R.I.P. Dear Cousin! ♥

nem sokan tudják, de szeptember elején egy kedves rokonom megszűnt létezni. 37 évesen szívinfarktus vitte el. nagyon hiányzik. az október 8-i temetésén szeretnék elbúcsúzni tőle, ezért írtam egy novellát. remélem, hogy majd hallja a szavaimat, és remélem, hogy békére lel.

"Egyik éjjel álmodtam, és az álmomban Ő is megjelent. Hamuszürke arccal, és bánatos tekintettel figyelt. Sosem láttam még ilyennek. A szája mosolygott, de a szemeiből fájdalmat sugárzott rám, olyan mértékű fájdalmat, ami nem evilági. Egy hintán ültünk, egy hatalmas mező közepén, és mindketten a gondolatainkba merültünk. Talán nem tudtuk, hogy mik a jó szavak, hogy mit kéne mondanunk most, hogy hosszú ideje újra látjuk egymást. A szám szélében mosoly bujkált, amikor a közös emlékeinkre gondoltam, arra a sok szép pillanatra, és habár rég nem láttam már, most örültem. De amint ránéztem, az örömöm szertefoszlott.
Nem szólalt meg, de tudtam, hogy mit mondana, a szája csöndes volt, de a szemei beszéltek.
Csak néztük egymást. Olykor bánattal figyeltem, néha örömmel, néha tanácstalanul.
Mély lélegzetet vett, majd azt mondta :

- Kérlek, mondd meg Anyunak, hogy szeretem, és ne haragudjon rám. Kérlek mondd, hogy ő volt a legjobb Anya a világon, és mondd, hogy sajnálom, hogy ezt eddig nem vettem észre. Mondd meg Apunak, hogy mindent sajnálok, ha megbántottam, ha nem jelentkeztem hosszú hetekig, ha olyat mondtam, amit később megbántam, és nem kértem bocsánatot. – a mező közepére egy fénysugár vetődik, vakító, meleg, aranyszínű fénysugár. - Kérj most a nevemben bocsánatot Tőlük, és mondd meg nekik, hogy náluk jobb szülőket nem kaphattam volna. Kérlek, mondd meg az Öcsémnek, hogy mindennél jobban szerettem, és sajnálom, ha valami olyat mondtam, amivel a lelkébe tiportam. Kérlek ne felejtsetek el, és bocsássátok meg minden bűnömet. – lassan feláll, majd a fénysugár felé sétál. Már nem látom az arcát.
- Hová mész? – kérdezem, és a keze után kapok, de az ujjaim már csak a levegőt markolják.
- Haza megyek. – könnyeim utat törnek maguknak, heves szívdobogással figyelem, ahogy távolodik, és a fénybe lépve teste apró lepkékké robban szét. Aranyló sugarak árasztják el fénnyel a mezőt. Neki már nem fáj. Ő már boldog. Már jó helyen van.
Hazaért."

Nyugodj békében, Ricsi. A valaha volt legjobb unokatestvért tisztelhettem benned.
Ég veled!♥