. Hosszas tusakodás vette kezdetét végül akkorát suhintottam ,hogy a kardom kettécsapta a fa nyelet. Cindy elhajította majd megpróbált elrohanni mellettem de pont arcon találtam az öklömmel. Az útszéli kordonnak csapódott mire én még jobban nekiszorítottam és ütni kezdtem. Próbált lefogni de akkorát húztam be neki ,hogy átpördült  a korláton és ép ,hogy meg tudott állni a szakadék szélén.

- Mi a... - kezdett neki, de hamar elhallgattattam, mégpedig azzal, hogy egyenesen a szívébe szúrtam az egyik katanát, majd egy nagyot löktem rajta a kaszámmal, amit újonnan szereztem vissza.

- Sátán veled, te rohadék! - idéztem Lettit, majd elégedetten visszatámolyogtam a sulihoz, ahol Daniella várt rám.

Mind ez alatt Letti...de hé! Gina, nem mesélnéd el inkább te?

-Dehogy is nem.

Tehát miután kifaroltak az udvarból kicsit elveszettnek éreztem magam. Nem is tudtam ,hogy mit kezdjek magammal hiszen a film hétkor kezdődik. Az még két óra. Ilyenkor utálom a magányt. Egyrészt izgultam a lányok miatt másrészt pedig teljesen be voltam zsongva a mozi és Márk miatt. Mi van ha el se jön? Állj! Ez nem rám vall. Nyugodj meg Letti, minden rendben lesz.

Bekuporodtam a koporsómba Amadeussal. Már vagy  a huszadik szálamat szívtam de az idő csak nem akart fogyni. Tv híján (Utálom a médiát, nem is érdekel a külvilág...) elolvastam egy könyvet. Könyvet akartam mondani? Könyvtárra gondoltam.

Végül nagy lassacskán csak elérkezett az indulás.

Amadeus időközben biztos megéhezett, de erre nem is gondoltam. Kipakoltam a tegnap kotyvasztott ananászos csirkét, és fokhagymás krumplit, -ott volt még a háromnegyed tepsi, nem vagyok nagy evő, de ezt gondolom észrevettétek- mivel ismét macskaeledel híján voltam, sőt a hűtő is kongott az ürességtől. Hazafelé elugrok bevásárolni. Elég hideg volt, szóval a pince felé vettem az irányt, ha már lúd legyen kövér alapon, felvettem az egyik régi kabátomat. Beriasztottam mindent, megsimogattam a kiscicámat, majd kocsiba vágtam magam, és fénysebességgel elindultam, bár még így is volt egy órám. Útba ejtettem a Mignon Mániát, és leparkoltam Kedveském előtt. Még háromnegyed óra. Nincs jobb ötletem, sőt elég ideje járunk már ahhoz, hogy bemutasson a szüleinek. Remegő kézzel nyomtam meg a csengőt...

Talán két percig állhattam a kapuban, mikor egy törölközőbe csavart alak jelent meg az ajtóban, majd hatalmas vigyorral felém iramodott. Mikor már csak pár centi választott el minket hirtelen megtorpant, majd vacogva megkérdezte :

- Te meg hogy nézel ki? - pislogott nagyokat.

- Kicsit nagyobb lelkesedésre számítottam. - húztam el a szám. - Még muffint is hoztam! - nyávogtam, mire karjaiba zárt, de azzal a lendülettel el is engedett. - D-d-d-d-e hideg vagy. - kocogtak össze a fogai.

- Te állat, kijöttél fürdés után a mínusz nem tudom hány fokba? - átugrottam a kerítést, -nem bizonyult nagy feladatnak, mivel a derekamig ért- majd befele taszigáltam. Bent egyből megszűnt a remegése, én meg ledobtam a kabátot, és a pulcsit, majd szorosan magamhoz öleltem, és egyből jól éreztem magam.

- Most már jó. - csókolt a nyakamra, amitől újfent kellemes bizsergés áradt szét az érintett bőrfelületen.

- Félbeszakítottam valamit? - szóltam, miután elengedtem, és elkezdtem összekötögetni a vízcseppeket a mellkasán.

- Épp pancsiztam. - válaszolt azzal az ellenállhatatlan mosollyal az arcán.

- Akkor megvárlak idekint, meg körbenézek, meg ilyenek. Persze csak ha nem zavarok. - pislogtam félve.

- Anyu meg Tomi1, és Tomi2 elutaztak.

- Tomi egy és kettő?

- Nevelőfater, és kisöcsi. - vigyorgott, majd eliramodott a fürdő felé. Hát íme egyedül maradtam. Egyedül, azon a helyen, ahová évek óta nem léptem be, sőt, messziről elkerültem. A konyha ugyanazt az arcát mutatta mint régen. Halványzöld falak, világod padló, a függönyök is ugyanazok, minden berendezési tárgy a helyén maradt. A nappalit kicsit átrendezték, és a felső szintet is. Remegő kézzel nyitottam be a szobába, talán nem kellett volna. Az emléke átjárt, minden boldog pillanat újjáéledt, ami ehhez a helyhez kötött engem. De ugyanakkor felszínre tört az összes rossz emlék, és Dávid végnapjai is. Igen, igen, ha eddig nem tűnt volna fel a sok utalás, Dávid ugyanebben a házban élt, és halt meg. Furcsa, hogy ugyanaz a szobájuk, ugyanott, és ugyanúgy élnek, mint két testvér, csak más időzónában.
- Csak nem elgondolkodtál? – egy hűvös leheletet éreztem a nyakamon. Csalódtam. Dávidot vártam, de csak Márk jött.
- Igen, egy picit. – előszedtem egy halványt mosolyt, ami nem lehetett túl meggyőző, de a célnak megfelelt.
- Az én kis szobám. – oldalgott el mellettem, majd a szekrényéhez lépett és öltözni kezdett, amíg én helyet foglaltam az ágyon. Elvesztem a szemeiben, a kidolgozott felsőtestén, majd lejjebb vándorolt a pillantásom… NEM LETTI NEM! Uralkodnom kell magamon. Körbefuttattam a pillantásom, majd megláttam egy hajvasalót, és alatta a sokszor kiégetett parkettát.
- Szabad? – mutattam a hajvasalóra.
- Persze, aha… - nézett fel szórakozottam, majd muffint rágcsálva vasalni kezdtem a hajam. A tükörbe nézve Dávidot láttam magam mögött, ahogyan átkarol, és a hajamba temeti az arcát, majd a hátam mögött láttam a múltat. Ahogyan az ágyon fekve nevetgélünk, ahogyan este figyeltem, ahogyan alszik, és… nem akartam többre emlékezni. Lesütöttem a szemem, és kihúztam a konnektorból a nemes célt szolgáló eszközt.
- Hé, hé, hé! Az nekem még kelleni fog! – nézett rám ideges fejjel. Megbánóan visszadugtam, majd az ágyra rogyva ezt suttogtam.
- Ne haragudj…
Márk elég guggolt, és végigsimított az arcomon.
- Ugyan már Kicsim, nem haragszom. Te ne haragudj. – húzta el a száját.
- Kéne?
- „Te meg hogy nézel ki?” – idézte megbánó pillantással.
- Jaj, ugyan már, nem megszokott hogy így mutatkozok nyilvános helyes. Semmi baj. – mosolyodtam el, majd könnyedén az ajkára csókoltam. Márk nem fogta vissza magát, hátradöntött az ágyon, és végigsimított a combomon. Én sem türtőztettem magam, a pólón keresztül végigkarmoltam a hátát.
- Tudod hogy nem kéne. – mormolta a számba.
- Tudom. De nem érdekel. – karmolásztam a hátát, a nyakát, a vállát, mindent amit értem, majd ezt az idilli pillanatot félbeszakította a telefonom csörgése.
- Muszáj felvennem… - próbáltam kiküzdeni magam alóla.
- Dehogy muszáj…
- Ne akard hogy az legyen mint múltkor. – vicsorítottam, majd felkaptam a vadul csörgő kis készüléket.
- Eeeeeeeeeeeeeggen? – mosolyogtam, mikor megláttam hogy Eliza zaklat.
- A prémes kis problémát megoldottuk. Jó szórakozást, szerintem induljatok el. Puszi! – nyomta rám a telefont. Fél hét van. Időközben szerelmem is elkezdte vasalni a haját, amit szó mi szó elég bénán csinált. Kikaptam a kezéből, majd pár perc küszködés után jól belőtt hajjal kézen fogva vonultunk le a lépcsőn. Annyira természetes volt, mintha mindig is így lett volna. Felkaptam a pulcsit, és a kabátot, majd bepattantunk a kocsiba, és elindultunk. Végre!

Eközben Liza… mit csináltál?
- Meséljek?
- Légy szíves.

- Bepattantam Daniella mellé a kocsiba, ugye felhívtalak, vettünk piát, meg gumicukrot, sokat, és letáboroztunk nálam, részegen lefestettük egymást, ami eszméletlen béna lett, de folytasd már!
-…

Próbáltam nem túl eszeveszetten vezetni, több kevesebb sikerrel. Nem akartam hogy Édes kidobja a taccsot. Indulás után pár perccel Márk kérdezősködni kezdett.
- Mi is ez a film?
- A halálos hallgatás. Paráztatós horror, a kedvencem. Hetek óta ezt tervezgetjük Lizával, de persze a hugicájával is törődnie kell. Csapnak egy csajos estét, Naomi megelégelte, hogy folyton velem lóg. – Utáltam hazudni, de valljuk be, vízfolyás szinten ment. – Naomi sosem csípett engem annyira mint Lizát. Ő a példaképe, szinte isteníti. – vigyorogtam. – Nem is mondtad, hogy van kisöcséd.

- Nem tartottam fontosnak. – mosolygott. – De te sem mondtad. Láttam a képeken.
- Nem tartottam fontosnak.
- Ő most hol van?
- Meghalt, még mikor nagyon pici volt. – biggyesztettem le az alsó ajkam a kisöcsém emlékére. - Anyu sosem mondta el, hogy hova temették. Kár. Minden nap vinnék neki szép virágot, mesélnék neki, hogy mennyire vártam, és hogy most mennyire hiányzik. Az a fura, hogy őt is Tominak hívták.
- Fura… de valamit még mindig nem mondtál el nekem.
- Mit? – tetetnem kell a hülyét.
- Mindig rossz hangulatod van. Néha csak meredsz egy pontra, és mintha lélekben nem is itt lennél. Feszült vagy, és ideges, ha nálunk vagy. Miért van ez? – kérdezte.
- Nem tudom. Én mindig ilyen vagyok – mosolyogtam, majd megszorítottam a kezét. – Nincs semmi baj, majd hozzászoksz.
- Remélem…
Eközben parkolóhely után kutattam, amit hamar meg is találtam, szinte a bejárat mellett. Beriasztottam a kocsit, majd kézen fogva indultunk el a mozi felé. Azt reméltem nem vesz észre a Dávidos esetből semmit, de lassan muszáj lesz neki elmondani.
A film javarészt unalmas volt, szerintem egyszer kétszer el is aludtam rajta, nem volt valami nagy durranás. A végén Márk remegő keze keltett fel, ahogy az ujjaink össze voltak kulcsolva. Megmosolyogtam, ahogyan tágra nyílt szemekkel mered a vászonra, és rágja a körmeit. Cuppantottam egyet az arcára, mire inkább velem kezdett foglalkozni. Játszott az ujjaimmal, a hajammal, mindennel, csak ne keljen odafigyelnie.
- Ennyire félsz? – súgtam a fülébe.
- Ugyan dehogy! Csak…
- Félsz. Majd én megvédelek Mary Shaw-tól, csak nézd végig. Kérlek.
- Legyen hát. – sóhajtott nagyon, majd pillantását ismét a film felé fordította, és követtem példáját. Pár perc után Kedves rettegése véget ért, ugyanis már a stáblista ment, mikor feleszméltem. Fel akartam állni de úgy fogta a kezem, hogy visszaborultam a székbe a hátamat pedig bevágtam a háttámlába.

- Bazdmeg - szisszentem fel- Eressz már el!- kiáltottam rá az indulattól Márkra aki hangom volumenétől megrezzent majd hatalmasra nyílt pupillákkal lassan elhúzta kezét. Össze szorult a szívem. Nem ezt akartam.

-Én… én csak...

-Ne, nem számít.- sütötte le tekintetét de engem nem sikerült átvernie.

-Csak hírtelen ért, ennyi. Ne engedj el! Nem akarom ,hogy elenged. Soha a retkes életbe ne... - másztam be az ölébe majd a mellkasának dőltem.

-Nem foglak-szorított magához.- Soha.

Hazafelé Márk vezetett. Mindketten csendben voltunk, csak a rádióból szólt valami nyáldús zene. Csendben bámultam kifelé az ablakon. Az eső valahogy jobban lekötött mint útitársam mivel nagyon úgy tűnt ,hogy semmi mondani valót nem akar felém intézni. Kellemetlen légkör borult fölénk. Nem is értettem, mi van most vele?

-Egész éjjel így fogsz viselkedni?

-Én? Letti, te vagy furcsa. Mi van veled? Nem értelek mostanában és a faszom ki van már a titkolózásoddal. Csak én nem tudhatom, mi?

-HÉ! Hisz meséltem a múltamról. Vagy nem is számít ,hogy megosztottam veled apa és a kisöcsém halálát? Azt reméltem megértő leszel és segítesz felejteni de ez neked csak teher. És mi az ,hogy csak te nem tudhatod? Te vagy az egyik azok közül akikhez egyáltalán hozzászólok...

-Nem egy akarok lenni...hanem az egyetlen.- parkolt le a házuk előtt. Kiborultam...Mármint szó szerint kiborultam a kocsiból a járdájukra. Kurvára bevertem a fejem.

-Jézusom Letti. Jól vagy?- húzott fel függőleges helyzetbe.

-Csak elfelejtettem a köcsög biztonsági övet- morrantam fel.

Ahogyan ott guggolt előttem hirtelen el is felejtettem, hogy mi van most velünk. Ahogyan végigmért, azzal a jól ismert szeretetdús pillantásával, csak rá vágytam, őt akartam, testileg lelkileg, mindenhogy. Hozzá akartam kapcsolni magam az összes lehetséges módon.

- Sze...

- Te csak kussolj. Tudom. - vágott a vallomásom közepébe, majd betámogatott a házba, és leültetett a konyhaasztalhoz. A kezembe nyomott egy  szál cigit, és meglepődtem.

- Inkább kint szívom el, nem akarok befüstölni semmit.

Majd felálltam, és kivonultam. Homályos emlékeim szerint az udvaron állt egy hintaágy. Annyira nem volt rossz a memóriám, szóval helyet foglaltam rajta. Illetve foglaltam volna, de zuhogott az eső, szóval inkább a terasz fedett részére vonultam. Bent szerelmem a konyhapultra támaszkodva whiskyt töltött magának egy elég nagy pohárral, majd gyorsan lehúzta, és a fürdőbe vonult. Nem elég egy szál, jöhet a második. Harmadik. Ötödik. Még mindig bent van. Hatodik. Kijön, és felfele iramodik. Nyolc. Tíz. Tizenegy. Elégedett pillantással vágtat le a lépcsőn, az ajtó felé indul. Megfordulok. Semmit nem láttam, talán már nem is érdekel. Kijön, és mosolyog.

- Most már nyugisabb vagy? - kérdezte.

- Ráfoghatjuk. Na és te?

- Aha... igen. Kérhetek én is egyet? - néz rám rosszfiús mosollyal.

- Szálat, slukkot, dobozt? - szórakozott pillantással kutatok a táskámban a bontott doboz után.

- Szálat. - a kezébe nyomom egy gyújtóval együtt, és pár másodpercen belül együtt füstölgünk. Egy villám szeli ketté az eget, a fénye épp kettőnk közé vág be. A veszekedés ma még nem ért véget. Tudom, érzem. Rossz előérzetem van az estével kapcsolatban. A fejem még mindig fáj, sőt, a szívem is. Valami most belül eltört bennem, amit talán soha nem tudok majd összeragasztani. Sikerülni fog. Nagyon remélem.

- Bemegyünk? - kérdeztem, mikor elnyomtam a csikket. Ez nem jött be, még a fél szál hátra van neki.

- Menj be, dobáld le a cuccokat az előszobában, és várj meg a konyhában légyszi. - mosolygott, majd befelé vettem az irányt. Titkol valamit. De mit?

Valamit kezdenem kellett ezzel a helyzettel. Nemsokára elszívja addig pedig ki kell találnom valamit. Felkaptam a vázát a pultról majd beiszkoltam vele a fürdőbe. Forró vizet engedtem a csokorban lévő rózsák szirmát pedig sorra beletépkedtem. Talán nem fog kinyírni a virágokért...talán.

Nem elég, ez nem elég. Mit csináljak? Gyertya! Gyújtottam hát vagy 5,6 szál gyertyát. Kellemes viaszszag kezdett terjengni a levegőben. Ledobáltam magamról a vizes göncöket majd beletemettem megfáradt testemet a kellemes, forró vízbe. Jól esett. Hallottam ahogyan bejön, keresni kezd majd megáll az ajtó előtt.

-Bent vagy?- suttogott a túl oldalról majd benyitott. Megtorpant. Nem szólt.

Mindkét kezemmel a kád szélére támaszkodtam majd legörbítettem az ajkam.

-Nem tetszik?

-Jaj cica. Nem kellett volna.

-De tudd ,hogy sze...

-Igen.- lassan kigombolta az ingét. Képzeletben kétszer körbenyaltam. Mire feleszméltem már mellettem ült. Az ölébe csusszantam és macskásan hozzábújta. Átölelt a mai nap során talán először őszintén.

- Tudom, hogy furán viselkedtem mostanában, de úgy néz ki ennek vége. Én sem tudom mi van velem, de percről percre, napról napra egyre nyugodtabbnak érzem magam. Csak néha vannak ilyen kitöréseim, mint ma... sajnálom!

Nem válaszolt, csak megcsókolt. Lassan, szenvedélyesen. Két karomat átfontam a nyaka körül, majd hátra döntöttem -amennyire tudtam- és így folytattuk. Amíg én lassan cirógattam körmeimmel a hátát és a nyakát ő a fenekemet markolászta. Fordult a kocka. Egy morgással rám vetette magát, és a nyakamat kezdte el puszilgatni.
- Ezt nem itt kéne. – szólok hatalmasat nyögve.
- Igazad van. – megrázza a fejét, majd törölközőbe csavarja magát, és fellibeg az emeletre. „Olyan öt perc múlva gyere utánam.” Újra egyedül hagy. Vártam öt percet. Ötöt? Tizet akartam mondani mivel sikerült elaludnom a kádban. Mikor felkeltem a víz már hideg volt a gyertyák pedig elaludtak szóval vak sötétben ültem a kádban egymagam miközben az ablakon hébe-hóba becsaptak a villámok fénye. Azt vártam ,hogy a következő villanásnál majd előttem fog ülni Szamara. A találka azonban elmaradt. Lusta voltam felöltözni szóval csak magam köré csavartam egy törölközőt majd nagy lendületet véve kiléptem az ajtón ,hogy szerelmem után eredjek. Mire kellett neki az öt perc? Csak nem kiverte gyorsan?

-AU! AZT A KURVA!- ordítottam fel mikor a talpamba állt a lépcsőn végigszórt rózsák egyikének tüskéje.

Na tessék.

-Hangulat gyilkos-tetováltam képzeletben a homlokomra de közben már a lépcső tetejére értem. Szívesen haza futottam volna de csak a tohonyán rám nehezedő emlékeim miatt. Csak Márk miatt tudtam ezt elviselni, csak miatta nem menekültem.

Benyitottam. Az ágyon feküdt, elaludt. A padlón apró mécsesekkel jelölte ki az ágyhoz vezető utamat. Ugyan drága, ezek nélkül is oda találnék már csak az illatodra alapozván is.

-Majom -suttogtam szélesen mosolyogva majd ledőltem mellé. Talán túlságosan is megvárattam, pedig sosem kések.

-Kicsim -ráztam meg óvatosa. Álmos tekintettel nézett fel rám. Egyikünk sem szólt, csak vigyorogtunk. A vállamra emelte a fejét, az állkapcsomra csókolt majd magára húzott mire én felültem a hasán.

-Nem lesz nehéz vetkőztetni, csak ez a törcsi van rajtam. -emelgettem szemöldököm. Az anyagba markolt, lerántotta rólam.

-Hmm...nem volt nehéz- kuncogott amolyan Sátáni beütéssel.
Aztán hagytuk, hogy a dolgok csak úgy megtörténjenek…

Két fiatal fekszik egymás mellett. Szaporábban veszik a levegőt, izzadságcseppek borítják a mindenüket. Fáradtan karolják át egymást. A szobára csönd telepszik, pedig nem sokkal ezelőtt még vágyakozó sóhajok, kéjes nyögések töltötték be a teret.

- Én is szeretlek... - suttogja a srác, közben a lány kezével játszik.

Egy borzongató érzés járja át testüket, egy szívmelengető érzés.
- Amúgy szeretsz itt lenni? – kérdezte, de csak az amúgy szót fogtam fel belőle. Fáradt voltam, és az ágya valami eszméletlen kényelmes.
- Hm… mhm… - nyöszörögtem a mellkasába.
- Tudom, hogy nem ezt szoktad meg, és hogy itt nincs fényesre nyalva a popód – csapott rá incselkedően – de meg lehet szokni, nem?
- Mi az hogy nincs fényesre nyalva a seggem? –ültem fel.
- Itt nincs nagy szilva bejáró, milliós vázák, semmi pompa, fényűzés… mi nem szarjuk a pénzt. – húzta el a száját.
- Ezzel most mire akarsz kilyukadni?
- Nem tudom… jól érzed magad itt?
- Nem. Tudod mit? Nem. Nagyon nem. Utálok itt lenni, utálok veled lenni, csak eltűröm ezt a putrit. Annyira hülye vagy. – fordítottam hátat neki.
- Komolyan nem? – hallottam a hangján, hogy borzasztóan el van keseredve, és megsajnáltam. Feltérdeltem, és a kezét simogatva belekezdtem.
- Szeretlek, ezt te is tudod, sötét szívem érted dobog, ezért hát romantikusan, letérdeltem brazilosan, és így téged most megkérlek. Kérlek légy a fele… férjem!
- Letti ez mind szép és jó, de még mindig nem válaszoltál.
- Szeretek veled lenni. – mosolyogtam rá. – Elég jó válasz?
- Nem.
- Még is mit vársz tőlem?
- Semmit… látszik rajtad hogy ki nem állhatod ezt a helyet. Legközelebb nem is fogom erőltetni, hogy ide jöjjünk. – a másik oldalára fordult, nekem háttal.
Na most telt be végképp a pohár. Villámsebességgel magamra kapkodtam a mindenfelé dobált gönceimet, majd a telefonom kezdtem keresni. Szerencsémre hamar meglett a kis dög. Összecipzároztam magamon Dávid pulcsiját, de erre már Márk is feleszmélt.
- Hát te meg hova készülsz? Most ne hogy már ezen felkúrd az agyad, Letti, te ennél okosabb vagy. Hallod? Maradj…
- Most mondtad, hogy utálok itt lenni. Nosza, akkor elmegyek, ha ennyire zavarom az atmoszférádat.
- Úristen te mekkora… ÉN NEM ÍGY ÉRTETTEM!!! – ordított rám, majd felém iramodott, és megszorította a kezem. – TUDOM HOGY GÁZ VAN, ÉS TUDOM HOGY VALAMIT NEM MONDASZ EL. MIKOR LESZ ENNEK MÁR VÉGE?? – üvöltözött velem újfent.
- ERESSZ EL!!! KÍVÁNCSI VAGY RÁ? IGEN??? – válaszoltam hasonlóképpen.
- IGENIS KÍVÁNCSI VAGYOK! DE HA ENNYIRE NEM BÍZOL BENNEM, AKKOR TÉNYLEG JOBB HA MÉSZ! – elengedett, majd a szoba túlsó végébe sétált. Ez a veszekedés pont mára nem kellett volna, de éreztem, hogy így lesz. Az ajtóhoz sétáltam, és a kezemmel a kilincsen kezdtem bele.
- Igazán tudni akarod? Nos, akkor elmondom. Életem szerelmét onnan lőtték fejbe, ahol most te állsz. És a karjaimban vérzett el itt, ahol én állok.
- Letti én nem… - indult felém, de most nem akartam vele bájcsevegni.
- Nem tudhattad. Kérdésedre válaszolva… most van vége. – lenyomtam a kilincset, majd kiléptem az ajtón, a házból, a kapun… talán örökre.





szóval új fejezetet kaptok, mert Liz még mindig balcsin van, én pedig ma zúzok velencei tóra, kb. 18 perc múlva, és nem szeretném, ha tudatlanul hagynálak itt titeket, megemésztetlen információk nélkül... szóval örüljön a kis cuki fejetek :3
a következő részektől fogva nagyon be fog indulni az esemény, itt egy kis tingli-tangli semmittevés volt, de ami ezután jön... kössétek fel a nadrágszíjat, és merüljetek el nyakig a káoszban ~
szép hétvégét, remélem találkozok majd valakivel dürerben... fűző/rolling stones-os felső lesz rajtam+fekete haj+balerinacipő+kockás cicanadrág...
aki keres, megtalál :'D
nnya, tényleg szép hétvégét bébikéim,
hatalmas puszi Letti nénitől :3