A következő forduló témája: humor
lisbethh@citromail.hu
letti.vattacukor@gmail.com
És most a művek:
Adelaine
A beteg világ
Egy nagyobb sóhaj kíséretében letettem az ecsetet a kezemből, a festőkészletemet a vászonnal együtt pedig elpakoltam. Lassan odasétáltam az ablakhoz, melyen az esőcseppek és kinyitottam azt. Beszívtam a hideg, friss levegőt, majd egy széket húztam az ablakhoz. Megfordítottam, ráültem, és kezemet a háttámlája tetejére helyeztem.
Kinéztem az ablakon, és csak néztem, ahogy a hideg őszi időben, szakadó esőben mik is történnek körülöttem.
Szemem a Central Park felé vándorolt. Mindig is szerettem az esőben sétálgatni. Úgy döntöttem, hogy meglátogatom a parkot, úgyis elég régen voltam már arra.
Megfogtam a széket, és visszatettem a helyére. Felkaptam a barna bőrkabátomat, ami az íróasztalon hevert.
Ahogy felvettem azt, a vázlataim leestek a padlóra.
- Nem hiszem el, hogy lehetek ilyen ügyetlen? – szitkozódtam eléggé hangosan.
- America, minden rendben van? - felemeltem a fejem, majd megláttam lakótársaim, Shima és Burce aggódó tekintetét.
- Persze, csak… Na mindegy, lemegyek a Central Parkba – sóhajtottam – Shima, felhívnád Scarletet, hogy ne várjon? Ma inkább nem mennék át hozzá.
- Természetesen. De biztos, hogy jól vagy? – kérdezte.
- Igen, de most már tényleg megyek. Sziasztok! – még mielőtt bármit is mondhattak volna, becsuktam magam mögött az ajtót, és kulcsra is zártam azt.
Magassarkúm hangosan kopogott a fagyos aszfalton. Mivel kissé fáztam, összehúztam magamon a kabátot.
Mikor odaértem a parkba, kerestem magamnak egy padot, és leültem rá. Elő vettem a telefonomat, mert SMS-t kaptam.
Feladó: Scarlet
Hát köszönöm.. legközelebb legalább szólj,mielőtt lemondod.
Mert rohadtul nem mindegy, hogy mikor szólsz! Rendeltem
öt kibaszott pizzát, és mindent leszerveztem!
Egy nagy sóhajtás kíséretében elkezdtem pötyögni.
Feladó: America
Sajnálom.. De nem tehetek róla, hogy rosszul lettem..
Áh, hagyjuk, nincs erőm, bocsánat.
Elküldtem. A készüléket a zsebembe csúsztattam, majd hátradőltem a padon. Furcsa hangokat hallottam a közelemből, ezért elindultam a hang irányába.
A hang egyre erősödött, én pedig olyat láttam, amit nem kellett volna.
Két férfi, körülbelül harmincöt-negyven év körüliek voltak, egy halott öregasszony belső szerveit fogyasztották.
Elkezdtem köhögni, majd ebből öklendezés, végül hányás lett. Ezt a férfiak meghallották, majd elkezdtek felém közeledni.
Futásnak eredtem, de túl gyorsak voltak. Elkaptak. A magasabb férfi kezében egy szerv lapult, amit az alacsonyabb férfi által kifeszített számba akart betenni.
Rugdostam, haraptam vertem, de mind hiába. Megetették velem, majd elsötétült az egész világ..
_________________________________________________________________________________
Dave
Holtodiglan
Az emberi elme rejtelmeit soha senki nem ismerheti meg igazán. Önmagunknak is tudunk váratlan meglepetéseket okozni, olyanokat amiknek a szüleink mindig próbáltak ellen nevelni minket. Elég egy apró kattanás önnön tudatunkban és szokványosból abszurd psichopatákká válunk. Különös, leírhatatlan, megmagyarázhatatlan dolog. Hiába kutatja annyi ember ennek az ösztönnek a mechanizmusát, nincs hozzá szabvány kulcs. Mindegyik más, ez tesz minket személyiségekké. Van akit jóvá, van akit kevésbé. és van, aki jobb, ha meg sem születik.
Az én szüleim biztos megbántak. Mindent éreznek irántam a sajnálattól a megvetésig, mindent csak szeretetet nem. Egy hiba vagyok. Egy hiba nem bánja meg, hogy létrejött, egy hiba nem érez, nem érezhet semmit. Nevezhetjük kivételnek is, egy furcsa torzulat a társadalomban. De ki dönti el, hogy mi kivételes?
Tudom, hogy anyámnak örök életét megkeseredve kell majd leélnie, apám pedig megvet, nem érez már irántam semmit. Nem érdekelnek, már rég nem. Kicsiként még igen, mikor még nem voltam "kivétel".
De miben is nyilvánul meg az én kivételességem?
Hmm, nehéz megmondani. Talán az a gond, hogy nem mosok minden reggel fogat, vagy, hogy az egyik szemem kék, míg a másik barna, netán, hogy emberek húsát eszem.
Hoppá, igen!
Hoppá, igen!
És herointól kábultan guggolva a himbálózó lámpa hamiskás fénye alatt, a nyálamat folyatva rájövök. A tű még ott lóg az elkötött karomból, a hátamra zuhanok. Miért változtam meg? Erősen koncentrálva próbálok visszaemlékezni a gyerekkoromra.
Nagyjából nyolc éves lehettem. A szomszéd kislány, Abby volt a legjobb barátom, habár tudtam, hogy ő mást is érez irántam de akkoriban még nem foglalkoztam ilyesmivel. Mint oly sok más gyerek, mi is építettünk magunknak egy bunkert. A közeli erdőbe, egy fa tetejére. Minden nap odajártunk játszani. Csak egy szabály volt: sötétedés előtt érjetek haza!
Kora tél volt, és mi ismét játszani mentünk. Nevetve indultunk a bunkerhoz, ez volt a mi titkos helyünk, amiről senki sem tudott.
Roskadozva vártak minket az ágakra szögezett, korhadt, nyirkos, mohás deszkák. Látszott rajta, hogy gyerekek munkája. Egy enyhén bomlott kötélen lehetett feljutni a ,,bázisba".
A kedvenc elfoglaltságunknak hódoltunk: medvéket lestünk.
A lehető legcsöndesebben, egymáshoz kuporodva figyeltük ahogyan esznek. Elkezdett szürkülni az ég, hideg szél kúszott fel a lábszárunkon és tudtuk, hogy haza kell mennünk de a medvék nem mozdultak.
Már második napja éheztünk odafent, tudtam, hogy keresnek minket de annyira félreestünk a környéktől, hogy kezdtem elveszíteni a reményt. Áztunk az esőben, fagyoskodtunk a hideg szélben de legfőképp éheztünk, miközben alattunk egyre csak váltották egymást a vadállatok.
Kora tél volt, és mi ismét játszani mentünk. Nevetve indultunk a bunkerhoz, ez volt a mi titkos helyünk, amiről senki sem tudott.
Roskadozva vártak minket az ágakra szögezett, korhadt, nyirkos, mohás deszkák. Látszott rajta, hogy gyerekek munkája. Egy enyhén bomlott kötélen lehetett feljutni a ,,bázisba".
A kedvenc elfoglaltságunknak hódoltunk: medvéket lestünk.
A lehető legcsöndesebben, egymáshoz kuporodva figyeltük ahogyan esznek. Elkezdett szürkülni az ég, hideg szél kúszott fel a lábszárunkon és tudtuk, hogy haza kell mennünk de a medvék nem mozdultak.
Már második napja éheztünk odafent, tudtam, hogy keresnek minket de annyira félreestünk a környéktől, hogy kezdtem elveszíteni a reményt. Áztunk az esőben, fagyoskodtunk a hideg szélben de legfőképp éheztünk, miközben alattunk egyre csak váltották egymást a vadállatok.
Abby folyamatosan sírt, be is lázasodott. A kabátom alá vonva öleltem magamhoz, megpróbáltam mindent. Egy kővel tereltem el a medvék figyelmét de mire lemásztam a kötél feléig, már indultak is vissza felém.
Teliholdas éjszaka volt. Abby hamvas bőre gyöngyként verte vissza a fényt. Szőke haja fehéren izzott, figyeltem, ahogyan a mellkasa fel-le emelkedik a lélegzetére. Rádöntöttem a fejem. Puha, hideg márvány. Az illata fogott meg leginkább, mélyen magamba szívtam, még ma is emlékszem rá. Eleven, pezsgő vér vasas illata gőzölgött a pórusaiból. Megannyi apró izom rezdült benne egyszerre szíve kitartó lüktetésére. Lehunytam a szemem és láttam magam előtt azt a meleg vért pumpáló, húsos szervet. Elképzeltem ahogyan két tenyerem közé szorítom, láttam ahogyan a hold fényében megvillan a felszálló pára. Közelebb emeltem az arcomhoz, hozzá ért az ajkamhoz és leolvasztotta róla a ráfagyott nyálat.
Vágyakozásomból egy apró, álom béli rezdülése ébresztett fel.
Lassan a kabátja alá csúsztattam elfagyott ujjaimat, össze rezdültem. Puha, meleg bőrfelület. Ez még nem fagyott át, nem úgy mint a nyakán. Lassan cirógatni kezdtem, teljesen felpörgetett a gondolat, hogy a gyomrába dugjam a kézfejem kiélvezve a teste melegét.
A vállához préseltem a mellkasom, lenéztem az arcára. Békés volt, szempillái néha megrezdültek mély álmában. Ajkai kéken csillogtak, a hasa néha felkordult. Gyönyörű teremtés volt, rossz volt szenvedni látni.
A szájához hajoltam, kihúztam a kezemet a kabátja alól és az arcára simítottam. Behunytam a szemeimet. Lágyan rácsókoltam azokra az elgyötört ajkakra, majd a csípőjére ültem, szorosan combjaim közé fogtam. Erre felriadt de nem láttam a tekintetét. Úgy szorítottam össze a szemeimet, mint, ha egy mindent elvakító csóva szegeződne rám.
Két kezembe fogtam a fejét, elemeltem a deszkáról majd teljes erőmből visszacsaptam hozzá. Felsikított, a harmadik ismétlésre ár elhalt a hangja én pedig zokogva még egyszer nekivágtam a lécnek.
Meleg, gőzölgő vér lepte el a tenyeremet. Csak ekkor nyitottam ki a szemem. Feketén verte vissza a felhőkön átszivárgó, meggyalázott holdfényt. Ilyen kegyetlen gyilkosságnak kellett, hogy szemtanúja legyen.
Lassan elszállt belőlem a sajnálat, elfolyt akár a vér drága Abbym testéből. Letéptem róla a ruhákat, magamra vettem őket, majd végig néztem az élettelen kis testen. Csodás porcelánként állta a kínokat, alig vártam, hogy beleharapjak. Nem csalódtam, melegen várt. Bele vájtam a szemfogaimat és tépni kezdtem a húsát, akár egy állat. Egész a bordákig lerágtam, szinte belefulladtam, olyan mohón nyeltem a falatokat. Mindenemet átitatta a vér. Forró páraként csapódott az arcomra, elégedetten fürdőztem benne.
Egészen addig magamnál tartottam, míg ki nem hűlt. Ekkor ledobtam az állatoknak, s még ők a tetemmel foglalkoztak én hazaszaladtam. Út közben levetettem az idegen ruhákat.
Elmeséltem a történetet, azt hazudtam, hogy Abbyt széttépték a medvék, a rajtam száradó vér pedig egy mókusé amit a bunkerben fogtunk.
Vágyakozásomból egy apró, álom béli rezdülése ébresztett fel.
Lassan a kabátja alá csúsztattam elfagyott ujjaimat, össze rezdültem. Puha, meleg bőrfelület. Ez még nem fagyott át, nem úgy mint a nyakán. Lassan cirógatni kezdtem, teljesen felpörgetett a gondolat, hogy a gyomrába dugjam a kézfejem kiélvezve a teste melegét.
A vállához préseltem a mellkasom, lenéztem az arcára. Békés volt, szempillái néha megrezdültek mély álmában. Ajkai kéken csillogtak, a hasa néha felkordult. Gyönyörű teremtés volt, rossz volt szenvedni látni.
A szájához hajoltam, kihúztam a kezemet a kabátja alól és az arcára simítottam. Behunytam a szemeimet. Lágyan rácsókoltam azokra az elgyötört ajkakra, majd a csípőjére ültem, szorosan combjaim közé fogtam. Erre felriadt de nem láttam a tekintetét. Úgy szorítottam össze a szemeimet, mint, ha egy mindent elvakító csóva szegeződne rám.
Két kezembe fogtam a fejét, elemeltem a deszkáról majd teljes erőmből visszacsaptam hozzá. Felsikított, a harmadik ismétlésre ár elhalt a hangja én pedig zokogva még egyszer nekivágtam a lécnek.
Meleg, gőzölgő vér lepte el a tenyeremet. Csak ekkor nyitottam ki a szemem. Feketén verte vissza a felhőkön átszivárgó, meggyalázott holdfényt. Ilyen kegyetlen gyilkosságnak kellett, hogy szemtanúja legyen.
Lassan elszállt belőlem a sajnálat, elfolyt akár a vér drága Abbym testéből. Letéptem róla a ruhákat, magamra vettem őket, majd végig néztem az élettelen kis testen. Csodás porcelánként állta a kínokat, alig vártam, hogy beleharapjak. Nem csalódtam, melegen várt. Bele vájtam a szemfogaimat és tépni kezdtem a húsát, akár egy állat. Egész a bordákig lerágtam, szinte belefulladtam, olyan mohón nyeltem a falatokat. Mindenemet átitatta a vér. Forró páraként csapódott az arcomra, elégedetten fürdőztem benne.
Egészen addig magamnál tartottam, míg ki nem hűlt. Ekkor ledobtam az állatoknak, s még ők a tetemmel foglalkoztak én hazaszaladtam. Út közben levetettem az idegen ruhákat.
Elmeséltem a történetet, azt hazudtam, hogy Abbyt széttépték a medvék, a rajtam száradó vér pedig egy mókusé amit a bunkerben fogtunk.
Még két embert kellett megennem, hogy rájöjjenek mekkora szörnyeteg is vagyok valójában. Az egyik állítólagos szerelmemet tizennégy évesen, és egy osztálytársamat két évvel később. A harmadik incidenst már nem tudtam megmagyarázni. A bíróság elítélt és most már egész életemet ezek között a rácsok között fogom leélni, herointól kábultan a himbálózó lámpa hamiskás fénye alatt, a nyálamat folyatva.
_________________________________________________________________________________
Demetria
Vággyal és kéjjel uralni az akaratot,ez a dominák művészete.
Nem érdekel a történetük,nem érdekelnek a problémáik,ahogyan az igényeik sem.Amint belépnek azon az ajtón minden joguk és szavuk elporlad.Csak az én akaratom létezik,amit keményen a húsukba égetek,mint egy hatalomdemonstrálásként.Rég nem hallok könyörgést.Miért teszem ezt?Mert élvezem,mert beindít.
December 12,Jade;
Remegő kézzel szorongattam a gyűrött kis cetlit egy teljesen szokványos ajtó előtt toporogva.Kétszer is meggondoltam,hogy tényleg be akarok-e menni,végül begyűrtem a jegyzetpapírt a zsebembe,erőt vettem,és átléptem a küszöböt.Egy előszoba.A falnak támaszkodva egy férfi füttyentett,majd a balján lévő ajtó felé csapott fejével.
Újabb kilincs.
Sötét volt,alig láttam.Füst gomolygott az egész szobában.Ahogy körülnéztem tudtam,hogy jó helyen járok.Az egyik sarokban egy ágy, fölötte a plafonra egy nagy X alakú gerenda volt csavarozva.A falból gyűrűk és láncok lógtak.Átható bőr illat csapta meg az orrom.Hallottam ahogyan kicsapódik egy szék majd nekem háttal feláll benne egy nő.
Lassan felém fordult, kifújta a tüdejében lévő füstöt,majd tett egy határozott lépést irányomba.Platform tűsarkúja visszhangozva verődött vissza a parkettáról.Magas volt,gyönyörű alkattal.Formás csípőjét és karcsú derekát egy fekete fűzőbe rejtette,telt mellei szinte kibuggyantak belőle.Hosszú,kecses lábaira latex nadrágot húzott,ami lábszára hátsó részén egészen a fenekéig fel volt vágva,s szalagokkal fonta magára.Hosszú,fekete haja a derekáig lógott,ajkait feketére rúzsozta,gyönyörű arcára pedig színben megegyező festéket kent.Gyönyörű látványt nyújtott,akaratlanul előtört belőlem egy sóhaj.Jó kezekben vagyok.
-Cherry Bones?–kérdeztem elhalványuló hangon.
- Ha nem lenne elég nyilvánvaló,Kedves,akkor elárulom,hogy jó helyen jársz.-mire végzett a mondattal már előttem állt,kezével kisimított egy hajtincset az arcomból majd eleven tekintetét az enyémbe döfte.Valami fellobbant bennem,az ajkam megrezzent,alig vártam,hogy beleharapjon,alig vártam,hogy uraljon.
- Én még sose csináltam ilyet.
- Látszik, annyira elveszett vagy.Ne aggódj,bízz mindent rám,nem lesz semmi feladatod,csak az,hogy tűrd.
Leakasztott a combjáról egy bőrszíjat,majd a nyakam köré tekerte.Egy pillanatra kikapcsolt az agyam,minden megszűnt létezni,csak azt a gyönyörű nőt láttam magam előtt aki leszaggatta ruháimat,majd térdre kényszerített.Szó nélkül emelt le egy feltekert kötelet a falról,visszasétált hozzám és annak egyik végével a fenekemre csapott.Ott térdeltem,négykézláb és éheztem a parancsaira.Egyik lábával a gerincemre lépett,csuklója köré tekerte a hajamat,majd hírtelen hátra rántotta a nyakamat,feszíteni kezdte,a lélegzetem pedig megakadt.
- Mocskos kis szuka!-ordította, majd ismét megcsapott a kötéllel,átemelte hátamon a lábát és terpeszállásban fölém magasodott.-Sikíts!– tépett egyet a hajamon,mire torkom szakadtából felsikítottam.Letérdelt,csípőmmel a lábai közt rásimult a gerincemre,melleit a lapockámhoz préselve majd a fülembe susogott:sss.
Szabad kezével lesimított a bordáimon,a mozdulatot a mellemre irányította majd megmarkolta azt és dögönyözni kezdte.Közben vadul a nyakamba és a vállamba harapott én pedig csak sóhajtoztam és sziszegtem.Elengedte a hajamat,húsos ajkai közé vette az egyik úját majd a lábaim közé csúsztatta azt és cirógatni kezdett vele.Alig halhatóan felnyögtem,mire a fülembe hajolva viszonozta a gesztust.Hírtelen felállt és otthagyott.Egy lánccal a kezében tért vissza,a nyakörvemre erősítette,majd négykézláb az ágyhoz vezetett és a falhoz kötött.Ráült a hasamra majd hírtelen az ágyra nyomta a csuklóimat,rájuk térdelt és egy bilincsel kikötötte azokat.Lejjebb csúszott a csípőmön és a kötéllel-amivel már volt szerencsém megismerkedni-megkötözte a lábaimat, felrántotta őket majd a plafonon lévő csigához erősítette.
Megint otthagyott.Ezúttal egy ostorral tért vissza,mellém sétált majd annak szárát végighúzta az ajkamon,a melleimen majd hírtelen felrántotta és teljes erőből a fenekemre csapott vele.Sikítottam ő pedig még háromszor nekem támadt.Mint egy béklyóit tépett vadállat,szaggatta a húsomat közben pedig földön túli élvezet csillogott a szemében.Egy késsel elvágta a kötelet ami a plafonhoz rögzítette lábaimat.Ledobta fegyverét,s ismét a medencémre ült.Felpofozott, aztán a mellbimbómba harapott,közben pedig bordáim közé fúrta körmeit.Combjaival úgy szorította az enyémet,hogy éreztem ahogyan a csontunk a másikéhoz préselődik.Ekkor a nyakamra tenyerelt,átfogta ujjaival és szorítani kezdte,nem tudtam a szemébe nézni.A tekintete annyira élő,annyira veszélyes volt,hogy féltem ráemelni az enyémet,éreztem ahogyan égeti a bőröm.Beteges szenvedéllyel kínzott és közben mosolygott.
A koponyámat belenyomtam a matracba,a szemeim fent akadtak,lélegzetem a torkomba szorult és elárasztott a boldogság.Minden érzés kihalt belőlem,kivéve a fájdalom. Megelevenedtem, megvadultam én is.
Elengedett én pedig hevesen kapkodva szívtam magamba a levegőt.Eloldozott. Felöltöztem,megköszöntem majd megkínozva,meggyötörve és megalázva kisétáltam. Tudtam,hogy még vissza fogok térni.
____________________________________________________________________________________________________
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése