találtam egy (eddig) öt részből álló képsorozatot a neten... belinkelem ide nektek, mert nagyon érdemes megnézni őket, tényleg elgondolkodtatnak! engem biztosan...
"Légy pozitív, és örülj többet, nevess többet, táncolj többet, énekelj többet. Légy egyre vidámabb és vidámabb, lelkesedj az apró dolgokért, még a legapróbbakért is. Az élet apró dolgokból áll, s ha vidámságot tudsz vinni az apró dolgokba, az egész csodálatos lesz."ez az idézet szerepel a postok elején. linkek:
első részmásodik rész
harmadik rész
negyedik rész
ötödik rész
néha elgondolkodom azon, hogy mi lett volna ha. mi lett volna ha nem ide születek. mi van ha most egy indiai kislány lennék, egy nyomornegyed közepén, és azt sem érteném, fel sem fognám hogy mi történne körülöttem? lopni kényszerülnék, kéregetni, éhezni, és a büdös tetves Gangesben fürdeni, amin a halottakat úsztatják le, oda szarnak, hugyoznak, és ott fürdenek. (ha nem tudod elképzelni, akkor nézd meg a Gettómilliomos című filmet, abból minden kiderül...)
mi lett volna ha Afrika lesz a szülőhazám? most én is egy csiklókivágós szomáliai nomád törzs tagja lennék, nem tudnék írni, olvasni, nem tudnék semmit a körülöttem lévő világról. azt tudnám ami a dolgom: vízért menni, kecskét etetni, és nem feleselni a szüleimmel, sem a 10 idősebb testvéremmel. mert ott így megy! (Waris Dirie - A sivatag virága c. könyv. informálódjatok, olvassátok el!)
és mi lett volna ha Thaiföldön hoz világra az anyám? egy nyomornegyed közepén. már rég eladtak volna kurvának ha egy hűtőt kapnak értem, mostanra kiégett lennék, és olyan tág hogy egy fatörzs is belém menne. el kéne tűrnöm a sok perverziót, hogy vernek, hogy kínoznak, falatni kis ruhában kéne illegetnem magam a sok beteg állat között valszeg 12 éves koromtól. mert a sok bordélyba járó ipse a kislányokat szereti, ó, de még mennyire szereti. esetleg kisfiúkat.
és ha most mandulavágású szemem lenne, és magyar helyett japánul beszélnék? talán jó lett volna. gyönyörű környezet, összetartó család, délután négyig suliban rohadás, utána tanulás egészen éjfélig. szigor. talán nem viseltem volna el, elszöktem volna, és beleolvadtam volna a tömegbe. esetleg gésává avanzsáltam volna.
aztán ott van amerika. ha ott látom meg először a napot most talán pompomlány lennék, és a suli rögbi csapatának ugrálnék. vagy gátlásos lennék, és 230 kiló.
nyávogunk, hisztizünk a dolgokért, amik nem lehetnek a miénk, és mindenki jobb életről álmodik, ki akar szakadni a jelenlegi környezetéből. én már nem. nem akarok sem jobb, sem szebb helyen lakni, nem akarok havi 200.000 forint zsebpénzt, iPhonekát, iPadkét, iPodkát, Chanel parfümöt, Louis Vuitton tasit, minden hétvégén Bedecskébe járni... néha azt hisszük, hogy akik így viselkednek (lányokra gondolok) azok boldogok, jól élnek, mindenük megvan. pedig nincs. ezek a fajta csajok, akik bárkit lecidáznak ez vodkanariért, ezek, akik a seggükbe szorult tangával tekeregnek és vonaglanak, akiknek a póthajuk többe került mint amennyi a faterjuk fizetése, akik minden héten más pasival lógnak, 17cm hosszú műkörmük, műszempillájuk, műmellük, egy egész kibaszott műanyag burkuk, amiben csak ők léteznek és a játékszereik... szerintem ez csak egy figyelemfelkeltés, egyfajta segélykiáltás, amit talán senki sem hall meg, mert a külső eltakarja a sok problémát. náluk semmi sincs rendben otthon. nem érdeklik a szüleiket, azt hiszik ha mindent megadnak a gyereküknek akkor el van intézve minden. nincs.
szeretek úgy élni ahogy most. kevés pénzből, csonka családban, boldogan.
nem számít hogy nem a legmenőbb ruhákban járok, sem az hogy nincs 200.000es telefonom, és az sem hogy apuci nem vesz nekem audit. sokkal jobban élvezem így az életet.
mára ennyi, megyek játszani Benivel. :)
x.o. Letti ♥
