V. A várva várt elégtétel

„A legközepesebb tehetségű emberek is bizonyos nagyságra tesznek szert a pusztító erejük által.”

Ismeritek azt az érzést mikor egy nagy partyba készültök? Egy buliba ahol te leszel a V.I.P. vendég. Vidám sürgés-forgás veszi kezdetét. Kiválasztod a legvadabb ruhád, sminkelsz, tusolsz, táncolsz, rákészülsz az estére. Én is ilyes fajta izgatottságot éreztem noha én szájfény helyett tűket és bárdokat, partydrog helyett pedig ciános meg arzénos tasakocskákat tömtem a táskámba. Felvettem a legszebb, legfehérebb szettemet. Ajkaimat hófehérre kentem s még egyszer utoljára végigjátszottam a tervet a fejemben. Én nem egy diszkóba készültem a tollukat meresztgető pávák közé… én ölni fogok.

A hibalehetőség számunkra nem ismert fogalom. Tökéletes, alapos munkát végzünk és még élvezzük is.

Úgy adódott ,hogy ma Letti, Daniella, Niki meg jómagam késő estig bent leszünk a suliban termet dekorálni. Niki azért vállalta mert gondolom bárhol szívesebben lenne mint otthon a –feltételezem- iszákos apjával meg a többi tanulatlan paraszttal. Mi meg hát mi másért mint ,hogy lassan kivéreztessük? Esküszöm: tökéletes. Úgy szeretem ezeket a véletlen egybefutó szálakat, ezeket a véletlen jött, tökéletes pillanatokat.

*

Kissé hülyének nézték a triónkat mivel mindhárman szép, díszes ruhában sorakoztunk fel a dekoráció megalkotásához. Daniella szokásosan elegáns, mély lila szerkóba csavarta magát még Letti a -tőle szintén megszokott- fekete fűzőjét s fodros szoknyáját öltötte magára. Szokványosak voltunk ám még is mások. Sugárzott belőlünk az izgatottság és ez amolyan különleges eleganciát kölcsönzött a megjelenésünknek.

Úgy is volt ahogyan lennie kellett. Késő estig nyúlkáltunk a forró ragasztóban. Vágtunk, fúrtunk, faragtunk. Csak mi négyen. Nikolett végig kerülte velünk a kontaktust. Csendben bíbelődött a kis apróságaival. Végül jelezte a felügyelő tanár ,hogy eljött az idő a hazamenetelhez. Mind a négyen egyszerre mentünk ki az ajtón. Úgy viselkedtünk mint az összes többi napon. Senki sem látta a szemünkben csillogó gyilkolási vágyat. Habparty helyett vérfürdő.

Kint már javában dúlt az éjszaka. Niki kocsija pont a miénk –mármint Gináé- mellett parkolt. Micsoda véletlen. Khm. A sötétben előhalászta a slusszkulcsait ám már nem volt ideje kinyitni a kocsiajtót. Daniella mint egy árny: mögé suhant és hátulról kloroformos zsebkendőt nyomott az orra alá. Ettől azonnal beájult. Minden olyan gyors lett. Már rohantam is Letti kocsijához és épp szálltam volna be mikor a csajszim elkapta a kezem és szigorú tekintettel hozzám vágta:

-Úgy vigyázz rá mint egy pár hófehér Dior cipőre!

Vigyorogva biccentettem majd beszálltam az álom autóba és elhajtottam az éjszakába. Ez alatt Daniella bedobta Niki eszméletlen testét annak csomagtartójába s már be is ült az anyós ülésre. Gigi vetődött be mellé.

-Mindig lenyűgöz a gyorsaságod –vigyorodott el majd indította a kocsit. Nem volt hozzászokva a tragacsokhoz így Niki verdáját is elég nyögve nyelősen sikeredett elkormányoznia az elmegyógyintézetig, ahol is már minden készen állt Niki fogadására.

Én éppen a boncteremben élesítettem a késeket mikor kivágódott az ajtó s megpillantottam Lettiéket amint közös erőfeszítések árán vonszolták be az ájult Nikit. Két perc sem kellett de már ki is kötözték a fémasztalhoz mire én megkerültem őket s egy edzett acéltálcát húztam Niki halálos ágya mellé melyen makulátlan pengék sorakoztak pár fogó, szíj meg fűrész társaságában.

-Most?- suttogtam magam elé közben leendő áldozatunkat méregettem.

-Most várunk –nézett a szemembe Gigi majd maga alá húzott egy széket, amire le is telepedett majd rágyújtott.

Ötpercnyi néma csendben lezajlott tétlenkedés után megelégeltük a dolgot. Gina közelebb húzta magát ülőalkalmatosságával együtt a boncasztalhoz, s kifejezéstelen arccal elnyomta a füstölgő csikket Niki fakó homlokán.

Hírtelen megrezzent a teste majd hangosan hörgött egyet. Még kába volt de ösztönösen próbált odakapni az égett sebhez ám a béklyók nem hagyták véghez vinni a mozdulatot. Még kába volt de nagyjából felfogta, hogy kik vannak körülötte. Keserves, dühtől ittas sikoltozás, ordítozás, no meg szitkozódás vette kezdetét.

-Istenem- kapott a halántékához Daniella. –Nem bírom ezt a rikácsolást.

Én felkaptam egy húskést, és már vágtam is volna Niki mellkasába, ám pár centivel halálos suhintásom beteljesülése előtt Letti elkapta a csuklómat.

-NE!- kiáltott rám mire én megremegtem s leeresztettem a kést markoló kezemet. Megráztam a fejemet ,hogy kitisztuljanak a gondolataim. Nem értettem magamat. Nem rám vall ,hogy így elveszítsem a fejemet de másra sem tudtam gondolni csak arra ,hogy ledöfjem, hogy áztassam meg a pengéket a vérében.

-Türelem –vigyorodott el Gina ám láttam az ajkain ,hogy remegnek. Félelemnek nyoma sem volt, csupán olyan szinten vissza kellett fognia magát ,hogy majd bele roppant. Ő sem akart többet csupán végezni legnagyobb riválisával. Hát oly nagy kérés ez?

Daniella lépett mellénk egy szikével a kezében.

-Hölgyeim! Csak szép nyugodtan. – Nyomta a szikét Gigi kezébe mivel úgy gondolta ,hogy őt illeti az első vágás joga.

-Kezdődhet a vadászat- szólalt meg rideg hangon majd gonosz vigyorra húzta feketére mázolt ajkait. Niki hírtelen magába fojtotta a sikolyait, nem jött ki hang a torkán. A szemében csak úgy csillogott a félelem. Annyira csodálatos pillanat volt. Bevallom: meghatódtam.

Letti tett egy lépést felé majd megszorította a szikét és hatalmasat ordítva, teljes erejéből belevágta azt Niki medencecsontjába. Hatalmas reccsenés hangja verődött vissza a csempéről majd egy akkora sikolyt eresztett el áldozatunk ,hogy be kellett fognom a fülem.

-Elkezdődött!- tapsikoltam vidáman majd megszorítottam a csaj pólóját és leszakítottam róla. Vérét nem győzték nyelni az asztal elvezető csatornái. Fogtam egy körfűrészt majd hihetetlen önelégülés társaságában lenyisszantottam pár ujját. Lassú és fájdalmas munkát végeztem. Elkapott a táncolhatnék ahogy hallgattam a sikítozását. Daniella tűt nyomott a kezébe majd beadott neki valami rózsaszín löttyöt. Látva értetlenkedésünket elmagyarázta ,hogy ettől majd felerősödik a fájdalma viszont csillapítja a sokkot így hosszabb ideig marad majd életben.

Gina végigmérte Niki testét mint ha csak egy férges, rothadó dögön nézne végig. Még próbált szabadulni de a szíjak már a húsába vágtak így rövidesen felhagyott a rángatódzással. Fogott egy kést majd halkan kuncogva kivájta nekem a jobb szemgolyóját. A csaj már nem bírt ordítani így csak fájdalmas, kósza nyöszörgést tudott hallatni. Megkerültem az asztalt ám a tűsarkúm kopogás helyett tocsogásra váltott mivel már jókora vértócsa gyűlt össze körülöttünk. Minden cseppel fogy az időnk így megszaporáztuk mozdulatainkat. Belemarkoltam a hajába majd ököl számra tépni kezdtem azt. Daniella  körbe vágta a koponyáján a bőrt majd közös erővel lecincáltuk róla így egy kopár, véres csontdarab meredt ránk. Durvák voltunk de még is vigyáztunk ,hogy mindvégig magánál legyen.

Gina fogott egy lángszóró pisztolyt majd végig égette vele Niki lábát egész a húsig majd erős maróhatású sósavat löttyintett rá.

-Hupszi –öntött egy keveset a koponyájára meg a szemgödrébe is majd elhajította az üres kannát. Én felpattantam fölé az asztalra majd teljes lendülettel belemélyesztettem a tűsarkúmat a csaj térdébe. Ropogás, sikítozás és keserves könyörgés. Legszívesebben felvettem volna csengőhangnak. Hehe.

-kérlek… hagyjatok! –sikítozott de tudta ,hogy itt a vége.

Gina megfogta a sípcsontját majd ellentétes irányba kezdte hajlítani miközben én még mindig a térdén álltam így az finom ropogással tört szilánkosra. Daniella aprólékos mozdulatokkal csíkosra vágta az ajkait egy szikével majd hátra húzódott. Én helyet cseréltem Gigivel aki felhúzta jobb lábát majd teljes erőből beletaposott platform cipőjével Niki fogsorába mire a fogacskák belefúródtak annak szájüregébe meg nyelőcsövébe. Szaporán köhögte fel a vért és már csak lélegezni volt ereje. Letti ledobta magát a mellkasára majd puszta kézzel belefúrta pengeéles körmeit annak nyelőcsövébe. Némi kotorászást követően kirántotta ujjait markában tartva Niki elgyengült hangszálait majd hírtelen kitépte azokat. Én tapsikolva pörögtem körbe-körbe miközben Daniella tűket állítgatott a megmaradt szemgolyójába.

A test megfeszült majd lassan elernyedt. Halk szívdobogás visszhangzott. Éreztük ,hogy mindjárt vége ám még mielőtt végleg eltávozott volna Gina szétfeszegette a véres bordáit majd megint csak puszta kézzel kicincálna a még dobogó szívét. Erre a csaj végleg elhallgatott. Beteljesült a bosszúnk, a hőn áhított bosszúnk, a véres, csodálatos bosszúnk. A gazdátlan szív még dobbant párat Letti kezében majd elnémult… örökre. Gina olyan erősen megszorította ,hogy az szétrobbant s a vér mindenfelé fröccsent. Fel se tűnt ,hogy a szép, fehér ruhácskám vörösre színeződött de nem is érdekelt. Pár percig még néma csöndben méregettük művünket majd precíz alapossággal sterilizáltuk magunkat. Ahogyan sikáltam a belső szervekkel meg vérrel borított kezemet hatalmasat sóhajtottam. Végre vége. Végre mindent elértünk amit el akartunk érni.

*

Megállítottuk az iskolába vezető úton a kocsikat majd egy hajtűkanyarral beálltunk a hegy meredek szakadékjának tetejére. A terv az volt ,hogy autóbalesetnek állítjuk be a dolgot. A tűz majd eltünteti helyettünk a nyomokat. Beültettük a tetemet a volánhoz majd mind Niki autója mögé álltunk.

-Sátán veled te rohadék! –szisszent fel Letti akár egy jóllakott vipera majd akkorát rúgott az autó hátuljába , hogy az a lendülettől legurult a hegyoldalon, belecsapódott egy fába majd kigyulladt. Utána hajítottunk még egy kanna benzint majd beültünk Gigi kocsijába és elégedetten elsuhantunk az éjszakába.

„Nem egy akarok lenni, hanem az egyetlen.”

Pontban 11 órakor léptünk be a temető ódon vas kapuján. Nem lehetett eltéveszteni a célt, hiszem nagy tömeg gyűlt össze Nikolett temetésén. Követtük a vonuló birkatömeget, akik mentek az orruk után. A ravatalozó félkör alakú volt, telis tele fekete műanyag székekkel. Egy üres helyet sem találtam, tehát állni fogunk. A lehető legtávolabb álltam a ravatalozótól, három méterre a tömegtől, legalább nem fogják hallani, ha elnevetem magam, ami megeshet. A pap lassú, mély hangon beszélt mindenféle istenről, emberekről, emberi kapcsolatokról, mennyről és pokolról, angyalokról és démonokról és persze arról, hogy a ribanc jó ember volt. Persze hogy jó ember volt. Jó kínzás alany. A pap felszólított minket, hogy imádkozzunk a lelkéért.
- Volt lelke annak a picsának? – suttogtam Letti fülébe majd halk kuncogásba kezdtem, amit szerencsénkre elnyomott a felszínes, képmutató emberek hangja amint azt az üres, semmitmondó imaszöveget mormolták.
- Kész utójáték ez a temetés. – vigyorogtam Gigire.
- Mért, mi volt az orgazmus? – suttogott vissza
- Hát amikor széttrancsíroztad a szívét puszta kézzel. – vigyorogtam újfent és nevetőroham tört rám. Kierőlködtem magamból egy félig nevetős „megvárlak a kocsiban” mondatot majd hangosan kacagva lassan kisétáltam a temetőből.

*Letti*

Halványan mosolyogva hallgattam, ahogy Liza nevetése visszhangzott a távolból majd mikor megláttam Őt lehervadt az arcomról a mosoly. Mivel Nikkencs szülei nem voltak itt, ezért Márk dobta rá az első rózsát a sírgödörbe eresztett koporsóra. Látva meggyötört, szomorú ábrázatát mellé sétáltam és rádobtam a mi két rózsaszín rózsánkat a ribanc végső nyughelyére azon filózva ,hogy minek koporsó egy megcsonkított, kiégett csontváznak. Erőt vettem magamon és eltüntettem a mosolyt az arcomról. Nagyot sóhajtottam és Márk vállára hajtottam a fejem. Ő óvatosan átfogta a derekamat és a fejét az enyémre hajtotta. Éreztem, hogy rázza a testét a sírás, hogy remeg, éreztem a szívdobogását, hallottam ahogy gyorsan szedi a levegőt… megfogtam a kezét és arrébb húztam a sírtól. Nyugtató szavakat suttogva öleltem át. Lassú mozdulatokkal, gépiesen simogattam a hátát mire halkan zokogni kezdett. Két tenyerem közé fogtam az arcát.
- Elvigyelek innen? – kérdeztem komoly hangon, mire egy aprót bólintott. Több nem kellett, összekulcsoltam az ujjainkat, és kisiettünk a parkolóba. Liza már lenyugodott, gyorsan beültettem hátra és hazavittem. A házuk előtt kirángattam a kocsiból, és hadarni kezdtem.
- Idefigyelj. Nem tudom, hogy mit csinálok most majd vele, nagyon nem vagyok jó az ilyen helyzetekben, ezt te is tudod. Mit csináljak?
- Vigasztald meg. Ölelgesd, adj neki pár puszit, simizd a hátát ha a nyakadba borulva sír, aztán… majd a dolgok jönnek maguktól.
- Dolgok? Milyen dolgok?
- Hát tudod ilyen helyzetekben valami kell, ami eltereli a figyelmét.
- Nem esik le.
- A szex, te butus. Meglátjuk, hogy ilyenektől beindul-e, ha már múltkor olyan szenvedélyesen suttogott a füledbe… tényleg, akkor mit mondott?
- A MignonMániás esetre gondolsz, vagy melyikre?
- Volt máskor is ilyen? – kétkedő pillantásával a vesémbe látott, nem tehettem mást…
- Hát öö…- az arcom paradicsomszínt öltött.
- Igen? – kérdezte hosszan elnyújtva az e betűt.
- Volt igen… amúgy csak elmondta hogy előző este mennyire ki volt bukva Niki miatt, hogy megkapta a kocsit, és kijelentette, hogy nem fogja furikázni Márk popóját, majd megy busszal mint eddig. Azt mondta hogy én sokkal jobb ember vagyok mint ő… sokkal szebb… és hogy azt érzi hogy engem sokkal jobban tudna szeretni. Mikor kiraktam a házuk előtt odaadtam neki a cipőt, amit vettem neki…
- Vettél neki egy cipőt?
- Igen, vettem, de nem ez a lényeg. Tehát vissza akartam adni a pulcsiját, de nem hagyta, azt mondta, hogy megtarthatom. Tegnap is abban aludtam, jézusom, olyan jó illata van… aztán meg…
- Aztán meg?
- Megcsókolt. Kétszer… és olyan jól csókol, azt hittem, hogy ott halok meg a karjaiban. De aztán jött a koppanás. Niki ott ült a verandájukon, hallotta, ahogy kimondta, hogy szeret, és hogy jobb vagyok mint Niki, a csaj meg végighallgatta. Mekkora fájdalom lehetett neki… húúúúú, dupla kínzás! – vigyorogtam.
- Ebből dugás lesz – vigyorgott rám a lelkem rosszabbik fele, majd megölelt, és befele vette az irányt. Mielőtt kinyitotta az ajtót hátrafordult, és visszakiabált:

- Aztán gumit használni! – villantott egy ördögi mosolyt, majd gyorsan besprintelt. A Márk felőli ajtóhoz vettem az irányt, behajoltam a kocsiba. Láttam, hogy nem fogom tudni megölelni, ezért a két lába közé térdeltem, és úgy öleltem meg. Ő bizonytalanul karolt át, csak pár centivel a fenekem felett, bizonyára úgy volt neki kényelmes. A fülébe suttogtam:
- Hova szeretnél menni?
- Bárhova, csak ne olyan hely legyen, ami rá emlékeztet.
Mint derült égből villámcsapás, jött az isteni szikra.
- Gyere hozzánk. Csak mondjuk előtte öltözz át. Bár… van egy-két fiúsabb cuccom, azok jók lesznek rád.
Bepattantam a volán mögé, és hozzánk hajtottam.

A hajlított vaskapu automatikusan kinyílt előttünk én pedig ráhajtottam a házhoz vezető, kikövezett útra. Rásandítottam a szemem sarkából szívem választottjára majd észrevehetetlen vigyort csempésztem arcomra látván ,hogy nyitott szájjal bámulja anyuval, lakta kéglinket.  Leparkoltam a bejárat előtt majd kiszálltam és őt is erre ösztönöztem.

-Gyere csak- támasz képpen kézen ragadtam és felhúztam a betonlépcső tetejére, ahonnan is nagy szilvafa bejáró vezetett a halba. Mondanom sem kell: a csodálkozástól csak nem lélegezni is elfelejtett. Játszi könnyedséggel suhantam el a milliós vázák között, fel a csigalépcsőn egész a szobám ajtajáig. Kissé megkopott, fekete faajtó kérte volna a jelszót ám mikor meglátta kivel is van dolga engedelmesen kitárulkozott parancsolója akarata előtt. Meglepett, hogy magától nyílt ki. Kicsit hátborzongató… na de mindegy is. A gardróbba érve kihalásztam pár ruhadarabot, amiről úgy gondoltam, hogy rámennének Márkra. Csak a régi selejtek: alig hordott, hibátlan DC póló meg egy converse melegítő naci. Csak, hogy kényelmesen legyen a drága. Hűséges szeretőhöz méltóan széles vigyorral suhantam le a szőnyegezett lépcsőn ölemben a holmikkal. Jobb kezemet végighúztam a korláton, amin általában Liza szokott csúszkálni mint egy cirkuszi majom. Mikor az utolsó lépcsőfokra dobbantottam elkomorítottam arcomat mint ha megrázott volna a temetés na meg oly nagyon szeretett osztálytársam sajnálatos halála. Ő éppen a rólam készült képeket nézegette amiket anya hobbi szerűen akasztgatott ki a falra.

-Milyen tündéri voltál –nézett rám. Némi megnyugvást hallottam a hangjában.

-Voltam? –vigyorodtam el majd odaadtam neki a göncöket.

-Illetve…

-Igaz, már cseppet sem vagyok tündéri. Egy dög vagyok –eresztettem el egy játékos vicsort mint egy incselkedő kiskutya mire ő leejtette a ruhákat a földre és hírtelen mozdulattal magához rántott a csípőmnél fogva. Fel akartam ordítani mivel a sikerült a frissen varrt tetkómra tenyerelnie ám mikor a szemébe néztem elnémultam s már semmi sem fájt.
Újra és újra elvesztem a tekintetében. A pillantása olyan kifejező volt, hogy majd megszólalt a retinája. Láttam benne a féltést, a szerelmet, a kétségbeesést, a fájdalmat, és persze a vágyat.
Úgy csókolt mint még soha. Szája az enyém után kapott, mintha egy falat kenyér, vagy oxigén lenne. Ez most más volt mint a többi. Vadul csókolt, szinte már fájt, de mégis élveztem. Átkaroltam a nyakát, majd a falnak löktem. Feljajdult és ezúttal a nyakamat kezdte puszilgatni. Nem fogtam vissza magam, hangosan nyögdécseltem, majd eltoltam a fejét, és gonoszul rávigyorogtam. Lassan hátráltam pár lépést, majd nevetve felfutottam a lépcsőn. Megtorpantam. Az én szobámba nem mehetünk! A koporsó most nagyon kiborítaná, hiszen csak most öltük meg Nikit, még friss a seb és az összetört szíve de én vagyok a ragasztó! Ha nem borítaná ki a koporsóm, akkor is gázban vagyunk, mert nem férünk el benne. Liz itteni szobája felé vettem az irányt mikor megláttam, hogy közelít. Futni kezdtem de könnyen elkapott a derekamnál fogva. Maga felé fordított és ölbe kapott. Ezen nagyon meglepődtem mivel Szerelmem nagyon is törékenynek tűnik, vékonynak, gyengének, mégis könnyen felkapta mind a negyvenöt kilómat. A nagy fekete tölgyfaajtó felé vette az irányt mire kiugrottam a kezéből és incselkedően levettem a fűzőmet. Szinte tátott szájjal mért végig majd dadogva jegyezte meg:

- Csini a piercinged. – ezt hallva elmosolyodtam, és a köldökömre pillantva így szóltam:
- Rossz irány. – nyitottam be a vakítóan fehér szobába, majd hátravágódtam a nagy, baldachinos ágyon. Rossz döntés volt. A fájdalomtól, ami a derekamba nyílalt köpni-nyelni nem tudtam, csak feküdtem mint egy bot. A szemem könnybe lábadt, éppen akkor, amikor Kedvesem berontott az ajtón.
- Mi van? Letti… Letti válaszolj már! Mi fáj? – kétségbeesve mászott fel mellém majd fölém hajolt. Próbáltam beszélni de egy hang sem jött ki a torkomon ezért némán a derekamra mutattam.
- Hátradőltél, mi? – küldött felém egy elnéző mosolyt, mire fintorba rándult az arcom. – Hülye kis maki. – mormolta miközben az arcomat puszilgatta.
- Te fasz… - nyöszörögtem majd lassan feltápászkodva a táskámat kezdtem keresni és ezzel együtt az Annától kapott kenőcsöt. Hamar meglett ,csak a szobámba kellett befutnom érte. Visszasétáltam Szerelmemhez, aki ezalatt
-követve példámat- hátradőlt és gondolataiba mélyedt. Azt sem vette észre, hogy visszajöttem és már rég a nagy, egész alakos tükör előtt kenegettem a még mindig sajgó derekamat. A piercingemet tanulmányoztam, majd végigfuttattam a szemem a kiálló medencecsontjaimon, hófehér bőrömön, majd a tekintetem megállapodott a melleimen. Kicsik… felsóhajtottam, és a szememet figyeltem… Nem a megszokott látvány volt, úgy csillogott mint még soha. Meguntam magamat, majd Szerelmem mellé feküdtem, a fejemet a mellkasára hajtottam. Márk nagyot szipogott, majd nyomott egy puszit a homlokomra. Felé fordultam. Sírt.

éééééééééés, ilyet még nem csináltunk, de egy kis előzetes a kövi fejiből :

Imádok álmodni. Tényleg. Ritkán álmodok, de olyankor nagyon élvezem. Ilyenkor olyan világban járok, ami csak az enyém. Úszhatok a legmélyebb tengerekben, felszállhatok a felhők fölé…
A rémálom… az viszont szívás.
Álmomban kívülről szemléltem önmagam. Elgyötört arcomon halvány, de annál melegebb reggeli napfény játszott, csontsovány voltam, félholt. Egyedül ültem a fűben, és csak egy pontra meredtem. Ez a pont Márk sírköve volt.
- Hát íme idáig jutottál, én drága gyilkosom… - egy rémisztő hang suttogott a fülembe, de nem volt erőm megfordulni, képtelen voltam. A hang miatt a lábam a földbegyökerezett.
- Ő az enyém. – a hang tulajdonosa maga felé fordított. Niki volt az, ráadásul olyan állapotban, amelyikben eltemették: szénnéégve, meggyötörten, szív nélküli hullaként.
Az álom amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen ment, másik kép következett.
Egy kávézóban ültem. Nagy volt a sürgés-forgás körülöttem, magam sem tudtam, hogy éppen merre kéne kapkodnom a fejem. Épp a pultot bámultam, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy ismerős alak ült le velem szemben. Sokáig tanulmányoztam az arcát, elmélyültem az ismerős vonásokban, azokban a hatalmas barna szemekben, a hosszú szőke hajban, majd halkan felsóhajtottam.
- Dávid…

  remélem így kicsit talán szimpibb leszek, mert eléggé az jön le hogy nem bírtok :'D puszi gyerekek, élvezem tovább, hogy van netem :))

~ Letti