draw us

Helllooo srácok:3 arra gondoltam, hogy milyen király lenne,ha lerajzolnátok ami eszetekbe jut a káosz szóról, szóval ceruzát/filcet ragadni ér, a rajzokat pedig küldjétek el nekünk e-mailbe vagy facebookon!:)

lisbethh@citromail.hu/ letti.vattacukor@gmail.com

Eliza Sipos/ Letti Cottoncandy

a sors nem hagy el~ Liz

,,Semmit sem hiányolok, 

Mindent hiányolok." 

                                     The pretty reckless 

 

Azért írom ezt a számotokra értelmetlen szart, mert mostanában egyre többet kísért a múlt. Pofátlan lidércként illannak ellő a magányos pillanatokban. A hibáimat és a rossz döntéseimet plakátolják elém, a hiányokat, soha el nem ért vágyakat és szép élményeket. Muszáj kiírnom magamból különben bekattanok.

Életünk során annyi emberrel alakul ki kapcsolatunk, van akivel jó és van, akire nem is akarunk emlékezni. Sok fájdalmas emlék, nem értem, hogy miért nem tudok elszakadni tőlük. Mit tegyek, hogy felszívódjanak? Ez már örökre így lesz?
Ma már tudom, hogy mindennek pontosan úgy kellet történnie, mint ahogyan akkor. A fájdalmas időknek is volt oka, ez tesz érző lénnyé, még akkor is, mikor mindenkivel szemben érzéketlenné váltam, még ez is pozitívan hatott rám. Meg kellett tanulnom szenvedni, meg kellett tapasztalnom a rosszat, hibákat kellett elkövetnem, hogy tudjam: ez nem helyes.

Kezdeném a nővel aki a legjobbkor volt a jó helyen. Nőként tekintek rád, habár az emlékeimben egy fiatal lány szerepel és tudom, hogy ez ma sincsen másképp, tekintve, hogy egy idősek vagyunk de te mindig is a magasztos idol vágyképét töltötted be az életemben. Annyira határozottan és céltudatosan élsz, annyi mindent irigylek benned. Számomra megmaradtál a mintaképnek, a nőnek, aki megteremti a saját szabályait, kiáll a sorból és új utakat törve vonzza maga után az embereket. Tökéletesnek látlak. Csak kevés embert kedvelsz de engem akkor nagyon szerettél, a legjobb barátnőm voltál és sok mindent tanítottál. Még sosem köszöntem meg pedig az életem legmeghatározóbb szakaszában, mikor kiforrottam te segítettél nekem abban, hogy kiváljak a szabvány gondolkodásúak közül. Megtanítottad, hogy legyek más, hogy egyenruhában toporogva nem lehetek egyéniség. Fogtad a kezem mindenen át, követtelek bárhova. A legfurcsább, hogy soha nem vezettél bele semmilyen rosszba. Rengeteg csodálatos élményt köszönhetek neked és sajnálom, hogy el kellett válnunk. Annyira hiányzol!
Egyszer megjegyeztem neked, hogy mennyire szépnek tartom a vörös hajú lányokat, erre fogtad és befestetted vörösre a hajam és imádtam! Órákig göndörítgetted, frufrut vágtál nekem és közben azt suttogtad a fülembe, hogy gyönyörű vagyok, akár egy porcelán baba. Annyira szerettelek, mint embert, nem tudom kifejezni mennyire hatással voltál rám. Minden mozdulatodban ott volt az az apró kis tökély morzsa, amit csak benned láttam. Kivételes ember vagy, soha többé nem fogok még egy ilyen emberrel találkozni. Biztos vagyok benne, hogy most én is olyan kivételes lehetnék mint te, ha nem engeded el a kezem. Nélküled nem megy. És tudom, hogy nem lennél büszke arra az emberre akivé lettem, ez mocskosul fáj. Ha most végig néznél rajtam, ha látnád a tetteimet és nem az akkori szeretett kislányként tekintenél rám, akkor lenéznél és elfordulnál.

Utánad közvetlenül barátkoztam össze azzal az emberrel aki ma már nő, viszont veled ellentétben csak egy kislányt látok benne. Egy kiforratlan, mások által irányított kirakat babát, akiben lenne egyediség de lenyeli, mert lenyeletik vele.
Te, akiről most írok, egy olyan időszakban kerültél mellém amikor a fiatal határaimat feszegettem, együtt kalandoztunk a kicsapongó életünkön át de én húztam magamnak egy határt. Amíg velem voltál te is tudtad meddig mehetsz el, aztán a Sátán kurvája rád tette a karmát és átrángatott a józan veszettség határán. Eleinte követtelek, mert én még mindig azt a kedves, vicces lányt láttam benned, pedig már rég nem voltál az. Ellenem fordultál, én lettem a röhej tárgya, engem lehetett fikázni a többi agyatlan kurvával, mert én nem tettem meg ami számotokra bevett volt. Mikor ott utálkoztatok felettem, én még akkor is szerettelek, nem fordultam el, harcoltam érted, mert még mindig a múltba tekintettem. Próbáltalak vissza cibálni a helyes útra de esélyem sem volt. Végül hagytam, hogy elszakadj. Már nem is fájt az elvesztésed, mert annyira megváltoztál, hogy csak a rossz oldaladat láttam, akitől nem volt nehéz megválni…

A szörnyű élmény után kerültem közel a fiatal nőhöz, aki máig hatással van rám. A legőrültebb élményeket köszönhetem neked, annyi hülyeséget csináltunk de nem bántam meg egyet sem, minden amit együtt tettünk, azt helyesen tettük.
Te vagy számomra a szabadélet megtestesítője, még annak ellenére is, hogy sok minden láncol le és nem egy ember korlátoz . Te mégis kimutatod a valódi éned. Ezt mindig csodálni fogom. Téged nem érdekel mások véleménye, úgy élsz, viselkedsz és öltözködsz ahogyan az neked jó, aki pedig el tud fogadni így, csak azzal vagy hajlandó kapcsolatba kerülni.
Ez az erőd van rám leginkább hatással. Ha veled vagyok akkor az tényleg én vagyok és ezt nagyon kevés ember mellett tehetem meg. Ezért vagyok a leghálásabb neked. Ha veled vagyok felszabadulok, mint, ha egy pillanatra színessé válnék a szürkeségben.
Mindig arra bíztattalak, hogy mutasd ki a fogad fehérjét és ints be azoknak akiknek ez nem tetszik, ne érdekeljen senki más, legyél hű a felfogásodhoz és tarts ki az elveid mellet. Tudom, hogy néha belevittelek a rosszba, pedig hidd el, hogy neked csak jót kívánok az életben. Annyi meg nem érdemelt fejfájást és szenvedést kapsz az élettől és olyan sok zokszót kell lenyelned, tudom, hogy néha már nem bírod de tudnod kell, hogy vannak melletted igaz emberek, akiket felhívhatsz hajnalban azzal, hogy nem tudsz aludni. Ez még egy másik nagy előnyöd: nem tűröd meg magad körül a kétes embereket.
Egy igazi lázadó vagy és örülök neki, hogy ez a jellemed az én jelenlétemben forrt ki és, hogy tanúja lehettem ennek a változásnak. Jegyezd meg, hogy egy kreatív és kitartó nő vagy, vinni fogod valamire.
Mostanában kezdjük elengedni egymást, talán mert nincs közös társaságunk vagy bármilyen más találkozási pont, lassan elhűl ez a csodás barátság, csak a ritka találkozások tartják egyben és a tudat, hogy a másik felünk valahol ép éli az életét. Nincs időnk, ez szomorú. Annyira szomorú, hogy manapság már két fiatal lánynak annyi minden tennivalója van, hogy egyszerűen nem tudnak időt szakítani egymásra. Pedig én mindig élvezem, ha veled vagyok. Régen elválaszthatatlanok voltunk, nagyon fájna, ha téged is el kellene, hogy veszítselek.

És most következzen a sorban az az egykori barátnőm, aki talán az egyik legnagyobb csalódást jelentette nekem az életemben. Remélem, hogy soha többé nem kerülök össze ilyen emberrel, mint te. Tudod, az már nagyon durva lehordás, ha én azt mondom valakire, hogy a sok pofáraejtés, elhagyás és alázás után is ő az az ember, aki mind ezen a sok szaron túl tesz. Talán, ha két ember van még előtted a legnagyobbat tévedett kapcsolataim listáján. Az egyikről még írok majd, de ő egy külön történet. Te viszont… egy barátnő! Akkor nagyon fájt, olyan ideges még sosem voltam. Ha Isti és Letti nincs mellettem, talán összeroppantam volna a hírtelen ért sokktól.
Azok után, amit érted tettem. Tudom, hogy ez közhely és soha nem dobálózok azzal, hogy valamivel háláért tartozik nekem valaki, de basszus! Mindenki elfordult tőled és nem volt senkid, te voltál a céltábla, a családod is kivetett, egyedül voltál és én karoltam beléd. Az egyetlen ember voltam, a pajzsod, megvédtelek! Menedéket jelentettem számodra, amikor a saját anyádhoz nem tudtál fordulni. Segítettem mindenben: tanulásban, kiönthetted a lelked… Én rángattalak ki abból a sötétségből amibe süllyedtél. Szilveszterkor három helyre hívtak, de én még is veled voltam, mert nem engedtek el sehova és nem akartalak magadra hagyni. Korrepetáltalak, hogy ne bukj meg és még két évet lehess a padtársam. A szemedbe mondtam, mikor egy srác csak ki akart használni, mert te nem láttál át rajta.
És mindeközben pont egy nagyon rossz időszakomat éltem, arra sem volt erőm, hogy gondolkodjak és én még is kihúztam magam, hogy legyen kibe karolnod, törődtem a problémáiddal és amit tudtam megoldottam, pedig nekem is volt elég. Te pedig nem, hogy kirángattál a fertőből, amibe önnön tévelyedésemben kerültem bele, inkább egyre lejjebb taszítottál benne! Elismerem, hogy neked is rossz időszakod volt és, hogy tulajdon képen magammal rántottalak a rosszba de te tudtad, hogy helytelen dolgot teszek és nem szóltál, nézted, sőt dicsértél! Egyáltalán nem vagyok büszke azokra az időkre, sőt, undorodom az akkori magamtól de tudod én megbántam, megváltoztam és lettem valaki, de te…
Akkor azt hittem, hogy együtt túltehetjük magunkat minden szarságon de már akkor is tudnom kellett volna, hogy akire szükségem van, az nem te vagy és azóta is áldom a sorsot, hogy végül mellém került az, aki megmentett.
Mikor végre megtaláltam a boldogságom és kezdtem hátra hagyni a múltam te mit tettél? Irigyelted tőlem!!!
Ennél nyomorultabb, visszataszítóbb dolgot nem minden nap tapasztal az ember. Egy barátnőm, aki pontosan tudta, hogy mit élek, mert a vállán sírtam el neki ellenem fordul, mert én valamilyen csoda folytán megkaptam az elérhetetlent. Te pedig féltékeny voltál.
Rohadt nevetséges volt az egész! Mindenféle apró hülyeségekre szabadkozva hagytál el, hatalmas balhét kavarva, pedig sosem tettem ellened rosszat. Azt mondtad, hogy miattam jutottál oda, ahol vagy. Hátat fordítottál az egyetlen embernek, akire számíthattál.
Mivel kibasztál velem, úgy éreztem, hogy ezt már nem fogom lenyelni és elismerem, hogy rohadt görény módon a leggyengébb pontodon támadtalak, kisemmiztelek, megaláztalak, összetörtelek de nem bánom! Sosem bántam meg, mert ezt érdemelted!
Próbáltalak megmenteni magadtól, kiszedni a szarból de nem sikerült, nem sikerülhetett, mert te pontosan oda való vagy, ahová lesüllyedtél!!!

És a sok barátnő után jöjjenek a fiúk, férfiak.
Kezdeném  sort a második exemmel. Előbb említettem a szánalmas barátnőmnél, hogy talán egy-két ember van, akit nála is jobban megrühelltem. Gratulálok, kedves… tiéd az első hely!
A leggusztustalanabb, önteltebb, önzőbb, megnyomorodottabb, aljasabb, állszentebb és kétszínűbb féreg vagy, akit a Föld valaha is a hátán hordott. Vallásosnak tetteted magad és papolsz istenről, miközben mindenkit arcon köpsz. Ostorozom magamat, amiért ekkorát tévedtem és ennyire az orromnál fogva tudtál vezetni, Hogy hagyhattam ezt neked?
Rossz ember vagy,semmi kétség. Tudnod kell, hogy ezt nem azért mondom, mert elhagytál (!!!), hanem azért, mert egyszerűen így van. Nyalathatod a segged a haverjaiddal, hogy ,,nem, nem így van, te jó ember vagy” de tudod bárki elhazudja ezt neked egy grammért cserébe.
Te mit mondanál arra az emberre, aki megkap egy lányt, akiről tudja, hogy nem érdemli meg, kihasználja és ok nélkül félrehajítja? Azt hiszed játék vagyok?!
Én akkor nagyon szerettelek, bármit megtettem volna neked és ma már tudom, hogy milyen hatalmas hibát követtem el. Te pedig, te nyomorult senki, te csak a szarba vittél. Előtted egy teljesen normális életet élő lány voltam, aztán megismertelek téged és minden felfordult, leginkább a gyomrom. De most komolyan, te nem gondolkozol? Hülye voltam, és vakon követtelek mindenbe. Olyan dolgokat adtál a kezembe, amiről tudtad, hogy rossz, hogy nem egy fiatal nő kezébe valók és mégis… felfoghatatlan.
Kimondom nyíltan, hogy bele vezettél a drogok világába (!!!)…te, aki állítólag szerettél. Nem kenhetem rád az egészet, hiszen a döntésem miatt nem vonhatok felelősségre mást de nélküled elkerülhettem volna. És itt nem heti egyszeri fű szívásról volt szó. Minden nap tekertétek a cigiket. Nem egyet, nem kettőt és én ostoba komolyan elhittem neked, hogy ez normális. Minden körben melletted álltam, mert ezt láttam tőled. Ezt a példát mutattad.

És kedves olvasók, ha azt hiszitek, hogy ez durva, akkor kérlek itt hagyjátok abba az olvasást, mert lehet, hogy az elkövetkezőkben rosszul lesztek az olvasottaktól!

Nem álltatok meg a napi többszöri füvezésnél és mivel körülöttem mindenki ebben élt én normálisnak tekintetem. Ennyire meg tudja határozni egy ember életét a társasága. Hihetetlen.
Kezdtük a sóval, más néven speeddel. Egyszerű party drog, kinek is árthatna? Zacskó számra vettétek, retkes padokon csíkoztátok fel és megtanítottátok nekem is, hogy, hogyan is kell kihúzni. Éljeneztetek, mikor felszívtam és azt mondtátok, hogy ez milyen menő… menőnek tartottátok magatokat és engem is és sikerült megvezetnetek. Sok átmulatott éjszakát sok álmatlan követett, elkerekedett pupillák, egyhelyben ugráló fiatalok.

De ez még csak a kezdet volt!
A speed é a fű voltak az alapok. Utána következett a bogyó (= felni=lufi=extasy). Te voltál az első aki a kezembe adta, emlékszem, tisztán. Azt mondtad csak nyeljem le, gyorsan, mert keserű. Ültünk a sok drogossal és mind engem néztetek. Én pedig bekaptam, lenyeltem. Fájt tőle a fogam, keserű volt és igaz, hogy fél óráig önfeledt boldogság ölelt körbe de mikor kezd múlni minden elszürkül, minden lehangolttá válik és utálom az egészet és te újra és újra hoztad. Azt mondtad próbáljuk ki milyen így…
De ez még mindig nem a vége.
Jött a keményítés, ugyan is rájöttetek, hogy hogyan lehet LSD-t (bélyeget, papírt, lapot, epret) szerezni. Azt mondtátok ezt csak akkor próbálhatom ki, ha igazán vagány vagyok. Persze, hogy vagánynak akartam tűnni. Egy garázsban ültünk. Sikítoztam egy fehér fal előtt állva, örvényeket, gonosz árnyakat és elmosott, hamis barátokat láttam. És ti normálisnak tartottátok. Az alkoholt és a napi több doboz cigit már meg sem említem, pedig kb. minden hétvégén taccs részegre ittuk magunkat. Ez volt az élet.
És még van durvább.
Egy tóparton fetrengtünk egy rongyos paplanon az éjszakában. Megjelent a diler egy furcsa üvegcsével, benne fehér porral és szó nélkül mindenkinek körbe kínált egy késhegynyit, mindenki felszívta, csak én nem kaptam. Nem is akartam. Erre te szóltál neki, hogy nekem is adjon, azt mondtam nem kérek, mert azt se tudtam mi az. Erre ti félrehívtatok és azt mondtátok, hogy ne mondjak nemet, mert ez az ember azt nem tűri és, ha kínál valamit, akkor azt jobb, ha elfogadom különben mérges lesz. Felszívtam egy adag Icát (lónyugtató). Két napig hánytam és aludtam, és te még ezek után sem álltál meg. Furcsa pirulák, fehér csíkok, ocb-s cigik hadai következtek.
Egyszer azt mondtam neked, hogy én soha nem próbálnám ki a kokaint, erre te oda fordultál és azt mondtad: én igen.
Itt vágott mellbe a valóság, hírtelen elöntött a felismerés. Megláttam, hogy mi zajlik körülöttem, mit tettem. Elkezdtem leállni, ami kurvára nem volt könnyű úgy, hogy toltátok az orrom alá a cuccot és grammokkal meg zacskókkal felpakolva jöttél át hozzám. Lassan már nem voltam olyan menő csaj a szemetekbe.
Azt hitted azzal, hogy egy hétre elvittél a Balcsira kurvára sokat tettél értem. Közben a szüleid és a bátyád otthon sírtak miattad. A bukásaid miatt, a lebukott drog ügyeid miatt.
A barátaiddal folyton mondogatjátok egymásnak, hogy mennyire kurvára számíthattok a másikra. Akkor is számíthattál rájuk, mikor ép visszakönyörögted magad hozzám ők pedig a hátad mögött rám hajtottak, igaz? A hű barátok. És te még csak nem is tudod az igazat. Nem csak az az egy srác aki bevallotta neked, de nem ám. Ennyire vagytok igazak, számíthattok egymásra amíg valakitől pénzt kell kérni vagy drogot, vagy bármit. Érdek barátok. Ha van fű akkor nagyon tudjátok szeretni a másikat. Jópofiztok a dilereknek.

És akkor a szakításunkról még nem is beszéltem. Átjöttél, megfektettél aztán mikor végeztél oda fordultál és azt mondtad: Te nem vetted észre, hogy valami megváltozott köztünk?
-nem, miről beszélsz?
-hát, már nem érzem azt amit régen.
-mi….?! Most szakítani akarsz?

És te nem mondtad ki, a szemembe se néztél miközben én melletted sírtam, majd megfulladtam, sokkoltál.
Már este volt mikor elindultunk ketten a buszmegállóba. Én nyomorék végig sírtam, fogtam a kezed és adtam egy utolsó csókot, pedig egyszerűen fel kellett volna, hogy pofozzalak, sőt! Össze sem kellett volna jönnöm veled, egy hatalmas, kicseszett hiba vagy. Nem tudtad megmondani az okát, azt mondtad szabadságot akarsz. 10 hónapot pazaroltam rád miközben te ígéreteket tettél és áltattál a közös jövőnkkel. Utána rájöttem mindenre. Elküldtelek a picsába, elégettem a szarjaid pedig te egy hét múlva már könyörögtél, sajnálkoztál, de addigra már felszedtek a padlóról a barátnőim és sikerült megutálnom. A mai napig hálás vagyok nekik és büszke vagyok arra az erőre amivel sikerült hátat fordítanom neked.
Az utolsó szavam hozzád az volt, hogy fulladj bele a saját véredbe, az ma sincsen másként.

És ez után a sok csalódás után ( a 3. ember akiről írtam egyáltalán nem csalódás) had ejtsek pár szót az első igaz szerelmemről.
Sokan tudjátok ki ő, de én még is neki szeretném címezni ezt a levelet.

Drága Szerelmem,
  Mindig olyan szépeket mondasz nekem. Azt mondod gyönyörű vagyok, hogy én vagyok a legjobb dolog, ami veled történt és, hogy nem érted, hogy hogyan kaphattál meg. A legszebb, hogy te vagy az első ember, aki ezt nem csak úgy mondja. Mikor bele nézek a szemedbe, látom azt a halvány kis csillogást. Szinte meg tudom fogni a pólusaidból szivárgó szerelmet. Soha, senki mellett nem voltam még ilyen boldog. Megmentettél saját magamtól és még sosem köszöntem ezt meg neked.
Mindig is te voltál a legjobb fiú barátom és mint utólag kiderült te végig szerelmes voltál belém. Ár előbb tudhattam volna.
A legsötétebb időszakomban karoltál belém, kezdtem egyre mélyebbre süllyedni a tévedésekben. Sok mindent megbántam, te is tudod, próbálom elfelejteni a tetteimet. A rossz társaság, a csalódás és az elvakultság vezetett bele. Aztán mikor már kezdtem beletörődni, hogy már soha nem lesz esélyem boldognak lenni, sőt, nem is boldognak, egyszerűen csak normális akartam lenni. Te szóltál rám, hogy álljak le. Ez volt az a pillanat amikor mindenre rádöbbentem. Mellbe vágott a valóság, vissza játszódtak az emlékeim és igazad volt. Egy lánynak sem lenne szabad idáig jutnia és, ha te nem vagy, talán senki nem állít meg. Ki tudja hogyan végződhetett volna. Köszönöm.

Pedig akkor még csak barátok voltunk és te ég is őszintén a szemembe mondtad, nem haragudtam, hálás voltam.
Aztán szép lassan felhúztál a padlóról. Áthívtál magadhoz, egy csokor virággal vártál… soha az előtt nem kaptam még virágot egyik barátomtól sem. Mikor hazaértem egy egész órán át sírtam felette, vízbe tettem, pedig addigra már elfagytak és én még is napokig őrizgettem. Tudtad, hogy mennyire szeretem Hello Kittyt, ezért vettél nekem egy plüsst és befújtad. Aznap éjszaka az illatoddal, a te gondolatoddal aludtam el. Szerelmet vallottál és kaptam tőled egy csókot. Együtt fagyoskodtál velem a hévmegállóban és én szép lassan már nem rád, hanem ránk gondoltam.

Életem legjobb estéje volt. Soha senkitől nem kaptam még olyan őszinte szeretetet mint tőled. Nem csak egy lány vagyok, hanem a lány és ezt nagyon kevesen mondhatják el magukról. Miközben barátnőd volt, akkor is engem szerettél.
Végül úgy döntöttem próbáljuk meg. Életem legjobb döntése. Köszönöm, hogy rám találtál. Segítettél elhagyni a rossz dolgokat, minden nap ösztönzöl. Ez a második alkalom, hogy valaki a közös jövőnkről tesz ígéreteket nekem de ez más, mert neked elhiszem, mert tudom, hogy őszintén mondod. Tudom, hogy te tényleg velem tervezel, hogy látod ahogyan hosszú, fehér ruhában sétálok az oldaladon. Akkor is szeretsz, amikor nem érdemlem meg. Minden nap boldogan kelek fel abban a tudatban, hogy valaki őszintén, feltétel nélkül szeret. Van valaki mellettem, aki csak a jót látja bennem, aki meg vén, őszinte velem és minden tettét értem teszi. Nem az a kérdés, hogy te mivel érdemeltél ki, hanem az, hogy én hogyan kaphattam egy ilyen remek embert, főleg akkor amikor egyáltalán nem érdemelte meg. Tudd, hogy mindent megadsz nekem amire szükségem van, sőt sokkal többet. Annyi mindent kaptam tőled, é sitt most nem a tárgyakra gondolok. Ma már tudom, hogy a múltamban minden okkal történt, még a csalódások is, mert ezek mind kellettek ahhoz, hogy mi egymásra találjuk. Még csak öt hónapja vagyunk együtt, de ez alatt az öt hónap alatt több szeretetet kaptam tőled mint a saját apámtól egész életem alatt.
Tudom, hogy néha nem könnyű velem de azt akarom, hogy tudd, én minden percben szeretlek, még akkor is, ha nem mutatom ki. Tudom, hogy voltak vitáik, lesznek is de ugyan akkor tudom azt is, hogy mindig mindent meg fogunk oldani. A legcsodásabb dolog vagy ami valaha történt velem. Minden apró mozdulatomban ott van az az irántad érzett, mérhetetlen szerelem. Soha, senki nem vehet el tőlem, végre megnyugodhatok, végre megtaláltam, rám talált az önzetlen boldogság.

És ti, akik ezt olvassátok!
Minden nap emberek százai mennek el mellettetek de ti nem látjátok a történetüket. Nem érzitek a fájdalmukat és a rossz döntéseik súlyát, nem tudhatjátok mennyi csodás és szörnyű ember kísérte el őket az útjukon. Ha titeket kísér egy csodás ember, legyetek őszintén hálásak érte, ha pedig csalódtatok valakiben, akkor tekintsetek rá okként. Minden apró pillanatnak az életünkben az a célja, hogy elvezessen minket a megnyugváshoz, egy őszinte ember karjaiba. Hibáznunk kell, éreznünk, tapasztalnunk, csalódnunk, sírnunk de ezt mind abban a reményben tegyétek, hogy egyszer minden megtérül!

second round

Bocsi a csúszásért, mindannyiunkat lestrapál ez a köcsög suli:) Lettit annyira, hogy nem is tudta véleményezni a műveket, viszont elolvasta őket és mindegyiket jónak tartja. Én direkt kicsit részletesebb kritikáka írrtam, hogy ezt kiegyensúlyozzuk. Sajnos Ági nem tartotta magát elég kreatívnak ehhez a témához, feladta, így ő a harmadik kieső. A többieknek gratulálunk.

A következő forduló témája: humor
lisbethh@citromail.hu
letti.vattacukor@gmail.com

És most a művek:

Adelaine

A beteg világ

Egy nagyobb sóhaj kíséretében letettem az ecsetet a kezemből, a festőkészletemet a vászonnal együtt pedig elpakoltam. Lassan odasétáltam az ablakhoz, melyen az esőcseppek és kinyitottam azt. Beszívtam a hideg, friss levegőt, majd egy széket húztam az ablakhoz. Megfordítottam, ráültem, és kezemet a háttámlája tetejére helyeztem.
Kinéztem az ablakon, és csak néztem, ahogy a hideg őszi időben, szakadó esőben mik is történnek körülöttem.
Szemem a Central Park felé vándorolt. Mindig is szerettem az esőben sétálgatni. Úgy döntöttem, hogy meglátogatom a parkot, úgyis elég régen voltam már arra.
Megfogtam a széket, és visszatettem a helyére. Felkaptam a barna bőrkabátomat, ami az íróasztalon hevert.
Ahogy felvettem azt, a vázlataim leestek a padlóra.
- Nem hiszem el, hogy lehetek ilyen ügyetlen? – szitkozódtam eléggé hangosan.
- America, minden rendben van?  - felemeltem a fejem, majd megláttam lakótársaim, Shima és Burce aggódó tekintetét.
- Persze, csak… Na mindegy, lemegyek a Central Parkba – sóhajtottam – Shima, felhívnád Scarletet, hogy ne várjon? Ma inkább nem mennék át hozzá.
- Természetesen. De biztos, hogy jól vagy? – kérdezte.
- Igen, de most már tényleg megyek. Sziasztok! – még mielőtt bármit is mondhattak volna, becsuktam magam mögött az ajtót, és kulcsra is zártam azt.
Magassarkúm hangosan kopogott a fagyos aszfalton. Mivel kissé fáztam, összehúztam magamon a kabátot.
Mikor odaértem a parkba, kerestem magamnak egy padot, és leültem rá. Elő vettem a telefonomat, mert SMS-t kaptam.

Feladó: Scarlet  
Hát köszönöm.. legközelebb legalább szólj,mielőtt lemondod.
Mert rohadtul nem mindegy, hogy mikor szólsz! Rendeltem   
öt kibaszott pizzát, és mindent leszerveztem!                             

Egy nagy sóhajtás kíséretében elkezdtem pötyögni.
Feladó: America
Sajnálom.. De nem tehetek róla, hogy rosszul lettem..
Áh, hagyjuk, nincs erőm, bocsánat.
Elküldtem. A készüléket a zsebembe csúsztattam, majd hátradőltem a padon. Furcsa hangokat hallottam a közelemből, ezért elindultam a hang irányába.
A hang egyre erősödött, én pedig olyat láttam, amit nem kellett volna.
Két férfi, körülbelül harmincöt-negyven év körüliek voltak, egy halott öregasszony belső szerveit fogyasztották.
Elkezdtem köhögni, majd ebből öklendezés, végül hányás lett. Ezt a férfiak meghallották, majd elkezdtek felém közeledni.
Futásnak eredtem, de túl gyorsak voltak. Elkaptak. A magasabb férfi kezében egy szerv lapult, amit az alacsonyabb férfi által kifeszített számba akart betenni.
Rugdostam, haraptam vertem, de mind hiába. Megetették velem, majd elsötétült az egész világ..

_________________________________________________________________________________

Dave

Holtodiglan

Az emberi elme rejtelmeit soha senki nem ismerheti meg igazán. Önmagunknak is tudunk váratlan meglepetéseket okozni, olyanokat amiknek a szüleink mindig próbáltak ellen nevelni minket. Elég egy apró kattanás önnön tudatunkban és szokványosból abszurd psichopatákká válunk. Különös, leírhatatlan, megmagyarázhatatlan dolog. Hiába kutatja annyi ember ennek az ösztönnek a mechanizmusát, nincs hozzá szabvány kulcs. Mindegyik más, ez tesz minket személyiségekké. Van akit jóvá, van akit kevésbé. és van, aki jobb, ha meg sem születik.

Az én szüleim biztos megbántak. Mindent éreznek irántam a sajnálattól a megvetésig, mindent csak szeretetet nem. Egy hiba vagyok. Egy hiba nem bánja meg, hogy létrejött, egy hiba nem érez, nem érezhet semmit. Nevezhetjük kivételnek is, egy furcsa torzulat a társadalomban. De ki dönti el, hogy mi kivételes?

Tudom, hogy anyámnak örök életét megkeseredve kell majd leélnie, apám pedig megvet, nem érez már irántam semmit. Nem érdekelnek, már rég nem. Kicsiként még igen, mikor még nem voltam "kivétel".

De miben is nyilvánul meg az én kivételességem?

Hmm, nehéz megmondani. Talán az a gond, hogy nem mosok minden reggel fogat, vagy, hogy az egyik szemem kék, míg a másik barna, netán, hogy emberek húsát eszem.
Hoppá, igen!

És herointól kábultan guggolva a himbálózó lámpa hamiskás fénye alatt, a nyálamat folyatva rájövök. A tű még ott lóg az elkötött karomból, a hátamra zuhanok. Miért változtam meg? Erősen koncentrálva próbálok visszaemlékezni a gyerekkoromra.

 Nagyjából nyolc éves lehettem. A szomszéd kislány, Abby volt a legjobb barátom, habár tudtam, hogy ő mást is érez irántam de akkoriban még nem foglalkoztam ilyesmivel. Mint oly sok más gyerek, mi is építettünk magunknak egy bunkert. A közeli erdőbe, egy fa tetejére. Minden nap odajártunk játszani. Csak egy szabály volt: sötétedés előtt érjetek haza!
Kora tél volt, és mi ismét játszani mentünk. Nevetve indultunk a bunkerhoz, ez volt a mi titkos helyünk, amiről senki sem tudott.
Roskadozva vártak minket az ágakra szögezett, korhadt, nyirkos, mohás deszkák. Látszott rajta, hogy gyerekek munkája. Egy enyhén bomlott kötélen lehetett feljutni a ,,bázisba".
A kedvenc elfoglaltságunknak hódoltunk: medvéket lestünk.
A lehető legcsöndesebben, egymáshoz kuporodva figyeltük ahogyan esznek. Elkezdett szürkülni az ég, hideg szél kúszott fel a lábszárunkon és tudtuk, hogy haza kell mennünk de a medvék nem mozdultak.
Már második napja éheztünk odafent, tudtam, hogy keresnek minket de annyira félreestünk a környéktől, hogy kezdtem elveszíteni a reményt. Áztunk az esőben, fagyoskodtunk a hideg szélben de legfőképp éheztünk, miközben alattunk egyre csak váltották egymást a vadállatok.

Abby folyamatosan sírt, be is lázasodott. A kabátom alá vonva öleltem magamhoz, megpróbáltam mindent. Egy kővel tereltem el a medvék figyelmét de mire lemásztam a kötél feléig, már indultak is vissza felém.

Teliholdas éjszaka volt. Abby hamvas bőre gyöngyként verte vissza a fényt. Szőke haja fehéren izzott, figyeltem, ahogyan a mellkasa fel-le emelkedik a lélegzetére. Rádöntöttem a fejem. Puha, hideg márvány. Az illata fogott meg leginkább, mélyen magamba szívtam, még ma is emlékszem rá. Eleven, pezsgő vér vasas illata gőzölgött a pórusaiból. Megannyi apró izom rezdült benne egyszerre szíve kitartó lüktetésére. Lehunytam a szemem és láttam magam előtt azt a meleg vért pumpáló, húsos szervet. Elképzeltem ahogyan két tenyerem közé szorítom, láttam ahogyan a hold fényében megvillan a felszálló pára. Közelebb emeltem az arcomhoz, hozzá ért az ajkamhoz és leolvasztotta róla a ráfagyott nyálat.
Vágyakozásomból egy apró, álom béli rezdülése ébresztett fel.
Lassan a kabátja alá csúsztattam elfagyott ujjaimat, össze rezdültem. Puha, meleg bőrfelület. Ez még nem fagyott át, nem úgy mint a nyakán. Lassan cirógatni kezdtem, teljesen felpörgetett a gondolat, hogy a gyomrába dugjam a kézfejem kiélvezve a teste melegét.
A vállához préseltem a mellkasom, lenéztem az arcára. Békés volt, szempillái néha megrezdültek mély álmában. Ajkai kéken csillogtak, a hasa néha felkordult. Gyönyörű teremtés volt, rossz volt szenvedni látni.
A szájához hajoltam, kihúztam a kezemet a kabátja alól és az arcára simítottam. Behunytam a szemeimet. Lágyan rácsókoltam azokra az elgyötört ajkakra, majd a csípőjére ültem, szorosan combjaim közé fogtam. Erre felriadt de nem láttam a tekintetét. Úgy szorítottam össze a szemeimet, mint, ha egy mindent elvakító csóva szegeződne rám.
Két kezembe fogtam a fejét, elemeltem a deszkáról majd teljes erőmből visszacsaptam hozzá. Felsikított, a harmadik ismétlésre ár elhalt a hangja én pedig zokogva még egyszer nekivágtam a lécnek.
Meleg, gőzölgő vér lepte el a tenyeremet. Csak ekkor nyitottam ki a szemem. Feketén verte vissza a felhőkön átszivárgó, meggyalázott holdfényt. Ilyen kegyetlen gyilkosságnak kellett, hogy szemtanúja legyen.
Lassan elszállt belőlem a sajnálat, elfolyt akár a vér drága Abbym testéből. Letéptem róla a ruhákat, magamra vettem őket, majd végig néztem az élettelen kis testen. Csodás porcelánként állta a kínokat, alig vártam,  hogy beleharapjak. Nem csalódtam, melegen várt. Bele vájtam a szemfogaimat és tépni kezdtem a húsát, akár egy állat. Egész a bordákig lerágtam, szinte belefulladtam, olyan mohón nyeltem a falatokat. Mindenemet átitatta a vér. Forró páraként csapódott az arcomra, elégedetten fürdőztem benne.
Egészen addig magamnál tartottam, míg ki nem hűlt. Ekkor ledobtam az állatoknak, s még ők a tetemmel foglalkoztak én hazaszaladtam. Út közben levetettem az idegen ruhákat.
Elmeséltem a történetet, azt hazudtam, hogy Abbyt széttépték a medvék, a rajtam száradó vér pedig egy mókusé amit a bunkerben fogtunk.

Még két embert kellett megennem, hogy rájöjjenek mekkora szörnyeteg is vagyok valójában. Az egyik állítólagos szerelmemet tizennégy évesen, és egy osztálytársamat két évvel később. A harmadik incidenst már nem tudtam megmagyarázni. A bíróság elítélt és most már egész életemet ezek között a rácsok között fogom leélni, herointól kábultan a himbálózó lámpa hamiskás fénye alatt, a nyálamat folyatva.

_________________________________________________________________________________

Demetria

Vággyal és kéjjel uralni az akaratot,ez a dominák művészete.

Nem érdekel a történetük,nem érdekelnek a problémáik,ahogyan az igényeik sem.Amint belépnek azon az ajtón minden joguk és szavuk elporlad.Csak az én akaratom létezik,amit keményen a húsukba égetek,mint egy hatalomdemonstrálásként.Rég nem hallok könyörgést.Miért teszem ezt?Mert élvezem,mert beindít.

December 12,Jade; Remegő kézzel szorongattam a gyűrött kis cetlit egy teljesen szokványos ajtó előtt toporogva.Kétszer is meggondoltam,hogy tényleg be akarok-e menni,végül begyűrtem a jegyzetpapírt a zsebembe,erőt vettem,és átléptem a küszöböt.Egy előszoba.A falnak támaszkodva egy férfi füttyentett,majd a balján lévő ajtó felé csapott fejével. Újabb kilincs. Sötét volt,alig láttam.Füst gomolygott az egész szobában.Ahogy körülnéztem tudtam,hogy jó helyen járok.Az egyik sarokban egy ágy, fölötte a plafonra egy nagy X alakú gerenda volt csavarozva.A falból gyűrűk és láncok lógtak.Átható bőr illat csapta meg az orrom.Hallottam ahogyan kicsapódik egy szék majd nekem háttal feláll benne egy nő. Lassan felém fordult, kifújta a tüdejében lévő füstöt,majd tett egy határozott lépést irányomba.Platform tűsarkúja visszhangozva verődött vissza a parkettáról.Magas volt,gyönyörű alkattal.Formás csípőjét és karcsú derekát egy fekete fűzőbe rejtette,telt mellei szinte kibuggyantak belőle.Hosszú,kecses lábaira latex nadrágot húzott,ami lábszára hátsó részén egészen a fenekéig fel volt vágva,s szalagokkal fonta magára.Hosszú,fekete haja a derekáig lógott,ajkait feketére rúzsozta,gyönyörű arcára pedig színben megegyező festéket kent.Gyönyörű látványt nyújtott,akaratlanul előtört belőlem egy sóhaj.Jó kezekben vagyok. -Cherry Bones?–kérdeztem elhalványuló hangon. - Ha nem lenne elég nyilvánvaló,Kedves,akkor elárulom,hogy jó helyen jársz.-mire végzett a mondattal már előttem állt,kezével kisimított egy hajtincset az arcomból majd eleven tekintetét az enyémbe döfte.Valami fellobbant bennem,az ajkam megrezzent,alig vártam,hogy beleharapjon,alig vártam,hogy uraljon. - Én még sose csináltam ilyet. - Látszik, annyira elveszett vagy.Ne aggódj,bízz mindent rám,nem lesz semmi feladatod,csak az,hogy tűrd. Leakasztott a combjáról egy bőrszíjat,majd a nyakam köré tekerte.Egy pillanatra kikapcsolt az agyam,minden megszűnt létezni,csak azt a gyönyörű nőt láttam magam előtt aki leszaggatta ruháimat,majd térdre kényszerített.Szó nélkül emelt le egy feltekert kötelet a falról,visszasétált hozzám és annak egyik végével a fenekemre csapott.Ott térdeltem,négykézláb és éheztem a parancsaira.Egyik lábával a gerincemre lépett,csuklója köré tekerte a hajamat,majd hírtelen hátra rántotta a nyakamat,feszíteni kezdte,a lélegzetem pedig megakadt. - Mocskos kis szuka!-ordította, majd ismét megcsapott a kötéllel,átemelte hátamon a lábát és terpeszállásban fölém magasodott.-Sikíts!– tépett egyet a hajamon,mire torkom szakadtából felsikítottam.Letérdelt,csípőmmel a lábai közt rásimult a gerincemre,melleit a lapockámhoz préselve majd a fülembe susogott:sss. Szabad kezével lesimított a bordáimon,a mozdulatot a mellemre irányította majd megmarkolta azt és dögönyözni kezdte.Közben vadul a nyakamba és a vállamba harapott én pedig csak sóhajtoztam és sziszegtem.Elengedte a hajamat,húsos ajkai közé vette az egyik úját majd a lábaim közé csúsztatta azt és cirógatni kezdett vele.Alig halhatóan felnyögtem,mire a fülembe hajolva viszonozta a gesztust.Hírtelen felállt és otthagyott.Egy lánccal a kezében tért vissza,a nyakörvemre erősítette,majd négykézláb az ágyhoz vezetett és a falhoz kötött.Ráült a hasamra majd hírtelen az ágyra nyomta a csuklóimat,rájuk térdelt és egy bilincsel kikötötte azokat.Lejjebb csúszott a csípőmön és a kötéllel-amivel már volt szerencsém megismerkedni-megkötözte a lábaimat, felrántotta őket majd a plafonon lévő csigához erősítette. Megint otthagyott.Ezúttal egy ostorral tért vissza,mellém sétált majd annak szárát végighúzta az ajkamon,a melleimen majd hírtelen felrántotta és teljes erőből a fenekemre csapott vele.Sikítottam ő pedig még háromszor nekem támadt.Mint egy béklyóit tépett vadállat,szaggatta a húsomat közben pedig földön túli élvezet csillogott a szemében.Egy késsel elvágta a kötelet ami a plafonhoz rögzítette lábaimat.Ledobta fegyverét,s ismét a medencémre ült.Felpofozott, aztán a mellbimbómba harapott,közben pedig bordáim közé fúrta körmeit.Combjaival úgy szorította az enyémet,hogy éreztem ahogyan a csontunk a másikéhoz préselődik.Ekkor a nyakamra tenyerelt,átfogta ujjaival és szorítani kezdte,nem tudtam a szemébe nézni.A tekintete annyira élő,annyira veszélyes volt,hogy féltem ráemelni az enyémet,éreztem ahogyan égeti a bőröm.Beteges szenvedéllyel kínzott és közben mosolygott. A koponyámat belenyomtam a matracba,a szemeim fent akadtak,lélegzetem a torkomba szorult és elárasztott a boldogság.Minden érzés kihalt belőlem,kivéve a fájdalom. Megelevenedtem, megvadultam én is. Elengedett én pedig hevesen kapkodva szívtam magamba a levegőt.Eloldozott. Felöltöztem,megköszöntem majd megkínozva,meggyötörve és megalázva kisétáltam. Tudtam,hogy még vissza fogok térni.

____________________________________________________________________________________________________

• 

  20:43
  

  Eliza Sipos
  

  
  

  Dave: 9,5 Mindig lenyűgözöl a kreativitásoddal és a tehetségeddel. Miköözbe olvaslak teljesen bele tudom képzelni magamat, látom a színeket, érzem az illatokat mert annyira át tudod adni ezt a megfestett érzést. Annyi érdekes gondolatod van, kicsit mint, ha nem is tudnád mindet kiadni magadból. Egy ki nem használt zseni vagy. Azért nincs meg az az öt tízed, mert az előző írásod művészibb volt, tehát ez az értékelés a korábbi teljesítményedhez viszonyul. Ha azt nem vennémm figyelembe akkor 10 lenne, a mostani kicist nyersebb, több indent is belevihettél volna, igaz akkor már egy magasabb szinten kellene értelmezni, amolyan író az íróhoz stílusban. Nagyon tetszik a végén az ismétlés. Gratulálok.
• 

  20:54
  

  Eliza Sipos
  

  
  

  Adelaine:9 Ez sokkal joban tetszik mint az előző. Először is szeretném megjegyezni, hogy tetszik a főszereplő neve, elég különös választás de bejön. A kibontakozás szokatlan, nem várt, nekem nem ember evő kanibálok jutnának eszembe a beteg ilágról, ez elég érdekes és kreatív választás. Aztán ott az a kis rejtélyes beszélgetés a lemondott programról, ez azért tetszik mert csak úgy random bele dobtad. Ez néha bevállik, de gyakrabban nem. Itt most adott egy kis pluszt bele, kár az öt pizzáért:) Látszik rajtad a fejlődés, hogy tudsz alkalmazkodni a témákhoz és ilyen szélsősége dolgokba is tudsz mozogni. Azért nem tíz, mert a befejezés számomra olyan lezáratlan, tudom, hogy direkt ilyen de pont a lényegnél szakad abba. Mondjuk így talán érdekesebb is de lógva hagytad a levegőbe, most csak elképzelni tudjuk, hogy mi történt Amerikával. vagy ez volt a cél?

  Demetria: 10 Drága Demetria, az egyik kedenc témámat tálaltad most fel. Domináns szado-mazo? Remek választás egy beteg, aberrált világban. Te inkább a cselekményekre fekteted a hangsúlyt, leírás nálad a külső megjelenésre és a környezetr jellemző. Ha tennél még bele a főszereplő mélyebb érzéseiből és kicsit részletesebben írnád a többit akkor egy szavam nem lenne rád- itt gondolok pl.: illatokra, szín hatásokra etc. A történet alapja viszont stabil, külön tetszik a lezbikus mivolta, ez is egy kis betegességet ad még hozzá.