Chaos 2. Prológus, és ajándék novellák + válaszok :D ÖMLESZTVE MINDEN SZAR :D

Conor, és Petra

Ti kértetek engem, hogy ajándékozzalak meg titeket a novelláimmal.

Fogadjátok gratulációm és elismerésem gyanánt :)

Persze gratulálok mindenkinek a Káosz Kvízben elért szép eredményéért, nagyon készültetek rá, nagyon jól esett :) Imádlak titeket♥

Conor ;

Az aki voltam, most egy fényképről néz vissza rám. Nem hasonlít már. Valami elmúlt. Valami változott, hiszen minden változik. Felnőttem. Az aki voltam… nincs többé. Valahol út közben elhagytam, a múlt mocskában felejtettem. Ő… már nincs többé.

Veszekedtünk. Emlékszem, hogy veszekedtünk, aztán csend.
Mi történt?
Mit tettem?
Emlékképek villantak be a múlt éjjelről, de a többségükkel nem tudtam mit kezdeni. Egy csokor fekete tulipán, viasz illat, és a fürdőkád. Talán megőrültem. Talán igaza volt. Talán hibáztam. Talán…
Bizonytalan vagyok.
Magassarkú kopogás, telefoncsörgés, kiáltások, sikolyok, suttogás, könyörgés…
- ELÉG! – kiáltottam fel.
Túl sok a zaj, a fölösleges beszéd. Fáj a fejem.
Vajon mit tettem? Mért nem emlékszem rá?
Hol vagyok?
A szoba ablaktalan volt, penészszag terjengett a levegőben. Fájt a karom, és képtelen voltam megmozdítani. Csak ültem a sötétben, néha kacagást, néha sírást, tompa puffanásokat hallottam, aztán csöndet.

A lakásba lépve nem láttam sehol, zöld neonfényű lámpák világították be a teret. Gyertyákat gyújtottam, majd egy cigarettát. A konyhaasztalon egy csokor fekete tulipán, tegnap kapta a fél éves házassági évfordulónkra.

Fekete tulipán… úgy tartják, hogy a halál szimbóluma. Régebben sokat foglalkoztam ezekkel, de most nem érdekel. Ki akarok jutni innen. Ki kell jutnom innen. Hozzá kell mennem. Muszáj, meg kell nyugtatnom, hogy minden rendben van.
Tegnap valaki meglátogatott. Azt hiszem az anyósom.
Kellemetlen találka volt. „Beteg állat!” felkiáltással szembe köpött, majd távozott.
Hol vagyok? Vajon mit tettem? Mért nem emlékszem rá?

Nem tudtam, hogy hol találom majd, de aztán megéreztem. Az illatot, amit ezer közül is felismernék, amelynél kellemesebb aroma nincs ezen a földön, aminek hatására megáll az idő…
Az Ő illatát éreztem…

Tegnap leesett az első hó. Tudom. Jeges szél csapkodja kicsiny, ablaktalan szobám ajtaját.
Ki kell jutnom. De honnan?
Hova kerültem, és miért?
Ki vagyok én… ?

A hálószoba felé iramodtam, majd megláttam amit nem kellett volna.
Bőrének hamvas barack színét, selymes, lány tapintású barna haját, puha kezeit, ahogyan az esküvői ruhában pózol.
Kedves pillantása helyett most véreres, felakadt szemek üdvözöltek, tüdejében rekedt levegő, majd megláttam, amit nem kellett volna.
A nyaka körüli kötelet.

Tegnap beszélgethettem azokkal, akik itt vannak. Itt. De hol az az itt? Kik azok akik itt vannak?
Őrült vagyok. Holnap majd felkelek, és az egész nem is lesz igaz. Mellette fogok felkelni, látni fogom, ahogyan a nap is velünk ébred. Dolgozni megyek majd, ahogyan mindig, és mikor hazaértem Ő egy forró csókkal üdvözöl majd, ahogyan mindig.
Ki kell jutnom innen.
De hol az az itt?

Az első sokktól nem tudtam megszólalni. A cigaretta kiesett a kezemből, de ezt csak távolról érzékeltem. Egy késért rohantam, hogy levágjam, hogy megmentsem. Tudtam, hogy hiába, de meg kellett mentenem őt. Nem hagyhattam meghalni.
Levegőt fújtam a szájába, majd szívmasszást alkalmaztam.
Bordák recsegtek a kezeim alatt
Franny…
Nem halhatsz meg…

Egyedül ébredtem. Itt. Hol az az itt?
Talán tényleg megőrültem. Talán…
Franny. Mi lehet Frannyvel? Hol van? Mért nem látogat?
Én hol vagyok??

Hiába próbálkoztam, Szerelmem végérvényesen a túlvilágra távozott. Sírtam, ordítottam, könyörögtem, suttogtam neki, hogy térjen vissza hozzám, de semmi reakció.
Franny nem létezett többé.

Jeges szél hordta a havat az arcomba, tél volt, hideg. Meztelen talpam véres nyomokat hagyott a hóban. Menekültem, futottam. Üldöztek.
Hozzá kellett mennem.
Édes Franny… vajon hol vagy most?

A fürdőszoba felé vettem az irányt. Franny cipője halkan dobolt a lépcsőn, ahogyan lefelé mentünk. Arca békés volt, de a nyakán árulkodó lila foltok, és a tökéletes mellek mozdulatlansága elhitette velem, hogy Franny tényleg nincs többé.  Forró vizet engedtem, majd beletemettem néha Szerelmem megfáradt, meggyötört testét.

Ismerős, de ismeretlen helyeket jártam végig, olyan ösvényekre vitt a lábam, amelyek bár tudtam hogy már számtalanszor végigmentem rajtuk, télikabátjukban mégis másak voltak.
Felpillantottam.
Hazaértem.

Franny kinyitotta a szemét. Kedvesen mosolygott kék ajkai mögül.
- Kérlek tüntesd el ezt a nyakamról, nagyon csúnya… - őrült vagyok. Megőrültem. A halott Szerelmem hozzám beszél. Nem érdekelt, itt van velem! Előkerestem a piperecuccait, majd óvatosan bedörzsöltem a nyakát valami testszínű krémmel. Franny nem mozdult, elégedett pillantással szemlélte, hogy mit művelek. Az arcát felém fordította, de nem beszélt.
Végleg elnémult.

Felsiettem a lakásba, a rendőrségi pecsét még az ajtómon volt. Feltépve a lakásban a mécseseken, az elszáradt csokron kívül semmi mást nem találtam.
Hol van Franny? Mért nem vár rám?

Hetek teltek el, de nem voltam ennél még sohasem boldogabb. Csak Franny számított, és én. Barna, hullámos haja lágyan ringatózott a víztükrön, ahogyan fodros fehér ruhája is.
Tudtam, hogy halott. Hogy amit látok, az nem valós.
Síkos, nedves, csúszós ölelése elfeledtette velem. Jobb volt így.
Csendben volt. Csak mosolygott rám oszló maszkja mögül.
Illatát cigarettafüsttel nyomtam el, a hiánya okozta fájdalmat aktusokkal feledtettem.
Fehér bőrömet barna foltok tarkították.
Betegnek éreztem magam.
Egyik nap rám törték az ajtót, elvittek magukkal, arra a helyre. De hol volt az az ott? Mi az a ma? Mi az a holnap? Ki vagyok én? Mi az az élet?
Túl sok kérdés maradt megválaszolatlanul. Franny…
Hol van Franny?

Ültem a sötétben, a hajdani hálószobánkban, ahol már alig voltak bútorok. Eladtam őket, mert Franny –mint a holt mint az élő- minden időmet lefoglalta, de ennem kellett, és Franny illata már korántsem volt oly kellemes mint azelőtt…
De mi előtt?
Mi az a idő?
Mi értelme?
Hol vagyok?
Miért…?

Azt hitték én öltem meg. Azt hitték hidegvérrel megfojtottam. A zsaruk nem hittek nekem. Az elvágott kötél, a súrlódás Franny felpüffedt, szürke nyakán nem az én igazamat bizonyították.
Meg kellett hát ölnöm őket.

Szürke, derengő fénnyel közeledett felém, gyönyörű volt. Mint egy angyal. Az én angyalom. Békés arca derűt sugárzott, ahogyan könnyedén átvágott a szobán, és megállt előttem.
A kezét nyújtotta felém, de nem tudtam megfogni.

Az egyiket a sarki szemetesben rejtettem el, amíg a másik a hátsó kertben lelt örök nyugalomra. El akarták venni tőlem őt. El akarták rabolni a Szerelmemet.
Franny az enyém!

Felálltam, és követtem őt. Incselkedően ment előttem a menyasszonyi ruhájában, pont mint az esküvőnk napján. Hátranézve néha elmosolyodott, majd komor pillantással fordult vissza, hogy a padlót fixírozza. Aztán eltűnt a szemem elől.

Visszasiettem a fürdőbe, és bocsánatot kértem, amiért ennyi ideig magára hagytam. Franny soha nem szeretett egyedül lenni, ragaszkodó volt, mindenkihez. Legfőképpen hozzám.
Szürke, elgémberedett ujjai közé csúsztattam barna foltos kézfejemet, majd a gyűrűinket néztem. Nem viselte az övét.
Franny… sohasem szerettél?

Éjjel Franny újra eljött, suttogott nekem.
Megtaláltam a jeggyűrűjét, és mellette egy levelet.

„Megbántottál, Kedvesem. Semmit sem ér az életem.
Soha sem szerettelek.
Viszlát Kedvesem…”

Újra és újra magamévá tettem, sikamlós gyönyört éltünk át együtt. Újra, és újra, és újra.
Franny… soha sem szerettél? Soha nem álltad meg szó nélkül, ha valami nem tetszett.
Most legalább hallgatsz. Maradjon is így.

Franny minden éjjel meglátogat. Kislányos bájjal elmondja, hogy terhes volt, de soha nem lehetett anya. Aztán magával csábít a homályba. Nem tartok vele. Nem hiányzik már.
Soha nem szerettem.

Ültem a sötétben, a hajdani hálószobánkban, ahol már alig voltak bútorok. Eladtam őket, mert Franny –mint a holt mint az élő- minden időmet lefoglalta, de ennem kellett, és Franny illata már korántsem volt oly kellemes mint azelőtt…
De mi előtt?
Mi az a idő?
Mi értelme?
Hol vagyok?
Miért…?

Vele tartottam. Kár volt. Szeleteket mutatott a jövőből, hogy milyen boldogok lehettünk volna a kislányunkkal. Gyönyörű, aranyhajú királylány, akinek esélyt sem adott, hogy megszülessen. Azt mondtam neki, hogy önző.
Sugárzó mosolya fintorba torzult. Rossz érzés kerített hatalmába, ahogyan incselkedve intett, hogy kövessem. A vesztembe mentem, és mosolyogva tűrtem a kínt.
Franny megölt engem. Ahogyan én tettem vele. Az öngyilkosságba hajszoltuk a másikat, mint olyan sokszor azelőtt.

Szerettük, utáltuk, és megöltük egymást.

Az aki voltam, egy fényképről néz vissza rám. Nem hasonlít már.

Múlt, és jelen.

Vége

 Petra;

Rideg tekintettel figyeltem a lábaim előtt rángatózó testet. Ő csak egy patkány volt az én szememben. Semmi más, csak egy féreg. Undorító férgek vagyunk mind.
Nem totojáztam sokat, kegyelemdöfésként golyót repítettem a halántékába, majd a pisztolyt a kezébe nyomtam.
A sikátort percekkel ezelőtt még ordítás, és könyörgés hangjai töltötték be. Most csend van. Elindulok.

Új megbízást kapok. A srác körülbelül velem egy idős lehet. „Véletlen és sajnálatos baleset” címén kell jobb létre szenderítenem, 4000$ költőpénzért. Nem is rossz.

Egy bárba tartok, ahol talán ma feltűnik a hullajelölt, a leendő áldozatom. Csak két Martinit kell innom, feltűnik, táncolni hív. Ahogyan hozzásimulok, érzem a vad szívverését. Furcsa násztánc ez, amit vad, és vadász, oroszlán és zebra, gyilkos, és áldozat jár egymással. Furcsa násztánc, amihez nem kellenek szavak, furcsa érzések, mihez foghatót az ember még nem kóstolt, furcsa pillantások, amiket kerülök.
Vajon érzi? Érzi, hogy akinek most a szeretlek szót suttogja valójában a gyilkosa? Érzi a belőlem áradó dühöt? Érzelmei hullámzó viharába csöppentem, a vad tengerre egy ingatag tutajon. Labilis idegrendszerem nem bírta a minden napos kiképzést, fáradt testem megpihenni vágyik. Mire jutottam?

Csókot váltunk, majd rendel még egy kör Martinit. Egy szőke után fordul, mire durván elkapom az állát, magamhoz rántom, és a fülébe suttogom :

„Neked ma este csak rám van szükséged!”

Félve néz rám. Vajon érzi? Érzi, hogy akivel most békésen iszogat órák múlva a teteme fölött fog kacagni? Vajon érzi? Érzi a belőlem áradó gyilkos dühöt, amivel kivégzem majd? Vajon érzi, hogy ölésre teremtettem, és hogy Ő csak egy féreg a szememben? Vajon érzi?

Kifelé indulunk. Vágytól felfűtött hangon suttogok szép szavakat neki, majd berántom az egyik sikátorba. Vadul csókolózunk, majd megkér, hogy folytassuk Nála.
Nem egyezek bele. Vágyom rá. Mint az oxigénre, egy falat kenyérre.
Vágyom a szerelemre.
Nem lehet.

Vajon érzi? Érzi, hogy az utolsó vagyok, akit életében lát? Vajon érzi?

Nem. Hiszen én sem éreztem.
A ravasz a halántékomnál kattan, ahogyan az övénél is kattan az enyém.
Bérgyilkost állítottak a bérgyilkosra?

Merően nézzük egymást. Mire várunk? Nem tudjuk megtenni. Nem tudjuk.

Csalódottam ereszti le a pisztolyt markoló kezét, bevallja, hogy én lettem volna az első. Mosolyogva felajánlom, hogy szökjünk meg. Remegve, de bólint. Fogja a kezem. Szorítja, nem engedi el.

Fáradtan heverek az ágyban, Ő békésen alszik mellettem.
Meg kell tennem…
De nem tudom…
Képtelen vagyok.
Vagy Ő, vagy én.

Olyan ártatlan még. Rá jobb élet vár.
Én…

„Kezdj új életet. Szeretlek!” – karcoltam szedett-vetett betűimmel egy fénykép hátuljára, amin ketten voltunk.

Meghúzom a ravaszt.
Már nem fáj.
Nem félek…
Vége van…

_________________________________________________________________________________

Vivi: gratulálok a második helyezetthez, nagyon megszorongattad Conort és remélem, hogy tetszeni fog a neked írt novellám.Eleinte féltem, hogy nem fog kiférni négy oldalba, aztán már kb kettőt se töltött ki de végül csak összehoztam neki pontosan négy oldalnyi hosszúságot^^ élvezd!
Lívia: gratulálok a külön helyezésedhez amivel nyertél egy egy oldalas novellát.Sajnos rettentő mód utálom a love sztorykat (hm.inkább csak a happy end-es love sztorykatxD) így írni se tudok jót de azért megtettem ami tőlem tellett. Jó olvasást nektek! ~Liz

  

Vivi:

- Szegény lány.- Indultam a varázsgömbhöz. A fekete falakkal körülvont terem most lila ködben úszott. Minden olyan sejtelmes titokzatosságba burkolózott. Mint, ha mindenre hatással lenne a személy aki majd feltépi az ajtómat. Hosszú ruhám selyem fátylát méterekkel húztam magam után. Ahogyan körmeim a kristálynak koccantak, ujjaim érinteni kezdték az üveget abban zöld fény támadt fel. Hosszú hajam és a fátylam is egyaránt kezdtek lebegni körülöttem. Pilláimat a gömbre emelve lassan elkezdtem kivenni a fényből az igazságot, a jövőt.
Valóban, tényleg megérezték a bolyongó lelkek az alak közeledését. Fekete ajkaim megrezzentek.- Mit akar ez tőlem?- A gömb elsötétedett, már csak motívumokkal kifestett arcom tükörképét láthattam benne. A szemeim összeszűkültek.
Gyorsabban közeledett mint gondoltam és pár pillanat alatt meg is érkezett. Ahogyan hangos nyikorgás kíséretében kitárta az ajtót a szobában keringő, lila köd formájú lelkek a szoknyám alá menekültek a beszűrődő fény elől. Háttal álltam neki, csak a gömböt bámultam rideg arccal. Hallottam ahogyan belép és felém indul.
-Boszorkány. –sziszegte a fülembe mikor mögém ért. Megragadta a fűzőm szalagját és olya erővel rántotta meg, hogy a tüdőm összeszorult és én levegő után kapkodva hőköltem hátra.- Mit tettél te kegyetlen kígyó?- lehelte hevesen a nyakamba.
-Csak azt amire szükséged volt.- sandítottam hátra rá a szemem sarkából. Erre eleresztett és én felé fordultam. Életem szerelme állt előttem. Hosszú, egyenes haja úgy omlott a vállaira akár az égbolt mifelénk. Tűzvörös szemeivel lelkem legtitkosabb kamráit is képes volt kitárni. Magas, férfias alak ami most egy egyszerű, fehér ingbe és lovagló nadrágba volt csomagolva.

Hírtelen előrántotta a kardját és a melleim közé emelte.- Ajánlom ,hogy csináld vissza, nem érdekel ,hogy hogyan de fordítsd vissza amit tettél különben leváglak itt helyben.- préselte ki a fogai közül. Csak álltam ott mozdulatlanul, lesütött szemekkel.
-Hiszen…- hullani kezdtek a könnycseppjeim- nem én vagyok az akit szeretsz? Nem ezt akartad, kedvesem?
-NEM!- szorosabban kezdte markolni a kardot. Az ajkába harapott majd a földre ejtette fegyverét.- Aida, felőrölnek az érzéseim.- A szemei bekönnyeztek, lágyan magához ölelt és én nagyot sóhajtva kezdtem simogatni a hátát majd folytatta: Szeretlek, de a szemeidben, Kedvesem- állkapcsomnál fogva maga felé emelte az arcomat.- Azokban az üres, fekete szemeidben még annyi élet sincsen mint az enyéimben. Átkozott vagy.
A szívem hevesen kezdett vergődni a mellkasomban.
-És talán erről én tehetek? – a szemeim összeszorultak. Elég volt a könnyekből.

-Hozd vissza őt és ígérem ,hogy ezentúl csak téged foglak szeretni.

-Ch, és mit érek én az érzéseiddel ha kényszer táplálja őket? Két nőt is szeretsz, nem tudsz választani, ennyi a lényeg és most ,hogy elrejtettem a kis tündérkét kezdesz rájönni ,hogy mindvégig ő volt az akit jobban szerettél. –lesütötte a szemeit, a kezei lecsúsztak rólam.- Hát tudod mit, Szerelmem? Ha te összetöröd a szívemet akkor én is ezt fogom tenni a tiéddel. TAKARODJ!- sikítottam majd felé emeltem a kezemet mire ő kirepült az ajtón az pedig bevágódott utána. Még pár percen keresztül dörömbölt rajta, próbált bejutni közben pedig ígéreteket és fenyegetőzéseket tett de én csak a térdemre borulva sírtam a padlón, süket fülekkel.

Újra gomolyogni kezdtek körülöttem a lelkek de én csak a fojtogató magányt érzékeltem. Végül összeszedtem az erőmet, letöröltem arcomról a hamis szerelemért hullajtott könnyeimet és felálltam. A gömböt tartó asztal elé léptem majd előredőltem és a kezeimmel megtámasztottam magamat annak szélén.

-Ha az egyik nem válna be van helyette másik? Kegyetlenül meg fogsz fizetni szépfiú, azt garantálom.- A világ összes rosszindulata egyetlen kegyetlen mosolyban forrt rá az arcomra.

Miután a Föld elpusztult a halandó emberek mérhetetlen pazarlása és ostobasága miatt a kiváltságos lények, akik varázserővel bírtak összegyűltek a világ minden tájáról ,hogy az összes létező bűbájt és mágiát összevetve megalkothassanak egy új bolygót.
Hét napon keresztül formálták az eleinte tenisz labda nagyságú gázgömböt majd az magába szívva a mágusok erejét- akár csak egy feketelyuk- kétszer akkorára nőtte ki magát mint a Föld. Mivel korábbi bolygólyuk olyan mértékben károsodott az emberek miatt nem tudták már helyrehozni azt, egyszerűbb volt újat teremteni. Ám erre a bolygóra csak az léphetett akit a fő mágusok, az új világ Istenei kiválasztottak. A többi halandó egyszerűen megsemmisült a Sárgolyó hanyatlásával együtt és miután az emberiség elbukott a kiváltságosak és a varázslók átköltözhettek a Yivilra nevű bolygóra ami annyit tesz: Feledés. Ezt képviseli a lila szín is így a Yivilra égboltja ezt a színt kapta. Az Istenek megparancsolták ,hogy az új bolygót tisztelni és szeretni kell és az élet fejlődését is előröl kell kezdeni így a Yivilrán semmiféle technológia nincsen, jelenleg a Földtörténelmi középkor honol rajta.

Ha valamelyik mágus egy embert akart felvinni magával a Yivilrára akkor annak meg kellett kapnia az ötszáz főből álló Mágustanács engedélyét.

Ekkor tájt kereste fel egy férfi és jegyese Aida boszorkányt. Könyörögtek ,hogy a nő vigye magukkal őket az új bolygóra. A férfit Liemnek hívták. A boszorkánnyal együtt nevelkedett fel barátságban és pontosan tudta ,hogy a lány kezdetektől fogva mindent áthidaló szerelmet érzett iránta ám ő ezt nem viszonozta. Egy másik nőbe, Charlottéba szeretett bele és feleségül is kérte őt amivel végképp eltaposta Aida érzelmeit.

Mikor menekülniük kellett Liem- kihasználva Aida szerelmét- kérlelni kezdte a boszorkányt, hogy juttassa el őket a Yivilrára. Aida hátat fordított nekik, mondván ,hogy legyenek boldogok együtt az ő segítsége nélkül.

-Ha készek vagytok felesküdni a végsőkig kitartó szerelmetekre akkor itt az idő ,hogy ezt bebizonyítsátok.- felelte a kérlelmükre.

Liem utolsó mentsvárként a Mágusok indulásának napja előtti estén felkereste Aidát…egyedül. Váltig állította, hogy ő mindvégig őt szerette igazán és csak azért veszi el Charlottét, hogy házastárs gyanánt magával vihesse a Yivilrára mert annyira megsajnálta őt.

Aida hitt a hazugságnak és végül elvakította a szerelem. A Mágustanács elé vitte a párt és kérelmezte azok betelepülését. A Mágustanács azonban nemet mondott.

Aida viszont annyira szeretett volna együtt lenni hőn szeretett Liemével, hogy az életét kockáztatva átszöktette a párt a Yivilrára.

Mivel Liem tudta, hogy ha Aida fülére jut a valóság azonnal elfogják őket szeretett menyasszonyával és könyörtelenül kivégeztetik. Titokban találkozgatni kezdett a boszorkánnyal amik rend szerint heves aktusokba torkollottak. A hűtlenség és megcsalás mocskában egyre mélyebbre merülve Liem teljesen elhitette Aidával ,hogy ő az igazi szerelme és csak azért van együtt Charlottéval mert képtelen lenne összetörni a lány szívét, csak kényszerből veszi el, minden csak látszat.

Aida vakon itta a szavait. Talán belül ő is érezte ,hogy szerelme minden szava puszta hazugság de annyira szerette volna a tökéletes szerelem illúziójába ringatni magát ,hogy végül már a legabszurdabb kifogásokat és hazugságokat is elhitte a fiúnak.

Hitt abban ,hogy tényleg képes volt megszerettetni magát a férfival és ,hogy őt szereti jobban kettőjük közül. Liem mindenre képes volt.

Egy napon Aida nyakába akasztott egy szívet ábrázoló ezüst medált. Az Örökké szót karcolta bele ezzel megadván a kegyelemdöfést kis meséinek.

Kegyetlen átverés- csupán ennyi volt a nagy szerelem.

Egy napon azonban Aida letámadta a férfit. Megelégelte ,hogy osztozkodnia kelljen valakivel, csak a magáénak akarta tudni Kedvesét és ezért megparancsolta neki ,hogy álljon a sarkára és dobja ki Charlottét könyörtelenül, ridegen akár egy rühes kutyát.

Liem természetesen kifogásokat kezdett keresni majd megígérte Aidának ,hogy szakítani fog vele.

Ám ez soha nem következett be. Hónapokig menekült a boszorkány szemei elől. Kedvese elől természetesen titkolta viszonyát de egy nap Charlotte megtudta mit tett vőlegénye. Aida rátalál és beavatta az ő kis titkukba majd egy olyan helyre zárta ahol Liem képtelen rátalálni.

-Minden…csak hazugság volt- Szorítottam össze a fogaimat majd a könnyeim újra patakzani kezdtek. Apró kis tócsákat vertek az asztalon. Mire feleszméltem a sírógörcsből a kristálygömbömben már gomolygott a zöld köd. Lassan felfénylett benne néhai kedvesem alakja ahogyan mindent felforgatva próbál ráakadni szerelme nyomára.- Milyen ostoba vagy, Liem. Csak mész az orrod után és reméled a csodákat. Hát nem tudtad, hogy ha összetöröd egy nő szívét akkor kígyóvá változik?

Leakasztottam a tőle kapott medált a nyakamból és az asztalra csaptam. Sokáig tanulmányoztam a feliratot majd ismét könnyek szöktek a szemembe. Hogyan lehettem ennyire vak? Miért nem jöttem rá ,hogy csak játszik velem, hogy csak kihasznál. Egy közönséges féreg aki a túlélése miatt képes két nőt is tönkretenni. Csak a saját érdekeit tartja szem előtt. Hogy voltam képes szeretni, és miért pont őt?

A korábbi gyengéd érzelmeim kíméletlen dühvé váltak.

-Szóval elérhetetlen lennél? Hmm? Majd meglátjuk mikor a nyakadat szorítom.- Gonosz nevetésem szikrázta be a termet miközben egy leplet öltöttem magamra. Annak csuklyáját az arcomba húzva takartam el szemeimet.

Ujjaimat kifeszítve kezdtem lebegtetni a tőle kapott nyakláncot. A szoba elsötétült, csak a gömb világított előttem kéket. A medál lassan körözni kezdett a levegőben majd az üvegre koccanva rámutatott egy helyre.

-Meg vagy- nevettem ördögien majd kiléptem az ajtón. A bent gomolygó lelkek mind kiszálltak utánam és gyűrűvé sűrűsödtek össze ami a bal kezemre olvadt. Lóra szálltam majd hevesen megcsapva a gyeplőt az áruló hősünk után kezdtem vágtázni.

Lovam patáinak nyomából fekete füst kezdett felszállni amiből apró kis denevérek váltak ki. Sátorként magasodtak fölénk eltakarva előlünk az eget. Mint egy hatalmas, fekete viharfelhő. A denevérek egybeforrtak és egy hatalmas sárkánnyá álltak össze aminek vérfagyasztó ordítása minden halandó dobhártyáját szétszaggatta. Hevesen sikoltozva repült felettünk az égen.
-Kaidaten!- kiáltottam mire a gyűrűmből kivált egy kis fénygömb, elkezdett hátrafelé repülni és még a levegőben átalakult egy gyönyörű, harcos amazonná. A földre érve elrugaszkodott és olyan magasra ugrott fel, hogy a sárkányom hátán kötött ki és megülve azt követett utamon.

Liemet egy tisztáson értem be. Elkerekedett szemekkel figyelt fel rám majd a döbbenete még nagyobbra vált mikor  Kaidatenék leszálltak mögénk.

-Nocsak, vajon kit kereshet ez a magányos férfi?- nevettem kacérkodva majd leugrottam a nyeregből. Leemeltem a csuklyámat és végigmértem az előttem álló férfit.- Mond, Szerelmem, van kardod?- nevettem gúnyosan majd pár lépést közeledtem felé és elé állítottam a földbe fegyverét amit nálam hagyott. Rideg arccal rántotta ki azt onnan majd felém szegezte.

-Megdöglessz!

-Hahaha! Azt kétlem.- Ültem vissza lovamra és félrevonultam.- Kai! Intézd el ezt a kis patkányt!

Parancsomra a sárkány felmorgott majd füst kezdett szivárogni tűhegyes fogai közül s tüzet okádva támadt rá Liemre aki megdöbbentően ügyesen kerülte ki a csóvákat. Körberohant a sárkány körül és közben végigszántotta a kardjával ahol csak érte. Az állat kitárta hatalmas szárnyait és a magasba repülve lőtte őt tovább a tűznyalábokkal. Liem hírtelen nekiugrott egy fának és felrohanva azon egyenesen a sárkány nyakának ugrott és egy tiszta mozdulattal átvágta azt. A tetem, lovasával és potyautasával együtt hatalmas puffanással a mező közepére zuhant.

A porfellegben kirajzolódott Kai és Liem alakja ahogyan kardcsatában próbálják megsemmisíteni a másikat.

-A francba, oda a sárkányom.- húztam el a számat. Bíztam Kaidaten képességeiben és biztosra vettem, hogy ő majd megállítja.

Heves csata bontakozott ki. Végül Kai kézenállásba fordult, combjai közé szorította Liem pengéjét és egy szaltó kíséretében kirántotta azt tulajdonosa kezéből.

-Hahaha, ügyes kislány!- tapsikoltam majd jelet adtam a kegyelem döfésre. Kai a magasba lendítette kardját és már épp lecsapott volna mikor dörrenés tépte ketté a légkört. Liem egy shotgunnal lőtte agyon szolgálómat aki élettelenül rogyott a virgágszőnyegre.

-Ne!- sikítottam fel majd leugrottam a lovamról és heves léptekkel vettem az irányt egykori szerelmem felé. Nekem szegezte fegyverét de én egy egyszerű karlendítéssel kivarázsoltam a kezéből és messzire hajítottam. Megragadtam a nyakát, körmeimet a húsába fúrtam majd az egyik fának hajítottam.

-Ezt Charlotténak is látnia kell- nevettem majd két kézzel a földre csaptam. A földből előemelkedett egy kalitka benne a drága Charlottéval. Értetlenül nézett körbe s míg én vele foglalkoztam Liem félelmetesen közel került hozzám. A kardjával próbált nekem támadni de én egyetlen ujjal megállítottam.

-Látnia kell a drágának ahogyan megdöglesz,

-Te fogsz megdögleni te utolsó kígyó!- ordította majd arra a területre rohant ahol a pisztolya lehet. A fegyver elmerült  a virágok között és ő keservesen próbálta megtalálni azt. Végül sikerrel járt. Felém emelte és meghúzta a ravaszt. És újra és újra és újra. A golyók pár centivel az arcom előtt álltak meg a levegőben majd a virágok közé hulltak.

-Nevetséges vagy.

Liem Kaidaten holttestéhez sétált. Végignézett rajta majd megfogta és nekem hajította a hullát de én megállítottam a levegőben.- Hahaha, ez mégis mi volt?- nevettem majd ő hírtelen előugrott a holttest mögül, megkerült és a gerincembe szúrta a kardját. Keserves sikollyal rogytam össze.- Ne…nem lehet.- lihegtem.

-Vége.- rántotta ki belőlem a kardot.

-De én csak…én csak. Csak szerettelek.- csordult ki a könnyem- elátkozlak, hogy soha semmilyen módon ne tudj meghalni.- szuszogtam majd a testem hamuvá porladt.

Liem kiszabadította Charlottét és mindent elmagyarázott a lánynak de az nem tudta megbocsátani vőlegénye hűtlenségét így még aznap éjjel öngyilkos lett. Liem örökké fog szenvedni azért amit tett, képtelen meghalni habár számtalanszor próbálta. Ahhoz ,hogy egy nő szívével játszadozz drága árat kell fizetned

                                                                                 *

Lívia:

Rezzenéstelen arccal bámultam magam elé. Az a személy állt előttem akit a világon mindenkinél jobban gyűlöltem, megvetettem, lenéztem. Az ellenségem. A szememben nincsenek érzelmek, teljesen közömbös vagyok.
-Mondd, hogyan jutottál idáig?- fújom bele fájdalmas lassúsággal a füstöt az arcába. Nem méltat válaszra. Az öklöm összeszorul. Annyira szomorú ez az egész, ez az ember itt előttem.
Szívem legmélyebb szánalmával nézek végig rajta.- Mindened megvolt de eldobtad, minden amire vágytál… oda. –Sziszegem az arcába, könnycseppek kezdenek záporozni. A kezem ütésre rezzen.- TE UTOLSÓ FÉREG!- teljes erőből arcon ütöm mire hangos csörömpölés vágja ketté a légkört. Az előttem lévő tükör nagy darabokban esik ki a keretéből majd a padlóra érkezvén apró szilánkokra porlik szét.

Már negyedjére próbálom elérni, a telefon mindig csak unottan búgja ugyan azt a ritmust. Végül felveszi és bátortalan hangon beleszól: ki az?
- Én vagyok.
- Seth? A cuccaid kellenének?
- Ő, igen… pontosan azért hívtalak.- hazudom életem szerelmének.
- Ne aggódj, mindent összegyűjtöttem. Tíz perc múlva át is viszem őket ha te ráérsz. –Hallom ,hogy a hangja elcsuklik, fojtogatja a sírás de próbálja erősnek mutatni magát.

-Ráérek.- leteszem.

A körmömet rágva várakozok rá a kanapén. Számtalan lehetőséget futtattam már át az agyamon. Hogyan szólítsam meg, mit mondjak… milyen felesleges dolgok. Hiszen két évig jártunk, semmi okom zavarban lenni, de mégis… a szívem… szinte áttöri magát a bordáimon.
Végül ismerős léptek zaja szűrődik be az ajtó alatt, és akkor benyit.
-Szia.- mosolyogja halványan, a szemei kisírtak.- minden itt van kivéve az a pulcsi amit ajándékba kaptam tőled, azt még ki kell mosni és…- Felugrok a kanapéról, határozott léptekkel odasietek hozzá és magamhoz szorítom. Hevesen ölelem, az arcomat a hajába túrom, letüdőzöm az ismerős illatot, az érintését. Hogyan tudtam elengedni ezt a lányt?
Elejti a dobozt. A szemei elkerekedve bámulják a plafont majd lassan ráemeli kezeit a hátamra, arcát a mellkasomba fúrja majd keservesen zokogni kezd.

- Szeretlek Angelin.
- Szeretsz?!- lök el magától.- Miért nem akkor szerettél mikor kiléptél a kapun?! Mikor azt mondtad ,hogy nekem nem rád van szükségem? Van fogalmad arról ,hogy mit éltem át?- ordítja könnyes szemekkel majd ütögetni kezdi a vállamat.- Utállak te szemét!- sírja majd nekem borul.
- Sss, figyelj rám.- ujjaimmal felém emelem az állát. Szelíd tekintetem simítja végig összetört kis lelkét s próbálja helyrehozni mind azt a szörnyűséget amit én tettem vele.- Szeretlek, ezt őszintén mondom. Azért hagytalak el mert tudom ,hogy sikeres férfiak tucatjai hódolnak neked, olyanok akiket igazán megérdemelsz. Én nem tudom megadni neked azt amit ők tudnának, úgy hittem ,hogy mellettük olyan boldog lehetsz amilyen mellettem sosem de mikor lenyomtam a kilincset és kiléptem az ajtón talán örökre, tudod… visszanéztem. Láttam ,hogy szenvedsz. Én sem tudtam több időt elviselni nélküled.
Az ajkai remegnek, a szemeiben remény csillog. Hisz az újrakezdésben… ahogyan én is. Gyengéden megfogom a kezét majd letérdelve elé feltartom a neki szánt gyűrűt.
- Angelin, szeretlek. Képes lennél hozzá menni egy nincstelen ficsúrhoz?
- Seth, a szerelmed minden másnál többet ér a számomra.- mosolyogja.- Igen.

Végig nézek az új tükrön. Egy sikeres férfi, karjaiban a szerelmével. Önfeledt boldogságban fürdenek szemei és többet nem ereszti el azt akit őszintén szeret.

 

__________________________________________________________________________________

Chaos 2. Prológus

Nem így terveztem. Nem akartuk elhagyni Angliát, sem a barátainkat, de amikor apát igazgató-helyettessé nevezték ki a cégnél, ahol dolgozott, az csak két dolgot jelenthetett. Az első, hogy hetente egyszer láthatjuk talán másfél órára, vagy a második, hogy költözünk. A kisebbik rosszat választottuk, szóval dobozoltunk, és meg sem álltunk idáig. Nem így terveztem, de ahogy Frank szemeibe néztem, tudtam, hogy ő nem fog elhagyni. A legjobb testvér volt, amíg élt. De ahogy ideköltöztünk valami megváltozott. Tudtam, hogy valami nincs rendben a szigeten, és a rémálom kezdetét vette.
Üdvözöllek az életemben.

  

Válaszok :

kedvenc sorozatotok?:)

Letti : Dr.House, Nana, Jóbarátok, South Park

Liz : Kínos,Jenny and Snookie

ti mind a ketten szép karcsúak vagytok, tudnátok adni tippeket ahhoz ,hogy hogyan legyen szép lolita alakom?:)

Letti : NE EGYÉ :D de tényleg, én 58-59 kilóról úgy fogytam le 45-re, hogy az előző nyáron alig ettem valamit, ha ettem is akkor este pl. virslit, vagy valamit, de szinte semmi főtt kaját, nap közben egy alma, egy joghurt, amit megkívántam. és nézz rám :D najó, ha nagyon bezabálok, akkor van ám hájam rendesen :D hasról és seggről sosem sikerült igazán lefogynom.
jól vagyok összerakva, a csípőmhöz képest a derekam nagyon vékony, ide be is szúrok egy képet ...

a fogyásomhoz a stressz is hozzájárult, tehát : a szüleim elváltak, apukám 1,5 évig csalta anyut, úgy hogy tudtuk, és nem is zavarta ez a tudat... stressz az előrehozott angol előtt, stbstb, sok cigi, peregtek le rólam a kilók
viszont van hátránya, mégpedig hogy az immunrendszered nagyon legyengül (másfél éve nonstop beteg vagyok) egy megfázás is ágynak dönt. nyomom magamba a bérescseppet, c-vitamint, ACC-t, mindent, de nem javulok, ebből a szempontból nagyongáz:S

Liz : ahhah.én nem teszek érte semmit, egyszerűen nem tudok hízni de az étkezésemről majd később írok bővebben.Egyébként egyél sokszor keveset, kicsi evőeszközökkel.Ha iszol minden korty után tarts egy kis szünetet és kerüld a mekit:3

mennyire éltek egészségesen?

Letti : cigizek, néhanapján alkoholizálok, nem sportolok semmit, csak tespedek a gép előtt. a heti két tesióra maga a pokol :||

Liz : semennyire:iszok,cigizek,semmit sem sportolok és dubstepept hallgatok C:
 

What's the worst place you have ever been to?

Letti : a dance camp, in hotel rév, in szántód, hungary. that hotel was disgusting, smelly, and *brr* I DONT WANT TO REMEMBER!!! 

Liz : the church of the Bocskai Highschool. There was terrible smell in it.Old churc smell...