szeretem a törött dolgokat - Letti

Sziasztok!

Ha bármi elgépelést találtok a most következő helyzetjelentésben, elmélkedésben, nevezzétek aminek akarjátok amiatt előre elnézést kérek, még mindig nem szoktam meg a laptopon való gépelést. :D

Néha mindenkinél eljön az a pont, amikor kénytelen megállni egy pillanatra, és elgondolkodni. Mindegy hogy min. Lehet ez az élet értelme, a döntéseink következményei, a felelősségünk, bármi.
Az én életemben most jött el ez a pillanat, nem először és úgy gondolom nem is utoljára.
Mióta nem jelentkeztem felfordult az életem. Első körben nyár végén történt egy kisebb költözés (tényleg nem nagy, a lakótelep egyik végéből a másik végébe), amit most nem részleteznék, de legyen elég annyi hogy katasztrófa volt, és hogy őszinte legyek rohadtul megviselt. Költöztem már életem során, igaz, 16, majd 14 évvel ezelőtt, de azokra jobbára nem is emlékszem. Akkor még volt családom, akkor még minden rendben volt, akkor még mindenki mosolygott...
Valamint, nyáron történt meg az első olyan éjszaka, amikor elindultam inni, és reggel mentem csak haza. Olyan baszott jó kislány vagyok hogy csak most. Igen.
Aztán jött a következő fordulópont az életemben, büszke cicatulajdonos lettem! Egy gyönyörű pöcsöst hoztam haza magammal, akit eredetileg Tommennek akartam hívni, de miután rögtön az első este sikerült egy liternyi szeretettel megöntöznie a paplanomat elvetettem az ötletet. Lidérc lett.
Nehezen indult a kapcsolatunk, amit nem is csodálok, de két-három nap elteltével már olyan volt mintha mindig is itt lett volna. Anyuka lettem. :)
Látogatást tettünk egy kedves kolléganőm lagziján is, ami nagyon felszabadította a lelkem, és kiderült hogy a házipálinka újabban olyan hatással van rám, hogy cigánnyá transzformál. Úgy táncoltam, és énekeltem mintha én is az lennék. :D Hihetetlen!
Közben elkezdődött az utolsó OKJ-s évem is, amire visszanézve most azt mondom hogy egy rohanás volt az egész. Hét közben suli, hétvégén (és néha hét közben suli előtt után vagy helyett) meló, sulis feladatok tömkelege, néha alvás, evés, élet... Megtalált a téli depresszió, idén is megtalált, de most nem ment tovább, és tavaszi depressziónak hívják.
Ismeritek azt az érzést, amitől úgy érzed magad, mintha állandóan sikítanál, de senki sem hallaná? Mintha fuldokolnál, és azt látnád hogy körülötted mindenki lélegzik? Mintha csak te áznál az esőben, és a többiek arcára sütne a nap? Ők nem látnak téged, ők nem tudnák, nem érzik...
Itt jön a bejegyzés címe. Szeretem a törött dolgokat. Tudniillik nem dobok ki semmit, ami valaha fontos volt nekem, vagy érzelmek fűznek hozzá. Teszem azt. Fütyőke (mert sem a Tommen sem a Lidérc nem jön a számra még mindig, lassan egy év után sem) múltkor olyan kedvesen ébresztett, hogy leszakította két polcomat, természetesen tele porcelánokkal, emlékekkel, (és most áldom az eszemet hogy a pohárgyűjteményemet egy héttel az esemény előtt átköltöztettem Anya szobájába) köztük a kis balerina asztaldíszemmel amit az egyik születésnapomra kaptam. Szegényke nem igazán élte túl, de még mindig megvan, Palmatex-szel, és stílusos rózsaszín cellux-szal meghegesztve. Ennyire tudok ragaszkodni a dolgokhoz.
Ha valami eltört, az számomra nem azt jelenti hogy totálkár, kuka, vége, helló. Azt jelenti hogy van múltja, átélt már valamit. Szeretem a törött dolgokat, összeragasztani, megjavítani, megtartani. Ezzel talán csak annyi a probléma, hogy ez nem csak a tárgyakkal van így, hanem az emberekkel is.
Belépek az életükbe, akár saját döntésből, akár a véletlen folytán, összesöpröm őket a padlóról, és szép lassan elkezdem összeragasztani a darabokat, legyenek aprók, vagy hatalmasak. Van amit nem találok meg, de azt pótlom azzal amivel rendelkezem. Saját magammal...
Figyelek rájuk, meghallgatom őket, tanácsot adok, érzelmeket táplálok és mutatok, bátorítok, vigyázok rájuk, és a lelkükre is. Ha pedig szükségük van rá, olyan darabokat kapnak meg belőlem amelyeket nem kérek vissza, mert nem is kérhetek. Addig maradok, amíg úgy érzem, hogy nem vagyok teher, ameddig kellek.
Lassan öt és fél éve játszottam ezt a játékot. Az egyik másfél, a másik majdnem négy évig tartott, amíg még megvolt az egyik már kopogtatott a másik. Én pedig léptem. Hogy színjáték lett volna? Koránt sem. Tettem a dolgom, csak azt nem vettem észre hogy közben olyan darabokat is elvesztettem magamból amik pótolhatatlanok. Az a baj, hogy nem tudom hová lettek. Azt sem tudom hogy hol hagytam magamat. Azt az embert aki mentes minden befolyás alól, aki mosolyog, aki nevet, aki szeret és aki szenved. Huszonegy éve tartó kapcsolat fűz magamhoz, de még arra is képes voltam hogy ezt háttérbe szorítsam, vissza a színfalak mögé, hogy várjon. Majd később.
Mocskosul nehéz volt kilépni a függöny mögül, elvakított a reflektorfény, és még csak most, lassan három hónappal utána kezdem visszanyerni a látásom. Az eddig egyszerűnek hitt életemről kiderült az ellenkezője, megszakadt a folytonosság. Nincs rutin. nincs logika, nincs akit felhívhatok az ebédszünetemben, elmesélhetem a napomat, nincs semmi...
A majdnem-eljegyzésem sem vigasztal. Főleg hogy azokkal a mondatokkal lett előadva (szakítás közben) hogy "amúgy meg akartalak kérni, de most már mindegy." Most úgy érzem, hogy ha esetleg lesz még egy hülye, annak sem fogok igent mondani.
Most még nagyon fáj, de az események által eljött az én pillanatom hogy megálljak, és gondolkodjak. Mi is az én szerepem? Ki vagyok valójában, és kinek tűnök mások szemében? Hogy szerethetnék mást, ha magamat sem tudom? Megérte ez az életvitel?
Még keresem a válaszokat, magammal együtt, de igyekszem újra az előttem álló út felé fordítani a pillantásom, és nem futni visszafelé a darabjaimért. Most én is törött vagyok, és eljött az ideje annak hogy magamon is kipróbáljam az eddig bevált technikámat. Most még nehéz, most még fáj, de talán valaki majd meghallja a sikításomat, észreveszi hogy fuldoklom, és hogy eső mossa az arcom. Talán már meg is hallotta.
Már semmi sem biztos. De biztossá fogom tenni. Még borúsan látom, még túl sokat gondolkodom, de ahogy az Ő kezét elengedtem, úgy fogok újra rálépni az utamra. Ezt a csatát most egyedül fogom vívni, de előtte megengedek magamnak annyit, hogy egy picit leszarom, és sodródok. Csak egy picit.
Eljött az én időm. Egyedül a világ ellen.
De már nem félek. Többé már nem.

Letti voltam, sziasztok!

Trónok harca - Letti

gyermekeim az úrban!

ezennel szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy nézzetek Trónok harcát.
hogy miért?
azt három szóban ki tudom fejteni. mert kibaszott jó!
akinek bejön ez a középkori téma, és el tud vonatkoztatni a durva gyilkosságoktól, a meztelenkedéstől, és ki tudja olvasni a lényeget annak lebilincselő szórakozás lesz, mind a hat évad.
van itt vérfertőzés, kényszerházasság, csata, sárkányok, harc a hatalomért, bosszú, ármány, kurvák és szentek, csalók és tisztességes emberek, papok, papnők, sárkányok, régi és új istenek, óriások, jégzombik, meg az a kibaszott vassámli amiért mindenki küzd.
van itt szerelem, árulás, öngyilkosság, sima hagyományos gyilkosság, félelem, kínzás, gyötrődés, öröm, bódottá, élve elégetés, szex, minden mi szem szájnak ingere.
lovagok, nemes hölgyek, királyok, királynék, khalok és khaleesik, hercegek és hercegnők, trónbitorlás, vérmágia, jóslatok, és ami a történet szempontjából a legfontosabb, a kiszámíthatatlanság. a totális kiszámíthatatlanság.
de aki odavan a csodálatos képi világért az is élvezni fogja :)

most ért véget a hatodik évad, és már csak maximum 15 rész van hátra, amibe belesajdul a kis szívem, ráadásul megint sokat kell rá várni, és nem tudom mihez fogok kezdeni addig. valószínűleg visszanézem az évadokat, sorban egymás után az összeset.
jobban vártam a részeket mint a messiást, esküszöm.
nem rabolom az időtöket, unalmas perceitekben nézzetek bele, nagyon megéri.
és...
WHO RUN THE WORLD? GIRLS! (a hatodik évad tapasztalata)

I don't care what you think as long as it's about me. ~ Letti

úgy érzem most megint eljött az ideje egy nyílt levélnek.

nem tisztellek. csodálkozol rajta? tettél valami olyat, ami rászolgál a tiszteletre? ugye, hogy nem?
nem tekintelek tanárnak. hogy miért? mert nem tanítasz semmit. bizony.
nem bírok rád nézni anélkül hogy ne fordulna fel a gyomrom.
nem bírok bemenni az órádra anélkül, hogy le ne rágnám a körmöm, hogy ma vajon mi miatt kell ordítanom veled, és éreztetni hogy valami nem stimmel veled.
rászolgáltál az utálatomra. beszarás, ember hogy mit meg nem engedsz magadnak. én értem hogy képző, én értem hogy diploma, és? dolgoztál valaha valamit, ami cseppet is fizikainak mondható a mappácskád cipelésén kívül? álltál te valaha 12 órát? pakoltál te valaha nehéz kartonokat még este 10kor is?
én igen, barátom, vasárnap esténként ez a programom egészen 10ig. csodálkozol, hogy hétfőnként néha nem érek be a tetves óráidra? néha, mert kényszerítem magam, hogy 5-6 óra alvás után bevonszoljam magam, és teljesítsek. csoda, hogy néha többre van szükségem, és nem arra hogy lehúzz az életről?
mert lehúzol. úgy bírálod a munkáinkat, hogy fogalmad sincs mikről szólnak, nem ismered a munka mögött rejtőző embert. számodra csak nevek vagyunk a papíron, számok a kibaszott listán. fogalmad sincs mekkora sebeket tudsz ejteni egy ember lelkén a puszta szavaiddal.
de velem rábasztál, barátom.
nem érdekel a piszkálódásod. akkor is azt fogom csinálni ami nekem tetszik, nem amit te elképzelsz az én ötleteim alapján. nem fogom többet addig csinálni a feladatot, amíg nem olyan mint a te fejedben.
nem érdekelnek a sértéseid. tőlem mondhatod hogy lusta vagyok, mikor nincs kedvem a 25. apró szar részletet átvariálni, ami neked nem tetszik. te dolgozol mondjuk 40 órát hetente. maximum. igaz, én csak huszat, de arra is a szabadidőmet áldozom fel, előtte pedig minden nap iskolában vagyok. neked szabad a hétvégéd. nekem szabad mondjuk a hétvégém negyede. neked csak heti 2x kell korán kelni. nekem 7 napból 6x. te ki tudod aludni magad, mert egy lelketlen szar vagy, és nem érdekel hogy mit teszel másokkal, bátran tiporsz mások lelkébe sáros acélbetétes bakanccsal. én nem tudom ezt megtenni, mert nem vagyok gép.
tőlem mondhatod, hogy szarok a munkáim, ha te vagy az egyetlen aki szerint szar.
tőlem elkezdhetsz személyeskedni, mert olyan kibaszott bátor vagy, hogy kihallgatod a privát beszélgetésemet, és utána ha egy ellenem folytatott vitában kezdesz alul maradni ezt hozod fel, mert már nem tudsz mivel érvelni, sőt, tudod hogy igazam van, de próbálod menteni a menthetőt. magadat minősíted, haverka, hogy egy utolsó tapló bunkó érzéketlen szar vagy. mert az vagy, barátom, akkora tapló mint ide Miskolc.
nem érdekelnek a felvetéseid, nem érdekel ha nem figyelsz rám, nem érdekel ha próbálsz megbuktatni, az sem érdekel hogy törvénytelen módszerekkel zársz le félévkor a rosszabb jegyre. elárulok egy titkot : attól hogy a főnököd régi jó barátod, és megszánt egy állással mikor szarban voltál még nem vagy kiskirály. csak kapirgálsz a szemétdombon, és találtál egy szemet. de csak egyet.
őszintén, néha sajnállak. végignézek a buta arcodon, hallgatom a hülye indokaidat, nézem a hisztidet, ami néha rosszabb mint egy öt éves kislányé, és valami megmozdul bennem... ha most egy fantasztikumokkal teli filmben lennénk már úton lenne két hobbit hogy bebasszon a vulkánba, te kis nyüsszögő tetszhalott. (Szirmai Gergelyt idéztem) viccen kívül sajnálom, hogy anyád sem szeretett, elhagyott a csajod, meg hogy az apád dicsfénye téged elhalványítva háttérbe szorít, meg hogy gerinc nélkül nőttél fel, biztos szar lehetett, de ez nem jogosít fel arra hogy különbnek érezd magad nálunk, mert már most több élettapasztalatom van mint neked, és jobb ember vagyok nálad. miért? mert én az arcodba üvöltöm ha valami szar, és nem sunnyogok el a hátad mögött panaszkodni a nagyobbnak. mert van bennem tartás. meg szépérzék, ami beléd nem sok szorult. te utolsó fasz.
remélem, egyszer évek múlva találkozunk majd. én hol leszek akkor? jól menő cégem lesz, valószínűleg külföldön, olyan autókkal fogok járni amiket te el sem tudsz képzelni, és csillagászati összegeket fogok keresni. kiegyensúlyozott lesz a családi életem, férjem lesz, és gyerekeim. te hol leszel akkor?
valószínűleg még mindig egy omladozó iskolában fogod kísérteni a diákok lépteit, és az egyetlen amire fel fogsz tudni vágni, hogy '96os PS-t használsz, és az előző iskoládban sokat ríkattad meg a diákokat.
gratulálok! ez aztán az élet, barátom!
fenyegethetsz. sértegethetsz. személyeskedhetsz. szidhatsz. utálhatsz. kibeszélhetsz. nézhetsz rám csúnyán. nem érdekel hogy mit gondolsz addig amíg a gondolataid velem kapcsolatosak.
utóiratként : ISTEN NEM SZERETI A BŰNÖSÖKET!
második utóiratként : REMÉLEM A POKOLBAN FOGSZ MAJD MEGROHADNI HA BELEDÖGLESZ A MAGÁNYBA, KÖCSÖG!
viccen kívüli utóirat : én akkor sem kívánok neked semmi rosszat. mondjuk levegőt sem. de nyugodj meg, az élet majd visszaadja neked ezt a sok szart amit keversz. mert te kevered, nem mi. te utolsó féreg szar :)
Au Revoire!

élménybeszámoló ~ Ghost BC ~ Letti

feleslegesen paráztam, azt kell hogy mondjam Kedveskéim. :)

mindkettőnket megtalálhattok a tömegben :)

saját fotó :)

saját fotó

saját fotó :)

saját fotó

Liza fotója

Liza fotója

a tegnapi napom körülbelül reggel 10kor kezdődött, amikor még mindig nem sikerült feldolgoznom hogy hova is fogok menni, kiket fogok látni, erre a szintre akkor értem el, mikor 21.05kor elkezdték a koncertet.
a Barba Negra a koncert hetének hétfőjén bejelentette, hogy a párizsi események hatására szigorítani fog a beléptetésen (mivel még sosem voltam ott, nem tudtam, hogy mire számítsak) de ebből csak annyit érzékeltem, hogy belevilágítottak az övtáskámba, semmi motozás, semmi kérdés...
kicsit felidegesítettem magam ezen, hiszen a nagykabát alatt simán lehetett volna nálam bármi (nem volt) de úgy voltam vele hogy nem lesz semmi baj.
ígéretemhez híven egyből csekkoltam a vészkijáratokat, viszont azt nem tartottam be, hogy "nem fogok inni", de nem is volt baj, semmi talajrészegségre ne gondoljatok, egy vodkanarancsot ittam, kicsit oldotta a feszültségemet.
az előzenekarral valahogy nem sikerült megbarátkozni, főleg hogy hatalmas dobszólókat hallottunk, úgy hogy dob nem is volt a színpadon, csak 2 gitáros + 1 énekes. szerencsére csak fél órán keresztül kellett ezt hallgatni, utána pedig jöttek a Szerelmeink. :)
arra számítottunk, hogy legalább fél-egy órát csúsznak majd, de szerencsére csak 5 percig húzták az agyunkat, de ami utána jött azt lehetetlen leírni
amilyen showt csaptak a srácok az valami eszméletlen volt, a fények, a füstölők, a jelmezek, minden minden hozzátett az élményhez, és még most sem hiszem el hogy ott álltam sacper 10 méterre a pápától *-*
a kezdeti lelkesedésem egy pillanat alatt semmivé foszlott mikor két nem túl szomjas honfitársunk úgy gondolta hogy akkor most ők beállnak elénk, és összevissza dülöngélve fogják elbaszni a mi koncertélményünket, és itt jön az, hogy minden tiszteletem a biztiboyoké, pár percen belül a nyakuknál fogva kapták ki őket a tömegből, és dobták ki őket, szóval ezúton is köszönet nekik, hogy lelkiismeretesen végzik a munkájukat.
most úgy vagyok vele, hogy még annak is látni kell egy ilyen eseményt aki nem szereti ezt a zenét. egyszer az életben mindenkinek el kellene jutni egy ilyen koncertre.
az Elizabeth-et hiányoltam, de a számlista is tökéletesen rendben volt, az összes kedvencemet lejátszották, és remélem Kedveskéim egyszer legalább mindenki átéli azt, hogy talál egy számot, amiről úgy érzi hogy róla szól, ez bizony teljes mértékben Ő, és hallhatja élőben.
a Ghules/Zombie Queen az én ilyen számom, és azt hittem ott helyben összepisilem magam mikor éneklés közben a pápa a szemembe nézett.

legyetek rosszak Kedveskéim :)
x. o. Letti