Vonat.

Külön kérésre Caroline Stewartnak Lettitől és Liztől: Párás szemüveg. Minden hajnalban ez fogad. Eleinte tetszett ez a csípősen hideg, korai időjárás, de mostanra már igen csak megelégeltem. A vonat késik, már megint…. Vagy még mindig? Éppen csak, hogy kezd elegem lenni a rutinból. Ébresztő, tükörkép, hideg víz az arcomba, kávé, egy kifli sarka, cigi, fülhallgatók, menetelés. Hova? Előre, mindig előre, mindig, mindig. Unalmas, annyira, hogy mikor erre gondolok észreveszek egy halvány fintort az ajkam csücskében. De mindegy is. Végre itt az a tetves járat, mehetek dolgozni. Hurrá.Felszállok hát a szokásos vagonba és levágom magam a szokásos helyemre a szokásos, bágyadt arcommal behuppanok a box sarkába. Éles kontraszttal metszi ketté a menetrendem egy mélyről jövő, meglepő és kissé talán elfogult szívdobbanás képében.Leült elém. Jesszusom… Rámnézett- igaz, csak egy pillanatra és el is kapta a tekintetét. Basszus. Ki ez?Úgy érzem magam, mint egy kis hülye, noha nem mutatom ki.Itt ez a srác, itt előttem. Különös egy szerzet, az a nem megszokott fajta, első ránézésre is jól észrevehető a különc jelleme. A szempár, amit rámvetett élénken sárga, egész vékonyra vágott mandula pupillákkal. Az embernek az az érzése támad, hogy egy kígyótól csente el s most méreg járta pillantással vetül rá a világra. Ha pár másodpercnél tovább nézed elfog az érzés, hogy magába szívott a fekete lyuk, de nem is érdekel, csak szeretnél elveszni benne, akár többször is, vagy vég nélkül. És itt a hátul ütője: ahogyan egy kígyónak, úgy neki sem egészséges túl közelről vizsgálni a tekintetét.Az álla kemény vonal, kissé előre feszülve, mivel ép az ajkát rágcsálja. Kellemes látvány, valamiért elfog az inger, hogy megnyaljam. Miket gondolok… Megrázom a fejem és elszakadok a látványtól, elkezdek kifelé bámulni, de ekkor megszólal a telefonja. Mély, határozott hangon szól bele. Ez az a hang, amivel akár térdre is kényszeríthetne, azt sem bánnám, sőt… Hallani akarom, ahogy kimondja a nevem, ahogy azt mondja ,, kicsim, édes, szívem".Ahogy a mozgó ajkát bámulom feltűnik valami. Hoppá! Csak nem egy piercing fénylik ott az szája szélén? De bizony. Rágcsálni való, vagy talán nyalogatni volna kedvem?Jesszus! Megint ezt csinálom….Inkább lesütöm a szemem, de akarva, akaratlanul is az ő lábait kezdem bámulni. Olyan kínos vagyok, biztos feltünő. Minden esetre tetszik a stílusa. Laza, kissé szakadt fajta, van benne valami szabad, körülírhatatlan. Kissé felkapom a tekintetem, hogy vessek még egy óvatlan pillantást rá. A haja sötét, félhosszú. Biztos jól bele lehetne túrni, finoman megmarkolni, miközben a nevét nyögöm a fülébe. Állj már le! Túl sok pornót néztem.A torka fel- alá jár, ahogyan nyel, vagy nagyobb lélegzetet vesz. A bőre olyan finomnak tűnik. Mit nem adnék most, hogy odahajolhassak, hogy beleszusszanjak, hogy rálehelhessek egy fáradt sóhajt és ő öleljen közben.

A szokásos arc a világ felé, csak hogy véletlen se szóljanak hozzám, a szokásos menetrend minden nap, és a szokásos tömeg a szokás szerint késő vonaton. Igen, ez az életem. Rólam biztos nem fognak könyvet írni.
Felfurakodtam a vonatra, és az egyetlen szabad boxba huppantam. Csak aztán vettem észre, hogy nem volt szabad. Apró, törékeny lány ült velem szemben, sötét szemüvege passzolt a sötét hajához, testével teljesen a falhoz préselődött, unottan bámult kifelé. Igen cicám, még mindig esik a hó, jól látod. Nagyot sóhajtott, és rám nézett, majd ugyanolyan gyorsan kapta el rólam a pillantását. Remek! Képzeletben húztam egy strigulát az "Emberek akik összepisilték magukat tőlem" listámra. Elpirult. Elpirult? Még is hogy jöhetett tőlem zavarba? Pont tőlem? Volt benne valami határozott rendezettség, mintha minden lépését előre megtervezte volna, még az öt évvel ez utániakat is. A farmer feszült a lábain, amiket tökéletesen keresztbe tett, a körmei egyszínűre lakkozva, apró kézfején kidülledt erek kékellettek, telt ajkaiba harapott. Az arca sápadt, cseppet beesett, és a szeme alatt táskák figyelték vele együtt a kinti világot. Tetszik nekem ez az összeszedett szépség. Valami volt benne, a pillantásában, a piruló arcában ami megfogott. Mennyire szeretném én ezt az arcot simogatni, csókolni, azt az apró kezet fogni. Ábrándozni kezdtem a közös jövőnkről a nővel akinek még a nevét se tudtam, de ebből a csöpp idillből a telefonom csörgése ébresztett fel. Picsába! Lopva pillantott rám és mustrált végig, ügyesen, feltűnésmentesen csinálta. Ahogy letettem a telefont én is felé kezdtem pislogni. Tetszik nekem ez a törékeny angyal, akit a MÁV küldött nekem. Csinos, vékony, szép arcú, komoly, de a szemeiben, és a szája szélén megjelenő mosolyban huncutságot véltem felfedezni. Hogy mit tudnék művelni azokkal az ajkakkal...Belefeledkeztem az álla kecses ívébe, mikor rám nézett, és elkerekedtek a szemei. Nem félelemmel, nem undorral nézett rám, hanem meglepetten, és kérdőn. Apró mosolyt villantottam felé, amit szolidan viszonzott, és elvesztem hatalmas zöld szemeiben. A hangosbemondóban recsegve hangzott fel egy megálló hangja, mire ijedten kapta fel a fejét, és szomorú szemekkel pislogott rám. Még egyszer elmosolyodott, és felállt, hogy az ajtóhoz induljon, mire én elkaptam a kezét.- Láthatlak holnap? - kérdeztem a kezét markolva, mire aprót bólintott. Nem láttam honnan varázsolta elő a filcet, de a következő pillanatban már a kézfejemre firkált egy számsort. Az egyetlen számsort amit ismerni akartam.- Akkor holnap. - intett búcsút, majd leszállt. Még mindig éreztem a filc apró karcolását a bőrömön, és csak néztem a távolodó alakját amint a vonat elhagyta az állomást.Akkor holnap...