Csend

tegnap este annyira nem tudtam csucsukálni, hogy megalkottam eme gyönyörűséget :3
jó olvasást :3

Csendben ülve vártam rá,
Megdobbant a szívem,
Csendben mosolyogva,
Vártam a holdfényben
 

Csendes volt a hajnal,
Csak jött szépen, csendesen,
Aranyszínű sugarak festették
színesre a deret,
 

Csendben ülve vártam,
Megdobbant a szívem,
Oh, csak dobbant volna,
Hiszen már nem élek
 

Fiatal voltam,
Csak egy szende kislány,
Pont annyira aranyos,
Amennyire hitvány.
 

Fiatal voltam, s merész
De meghalt a kedvesem,
Hiába : nem szóltam neki,
hogy mérgezett a levesem.

Jött a következő,
a gerendán végezte,
hiába, arcom színét
keze festette kékesre
 

A harmadik vízbe fullt,
Oh mily tragédia,
Holtteste soha nem kerül
Névre szóló sírba
 

Jött sorba a többi
Vér tapadt a kezemhez
A helybeliek elneveztek
Magányos Özvegynek.
 

Az utolsó, kit idő előtt
Másvilágra küldtem,
Azt mondta, hogy elátkoz,
Mert férfiakat öltem,
 

Nevettem, hisz válaszomnál
Mi sem volt egyszerűbb :
„Patkány volt mint,
De igyál még méreg-nedűt”

Álmaimban kísértett
A sok arc, s sikoly
Álmaimban visszatért
A vérrel festett égbolt
 

Kik idő előtt szálltak sírba
Suttogtak nekem
Fülemben csend minden szavuk
„Kérlek kedves ne tedd!”
 

Kislány voltam, szende szűz,
Kit ezernyi szellem vár,
Kislány, kiért epedezik
Odalent a másvilág.
 

Fülemben cseng a szitokszó
Sok be nem váltott ígéret
Fülemben cseng az is,
Hogy eljönnek majd értem
 

Álmom sötét,
de tudtam, hogy mi vár,
Feltűntek az arcok,
S együtt kántálták : „Halál.”

Mosolyogva vártam a kínt,
Hamar el is jött,
Ordenárén kacagtak
A tetemem fölött
 

Megváltott a szenvedés,
A sok kiontott élet
A Sátán fogta kezem,
Húzott a mélybe végleg.
 

Csendben ülve hallgattam,
Sok elfolytott kiáltást,
Csendben haza vágytam,
Hogy gyilkoljak, s miegymás
 

Jött a hajnal csendesen,
És én halkan sírtam,
Hisz eltemettek engem
Egy névtelen sírba,
 

Megbosszulom az összeset,
Ki megjelent, s gúnnyal
megjegyezte : engem
Szívesen megnyúzna

Azon az éjjelen
Sok test hullt a porba
Azon az éjjelen
kiontott vér száradt a falra
 

Azon az éjjelen
eltávozott mind, ki élt
Azon az éjjelen
Szenvedett mind ki félt
 

Szenvedett, ki azt mondta
Menjek a pokolba
Szenvedett kinek válaszoltam
„hisz oda jutottam”
 

Nevetve mészároltam
A rosszmájú népeket
Nevetve öltem meg
az összest, ki sérteget

Csendben ülve vártam rá,
most, utoljára
A holtak dalát dúdoltam
Az emlékeket látva
 

A szakadék szélén ülve
Véget ért a szenvedés
A csendbe burkolózva
Hallgattam a nevetést
 

Sejtelmes, derengő fény
Távozott testemből
A holtak az én szívem
Tépték ki lelkestül

A szende kislány voltam, ki a daliás herceget várja
Az özvegy vagyok, kinek talpát nyalja a pokol összes lángja.